Minimalista stílusban készített bibliai logókat egy magyar grafikus

Rájössz a rejtett utalásokra, amelyek a személyek vagy helyszínek nevében rejtőznek?

Link másolása

Balog István 2017 elején kezdte közzétenni Facebook-oldalán a Bibliai Logók című sorozatot, amelyet azóta többször is bővített.

"Régóta motoszkál a fejemben, hogy megvalósítom egyik saját kreatív projektemet. Eddig más nem készített ilyet, ezért egyedülálló és hiánypótló lehet. Modern, teljesen letisztult minimalista stílusban elkészíteni olyan bibliai személyek, helyszínek, történetek logóit, melyek nagy üzeneteket tartalmaznak. Van is vele célom!" – írja a bevezetőben.

A szerző azt szeretné, ha a projekt egésze Isten dicsőségét szolgálná, kicsit közelebb hozva hozzá az embereket. Kérdésünkre hozzátette: a képekből készült egy 27 darabos vászonkép kollekció, amit igény szerint el tud juttatni oda, ahol szeretettel fogadják. Jelenleg Mátészalkán látható az utazó kiállítás, június végéig lehet ott megnézni.

Nálunk viszont akár most is – a képeket a hozzájuk fűzött magyarázó kommentárokkal együtt adjuk közre.

PÁL

Az a bizonyos Pálfordulat. Üldözőből követő lett. Más tempó és más cél. Hagyjuk őt szóhoz jutni és mondja el Pál maga, hogy mit is gondol erről a fordulatról:

„Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” Filippibeliekhez írt levél 3,7-8

(Balog István írása)

ÉVA

Kívánlak. Szép vagy. Szeretnélek megérinteni. Szemet gyönyörködtető látvány vagy. Mint a gyümölcs a fán. A tiltott gyümölcs. A szépnek látszó, kívánatos, megennivaló tiltott gyümölcs. Éva megkívánta. Felkelt a vágy benne. Szeretném megkapni. Egyre erősebb vágy. Az egyébként hétköznapi gyümölcs, mások között egy, felértékelődik. Már minden belelátható. Még az is, hogy istennő lennék, ha belekóstolhatnék. A kígyó csak rájátszik az Évában lévő vágyra. Egy harapás a mennyország. Pedig nem. Nem minden az, aminek látszik. Vannak utak, amiken nem kell végigmenni ahhoz, hogy rájöjjek, tévesek. Van gyümölcs, amelybe nem kell beleharapnom, hogy megértsem, ez csak egy gyümölcs. Csak én vártam a boldogságot, a megistenülés mámorát tőle. Nem minden az, aminek látom.

(Szikszai Szabolcs írása)

JERIKÓ

A falak furcsa teremtmények, szemünk előtt állnak, latjuk őket. A falak mégis neked és nekem mást jelentenek. Akadályok. Van, hogy megvédenek. Ugyanazok a falak Jerikó lakóinak védelmet jelentenek, másoknak akadályt, amelyek leküzdhetetlenek. Falakba ütközni is lehet. Fejjel menni neki, rohanva. Fáj a fejem érte. Hogy a fal az apám, az Isten, vagy az "ostoba felnőttek", akik "semmit nem értenek", az már csak részlet. A fal a lényeg, ami túl nagy falat. Amikor nekiszaladsz, a fejeden egy nagy púp marad. A fene egye meg azt a falat. Jerikóét, és minden falat. Amitől a falat a torkodon akad. Nem tudod lenyelni, hogy ott áll, hogy örökre ott is marad. Vannak falak, amelyek ledönthetetlenek erővel. De addig kerülgeted, míg "maguktól" leomlanak. Néha ezek a falak bennünket vesznek körbe. Mások bennünket kerülgetve, szeretgetve, falainkat ledöntik, s mi ott állunk remegve. Lehet, hogy ölelés érkezik és félelmünk szertefoszlik. Más falakat mi omlasztunk le. Járva egyre csak, körbe-körbe, az Istennel karöltve. Van, hogy trombitával, furulyával, dicsőítve vagy közben megszólal az Isten csöndje. Egyszerre ami ott volt, leomlott, benned meg valami megszületett, Isten látja a falak mögött is a lelkedet.

(Szikszai Szabolcs írása)

DÁVID és GÓLIÁT

Első ránézésre van egy harcedzett, jól képzett, nagyméretű katona. Van egy helyzet, amiben totál világosnak látszik, hogy ezzel a verhetetlen emberrel szemben lehetetlen nyerni. Veszett ügy. Dávid nem volt sem nagy, sem jól képzett, de jól gazdálkodott azzal, amit tudott. Kicsi a bors, de erős, meg minden. Nem a megszokott szabályok szerint szállt be a ringbe. Ki számít arra, hogy majd egy kavics fogja megölni? Senki. Góliát biztosan nem. Ne viccelj, mintha egy légy győzne le! A sztori enyhén szólva érdekes. Ami van, azzal veszem fel a harcot. Abból főzök. Néhány kavics meg egy parittya vs. fejlett harcieszközök. Repül a kő, pontos a találat: kiütéssel győzött Dávid(ka), mert nem csak jóképű volt, de fiatal is. Legalábbis a családjában a legkisebb. Mi mindent nem látunk? Mi mindent nem hiszünk? Kiből lesz "valami"? Van, hogy abból, akiben senki sem hitt. Mert túl kicsi, mert túl vidéki, túl ilyen, vagy túl olyan. A látszat ellenére győzött Dávid, és a kavics. Ez ilyen meglepő.

(Szikszai Szabolcs írása)

KÁIN és ÁBEL

Két tesó. Két ajándék. Egy Isten. Két eredmény. Testvérkonfliktus? De neki miért lehet? Nekem miért nem? Vele miért kivételeznek, velem miért nem? Igazságtalan. Mi itt a baj? Mi is van a szívünkben? Mi minden? Amikor alul maradunk valamiben? Valaki jobb nálunk. A tesónk, a barátunk, vagy egy diáktársunk. Testvér, kiontott vér. Itt valami nagyon rosszul sikerül. Két szív. Az egyik szíve legjavából, tisztán ad, a másik szándékai nem tiszták. Ha a "szeretetünk" csak addig tart, míg megkapjuk, amit elvárunk, a szeretetünk valójában üzlet. A maffiában nincs választás, valaki megfizet a rossz üzletért. Tesók? Barátok versenytársak? Üzlettársak? Mit kezdesz azzal, ha kiakaszt, amikor nem azt kapod, amit (el)vártál?

(Szikszai Szabolcs írása)

LÁZÁR

Egy ember láthatóan meghalt. Már nem ma. Már szaga van. Láthatóan nincs jól. Lemondhatunk róla? Láthatóan ennyi, eddig tartott. Jézus láthatóan meghalt. Te vagy az egyetlen, aki ezt nem láttad? - kérdezik Jézustól az emmausi úton. De Jézus mást (is) lát(ott). Mást (is) lát(ott) Lázárnál és mást (is) lát(ott) a kereszten. Látta a láthatatlant. Amit látunk ennyi: ennek már annyi. Ezt a vonatot lekéstük. Ennek bottal üthetjük a nyomát. Ez már nem lesz meg. Összepakolásokat láttunk, majd vesztesként, vagy megbukva, vagy legyőzötten továbbállásokat. Nem látjuk a láthatatlant. Csak utólag. Csak amikor Lázár felkelt. Amikor kijött a sírból. Amikor azt mondja, "majd meghalok éhen, már négy napja nem ettem semmit", és fejvesztve rohanunk, mert mi már nem szeretnénk, hogy ez a drága jó ember "majd meghaljon" se éhen, se máshogyan. Meglátjuk a számunkra láthatatlant. Meglátjuk, amikor láthatóvá válik. Lázár jöjj ki, és Lázár megmutatja magát. "Nem vagyok jó bőrben, de szolgálatra készen". Ez aztán az igazi irányváltás.

(Szikszai Szabolcs írása)

BAAL

Van szíved ember? Mire jó az neked? Dobálod azt jobbra-balra s nyugtod mégsem leled. Feláldozod oltárokon, önként, sőt csaholva. Szerelemért, pénzért, vagy a sikert hajszolva. De a szíved okkal van és van annak otthona. Alkotódnak kezében és egyedül Őt imádva. Kerüljön hát helyére Baalod és Istened, egyik összetörni fog, s a másiké lesz életed.

Ajánlott olvasásra:

Királyok 1. könyve 18,19-39

Ézsaiás 46,1-9

Róma 1,19-2

(Balog István írása)

BETLEHEM

Legyetek olyanok, mint a Betlehem fölött ragyogó választott csillag. Ragyogjatok a világ sötétjében és mutassatok Jézusra. Adjátok hírül, hogy van győztes Megváltónk, van szerető Atyánk, van bűnből szabadulás és megbocsátás! A csillag elvégezte azt ami a feladata volt, most Te rajtad a sor!

(Balog István írása)

FARIZEUS

Nem a smink a baj, hanem ha azt gondolom, a smink = szépség. Ha azt hiszem, smink nélkül csúnya vagyok. Hogy szintetikus anyagokba szeret bele életem kedvese. A szépség valójában én vagyok. A smink csak díszítés ahhoz, ami nélküle is szép. Nem az izom és az erő a baj, hanem ha azt hiszem, ettől vagyok erős. Ha megvetem, kinevetem, aki gyenge. Bandába verődve, erőt mutogatva, kigyúrtan, nevetve. Az para. Mert az erő az izmok alatt a szívben van, mondá vala az Úr. A szívben az erő, ami a gyengét is felemeli. Az izmok feszessége esztétika. Csak kiábrázol valami többet, az erőt, ami megtart, ha elesnék. Nem az imával, a díszes ruhával, nem templommal vagy a vallásos jósággal, nem az áhítattal, vagy az Úrhoz zengő dallal van a baj, hanem a szívvel, ami túl kemény, hogy meglássa: aki még nem érti, aki még nem tudja, vagy aki már nem érti, aki már nem tudja, az is Istené, ő is tudja, hogy a képmutatás látszat, nem vezet sehova. Mint a szépséghelyettesítő smink, vagy erőhelyettesítő izom, vagy a hithelyettesítő ima. Add azt, ami vagy, hiszen ami vagy, azt neked is Isten adta. A smink alatt az arc: az a valódi, akit szeretni lehet.

(Szikszai Szabolcs írása)

RÁHÁB

Tetteid alapján kitaszítva érzed magad? Van, hogy egyszerűen elborítanak az érzések, és inkább átadod magad nekik, hogy vágyaid sodorjanak? Szégyenkezve élsz valahol... saját magányodban? Ráháb is így élte életét(Jerikóban prostituáltként élt... még a nagy döntése előtt, amit meg kellet hoznia, mikor helyzetbe került, azaz hinni itt és most), az Isten mégis felhasználta és elrejtette az Ő embereit nála, akiket így győzelemre segített. Rendkívüli módon került be Krisztus nemzetségtáblázatába. Isten előtt nincs lehetetlen, kapaszkodj ebbe bele, és HIDD EL nincs bűn, amit ne tudna eltörölni.

Ajánlott olvasásra:

Józsué könyve 2,1-24

(Katona Viktória írása)

GECSEMÁNÉ-KERT

A teljes átadás és elfogadás helye. Ha gondok gyötörnek, ha krízisben az életed, ha nem bírod hordozni a terheidet, akkor menj ki te is a te "Gecsemáné-kertedbe" imádkozni és bízd ügyedet Isten kezébe. Jézus mutat példát ebben.

Nagyon ajánlott olvasásra:

Lukács 22,42-44

(Balog István írása)

BÁBEL TORNYA

Falak emelkedtek, a völgy zajossá vált, Istenhez közeledtek - gondolták -, miközben egyre távolabb kerültek. Jó lenne betekinteni Isten országába? Jó lenne közelebb kerülni hozzá? Ne tornyokat építs, ne emberileg közelíts, mert csak összezavarodsz és a Szentírás szava is idegen nyelvként fog hozzád szólni. Isten már eljött erre a földre Krisztusban, Őt keresd meg, és általa, vele betekinthetsz országába.

Ajánlott olvasásra:

Mózes 1. könyve 11,1-9

(Katona Viktória írása)

PÉTER

A vízen járás nem hétköznapi tevékenység. Lelkes éneklésben észre sem veszem, hogy amiről szól: a félelem. (F)élek? A félelem az életem? Miért (f)élek? Mi lesz, ha kilépek? „Jöjj hozzám” - mondja Jézus, és ezt kérdezi: miért (f)élsz? Mi lenne, ha lépnék? Ott nélküled elsüllyedek. Hát erről van szó, így (f)élek. A bizonytalantól féltem az életem. Elsüllyedhetek, Istenem. Te vagy a mindenem, nélküled elsüllyedek, ezért inkább itt (f)élek. Csónaknyi életem, itt (f)élek, maradj velem. Aztán kilépek, és süllyedek, pánikba esem, tudtam én, hogy így lesz, előre, Istenem. De megragadja kinyújtott kezem. Más irányba nézek, nem félek már, inkább élek. Félelemhullámok közt vízen járva, s ha süllyednék, csak rád nézek. Nem félek. Élek.

(Szikszai Szabolcs írása)

JÓB

Az Úr adta(a JÓ-t), az Úr vette el(a JÓ-t). Áldott legyen az Úrnak neve!

Jób 1:21

A képen egy szójáték látható, amely úgy gondolom nagyon találó Jób élethelyzetére nézve. Minden, ami „JÓ” az életében, az elvétetik tőle(gazdagság, tekintély, egészség, gyerekek) vagy ellene fordul(feleség, barátok) és egy időre totálisan egyedül marad, mint a „B” a képen. Csak a kínzó csend és a rengeteg megválaszolatlan kérdés veszi körül. Nagyon meg akar nekünk valamit(igazából sok mindent) tanítani Isten Jób könyvén keresztül. Van, hogy kényszerpályára kerülünk életünk folyamán, ahonnan bárhogyan próbálunk még sem tudunk kijutni. A Sátán kikérte Jóbot Istentől egy időre. Vajon minket is kikérhet a Sátán? Jézus ezt mondja Péternek: „Simon, Simon, íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha megtérsz, erősítsd atyádfiait.” Lukács 22,31-32

Mit akar tőled a Sátán? A hitedet... hogy el vegye... vagyis inkább, hogy Te bedobd a törölközőt miközben kifacsar, annyira, hogy keserűség jöjjön belőled. Sátánnak egy célja van, hogy átkozd meg Istent és halj meg. Nem jó neki, hát ne legyen jó másnak sem. De ilyenkor nem vagyunk egyedül, kapaszkodj Jézus szavaiba!

(Balog István írása)

SÁMSON

Erőnek erejével nem győzhetsz! Képességeid nemcsak tőled függnek, és nem tőled származnak! Ne add el, ne áruld el hitedet egy kis emberi vágyért, mert büntetésed súlyát hordoznod kell!

(Katona Viktória írása)

ÉNEKEK ÉNEKE

"Én szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém." Énekek Éneke 6,3

Édes dolog a szerelem, ilyenkor mámorosan sodródik az ember... ám idővel kezd ez az édes íz semleges sőt keserűvé válni... lekerül a rózsaszín szemüveg. Mennyivel értékesebb az időben meghozott döntés az érett és józan szeretet mellet, amely a keserű ízt is édessé tudja tenni, amikor kialakul a helyzet.

Te, aki házasságban vagy párkapcsolatban élsz NE adj helyet egy harmadik személynek, vagy negyediknek, vagy sokadniknak, sem a szívedben sem a gondolataidban. Jézus ezt mondja erről: Aki kívánsággal tekint egy asszonyra(férfira), már paráznaságot követett el vele a szívében. Máté 5,27-28

Tehát mit kell tenned?

Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek és elfut tőletek. Jakab 4,7

A bűnnel szemben győzelemre vagy elhívva, ne add be a derekad a helytelen kívánságoknak!

(Balog István írása)

RUTH

...és így került be egy moábita asszony Jézus nemzetségtáblázatába (Mt 1:5). Ruth élete nem volt könnyű: özvegység, költözés, ragaszkodás egy teljesen más néphez és Istenhez.

Ez egy nagyon gazdag történet (több erős jellemű emberről is olvashatunk benne). Bátorítalak, hogy lapozd fel a bibliádban Ruth könyvét és olvasd el figyelmesen, hogy milyen gondokkal küszködött Ruth és Naomi és hogyan gondoskodott Isten Boázon keresztül.

Ajánlott olvasásra: Ruth könyve

(Balog István írása)

JÓZSEF

József története megtanít arra, hogy a "gödör alja" még NEM a történet vége!

Rövid áttekintés:

1Mózes 37:1-28

1Mózes 39:1-5, 19:21

1Mózes 41:14, 39-44

1Mózes 42:6-8

1Mózes 45:1-5

(Balog István írása)

GEDEON

Egy nagyon izgalmas történet fűződik Gedeon nevéhez, elolvasható a Bírák 7. részében, így ment csatába egy 32.000 fős seregből Isten által kiválasztott 300 harcos és győztek egy jelentősen nagyobb sereggel szemben. Gedeon története megtanít arra, hogy egy ügy kimenetele nem a mi erőlködésünktől, akaratoskodásunktól, tehetségünktől, pénzünktől, eszünktől vagy élni akarásunktól függ, hanem Isten gondolatától! (Azért, hogy senki se dicsekedjen)

(Balog István írása)

JÚDÁS

Amikor pedig Júdás, aki őt elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, és ezt mondta: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el.” De azok ezt mondták: „Mi közünk hozzá? A te dolgod.” Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott, ment és felakasztotta magát. Máté 27,3-5

Nem akarok Júdás felett ítélkezni, mert nem az én dolgom, nem az én feladatom. De ha mi nagyon elrontunk valamit, nem kell egyedül cipelned ennek terhét, Isten azt mondja van kegyelem. Péter megtalálta, végig járta/járhatta az oda vezető utat. Mi se más megoldásokat keressünk, mert jó megoldás más nincs, nem is kell.

A Sátán: Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. (János 8,44) Isten pedig: Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3,16)

(Balog István írása)

JÉZUS

"Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg."

Ézsaiás könyve 53,3-5

VÖRÖS-TENGER

Problémád van? Üldöz az ellenség? Nincs út látszólag sem előre sem hátra? Hátratekintve félelmet érzel? Hidd el, hogy Isten megtehetné, hogy átrepítsen rajta, egy másik utat adjon, de Ő megnyitja a Te utadat, hogy kettényílva megtapasztald, hogy bárki is rettegtet, bármi is bánt, mindenhonnan "száraz" lábbal kelhetsz át. Mert veled jár!

(Katona Viktória írása)

Nem volt hozzá hasonló király sem előtte, sem utána.

Ajánlott olvasásra: Királyok I könyve 3:5-28

DÁNIEL

Egyedül Isten előtt hajtott térdet, de éppen ezért mindenkivel szemben állva tudott maradni. Dániel példát mutat nekünk abban, hogy mikor és hogyan imádkozzunk: mindig és minden körülmények között lehet.

Ajánlott olvasásra:

Dániel 6,10-11

(Balog István írása)

JÓNÁS

Te hová tartasz? Ninive vagy Tarsis?

Isten elől nem lehet elmenekülni.

Ajánlott olvasásra: Jónás könyve

JÚDÁS

Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittõl, és magokat általszegezték sok fájdalommal.

1 Timóteus 6,10

LEPRÁS

Sok félelmetes és visszataszító betegség van a világon, közéjük tartozik a lepra is, amely elevenen elrothadást okoz az ember testében. Iszonyatos érzés, de mégis a legrosszabb, hogy elzárva kell élniük életüket. Talán a te környezetedben is vannak beteg emberek, akik nap, mint nap ezt élik át. Kinézik őket, lesajnálva tekintenek rájuk. Jézus nem így tett, Ő megérintette és meggyógyította őket. Te mit tudsz tenni? Ne sajnálkozz, ne kitaszítsd, ne utálkozz, hanem lépj közelebb hozzá, építsd le magadban a falat és érezd át, hogy milyen jó is egymás közelében lenni, így tudsz gyógyítani vagy akár gyógyulni.

(Katona Viktória írása)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ART
16 gyönyörűen megszerkesztett Instagram-kép, és ahogy készültek
Egy profi fotós megmutatta, mi a titka művészi képeinek.

Link másolása

Régebben elég volt egy jó teljesítményű fényképezőgép és egy klassz beállítás ahhoz, hogy szuper fotót csináljunk. Most, az Instagram korában már nem feltétlenül a technika számít, inkább a kép szerkesztettsége. Persze kell(enek) jó modell(ek), izgalmas beállítás, szép háttér, de a színeken és a fényeken utólag is tudunk módosítani. A cél pedig egyértelműen az ütős, szemkápráztató fotó, ami láttán mindenki csak ámuldozik, miután kiposztoljuk.

Sokszor azonban el sem tudjuk képzelni, mi minden kell ahhoz, hogy egy tökéletes Instagram-fotót szétlájkoljanak. Egy mexikói fotós, Omah saját oldalán a hihetetlenül művészi képei mellett azt is megmutatja, hogy az egyes művek milyen körülmények között, milyen segédeszközökkel, milyen sok utómunkával készülnek.

Omahnak már több mint 100 ezer feliratkozója van az Instagramon, képeit több tízezren kedvelik. Facebook-oldalán is számos lehengerlő képet láthatsz.

Ha képek jobb oldalán található kis nyílra kattintasz, láthatod, hogyan készült a fotó.

Crossing our Paths... | ⏭️ Desliza para ver donde tome la foto ( ⏭️ SWIPE TO SEE THE LOCATION) // Me inspire en una pintura que vi en internet para hacer esta foto y me encanto el resultado que logre, ¿saben lo dificíl que es posar y tomar la foto al mismo tiempo? . . . . . #portrait #nature #fotografia #photoshooting #mountains #wild #umbrella #yeyophotos #artofvisuals #picoftheday #portraitmood #portraits_mf #portraitvision #creative_ace #ourmoodydays #moodygrams #serialshooters #visual_creatorz #globe_visuals #theuniversalart #visualAmbassadors #igcreative_editz #creartmood #portraitgasm #enter_imagination #TheCreativers #portraitkillers #creativegrammer #gramkilla

32.3k Likes, 385 Comments - ØMAHI * PHOTOGRAPHY & ART (@omahi_) on Instagram: "Crossing our Paths... | ⏭️ Desliza para ver donde tome la foto ( ⏭️ SWIPE TO SEE THE LOCATION) //..."

Break the wall... | ⏭️ Desliza para ver donde tome la foto ( ⏭️ SWIPE TO SEE THE LOCATION) // Me encontre una fabrica abandonada que olía a orines de vagabundo pero valio la pena // Hice esta foto para el arte de la nueva producción de la banda: @roxana.mx . . . . #portrait #nature #fotografia #photoshooting #mountains #wild #wall #yeyophotos #artofvisuals #picoftheday #portraitmood #portraits_mf #portraitvision #creative_ace #ourmoodydays #moodygrams #serialshooters #visual_creatorz #globe_visuals #theuniversalart #visualAmbassadors #igcreative_editz #creartmood #portraitgasm #enter_imagination #TheCreativers #portraitkillers #creativegrammer #gramkilla

19.7k Likes, 247 Comments - ØMAHI * PHOTOGRAPHY & ART (@omahi_) on Instagram: "Break the wall... | ⏭️ Desliza para ver donde tome la foto ( ⏭️ SWIPE TO SEE THE LOCATION) // Me..."

Conection with you ? | ⏭️ Desliza para ver como tome la foto // Le confié mi Sony A7RIII a una funda de plástico barata para poder hacer esta foto ? por suerte funciono . . . . . #portrait #nature #fotografia #photoshooting #mountains #wild #diving #yeyophotos #artofvisuals #picoftheday #portraitmood #portraits_mf #portraitvision #creative_ace #ourmoodydays #moodygrams #serialshooters #visual_creatorz #globe_visuals #theuniversalart #visualAmbassadors #igcreative_editz #creartmood #portraitgasm #enter_imagination #TheCreativers #portraitkillers #creativegrammer #gramkilla

75.9k Likes, 776 Comments - ØMAHI * PHOTOGRAPHY & ART (@omahi_) on Instagram: "Conection with you ? | ⏭️ Desliza para ver como tome la foto // Le confié mi Sony A7RIII a una..."

Ha kíváncsi vagy még több képre, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

ART
Durva átverés: sztárok arcát festi magára a kínai sminkművész
Nem csoda, hogy már félmillióan követik.

Link másolása

Már több mint félmillióan követik a kínai Csunkingban élő művészt, He Yuhongot, aki azért hagyta el a tanári pályát, hogy elképesztő sminkjeivel törjön be a köztudatba. A vlogger saját arcát alakítja át a leghíresebb sztárokéra, és a végeredmény olyannyira hiteles, hogy simán bedőlhetne neki a gyanútlan Instagramozó.

A 24.hu információi szerint a lány nagyjából 6 óra alatt készül el egy sminkkel, és havonta kábé 1500 dollárt költ sminkcuccokra.

Íme néhány Yehung lélegzetelállító alkotásai közül:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Imitation of makeup Taylor Swift

YUYAMIKA宇芽 (@yuyamika7) által megosztott bejegyzés,

Imitation of makeup Johnny Depp

62.1k Likes, 1,506 Comments - YUYAMIKA宇芽 (@yuyamika7) on Instagram: "Imitation of makeup Johnny Depp"

Imitation of makeup Monica Bellucci

34.5k Likes, 419 Comments - YUYAMIKA宇芽 (@yuyamika7) on Instagram: "Imitation of makeup Monica Bellucci"

Imitation of makeup Monica Bellucci

34.5k Likes, 419 Comments - YUYAMIKA宇芽 (@yuyamika7) on Instagram: "Imitation of makeup Monica Bellucci"

Imitation of makeup Natasha Romanoff

45.7k Likes, 659 Comments - YUYAMIKA宇芽 (@yuyamika7) on Instagram: "Imitation of makeup Natasha Romanoff"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ART
Az életnagyságú, arc nélküli, szürreális szobrok láttán a járókelők megkérdőjelezik saját valóságukat is
Mark Jenkins amerikai street art művész 30 emberszerű szobrával a világ sok városában futhatunk össze.

Link másolása

Próbababaszerű, arccal nem rendelkező és sokszor szürreális vagy provokatív pózokba helyezett alakok jelentek meg jó pár nagyváros utcáin.

Küldetésük, hogy egyfajta társadalomkritikaként elgondolkodásra ösztönözzék szemlélőiket, akik ezáltal saját valóságukat is megkérdőjelezhetik.

A bábu-sereg megalkotója Mark Jenkins amerikai street art művész, aki realisztikus alakjaival reakciók széles tárházát váltja ki az emberekből, ezáltal többrétegű előadóművészetté avanzsálja alkotásait.

Az akcióról és az általa kiváltott hatásokról könyvet is írt "The Urban Theater", azaz "városi színház" elnevezéssel.

Jenkins 2003-ban kezdte street art karrierjét, amikor egy figurát helyezett el Rio de Janeiro egyik hulladéklerakójában, hogy felhívja a figyelmet a hajléktalan gyermekek helyzetére az utcán.

Azóta az innovatív művész olyan híres helyszíneken is kiállíthatott, mint például a londoni Lazarides galéria vagy a bécsi Kunsthalle.

És megjelentek a miniatűrök is:

2019/2005

1,313 Likes, 20 Comments - MARK JENKINS (@jenki.ns) on Instagram: "2019/2005"

Ha kíváncsi vagy egy csokorra az utcai installációkból, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:


ART
„Könyvgyilkos vagyok” – Helga könyvből hoz létre művészi könyvszobrokat
A könyvek olvasásra valók, a lakásunk ékei, oktatóink, barátaink, szórakoztatóink. De mi lesz a leselejtezett, kidobásra, bezúzásra ítélt könyvekkel?

Link másolása

A ReAd blog nem más, mint egy csipetnyi nő anyasággal, könyvekkel, interjúkkal programajánlókkal.

Új életre kelhetnek Darija Books által. Mai interjúm alanya ő. Mesél izgalmas munkájáról és sok más dologról is.

– Bemutatkoznál? Mit tudhatnak rólad az olvasók?

– Nagy Helga vagyok, Ajkán élek a családommal. Végzettségem szerint közgazdász vagyok, az egyik piacvezető biztosítótársaságnál dolgozom, mint üzletkötő és ügyfélszolgálati ügyintéző. Szeretem a munkámat, de szellemileg nagyon fárasztó tud lenni. Van egy 18 éves lányom, aki állategészségügyi technikusnak készül, Győrben tanul. Mióta kollégista, több idő jut az efféle dolgokra.

A kézműveskedés régóta jelen van az életemben, szeretek alkotni, többféle technikát is kipróbáltam már az évek során. Szerettem gyöngyöt fűzni, de sajnos már nem látom olyan jól (megöregedtem), ezért váltanom kellett valami másra. Ezután a papírfonással ismerkedtem, ami az újságok újrahasznosítása, de az nem kötött le annyira.

– Mikor vágtál bele ebbe a nagyon izgalmas hobbiba/munkába?

– Egy éve keresgéltem a neten; kézműves alkotásokat nézegettem, amikor találkoztam egy könyvszoborral. Egyből megfogott, célirányosan kerestem ezután a kész munkákat, videókat, leírásokat, hogyan készül. Találtam ingyenesen letölthető egyszerű mintákat, amivel elkezdtem próbálkozni. Volt itthon több olyan könyvem, amelyek 20 éve nem kerültek ki a könyvespolcra sem, a szekrény aljában lapultak. Ezeket nem sajnáltam. Mikor elsajátítottam az alapokat, jöhettek a bonyolultabb minták. A saját mintákat képszerkesztő program segítségével készítem, mm papírra nyomtatom ki, ez alapján vágom és hajtom.

– Hogy jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

– Eleinte barátok, ismerősök kértek tőlem könyvszobrokat, ezeket feltettem több közösségi oldalra, csoportba. Ezután ismeretlenek is elkezdtek érdeklődni, hogy készítenék-e nekik is. Természetesen igent mondtam. Így született meg a Darija Books.

– Honnan a név?

– A nevet megálmodtam!

– Hogyan képzeljük el a szobrok készítésének folyamatát?

– Ha megrendelés érkezik, akkor egyeztetünk a megrendelővel, milyen elképzelése van. Ezután készítek néhány mintát, amiből kiválasztja a neki megfelelőt. A mintához megkeresem a megfelelő könyvet és elkészítem a könyvszobrot. Ha kész, akkor merített papírral bekötöm. Egyrészt a könyv címe nem fontos, másrészt nagyon mutatós lesz így. Ezután még teszek rá szalagot, illetve kis fadíszeket (virág, szív, lepke).



Link másolása
KÖVESS MINKET: