BALATON
A Rovatból

13 érv, ami miatt a Balaton még mindig izgalmas úti cél

Elmondjuk, miért az egyik legjobb választás.


1. A tó környéke azért ilyen gyönyörű,

mert földrajzi értelemben véve igen változatos: kilenc különböző tájat különböztetünk meg egymástól

Löszös talaj: Balatonvilágostól Balatonfűzfőig, amely a jégkorszakban lerakódott porréteg. Így keletkezett a Magas-part.

Vörös homokkő: a perm korszakban keletkezett a Balatonalmádi és Balatonfüred közti terület.

Mészkő: Balatonfüred környékére jellemző, a felső-triászban keletkezett.

Vulkáni bazalttufa: a kialudt, egykor aktív vulkánok emlékét őrzi, csakúgy, mint a meleg vizű források.

Karsztos táj: a dolomit és szarmata mészkő az Aszófőtől Zánkáig húzódó terület arculatát határozza meg.

Bazalt: Zánkától Balatonedericsig őrzi a vulkanikus tevékenység nyomait.

Dolomit: Balatonedericstől Keszthelyig.

Mocsaras, vizes terület: a Kis-Balaton izgalmas világa.

Homokos terület: a déli part nagy részét ez határozza meg, Balatonboglártól egészen Balatonvilágosig húzódik.

hegyestu_kardosildi

2. Sekély tónak számít és hamar felmelegszik

Nem olyan hideg, mint az európai tavak jó része. A Balaton átlagos vízmélysége néhány méter, a legmélyebb pontja, a "Kút" Tihany alatt található, több mint 12 méteres. Összehasonlításképp a Bodeni-tó 254, a Garda-tó 346, a Genfi-tó 310 méteres a legmélyebb pontján.

szucs_jani_diana

3. Több mint félszáz strand között válogathattok,

a többségük ráadásul ingyenes. A Balatontipp szerint tavaly az alsóőrsi, a gyenesdiási, a balatongyöröki és a balatonfüredi volt a legjobb. Idén a Kék Hullám Zászló balatoni strandminősítő rendszer szerint a leginkább családbarát strand a balatonfüredi Esterházy-strand, a leginkább kerékpárosbarát a balatonberényi községi strand, a legsportosabb a vonyarcvashegyi Lidó. A legjobb balatoni szabadstrand a balatonboglári Platán lett, míg a legtöbb pontot elérőnek járó jutalmat a balatongyöröki községi strand nyerte el.

fonyod

4. A Balaton a magasból is lélegzetelállító látványt nyújt

- nézzétek meg repülőről vagy helikopterről. Ha új élményekre vágytok, és szeretnétek tudni, hogyan fest a tó és a környéke a levegőből, vállalkozzatok sétarepülésre. Budapestről is indulhattok, vagy Sármellékről a Hévíz-Balaton Airportról; Hajmáskérről helikopterrel visznek benneteket sétarepülésre.

VIDEÓ: A Balaton madártávlatból:

5. Különleges hely a horgászok és a halételek kedvelői számára

Több mint negyven halfajta él, illetve élt a Balatonban, amelyek közül a fogas (vagy a fiatal példány, a süllő) számít a legjobbnak. A harcsa és a ponty húsa is a kedvelt fogások között szerepel, csakúgy, mint a lisztbe forgatva megsütött keszeg. A garda valami egészen speciális fajta, halászatához egykor őrszemeket állítottak a magaslatokra, akik figyelték a halraj mozgását; innen ered a másik neve, a "látott hal". Van, aki az angolnára esküszik, még akkor is, ha az nem őshonos a Balatonban.

A balatoni menyhalak tragikus története végül jóra fordult

Legnagyobb tavunk híres, őshonos halfajtája. Finom, szálkától mentes húsa miatt a legízletesebb édesvízi halak között tartják számon. Herman Ottó tarka menyként emlegette, és a Balatonihal.hu információi szerint az öreg horgászok az 190-es évek elején még sokat fogtak belőlük a mólók közelében.

A közelmúltban eltűnt a menyhal a Balatonból. Vesztüket részben a ragadozó életmódot folytató angolnák betelepítése, részben pedig egy ötven évvel ezelőtti tömeges halpusztulás okozta. 2015. június 29-én 50 menyhalat telepítettek a tóba, és pár év múlva, ha már megerősödik az állomány, horgászható lesz.

Forrás: Balatonihal.hu

6. Évezredek óta lakott terület a Balaton környéke,

ezért régészeti leletanyagban viszonylag gazdagok a balatoni múzeumok. Már az újkőkorból találunk bizonyítékokat az emberi élet nyomaira: a veremlakások, a lovasi festékbányában talált szerszámok és a ságvári "tanya". A rézkorban, bronzkorban is éltek itt emberek, a vaskorban kelták lakták a vidéke, utóbbiak Keszthely környékén, a Tátikán hagyták ittlétük ékes bizonyítékait. Augustus császár idején római provincia volt a Balaton környéke, erre a közel négyszáz évre villák, épületek vagy egész települések romjai, használati eszközök, szobrok, táblák stb. emlékeztetnek Balácán, Fenékpusztán, Ságváron.

A rómaiak után, a népvándorlás idején hunok, langobárdok, keleti-gótok, avarok jelentek meg a Dunántúlon, azután frank, majd szláv uralom alá került a terület. Egészen a honfoglaló magyar törzsek megjelenéséig.

Sagvar

7. Hazánk egyik legrégebbi várának romja áll a Tátikán

Zalaszántó közelében találjátok az épület romjait. Miért izgalmas ez a vár? 1248-ban IV. Béla király parancsára elkobozták a Tátika nemzetségtől a Várhegy egyik kiugró meredélyén emelt korábbi keletkezésű Alsó-Tátika várát, mert a nemzetség egyik tagja, az erőszakos Tádé felgyújtotta a veszprémi püspök faluját. A várat a püspök kapta meg, ám ő úgy vélte, az nem elég biztonságos, és másikat emeltetett. A püspök itt is halt meg 1262-ben.

A tűz végigkísérte a Tátika vár történetét, mintha csak Tádé átkozta volna el. 1589-ben török portyázók fosztották ki és gyújtották fel, majd 1700-as években a császári csapatok miatt állt lángokban, akik éppen itt tartottak hadgyakorlatot... Mára feltárták a vár romjait, látogatható. A Kő kövön pedig virtuális rekonstrukciót végzett, nagyszerű videón mutatják be, szerintük milyen lehetett az épület eredetileg.

VIDEÓ: A felső Tátika vár romjai

8. Tele van a Balaton környéke kilátókkal

Balatongyörökön a Bece-hegyről a Szigligeti-öbölre láthattok (és a szigligeti várról is remek a panoráma). Fonyódon fából készült kilátó vár benneteket, Balatonbogláron a Gömbkilátó, Siófokon a legendás víztorony és az óriáskerék. Balatonföldváron is van ám kilátó. Gyenesdiáson a Festetics-kilátóba másszatok fel, Balatonfüreden a Jókai-kilátóba.

oriaskerek

Fotó: Czakó Balázs

9. A népi építészet remekműveit is megtaláljátok

A leghíresebb talán a tihanyi skanzen, ám a Balaton környékén más településeken is találunk skanzent, tájházat.

asp_620_tihany10

Fotó: Pölcz Klaudia

10. Legendás, romantikus helyekben bővelkedik a tó környéke

Itt van például a balatonszemesi Bagolyvár; úgy tartják, hogy ez a település legromantikusabb épülete, a szó szoros értelmében. Már a török időkben állt itt egy vár, 1570-ben emelték. Sajnos a 17. században elpusztult. A jelenlegi "várat" a telek utolsó tulajdonosának köszönheti, aki a romantika híve volt és ebben a szellemben építtette a hajdani vár romjaira.

bagolyvar

11. Remek cukrászdákba, fagylaltozókba mehettek

Balatonfüreden a Kárpátit dicsérik, Balatonmáriafürdőn a Florida Fagyizót, Balatonalmádiban az Amarettóba érdemes betérni.

asp_620_fagyiverseny

12. Egymást érik a zenei rendezvények és a fesztiválok

A Balaton Sound az egyik legnagyobb nyári rendezvény, tízezreket vonz Zamárdiba. Még tart a Dumafüred Balatonfüreden, illetve Veszprémben az Utcazene Fesztivál. Július 24 és augusztus 2 között Kapolcsé a főszerep a Művészetek Völgyével, augusztus 19 és 22 között pedig a Strand fesztivál csábíthat benneteket Zamárdiba, illetve a B My Lake.

asp_970px_1314

kapolcs

13. Még borús időben is gyönyörű

balatonfured_czako_balazs

Balatonfüred - Czakó Balázs

szucsjanidiana3

Fotó: Szűcs Jáni Diána


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
A Rovatból
„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – Kerítésbontással ünnepelnek, ingyenes lett az egyik népszerű keszthelyi strand
Dr. Tóth Gergely, Keszthely polgármestere szerint a tó megóvásának egyik kulcsa, hogy az emberek magukénak érezzék a természeti kincset.


„Visszaadjuk a Balatont az embereknek” – ingyenessé tette május 1-jétől a keszthelyi Helikon Strandot a városvezetés. A döntés értelmében a strandot nemcsak a helyiek, hanem minden látogató díjmentesen használhatja. A nyitónapon piknikkel és a strand kerítésének jelképes lebontásával várták az érdeklődőket - közölte Dr. Tóth Gergely a közösségi oldalán.

Keszthely polgármestere szerint a lépéssel egy korábbi ígéretüket váltják valóra.

„Visszaadjuk a Balatont az embereknek”

– írta a polgármester.

Azt is hangsúlyozta, hogy a Balaton mindenkié, és a tó megóvásának egyik kulcsa, ha az emberek magukénak érzik azt.

„Senki sem sajátíthatja ki hazánk természeti kincseit”

– tette hozzá.

A közel 20 ezer négyzetméteres Helikon Strand gondozott zöldfelülettel, árnyas fákkal és tágas napozórészekkel várja a pihenni vágyókat. A fürdőzők rendelkezésére állnak sportpályák, pingpongasztalok, játszótér, beltéri és kültéri zuhanyzók, valamint baba-mama szoba és gyermekmosdó is. A területen több büfé is üzemel.

A városvezető május 1-jén egy videót is megosztott a kerítésbontásról. Az eseményhez azt írta: „Nem a teljes kerítést bontottuk el, csak azt a szakaszát, amellyel nem veszélyeztetjük a fürdőzők, az itt pihenő családok biztonságát. A strandra mostantól szabad a bejárás, kérem, mindenki vigyázzon a terület biztonságára és épségére".

Korábban Keszthelyen csak fizetős önkormányzati strandokon lehetett legálisan fürdeni. A Helikon Strandot 2019-ben már ingyenessé tették, de akkor még csak a helyi lakosok számára, akik lakcímkártyával igazolhatták jogosultságukat. A teljes szabadstranddá alakítást akkor jogi és pályázati okok nem tették lehetővé.

A mostani, mindenkire kiterjedő ingyenességről idén januárban a képviselő-testület támogatta az előkészítést, és felkérte a VÜZ Kft.-t a szabadstranddá alakítás feltételeinek vizsgálatára. A szükséges rendeletmódosítást márciusban fogadták el.

A városvezetés abban bízik, hogy a Helikon Strand ingyenessé tétele más balatoni települések számára is követendő példát mutathat.

A döntés a szezon elején különösen figyelemre méltó, mivel a legtöbb strand csak május második felében vagy júniusban nyitja meg kapuit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
A Rovatból
Aggasztó jel a Balatonnál: a szárazság miatt egy egész sziget emelkedett ki
A Balatonfenyvesnél felbukkant homokpad a tó alacsony vízállásának következménye. Szakértők szerint a térségből akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat, ami a vízutánpótlást akadályozza.


Drónfelvételen rajzolódott ki a balatonfenyvesi „Majomsziget” – a Balaton átlagvízszintje június elejére mindössze 83 centiméterre csökkent, ami látványos homokzátonyokkal üzeni: tartós a vízhiány, a nyár pedig még csak most kezdődik.

A tartós csapadékhiány miatt Balatonfenyves közelében ismét felszínre került egy különleges homokpad, amelyet a helyiek régóta Majomszigetként emlegetnek – írta a Sokszínű Vidék. A jelenségről csütörtökön drónfelvétel is készült.

A Balaton vízszintje jóval elmarad az ilyenkor megszokott értékektől. Ennek következtében a déli part sekélyebb szakaszán ismét kirajzolódott az a homokos terület, amely korábbi aszályos időszakokban már többször feltűnt.

A szakemberek szerint a probléma hátterében elsősorban a csapadékhiány áll. Bár az elmúlt napokban több helyen érkezett eső, a kiszáradt talaj a lehulló vizet szinte azonnal magába szívja. Emiatt a kisebb vízfolyások sem tudják megfelelően táplálni a Balatont, hiszen sok esetben a víz már azelőtt elszivárog a földben, hogy elérné a tó vízgyűjtő rendszerét.

A szakértői becslések szerint akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat a térségből, ami különösen a Balaton déli vízgyűjtő területén okoz gondot.

A jelenlegi helyzet sokakat emlékeztet a 2011-es rendkívül alacsony vízállású időszakra. Akkor a déli part egyes szakaszain annyira visszahúzódott a víz, hogy helyenként több tíz métert kellett gyalogolni a sekély mederben ahhoz, hogy a fürdőzők elérjék a mélyebb vizet.

A klímaváltozás okozta aszály mellett az emberi beavatkozások – mint a part menti beépítések és a nádasok pusztulása – tovább rontják a tó ökológiai állapotát, veszélyeztetve annak hosszú távú jövőjét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Korábban nyitnak a balatoni strandok: mutatjuk a 2026-os árakat
Több északi parti település, köztük Csopak és Balatonalmádi is közzétette a 2026-os strandszezonra vonatkozó információkat. A pénztárak van, ahol már május 1-jén kinyitnak a bérletvásárlók előtt.


Idén előbb csobbanhatunk a Balatonban: több északi parti település már májusban nyitja a pénztárakat, és közzétette a 2026-os árakat – a felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak. Ahogy közeledik a jó idő, egyre több Veszprém vármegyei település teszi közzé a strandszezonra vonatkozó információkat – írta a VEOL.

Egyes strandokon már május elején megkezdődik a bérletek értékesítése, míg máshol május közepétől vagy június végétől nyitnak a fizetős időszakok. A legtöbb helyen továbbra is külön szabályozzák a pénztári nyitvatartást és a díjfizetés nélküli időszakokat.

A felnőtt napijegyek jellemzően 1000–1800 forint között mozognak.

Csopakon a strand május 23-án nyit, de a 3-as pénztár már május 1-jétől várja a bérletet és kártyát váltó vendégeket. Balatonalmádiban szintén május 1-jén indul a 2026-os strandbérletek értékesítése a Wesselényi strand főbejáratánál.

Révfülöpön a Napfény Strand már holnap, április 30-án látogathatóvá válik egészen szeptember 27-ig, a hivatalos strandszezon pedig június 20-tól augusztus 30-ig tart. Zánkán június 20-tól augusztus 30-ig kell fizetni, a pénztárak 8 és 19 óra között működnek.

Tihanyban a Sajkodi strand 800 forintos felnőtt napijeggyel üzemel, míg a Hajóállomási strandon az egyszeri felnőtt belépő 1250, a korlátlan napijegy 1650 forint.

Badacsonytomajon és Badacsonyban a strandok május utolsó hétvégéjén nyitnak, a felnőtt napijegy 1500 forint, hétvégén 1700 forint, a gyermekjegy 800, a nyugdíjas pedig 1000 forint. Balatonakaliban a Mandulavirág strand június 19-től augusztus 30-ig tart nyitva, ahol a felnőtt belépő 1800, a gyermekjegy 1000, a diák- és nyugdíjasjegy pedig 1200 forint.

Örvényesen a szabadstrand kötelező nyitvatartása június 1. és augusztus 31. között naponta 9 és 18 óra között tart. Balatonszepezden a Központi, a Szepezdfürdői és a Viriusi strand június 21-től augusztus 24-ig fizetős, a felnőtt napijegy a Központi strandon 1500, a másik kettőn 1000 forint.

Siófok (Nagystrand - Plázs): A szezonnyitó események és koncertek már 2026. május 22-én (pénteken) elkezdődnek. A Plázs hivatalos programjai innentől látogathatók.

A legtöbb helyen már bankkártyával is lehet fizetni. A szakemberek továbbra is azt javasolják, hogy a déli órákban kerüljük a napozást, és gondoskodjunk a folyamatos folyadékpótlásról, valamint a megfelelő napvédelemről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Kiderültek a balatoni bérek: a szakácsok akár nettó 900 ezer forintot is hazavihetnek
A szezonális munkaerőpiac felpörgött a Balatonnál és a Velencei-tónál, a bérek pedig jelentősen emelkedtek a tavalyi évhez képest. Míg a csúcskeresők a szakácsok, a konyhai kisegítők is hazavihetnek havi nettó 400-500 ezer forintot.


A nyári szezon a munkaerőpiacon is elkezdődött a Balatonnál és a Velencei-tónál: a szakácsok közel egymilliós fizetést vihetnek haza, miközben sok helyen szállás is jár – de a vendéglátósok szerint csak az kaszál, aki bírja a 10–12 órás műszakokat és a hektikus forgalmat.

A bérek érezhetően emelkedtek a tavalyihoz képest – írta a Blikk.

A szezonális foglalkoztatási piramis tetején a szakácsok, illetve séfek állnak átlagosan nettó 750–900 ezer forintos keresettel, akiket a pultosok és felszolgálók (500–750 ezer), majd a strandbüfések (420–500 ezer), a konyhai kisegítők (400–500 ezer) és végül a recepciósok, illetve animátorok követnek nettó 380–450 ezer forintos havi fizetéssel.

A komolyabb pozíciókban a fix bér mellé borravaló és forgalmi százalék is jár, bár heti vagy szezonvégi bónuszt a legtöbb helyen az egyszerűbb beosztásokban dolgozók is kapnak.

A munkavállalási feltételek régiónként eltérnek: a Balatonnál a fizetések általában magasabbak, és sok helyen a szállás is az ajánlat része, míg a Velencei-tónál a vendéglátósok inkább a Budapestről ingázó diákokra és a környéken lakókra építenek.

A magas keresetért azonban keményen meg kell dolgozni.

A körülmények sem mindig ideálisak.

"A meleg kegyetlen volt, főleg kánikulában. Akik sütöttek, 50-60 fokban dolgoztak váltásban. Minden nap nyitva voltunk reggel 9-től este 9-ig, de ha sok volt vendég, akkor tovább is.” - mesélte a lapnak egy dolgozó.

A munkavállalóknak érdemes résen lenniük, mert a magas fizetés mellett rejtett buktatók is lehetnek. Sok strandbüfé például időjárásfüggő órabért alkalmaz, ami azt jelenti, hogy nem fizetnek, ha rossz az idő és nincs vendég. Ezért fontos előre tisztázni, van-e garantált minimum óraszám vagy alapbér. Ugyanilyen lényeges a borravaló-politika megismerése, a szállás és étkezés pontos feltételeinek rögzítése, valamint annak ellenőrzése, hogy a hirdetésekben szereplő, sokszor bruttó összegek mit jelentenek a gyakorlatban.

A diákok továbbra is kulcsszereplői a piacnak, számukra az iskolaszövetkezeteken keresztüli elhelyezkedés a legegyszerűbb. A 25 év alattiak szja-mentessége miatt adót sem kell fizetniük, ami a hirdetésekben szereplő 2000–3400 forintos órabéreket még vonzóbbá teszi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk