Az egész országra figyelmeztetést adtak ki – a felére zivatarveszély, a másik felére kánikula miatt
Csütörtökön tovább fokozódik a kánikula: néhány északnyugati és északi megye kivételével 25, a középső és déli országrészben 27 fok felett, lokálisan 29 fok közelében alakulhat a napi átlaghőmérséklet – írja a Met.hu. Emiatt továbbra is hőségriasztás van érvényben: az ország középső és keleti kétharmadára első- illetve másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Figyelmeztetés van érvényben ugyanakkor zivatar miatt is: a délutáni óráktól nyugat, északnyugat felől intenzívebb zivatarok érhetik el az országot viharos, 70-80 km/órás széllökések, jégeső és lokálisan jelentős mennyiségű, 15-20 milliméternyi csapadék kíséretében. A zivatarok főként hazánk északi felét érinthetik, miközben kelet, északkelet felé helyeződve fokozatosan veszítenek erejükből. Emellett a délutáni óráktól az Alföldön sem kizárt egy-egy zivatar.

Az Időkép előrejelzése szerint pénteken a napos-gomolyfelhős időben helyenként a Dunántúlon és északon alakulhatnak ki futó záporok, zivatarok, néhol akár hevesebb viharok is lehetnek. A nyugatias szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Kora reggel 15-22, délután 29-38 fokot mérhetünk.
Ahogy arról korábban írtunk: az ország délkeleti felében szombaton tetőzhet a kánikula. Ott és akkor akár a 40 fokot is elérheti a maximum hőmérséklet, míg északnyugaton 28-30 fok várható. Ekkor is több helyen számítani kell futó záporok, zivatarok kialakulására. A magas napi középhőmérséklet miatt az országos tisztifőorvos szombat éjfélig harmadfokú hőségriasztást adott ki az ország területére.