BALATON
A Rovatból

Gyalog kerüli meg a Balatont 10 nap alatt három magyar lány

Dóra, Judit és Anna régi álmukat váltják valóra, direkt télen akartak útnak indulni. Megkérdeztük tőlük, miért.


A Balaton Camino névre keresztelt kaland ötlete már régóta érett Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna fejében. Ők hárman nemcsak jó barátnők, kollégák is: közös irodában dolgoznak szabadúszóként, PR-ral, online marketinggel és tartalomgyártással foglalkoznak, nagyrészt közös projekteken.

Erre a tíz napra sem vesznek ki szabadságot: azt tervezik, „digitális nomádként” útközben is végzik majd a munkájukat, amikor éppen nem gyalogolnak.

Na de honnan jött ez az egész?

Az alapötlet Judit érdeme, aki egyszer még évekkel ezelőtt eltöltött néhány napot Tihanyban a férjével tél közepén.

"
Tökéletesen kihalt és fakó volt minden, már-már horrorisztikus. Csak a rianások hangját lehetett hallani, mintha Izlandon vagy Norvégiában lettünk volna

– meséli. Ez a kontraszt nagyon megtetszett neki, ekkor határozta el, hogy körbe kellene járni az évnek ebben a szakaszában a teljes tavat.

Dóra azt mondja, mindannyian sok szállal kötődnek a magyar tengerhez, ő például az egyik szerkesztője a Balatoni Gasztrotérképnek, ami a szezonon kívül is nyitva tartó vendéglátóhelyeket gyűjti össze. Emiatt annyira nem zsákbamacska számukra, mire számíthatnak, de mindezt egy gyalogút keretében megélni teljesen más tészta.

"Azért télen indulunk neki, hogy megtudjuk, milyen arcát mutatja a Balaton ilyenkor. Kik azok az emberek, akik ott laknak, milyen éttermek vannak nyitva, milyenek a színek és a hangulatok" – fogalmaz.

balatontel1
Fotó: Gál Tamás
balatontel2
Fotó: Gál Tamás

Anna már középiskolásként is sok időt töltött nyaranta a Balatonon, majd Veszprémbe került egyetemre, ahonnan heti szinten járt le a közeli Almádiba barátaival. Régóta tervezi, hogy körbebiciklizi a tavat, de végül úgy alakult, hogy előbb fogja gyalog megkerülni.

"
Leginkább azt várom ettől a tíz naptól, hogy segít kiszakadni a hétköznapok monotonitásából. Bár végig elérhetők leszünk az ügyfeleknek, mégis teljesen más lesz, mintha az irodában ülnénk

– mondja. Szerinte az lesz az egyik legjobb rész, amikor csak sétálnak majd a hideg tájban és még egymáshoz se kell szólniuk. Úgy gondolja, hogy a barátságuk miatt ezt is megtehetik, nem lesz kínos a csend.

Az ütemterv

A tó kerülete 204 kilométer, de mivel nem tudnak végig közvetlenül a part mentén haladni, összesen 220-230 kilométerrel számolnak. Ezt osztották fel tíz szakaszra, február 15-i rajttal. Balatonföldvárról indulnak majd Siófok felé, és Lelléről érkeznek vissza ugyanoda az utolsó napon, 24-én. Direkt úgy alakították, hogy Füredre hétvégén érjenek el, mivel ott télen is van éjszakai élet, amit nem szeretnének kihagyni.

balatontel3
Fotó: Gál Tamás
balatontel4
Fotó: Harcz Dániel

Kényelmes tempóban fognak haladni, 5-6 órát szánva a napi körülbelül 20 kilométeres távra. Azt tervezik, hogy mindennap késő délelőtt indulnak el, dél-fél 1 körül tartanak egy munkával összekötött ebédszünetet, majd délután 4 felé érkeznek meg az aznapi végállomásukra. A tíz szállást előre lefoglalták, itt is fognak még dolgozni a hátizsákjukban magukkal vitt laptopjukon.

A 10 napi cuccból nem minden lesz náluk: mindig két-három napi ruhát visznek magukkal, a többi az autóban lesz, amiért egyikük visszavonatozik majd időnként. Mivel mindannyian elég sokat túráznak, külön edzéssel nem készülnek. Inkább arra koncentrálnak az induláshoz közeledve, hogy megfelelő túracipőt és minden lehetséges időjárásra való ruhát pakoljanak, hiszen tíz nap alatt jelentősen is ingadozhat a hőmérséklet.

balatontel5
Fotó: Harcz Dániel
balatontel6
Fotó: Harcz Dániel

Ki mit vár legjobban?

Dórához az északi part áll közelebb, különösen Csopak, mivel ott van nyaralójuk és a paloznaki Homola Pincészetnek is dolgozik, a Paloznaki Jazzpikniken pedig Judittal együtt dolgoznak. De pont emiatt a déli partot várja jobban, hiszen azt kevésbé ismeri, ami reményei szerint most megváltozik majd.

Juditnak a balatonvilágosi Magaspart a kedvence, már azóta, hogy korábban biciklivel megkerülte a tavat.

"
Ez volt a túra vége, már csak 20 kilométer hiányzott a célig és mindannyian azt hittük, csak laza levezetés. Ehhez képest jött egy olyan bazinagy emelkedő, hogy a végére majdnem meghaltunk

– meséli. Miután viszont nagy nehezen felértek, elmondása szerint a világ legcsodálatosabb kilátása várta őket, amiről fogalmuk se volt addig. Aztán pedig már tényleg csak boldog gurulás következett a célig.

Anna pedig Almádit és Füredet várja leginkább, hiszen rengeteg emlék köti ide egyetemista korából. "A Hatlépcsős söröző állandó törzshelyünk volt, és az árnyas fák között sétálásnak is összehasonlíthatatlan a hangulata bármilyen másik hellyel" – idézi fel.

Vörös Ákos, redphoto.hu +36 30 224 8330
Fotó: Vörös Ákos
balatontel8
Fotó: Mag Veronika

Te is kedvet kaptál?

A Balaton Camino ötlete nagyon hamar népszerű lett: azóta, hogy bejelentették tervüket, rengetegen jelezték nekik, hogy velük tartanának. Erre lesz is lehetőség, ugyanis mindennap meg fogják adni az időbeosztásukat, vagyis hogy pontosan mikor indulnak, hol ebédelnek és milyen településeken terveznek még kisebb pihenőt.

Mindenkit szívesen látnak, aki csatlakozna hozzájuk.

Ha pedig hármójuknak sikeres lesz a túra, Dóra szerint elképzelhető az is, hogy legközelebb már eleve nyitottként hirdetik meg.

Az út dokumentálására egy blogot is létrehoztak, ezen már most van néhány bejegyzés, de a tíz nap során fog igazán felpörögni. Mindhárman írnak majd rá, beszámolókat (például az éttermekről) és személyes hangvételű sztorikat (mondjuk gyerekkori balatoni emlékek) egyaránt. Instagramra és Facebookra is rendszeresen posztolni fognak.

Ha tetszik az ötlet, oszd meg a cikket ismerőseiddel!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
A Rovatból
„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – Kerítésbontással ünnepelnek, ingyenes lett az egyik népszerű keszthelyi strand
Dr. Tóth Gergely, Keszthely polgármestere szerint a tó megóvásának egyik kulcsa, hogy az emberek magukénak érezzék a természeti kincset.


„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – ingyenessé tette május 1-jétől a keszthelyi Helikon Strandot a városvezetés. A döntés értelmében a strandot nemcsak a helyiek, hanem minden látogató díjmentesen használhatja. A nyitónapon piknikkel és a strand kerítésének jelképes lebontásával várták az érdeklődőket - közölte Dr. Tóth Gergely a közösségi oldalán.

Keszthely polgármestere szerint a lépéssel egy korábbi ígéretüket váltják valóra.

„Visszaadjuk a Balatont az embereknek”

– írta a polgármester.

Azt is hangsúlyozta, hogy a Balaton mindenkié, és a tó megóvásának egyik kulcsa, ha az emberek magukénak érzik azt.

„Senki sem sajátíthatja ki hazánk természeti kincseit”

– tette hozzá.

A közel 20 ezer négyzetméteres Helikon Strand gondozott zöldfelülettel, árnyas fákkal és tágas napozórészekkel várja a pihenni vágyókat. A fürdőzők rendelkezésére állnak sportpályák, pingpongasztalok, játszótér, beltéri és kültéri zuhanyzók, valamint baba-mama szoba és gyermekmosdó is. A területen több büfé is üzemel.

A városvezető május 1-jén egy videót is megosztott a kerítésbontásról. Az eseményhez azt írta: „Nem a teljes kerítést bontottuk el, csak azt a szakaszát, amellyel nem veszélyeztetjük a fürdőzők, az itt pihenő családok biztonságát. A strandra mostantól szabad a bejárás, kérem, mindenki vigyázzon a terület biztonságára és épségére".

Korábban Keszthelyen csak fizetős önkormányzati strandokon lehetett legálisan fürdeni. A Helikon Strandot 2019-ben már ingyenessé tették, de akkor még csak a helyi lakosok számára, akik lakcímkártyával igazolhatták jogosultságukat. A teljes szabadstranddá alakítást akkor jogi és pályázati okok nem tették lehetővé.

A mostani, mindenkire kiterjedő ingyenességről idén januárban a képviselő-testület támogatta az előkészítést, és felkérte a VÜZ Kft.-t a szabadstranddá alakítás feltételeinek vizsgálatára. A szükséges rendeletmódosítást márciusban fogadták el.

A városvezetés abban bízik, hogy a Helikon Strand ingyenessé tétele más balatoni települések számára is követendő példát mutathat.

A döntés a szezon elején különösen figyelemre méltó, mivel a legtöbb strand csak május második felében vagy júniusban nyitja meg kapuit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
A Rovatból
Aggasztó jel a Balatonnál: a szárazság miatt egy egész sziget emelkedett ki
A Balatonfenyvesnél felbukkant homokpad a tó alacsony vízállásának következménye. Szakértők szerint a térségből akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat, ami a vízutánpótlást akadályozza.


Drónfelvételen rajzolódott ki a balatonfenyvesi „Majomsziget” – a Balaton átlagvízszintje június elejére mindössze 83 centiméterre csökkent, ami látványos homokzátonyokkal üzeni: tartós a vízhiány, a nyár pedig még csak most kezdődik.

A tartós csapadékhiány miatt Balatonfenyves közelében ismét felszínre került egy különleges homokpad, amelyet a helyiek régóta Majomszigetként emlegetnek – írta a Sokszínű Vidék. A jelenségről csütörtökön drónfelvétel is készült.

A Balaton vízszintje jóval elmarad az ilyenkor megszokott értékektől. Ennek következtében a déli part sekélyebb szakaszán ismét kirajzolódott az a homokos terület, amely korábbi aszályos időszakokban már többször feltűnt.

A szakemberek szerint a probléma hátterében elsősorban a csapadékhiány áll. Bár az elmúlt napokban több helyen érkezett eső, a kiszáradt talaj a lehulló vizet szinte azonnal magába szívja. Emiatt a kisebb vízfolyások sem tudják megfelelően táplálni a Balatont, hiszen sok esetben a víz már azelőtt elszivárog a földben, hogy elérné a tó vízgyűjtő rendszerét.

A szakértői becslések szerint akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat a térségből, ami különösen a Balaton déli vízgyűjtő területén okoz gondot.

A jelenlegi helyzet sokakat emlékeztet a 2011-es rendkívül alacsony vízállású időszakra. Akkor a déli part egyes szakaszain annyira visszahúzódott a víz, hogy helyenként több tíz métert kellett gyalogolni a sekély mederben ahhoz, hogy a fürdőzők elérjék a mélyebb vizet.

A klímaváltozás okozta aszály mellett az emberi beavatkozások – mint a part menti beépítések és a nádasok pusztulása – tovább rontják a tó ökológiai állapotát, veszélyeztetve annak hosszú távú jövőjét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Korábban nyitnak a balatoni strandok: mutatjuk a 2026-os árakat
Több északi parti település, köztük Csopak és Balatonalmádi is közzétette a 2026-os strandszezonra vonatkozó információkat. A pénztárak van, ahol már május 1-jén kinyitnak a bérletvásárlók előtt.


Idén előbb csobbanhatunk a Balatonban: több északi parti település már májusban nyitja a pénztárakat, és közzétette a 2026-os árakat – a felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak. Ahogy közeledik a jó idő, egyre több Veszprém vármegyei település teszi közzé a strandszezonra vonatkozó információkat – írta a VEOL.

Egyes strandokon már május elején megkezdődik a bérletek értékesítése, míg máshol május közepétől vagy június végétől nyitnak a fizetős időszakok. A legtöbb helyen továbbra is külön szabályozzák a pénztári nyitvatartást és a díjfizetés nélküli időszakokat.

A felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak.

Csopakon a strand május 23-án nyit, de a 3-as pénztár már május 1-jétől várja a bérletet és kártyát váltó vendégeket. Balatonalmádiban szintén május 1-jén indul a 2026-os strandbérletek értékesítése a Wesselényi strand főbejáratánál.

Révfülöpön a Napfény Strand már holnap, április 30-án látogathatóvá válik egészen szeptember 27-ig, a hivatalos strandszezon pedig június 20-tól augusztus 30-ig tart. Zánkán június 20-tól augusztus 30-ig kell fizetni, a pénztárak 8 és 19 óra között működnek.

Tihanyban a Sajkodi strand 800 forintos felnőtt napijeggyel üzemel, míg a Hajóállomási strandon az egyszeri felnőtt belépő 1250, a korlátlan napijegy 1650 forint.

Badacsonytomajon és Badacsonyban a strandok május utolsó hétvégéjén nyitnak, a felnőtt napijegy 1500 forint, hétvégén 1700 forint, a gyermekjegy 800, a nyugdíjas pedig 1000 forint. Balatonakaliban a Mandulavirág strand június 19-től augusztus 30-ig tart nyitva, ahol a felnőtt belépő 1800, a gyermekjegy 1000, a diák- és nyugdíjasjegy pedig 1200 forint.

Örvényesen a szabadstrand kötelező nyitvatartása június 1. és augusztus 31. között naponta 9 és 18 óra között tart. Balatonszepezden a Központi, a Szepezdfürdői és a Viriusi strand június 21-től augusztus 24-ig fizetős, a felnőtt napijegy a Központi strandon 1500, a másik kettőn 1000 forint.

Siófok (Nagystrand - Plázs): A szezonnyitó események és koncertek már 2026. május 22-én (pénteken) elkezdődnek. A Plázs hivatalos programjai innentől látogathatók.

A legtöbb helyen már bankkártyával is lehet fizetni. A szakemberek továbbra is azt javasolják, hogy a déli órákban kerüljük a napozást, és gondoskodjunk a folyamatos folyadékpótlásról, valamint a megfelelő napvédelemről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Kiderültek a balatoni bérek: a szakácsok akár nettó 900 ezer forintot is hazavihetnek
A szezonális munkaerőpiac felpörgött a Balatonnál és a Velencei-tónál, a bérek pedig jelentősen emelkedtek a tavalyi évhez képest. Míg a csúcskeresők a szakácsok, a konyhai kisegítők is hazavihetnek havi nettó 400-500 ezer forintot.


A nyári szezon a munkaerőpiacon is elkezdődött a Balatonnál és a Velencei-tónál: a szakácsok közel egymilliós fizetést vihetnek haza, miközben sok helyen szállás is jár – de a vendéglátósok szerint csak az kaszál, aki bírja a 10–12 órás műszakokat és a hektikus forgalmat.

A bérek érezhetően emelkedtek a tavalyihoz képest – írta a Blikk.

A szezonális foglalkoztatási piramis tetején a szakácsok, illetve séfek állnak átlagosan nettó 750–900 ezer forintos keresettel, akiket a pultosok és felszolgálók (500–750 ezer), majd a strandbüfések (420–500 ezer), a konyhai kisegítők (400–500 ezer) és végül a recepciósok, illetve animátorok követnek nettó 380–450 ezer forintos havi fizetéssel.

A komolyabb pozíciókban a fix bér mellé borravaló és forgalmi százalék is jár, bár heti vagy szezonvégi bónuszt a legtöbb helyen az egyszerűbb beosztásokban dolgozók is kapnak.

A munkavállalási feltételek régiónként eltérnek: a Balatonnál a fizetések általában magasabbak, és sok helyen a szállás is az ajánlat része, míg a Velencei-tónál a vendéglátósok inkább a Budapestről ingázó diákokra és a környéken lakókra építenek.

A magas keresetért azonban keményen meg kell dolgozni.

A körülmények sem mindig ideálisak.

"A meleg kegyetlen volt, főleg kánikulában. Akik sütöttek, 50-60 fokban dolgoztak váltásban. Minden nap nyitva voltunk reggel 9-től este 9-ig, de ha sok volt vendég, akkor tovább is.” - mesélte a lapnak egy dolgozó.

A munkavállalóknak érdemes résen lenniük, mert a magas fizetés mellett rejtett buktatók is lehetnek. Sok strandbüfé például időjárásfüggő órabért alkalmaz, ami azt jelenti, hogy nem fizetnek, ha rossz az idő és nincs vendég. Ezért fontos előre tisztázni, van-e garantált minimum óraszám vagy alapbér. Ugyanilyen lényeges a borravaló-politika megismerése, a szállás és étkezés pontos feltételeinek rögzítése, valamint annak ellenőrzése, hogy a hirdetésekben szereplő, sokszor bruttó összegek mit jelentenek a gyakorlatban.

A diákok továbbra is kulcsszereplői a piacnak, számukra az iskolaszövetkezeteken keresztüli elhelyezkedés a legegyszerűbb. A 25 év alattiak szja-mentessége miatt adót sem kell fizetniük, ami a hirdetésekben szereplő 2000–3400 forintos órabéreket még vonzóbbá teszi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk