hirdetés
tanar-pedagogia.jpg

A tanárok pokoljárása – három hónapot napköziztem, egy életre elég volt

jh. Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. december 06.


hirdetés

Akkor taktikát váltottam. Húzd meg-ereszd meg játékra álltam át. Aki normálisan viselkedett, annak továbbra is járt a kedvesség, a segítség. Aki viszont vadállati stílusban nyomta, annak beírtam (egyébként azt is leszarták), kiküldtem a teremből egy időre, vagy egyszerűen csak úgy leüvöltöttem a fejét, hogy egy másodpercig legalább leblokkolt. A végeredmény: állítólag még mindig a "kedves" kategóriába soroltak, de tessék-lássék szót fogadtak, a leckét (többnyire csokiért) megcsinálták, szóval végülis kihoztam a dologból, amit lehetett. Ám az együtt töltött három-négy óra 60-70 százalékát még így is végigverekedték, ordították és káromkodták.

Ha bármit kértem, a legjellemzőbb válasz továbbra is az volt: "Mi a fasznak?"

A játszótérre nem mertem őket kivinni, mert olyan vadul dulakodtak a mászóka-várban, meg lökték egymást a hintán, hogy nem voltam biztos benne, hogy életben tudom tartani őket. És persze bárkinek baja esik, engem vesznek elő. Hintával teljes erővel fejbelökés, öklömnyi jégdarabokkal pofán dobás, a másik földre teperése, aztán rálépés a fejére – mindez napi rutinnak számított. A fegyelmező szót meg se hallották, ha csak a karjukat megragadtam, hogy szétválasszam őket, fel voltak háborodva. Egyszer az egyik legagresszívabb gyerek összeverekedett egy viszonylag normálisabbal. Másnap az agresszív gyerek még agresszívabb szülei megjelentek a játszótéren, és nekiestek "annak a kis mocsoknak, aki a fiunkat a fején megütötte". Én álltam a gyerek elé, hogy a pattogó apuka ne őt üsse le, hanem ha már muszáj, akkor engem.

Volt olyan, vadidegen kisgyerekes anyuka, aki odajött hozzám a játszótéren, és azt mondta: "Először is részvétem, tanárnő. Én még életemben ennyi erőszakos, mocskos szájú gyereket nem láttam. Másodszor: árulja már el, melyik iskola ez, hogy tudjam, hova NE írassam be a gyerekemet." Aztán amikor az osztállyal közöltem, hogy ezek után felejtsék el egy darabig a játszóteret, az egyik hetykén visszaszólt: "Akkor én meg elfelejtem a napközit. Magának lesz kevesebb a fizetése." Amellett, hogy hülyeséget mondott, mégis mi vesz rá egy TIZENEGY éves gyereket arra, hogy ilyen mérhetetlen arroganciával, lenézéssel oltson le egy tanárt? Tisztelet? A szót sem ismeri, nemhogy az érzést. 

És akkor még nem beszéltem a kedves édesanyáról, aki tajt részegen állított be a fiáért és annak alsós húgáért, és összefüggéstelenül hadovált nekem, miközben a kislánya kezét rángatta, és ordítozott vele. Az apukáról, aki fogadóórán nekiesett az egyik tanítónőnek, mert egy csomag A4-es fénymásolópapírt a másodikos kisfiával "fel mert cipeltetni" a másodikra. És az egyik diákom anyjáról, aki Messengeren nekem ugrott, hogy azért büntettem meg a fiát, mert roma (nem is tudtam, hogy az, egyébként csak félig az, világos bőrű, világosbarna hajú kisfiú).

Három hónap után azt vettem észre, hogy oktatás, nevelés helyett napi több órát üvöltéssel töltök (utálom felemelni a hangomat, egyszerűen nem természetem), mert folyamatosan próbálom túlordítani a kölköket.

A verbális és a fizikai erőszak állandó részévé vált a napjaimnak (engem fizikailag nem támadtak meg, csak szóban kaptam az ívet, de hát még kicsik, még alakul ez, sajnos), a szülői panaszok, hisztik és a megfékezhetetlen gyerekek testi épségének féltése miatt minden nap gyomorgörccsel mentem be.

Gyakorlatilag semmilyen fegyelmező eszköz nem volt a kezemben, tehetetlen voltam. A rendes gyerekeket nem tudtam megvédeni, hiszen minden erőmet a többi kötötte le, így ők szintén szarul érezték magukat, rettegtek az agresszív társaiktól, féltek bejárni, és mesélték, hogy kérték már a szüleiket, vigyék el őket ebből az – ismétlem, jó nevű – suliból. Teljesen egyértelmű a következtetés: pont a rendeseket teszi tönkre a rendszer a nevelhetetlen, és a törvény szerint gyakorlatilag kirúghatatlan vadállatok miatt (csak akkor lehet valakit tankötelezettségi kor alatt kirúgni, ha előbb találnak neki egy másik, befogadó iskolát. El lehet képzelni, ilyen előélettel mennyire kapkodnak a sulik ezek után a gyerekek után). 

Ismétlem: tizenegy évesekről beszélünk. Néha hosszan belenéztem egy-egy kőkemény "játékosnak" a szemébe, és nem láttam mást, csak végtelen hidegséget, gúnyt és megvetést. Olykor felháborodást, vagy épp gyűlöletet. Mintha nem is gyerekek lennének. Arra gondoltam: úristen, mitől lettetek ti ilyenek? És mi lesz belőletek? Nem vagyok szakértő, senkit sem szeretnék diagnosztizálni, de ezekről a lelketlen tekintetekről nekem mindig ugyanaz a szó ugrott be: szociopata. 

Persze, igen, voltak őszintén gyermeki, rajongó, csillogó tekintetek is. Voltak kicsik, sőt egész nagyok is, akik egymás után öleltek meg, vagy nevettek rám, ha végigmentem a folyosón, vagy délutáni ügyeletben velük maradtam az udvaron. Voltak szép pillanatok, amelyektől felderengett, mitől is (lehetett egykor) ilyen szép ez a pálya. De ez már édeskevés, és a kollégák egyöntetű véleménye szerint az arány az utóbbi 15-20 évben rohamosan romlik a szörny-kölkök javára. MINDEN iskolában, ezt több helyet is megjárt, évtizedes tapasztalattal bíró pedagógusok mondták.

És persze láttam az agyonfáradt, teljesen kiégett, és igen, megfélemlített tanárokat. "Nem merünk szólni, mert a végén úgyis mindenért mi vagyunk a hülyék" – mondták többen is.

Nem tudom, mi tartja őket a pályán. A legtöbbjét egyébként az, hogy már csak pár évük van a nyugdíjig. Fiatalok főként csak alsóban vannak, a többiek már rég elmenekültek (megértem). Akik maradtak, tucatszám csomagolták a mikulás-ajándékokat a diákjaiknak, dekorálták az iskolát, táborokat szerveztek, múzeumba, filmvetítésre vitték az osztályokat. Eszméletlen sok szabadidejüket áldozták fel, aminek sehol sincs nyoma. Csak azt tudom mondani: minden tiszteletem az övék. És sajnálom őket, mert ők is emberek. Hol vannak az ő jogaik?

És aki be akar szólni nekik a tanítási szünetek miatt, annak azt üzenem: csak EGY napig csinálják végig azt, amit egy bármilyen tanár ma Magyarországon. Sokan menekülnének vissza sikítva az íróasztal, de még a gyártósor mellé is, ebben biztos vagyok.

Szóval három hónap után, amikor esténként már csak altatóval tudtam elaludni, egész nap hullafáradtan vonszoltam magam, kétnaponta szívritmuszavarom volt, az álmaim pedig rosszabbak voltak, mint egy durva horrorfilm – döntöttem. Kaptam egy jobb ajánlatot (nem közoktatás), és leléptem. Sok-sok tanulsággal, mérhetetlen szomorúsággal, és nem kevés rossz előérzettel a lelkemben. 

Megkéseltek egy tanárt egy jó hírű középiskolában. Nagyon sok érzés kavargott bennem a hírre. Egyetlen egy nem volt közöttük: a meglepetés. 


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
budapest-turistak-pixabay.jpg

„Az öt szállodánkból négy zárva, az ötödikben egy darab vendég van”

Pont kezdett volna magához térni a turizmus, amikor a szeptemberi határzár újabb gyomrost vitt be neki. Az iparágban most senki nem mer előre tervezni, csak annyit látnak: nagyon nagy a baj.
Láng Dávid; illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 23.


hirdetés

A koronavírus a gazdaság összes területe közül a turizmust és a vendéglátást érintette leghátrányosabban. A nemzetközi utazások márciusban gyakorlatilag teljesen leálltak, és bár a nyár jelentett némi reménysugarat, a határok újbóli lezárása szeptember elején ismét szertefoszlatta a reményt, hogy egyhamar helyreállhat a korábbi forgalom.

A szakma képviselőit arról kérdeztük, mekkora leépítésre volt eddig szükség náluk, mivel telnek a napjaik most, és a kilátásaikat nézve tudnak-e bármiben bizakodni.

„Egyáltalán nincs perspektívánk a következő hónapokra”

„Március közepétől teljesen behúztuk a kéziféket, gyakorlatilag csak törlünk és lemondunk. Már áprilisban és májusban 98 százalékos visszaesés volt a tavalyi év hasonló időszakához képest. A július és az augusztus kicsivel jobb lett, de ez is maximum az előző évi számok ötödét tette ki. A szeptembert pedig még nem látjuk, de a határzár miatt valószínűleg ismét a nullához közelít majd” – mondja Farkas Miklós, a Lupus-Travel Utazási Iroda vezetője, akik elsősorban üzleti utaztatással, illetve a tengerentúlra és más, egzotikusabb helyszínekre egyénileg utazó turistákkal foglalkoztak.

A cég éves forgalma normális esetben 6-700 millió forint körül lenne, eddig öt alkalmazottal működtek, októbertől azonban legalább két, de lehet, hogy három embertől meg kell válniuk.

hirdetés

Járulékkedvezményt ugyan kaptak, de mivel a bevételeik gyakorlatilag nullára csökkentek, még a kedvezményes összeg is komoly kiadást jelentett számukra. Bár a tartalékaikból évekig tudnák akár teljes létszámmal is üzemeltetni az irodát, szerinte kérdés, hogy érdemleges munka és bevétel nélkül meddig érdemes.

„Egyáltalán nincs perspektívánk, márciusban még bíztunk benne, hogy 2-3 hónap alatt lecseng ez az egész, mint egy influenzajárvány. Amikor júniusban jött az újfajta bértámogatás, úgy voltunk vele, hogy akkor ezt még próbáljuk ki és nézzük meg, mi lesz újabb pár hónap múlva. Most viszont minden jel arra utal, hogy az ősz sem lesz jobb. A korlátozások biztosan nem fognak enyhülni” – magyarázza Farkas.

Mivel a bértámogatás a munkaerő fizetésének csak egy részét fedezte, a fennmaradó munkabért a nem létező bevételből fedezték. Így egy esetleges újabb 2-3 hónapos bértámogatás esetén erősen el kellene gondolkodniuk, van-e értelme élni vele.

„Egyszerűen nem látjuk, mi lesz az időpont, amikortól újra lehet utazni. 2021, 2022, vagy még később? Mindenki csak találgatni tud, senki nem bizakodó.”

Az iroda megmaradó munkatársai mostanában leginkább könyveléssel és adminisztrációval foglalkoznak. Az utasok által befizetett összegek nagy részét már visszaadták, de néhány repülőjegy függőben van még, főleg a légitársaságok csúszása miatt.

Gondolkodnak azon is, milyen irányba bővíthetnék profiljukat az idegenforgalmon túl, hiszen arra belátható időn belül aligha alapozhatnak.

Forrás: Pixabay

„Nem a cégeket kell megmenteni, hanem a dolgozókat”

„Március közepéig minden jól működött, úgy nézett ki, hogy az idei is csúcsév lesz a turizmusban, a szállodáknak és az utazási irodáknak egyaránt. Utána egyik pillanatról a másikra esett nullára a forgalom” – idézi fel Flesch Tamás, a Continental Group ügyvezetője és az MSZÉSZ (Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége) elnöke.

Ő is hozzáteszi, hogy a nyár ugyan jelentett némi gyógyírt, de összességében így is annyira mínuszban vannak, hogy még a költségeiket sem tudják kitermelni.

A szállodalánc több cég keretein belül összesen nagyjából 300 embernek adott munkát, ebből többszöri leépítés után jelenleg nagyjából 70-en maradtak, tehát négyből majdnem három alkalmazottól meg kellett válniuk.

Tartalékaik szerencsére még vannak, erre alapozva tudtak ennyi embert megtartani, hiszen jövő májusig nem számítanak a bevételek számottevő emelkedésére. Azelőtt szinte semmi esélyt nem látnak rá, hogy változzon a jelenlegi helyzet.

A járulékelengedés és a kurzarbeit program jelentett némi segítséget, az MSZÉSZ jelenleg ennek meghosszabbításáért lobbizik a kormányzatnál. Flesch szerint ez az egyetlen eszköz, ami segíthetne a maradék emberek megtartásában, hogy majd legyen kikkel újraindulni.

„Így is nagyon nehéz lesz, de legalább valamennyi embert jó lenne megtartani” – fogalmaz, hozzátéve: a turizmus 12-13 százalékkal járul hozzá a magyar GDP-hez, egy ilyen súlyú ágazatot kiemelten kellene kezelni.

Szerinte elsősorban nem is az a kérdés, hány szálloda megy tönkre a mostani válságban, hiszen üzemeltető biztosan akad majd másik. Sokkal inkább az, mi lesz a munkaerővel: ha a jó szakemberek tömegesen hagyják el a pályát, vagy távoznak külföldre kilátások híján, akkor hiába indul újra az iparág, nem lesz, aki dolgozzon benne. Ebbe, tehát a cégek helyett az emberek megmentésébe kellene minél több állami pénzt fektetni.

„Sok fiatal munkavállaló annyira megdöbbent attól, hogy ebben a szektorban megtörténhetett egy ekkora mértékű leállás, hogy egyszerűen nem szeretnék még egyszer kitenni magukat hasonlónak” – mondja a szakember.

Beszédes adat, hogy a Continental Group öt szállodájából jelenleg egy van nyitva, és ebben az egyben a cikk írásának pillanatában egyetlen vendég tartózkodott.

Flesch ennek ellenére bizakodó: arra számít, hogy jövő év második felében már egész jól működik majd a turizmus, még ha a 2019-es szintet nem is fogja elérni. Persze ennek alapfeltétele, hogy legyen vakcina, hiszen csak ez hozhatja vissza az utazni vágyók bizalmát.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
woman-in-white-long-sleeve-jacket-shopping-for-fruits-3962291_b-1000x710-2.jpg

Tényleg nyugati szintre drágultunk? Megnéztük a skóciai élelmiszerárakat és ledöbbentünk

Megkértem egy barátnőmet, aki hat éve Skóciában él, fotózzon le pár alap dolgot bevásárláskor, árcédulával. Aztán megnéztük ugyanezeket itthon. Persze ez csak szemezgetés. De azért...
Hargitay Judit. Címkép: Pexels - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Szerintem nincs ma ember Magyarországon – hacsak nem valami áldott buborékban él –, aki ne szembesülne nap, mint nap a (fogalmazzuk finoman) megszokottnál jóval nagyobb iramban emelkedő árakkal. Most az alapvető élelmiszerekről, háztartási "kellékekről" beszélek, amelyek nélkül nem lehet meglenni, ha van járvány, ha nincs. Tehát szó sincs luxusról.

Amikor másfél éve meglátogattam a barátnőmet Skóciában, már akkor feltűnt, hogy az egyik legismertebb és legolcsóbb üzletlánctól házhoz rendelt nagybevásárlás-pakkban (ott megszokott a netes nagybevásárlás) szinte teljesen a magyarországival megegyező árú élelmiszereket láttam.

Kíváncsi lettem, hogy is áll ez most. A barátnőm ezen a héten, egész pontosan szeptember 16-án, szerdán küldte át az alábbi fotókat. Én és két kollégám tegnap és ma reggel készítettük itthon a többit.

Elvárás volt, hogy a lehető legolcsóbb termékeket keressük meg, egy-két kivétellel, ahol a minőség felülírta az árat (márkanevet nem írok, de körülbelül mindenki ismeri az üzletláncokat, amelyekben a képek készültek). Az árakat a Magyar Nemzeti Bank mai középárfolyamán számoltuk át angol fontból (395 forint).

Ez persze nem reprezentatív felmérés, inkább csak szemezgetés, de azért sokatmondó. Először is kell hozzá néhány alapadat.

hirdetés

Skóciában a minimálbér 8,72 font óránként, tehát 3444 forint. Ha felszorozzuk egy havi átlagos munkaidőre, 551 ezer forintot kapunk.

Egy háromszobás (1 nappali, két háló, külön konyha, fürdőszoba) lakás Glasgow egyik szép, zöld elővárosában havi 600 fontot visz el, ez 237 ezer forint. Ebben benne van a bérleti díj, az önkormányzati adó (amely tartalmazza a korlátlan vízhasználat díját), valamint a többi rezsi.

A márciusban kezdődő COVID-kijárási korlátozások miatt ott is többen megszorultak, elvesztették az állásukat, félmunkaidőre küldték őket, a magánvállakozók bevétele is kiesett. Ők mind, valamint a főiskolai, egyetemi hallgatók is egyéni megítélés szerint, de havonta átlag több száz fontra rúgó (mondjuk 300 font az körülbelül 120 ezer forint) keresetkiegészítést, vagyis tulajdonképpen ingyen adományt kaptak az államtól. A múlt hónap végéig még biztos kapták, a többit a jövő dönti el.

És akkor nézzünk most néhány árat.

15 darabos tojás – 1,18 font, azaz 466 forint. Itthon 10 darabos tojás – 549 forint.

1.

2.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
korhaz-apolo-egeszsegugy-sziv-pixabay.jpg

„Mélyen meg vagyunk döbbenve” – támogatás helyett most „agressziót, méltatlan kritikákat és számonkérést” kapnak az egészségügyi dolgozók

„A járvány második hulláma idején nem kérjük, hogy etessetek, nem kérjük, hogy szépítsetek, csak annyit kérünk, hogy szeressetek” – írják a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Facebook-posztjában.
A címkép illusztráció: Gerd Altmann/Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 20.


hirdetés

Megrendítő és egyben nagyon megható posztot tettek közzé a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Facebook-oldalán.

"Nem kertelünk, mélyen meg vagyunk döbbenve. Míg a járvány első hulláma alatt felfoghatatlan támogatást kaptunk a magyar társadalomtól, most a második hullám elején agresszióval és méltatlan kritikákkal, számonkérésekkel találkozunk"

- kezdik a posztot, amelyben leírják, hogy szombaton rendőrségi feljelentést is kellett tenniük egy bent fekvő gyermek édesapjának agresszív fellépése miatt.

"Egy bent fekvő gyermek édesapja nem volt hajlandó megállni a járvány megfékezése céljából felállított szűrési ponton. Az ott dolgozó kollégák, hiába mondták, hogy látogatási tilalom van érvényben, az elkövető félrelökte a biztonsági őrt, majd berohant az épületbe és meg sem állt a Gyermekszív Központ második emeletéig. A biztonsági őr itt utol érte és felszólította, hogy tegyen eleget az Intézet COVID-19 protokolljában előírt szűrési kötelezettségének és vegye fel - az ingyenesen biztosított - szájmaszkot. Az illető erre sem volt hajlandó, sőt, megütötte a szolgálatot teljesítő kollégát."

hirdetés

A posztban azt is hozzáteszik: az elmúlt napokban nem ez volt az egyetlen fájó történés, ugyanis a járványügyi helyzet miatt bevezetett eljárásrendekért is több kritika érte őket.

"Higgyétek el, minden intézkedésünk a nálunk gyógyulók és gyógyítók érdekét védik. Az emberi életnél nincs fontosabb, a járvány második hulláma minket sem kerül el, a szív-és érrendszeri megbetegedéssel küzdők pedig a legveszélyeztetettebbek. Mi szívvel dolgozunk!" - fogalmaznak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
korhaz-betegagy-pixabay.jpg

„Sajnos az, hogy senki nem marad ellátatlanul, egyáltalán nem igaz” – a kórházi helyzetről írt egy intenzíves orvos

„Míg van 16 ezer lélegeztetőgépünk és 10 ezer üres kórházi ágyunk, speciálisan képzett szakápolóból kevesebb mint 2000 van – de senki nem figyel rájuk, pedig ők viszik a hátukon az össztársadalmi felelősséget” – írja dr. Máté-Horváth Nóra.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. szeptember 20.


hirdetés

Magyarországot is elérte a koronavírus-járvány második hulláma, folyamatosan emelkedik az igazolt fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma. Az orvosok most is mindent megtesznek a betegek gyógyításárért, ám az érezhető feszültségben most a páciensek a tavaszi szeretet és támogatás helyett sokkal inkább kritizálják az egészségügyi dolgozókat, sőt előfordul, hogy agresszívak velük szemben. Megrendítő és egyben nagyon megható posztot tettek közzé a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Facebook-oldalán.

Hogy mit tapasztalnak az orvosok, hogyan élik meg a jelenlegi egyre keményedő helyzetet, arról egy szakember is a közösségi oldalán írt. Dr. Máté-Horváth Nóra, aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos hosszú posztban magyarázza el, miért nehezebb most a helyzetük.

"Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosként, valamint a magyar társadalom tagjaként arra kérlek mindannyiótokat, egy világjárvány idején ne a széthúzást, az egymás szidását, a politikai sárdobálást, számháborúzást helyezzük előtérbe, hanem az összefogást, együtt gondolkodást és a megoldáskeresést.".

"Mi nem állig felfegyverkezve várjuk a járványt. Leginkább félve várjuk" - írja az orvos. Aggódnak a napi számok láttán. Most a COVID-osztályok mellett a többi osztály is működik, folynak műtétek, kezelések, nincs korlátozás. Eközben pedig "nap nap után szólunk rá betegeinkre, hogy vegyék fel a maszkot, hozzátartozóikra, hogy sajnos nem tudjuk beengedni őket látogatni az intézményeinkbe".

hirdetés

"Mindennaposak a konfliktusok páciens és orvos, orvos és orvos, orvos és fenntartó, fenntartó és döntéshozók között - érezhetően nagy a feszültség."

Az orvosok aggódva figyelik a politikusokat is, akik egymással veszekednek: "egymásra licitál, számháborúzik, bezzegel, olykor minket használ fel (és semmi kétség: ezt a levelet is felhasználja majd) saját népszerűségének növelésére ahelyett, hogy most, ebben a kritikus időszakban kivételesen összefognának. A koronavírus nem tesz különbséget ugyanis kormánypárt és ellenzék között, támad bárkit, miközben a politikai elit leginkább egymás ellen van állig felfegyverkezve".

"Hogy mi van a kórházakban?" - teszi fel a kérdést. "Aggodalom és várakozás". Bár felszerelés és lélegeztetőgép is van, emellett "van helyileg nagy óvatossággal kitalált, az elmúlt hat hónapban rutinosra gyakorolt COVID ellátási protokoll, vannak bátor, igényes kollégák, akik követik a nemzetközi szakirodalmat, és van egy növekvő pszichés készültség".

"Van azonban egy olyan fokú tisztánlátás is, amit minden egyes döntéshozói megnyilvánulásból hiányolunk: mi reálisan látjuk, mire képes a rendszer."

"Sajnos az, hogy senki nem marad ellátatlanul, valamint az, hogy “a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre”, egyáltalán nem igaz. Tudjuk ugyanis, hogy annak, hogy hány intenzív osztályos beteget tud ellátni a magyar egészségügy, nem a szabad ágyak száma, és már biztos, hogy nem a lélegeztetőgépek száma fog gátat szabni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!