hirdetés
koronavirus-teszteles-uj-modszer-teljes-lakossag.jpg

A magyar lakosság nagy részét szűrni lehetne a koronavírusra, akár néhány nap alatt

Fotó: Illusztráció/Pixabay - szmo.hu
2020. április 02.


hirdetés

hirdetés

"Leegyszerűsítve a trükk annyi, hogy ha több ember mintáját összeöntjük, majd együttesen elemezzük, akkor ugyanúgy kiderül, hogy a sok (akár 64 minta) közül akár egy is pozitív."

Ez pedig azt jelenti, hogy nem kell mindenkire egyenként lefuttatni a több órát igénylő és több ezer forintba kerülő tesztet, hanem akár több tucatnyi embert is lehet egyszerre tesztelni. Ez csökkenti az erre fordított időt, energiát, költséget.

A PCR-technológia lényege, hogy a vizsgálni kívánt örökítőanyagot – és csak azt, az egyéb szennyező nukleinsavakat nem – több ismétlődő lépésben felszaporítják a mintában, hogy a tesztelő fázisban már könnyebb legyen kimutatni. Az eljárás működése nem függ attól, hogy hány embertől származik a minta: ha benne van a vírus RNS-e (pontosabban az RNS alapján szintetizált DNS), akkor azt ki fogja mutatni.

Az ugyan nem mutatható ki, hogy pontosan ki fertőzött, viszont egy csoport vizsgálatakor kiderülhet, hogy senki sem fertőződött meg közülük.

"A javaslat szerint egy-egy közösen tesztelt csoportban olyan embereket kellene együtt elemezni, akik a gyakorlatban is találkozhatnak egymással (például egy háztartás, lakóközösség vagy munkahelyi közösség tagjai), és így megfertőzhetik egymást"

- írja az Index.

Ha sikerülne megvalósítani a teljes lakosság vagy a jelentős részének tesztelését, akkor izolálni lehetne a fertőzötteket, és vissza lehetne szorítani még korai szakaszban a járványt. A teljes tesztelést néhány hetente meg kellene ismételni, hogy időben felfedezzék az új fertőzéseket, és a tömeges járványt meg lehetne előzni. A javaslat szerint a határokon is tesztelőpontokat kellene felállítani, ahol szűrhetnék többek közt a belépni kívánó kamionsofőröket.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
muller-cecilia-operativ-torzs-nyari-tabor.jpg

Szabadon lehet nyaralni Horvátországban, de aki hazajön, arra két hét karantén vár

Ez is kiderült az operatív törzs tájékoztatóján.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján Müller Cecília ismertette a koronavírussal kapcsolatos napi számadatokat. Kiemelte, hogy 2190-en pedig már meggyógyultak a betegségből. Hozzátette, hogy „kedvező tendencia látszik az idősotthonok vonatkozásában”. Összesen 33 intézményben regisztráltak pozitív eseteket, de „az intézmények száma jó ideje nem emelkedett, a betegek gyógyulnak”, mondta az országos tisztifőorvos.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az eddigi legidősebb hazai gyógyult beteg 102 éves volt. A járvány második hullámáról azt mondta, hogy semmi bizonyosat nem lehet még tudni, de a hatóságok arra készülnek, hogy lesz ilyen. Az eddigi intézkedésekből mindenesetre sok tapasztalatot nyertek.

A világon azonban még 6,4 millió fertőzöttet tartanak számon, és sok helyütt emelkedik a számuk. Az összes halálozások száma pedig meghaladja a 380 ezer főt

- tette hozzá. Mint mondta,

„jelenleg az Amerikai Egyesült Államok érintett a leginkább. A magyarországi viszonyok azonban kedvezőek, bizonyosan az első hullám végén vagyunk, ezért tudunk hétről hétre enyhítő intézkedéseket bevezetni”.

hirdetés

A felsőoktatási intézményekben zajló vizsgaidőszakról elmondta, hogy a számonkéréseket úgy kell megszervezni, hogy a diákok tartani tudják egymástól a biztonságos távolságot. Müller arra kérte a diákokat, hogy „ne verődjenek össze”.

A karanténról szólva elmondták, hogy az mindig személyre vonatkozik, azaz a házi elzártságra ítélt személyek 14 napig nem hagyhatják el a lakást, de ha valamilyen hiba elhárítása miatt valakinek be kell jutnia a lakásba, ő szabadon fogadható. Azonban a biztonsági szabályok betartását kérik mindenkitől.

Kiss Róbert rendőr alezredes azt közölte, hogy az elmúlt 24 órában elrendelt 770-nel együtt jelenleg összesen 11 172-en vannak hatósági karanténban.

Fontos információként elmondták, hogy

május 28-tól a magyarok ugyan szabadon utazhatnak Horvátország területére, hazatérés után azonban két hét hatósági házi karanténba kell vonulnia mindenkinek.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
jegeseo.jpg

Megérkezett az óriási zivatar és jégeső az országba

Sötéten gomolygó felhőkkel tört be. Mutatjuk a friss fotókat és videókat!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Beindult a zivatarszezon nálunk is,

sötéten gomolygó felhőkkel, záporokkal, zivatarokkal, felélénkülő széllel tört be Szlovákia felől szerda délután

- írja az Időkép.

Volt, ahol 10 mm feletti csapadékot is mértek már. A kiszáradt földeknek, kerteknek nagyon kell már az eső.

Ám a heves zivatarokat van ahol jég is kíséri, ezért érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni az időjárási helyzetet.

hirdetés

Friss fotók és videók:

Az Időképen megosztott fotók Dunapatajról:

Lukácsházáról:

Szigligetről:

Olaszországban kedden az Alpok felől érkezett egy hatalmas vihar, amely nagy mennyiségű jeget zúdított több városra is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nyito.jpg

A koronavírus után jégviharok csaptak le Észak-Olaszországra, 15-30 centi jég borította be az utcákat

Sok helyen lapátokkal, munkagéppel takarítottak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Kedden heves jégesővel és villámlással érkezett meg Olaszországba a vihar. Bergamo környékén vastag jégtakaró fedte be az utcákat, kerteket, tetőket.

A felhőszakadás az Alpok felől csapott le, és több várost is utolért, folyóként hömpölygött az utakon a jeges ár.

A jég 15-30 centi vastagságban állt az utcán, és komoly fennakadásokat okozott.

A helyiek lapátokkal és munkagépekkel próbáltak takarítani - írja az Időkép.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
george-floyd-boncolas.jpg

Neve megváltoztatását is kéri válóperében a George Floydot megölő rendőr felesége

Kellie Chauvin már be is adta a válópert.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Vezetéknevének megváltoztatását is kéri a bíróságtól Kellie Chauvin, a George Floyd meggyilkolásával vádolt rendőr, Derek Chauvin felesége, aki a történtek hatására nemrég adta be a válópert – írja a CNN.

A nő május 28-án adta be a válópert, egy nappal azelőtt, hogy férjét emberöléssel vádolták meg.

Kellie Chauvin a benyújtásban indoklásként azt írta, hogy házassága jóvátehetetlenül összeomlott, már túl volt azon, hogy menthető legyen. A pár éppen 10 éve volt házas.

A nő egyébként teljes jogot szeretne a közös ingatlanok tekintetében, valamint a közös vagyon és a gépjárművek méltányos megosztását is kezdeményezte. Házastársi támogatást ugyanakkor nem igényel, mert ingatlanügynökként van önálló jövedelme. Korábbi nyilatkozatában azt üzente: teljesen lesújtották a történtek, és részvétét fejezte ki Floyd családjának.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!