hirdetés
Fischer_Annie_zongoramuvesz.jpg

A láncdohányos magyar zongoraművész 8 éves korától 80 éves koráig koncertezett világszerte

Tóth Noémi, fotó: Dudva/Wikimedia Commons/CC BY-SA 4.0 - szmo.hu
2020. július 14.


hirdetés

A művésznő egyik barátja, Vásáry Tamás – a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas magyar zongoraművész és karmester – tisztázta a Fischer Annie Zeneiskola nyitóünnepélyén azt a mendemondát is, miszerint Fischer Annie egyszer felvásárolta egy másik híres zongorista, Cziffra György összes koncertjegyét, hogy üres terem fogadja őt a hangversenyen. Mint kiderült, ezt a rosszindulatú pletykát fordítva is elterjesztették, miszerint Cziffra orozta el Fischer nézői elől mindegyik ülőhelyet. Az egykori barát elmondása szerint azonban nem volt közöttük semmiféle rivalizálás.

A művésznő olyannyira nem volt féltékeny típus, hogy bár hivatalosan soha nem tanított, előszeretettel mentorált fiatal tehetségeket. Saját gyermeke viszont nem született, mert nem érezte úgy, hogy összeegyeztethető lenne a karrierjével.

Fischer Annie-t elhalmozták kitüntetésekkel: háromszor (1949, 1955, 1965) kapott Kossuth-díjat, 1952-ben kiváló művész címet adományoztak neki, 1994-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést, valamint 1997-ben posztumusz a Magyar Örökség titulust is kiérdemelte. Még 80 évesen is fellépett Angliában és Japánban, majd nem sokkal később elhunyt szülővárosában, Budapesten. Előtte 28 évig élt férje nélkül úgy, hogy közös lakásuk mindvégig Tóth Aladár emlékét idézte.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
utszamozas_ck.jpg

85 éve számozzák a magyar utakat

Ha mindig érdekelt, hogy miért az M7 vezet a Balatonra, akkor itt az ideje, elmélyedni a magyar utak számmisztikájában.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: Mezőzombor 37-es (ekkor 34-es) főút, jobbra a leágazás Tokaj felé. 1939. Fortepan/Lissák Tivadar - szmo.hu
2020. szeptember 03.


hirdetés

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Valószínűleg minden autót vezető vagy autóban utazó fejében megfordult már a kérdés, hogy vajon miképpen alakult ki a magyar utak számozásának rendszere. Ha máskor nem, az M7-esen a Balaton felé araszolva sokaknak jutott már eszébe Hofi Géza vicce, melyben azt tudakolja, hogy miért ez a neve az autópályának, és hol a többi hat? Bár azt gondolhatnánk, hogy az utak számozása ősidők óta kíséri a magyar automobilizmust, valójában

először 85 éve vezették be, majd a hatvanas évek közepén nyerte el mai, végleges logikáját.

Sajnos maga az ötlet nem a Kárpát-medencében látta meg a napvilágot, hanem a hitleri Németországban 1930-ban. Az ottani számozás a birodalmi utak rendszeréhez alkalmazkodott és valójában a náci autópályaépítési láz hívta életre. Abban az időben párhuzamosan az olaszok is fejlesztettek egy saját rendszert, ám az számok helyett ókori nevekkel (Via Flamini, Via Aurelia, stb.) illette a fontosabb utakat. A magyar kormány hosszas mérlegelés után végül a német minta mellett döntött, és röpke öt év alatt kidolgozta a hazai rendszert.

A mai 86-os és 7418-as út kereszteződése Belsősárd és Külsősárd között. 1941. Fortepan/Karabélyos Péter

A számozást elsősorban a hazánkba látogató külföldiek és – a szaporodó autóállomány következtében egyre nagyobb távokra utazó – hazai kirándulók igényei hívták életre. Ők egy ismeretlen helyen jóval könnyebben kiismerték magukat az egyértelmű számozásokat tartalmazó térképek segítségével, hiszen a kereszteződésnél leolvasták az út számát és az atlaszban már látták is, hogy mely városokat érhetnek el az adott útvonalon. Bár a számozást tartalmazó rendelet csak 1935. augusztus 1-én lépett életbe, valójában nem késtünk el semmivel. 1939-ben – rajtunk kívül - még mindig csak 3 ország, Németország, Franciaország és a Cseh-Szlovák Köztársaság használt számozásokat a térképein.

hirdetés

De hogyan is nézett ki a II. világháború előtt bevezetett rendszer?

Első körben a hazai utakat három kategóriába sorolták. Az I. kategóriába a határokon átmenő, nemzetközi érdekeltségű utak kerültek, 1 számjegyű, arab számos jelöléssel.

Ezeket útirányuk szerint, az óramutató járásának megfelelően számozták meg, a legfontosabb, Bécsbe vezetővel kezdve. Így ez lett az 1. számú főút, míg a 2-es a losonci, a 3-as a kassai, a 4-es az erdélyi, az 5-ös a Szeged – belgrádi, a 6-os az eszéki, a 7-es a Balaton – Varasdi és a 8-as a grazi út lett.

A további két kategóriába az ezekbe betorkolló és fontos nagyvárosok forgalmát odaszállító utakat (két számjegyű), valamint a helyi érdekű, csak közeli településeket összekötő (három számjegyű) hálózatot sorolták.

Jósvafő útelágazás a Jósvafő - Aggtelek közötti úton. 1943. Fortepan/Lissák Tivadar

A nyolc főút szektorokra osztotta az országot a térképen és az alsóbb rendű utak ez alapján kapták a számukat. Tehát az 1-es főúttól jobbra (az óramutató járásával megegyezően) található utak száma 1-essel kezdődött (11, 12, 111, stb.), egészen a 2-es főútig. Ott minden szám 2-vel kezdődött és így tovább. Így tehát mindenkinek világos volt, hogy az 1-essel kezdődő utakat az 1-es számú főút közelében, attól jobbra kell keresni. Ez a rendszer egyébként a mai napig érvényben van, bár 1966-ban – a megváltozott igények miatt – némileg változtattak a rendszeren.

1966 után...

Ekkor úgy módosult a felépítés, hogy az elsőrendű főutak országos jelentőségűek, és a nagyobb távolságú, illetve nemzetközi forgalmat szolgálják. Jelölésükre egy, illetve két jegyből álló számok szolgálnak. A másodrendű főutak az egyes nagyobb, vagy az idegenforgalmi szempontból jelentős helységek összekötését szolgálják, és forgalmuk lényegesen meghaladja az alsóbbrendű utak átlagos forgalmát. Jelölésük két, illetve három jegyből álló számmal történik. Tehát jól látható, hogy

ebben az időben már nagyobb fontosságot kapott az úton bonyolódó forgalom nagysága a számozás tekintetében.

Ez az újtípusú felfogás persze hozott magával néhány változást.

Budapest XI. Osztapenko szobor az M1-M7 közös szakaszánál, jobbra a Budaörsi út. 1968. Fortepan/UVATERV

Budaörs az M1-M7-es autópálya közös szakasza az elágazásnál. 1972. Fortepan/Urban Tamás

Az egyik legfontosabb és legszemléletesebb példa az 1-es főút esete. Az ugyanis korábban a Duna vonalát követte Győrön keresztül egészen a Dunakanyarig, majd magát a kanyart levágva Dorogon keresztül futott be Budapestre. Ám Tata és Tatabánya megnövekedett fontossága következtében 1966-tól a mai útvonal kapta az 1-es számot, míg a Dorogon áthaladó lett – a kevésbé kiemelt – 10-es. Ha ellenpéldát keresünk, akkor pedig megemlíthetjük a Hatvanból Salgótarján és a csehszlovák határ, Somoskőújfalu felé vezető utat, mely 3 számjegyűből 21-es főúttá lépett elő.

Legvégül érdemes még megemlíteni, hogy szintén 1966-ban lépett életbe az autópályák (illetve akkor még csak egy) jelölésének új rendje.

Bár az épülő balatoni sztrádát már korábban is megkülönböztették a többi úttól (VII. római számot kapott), az új rendelkezések szerint ez és minden olyan út, melyen csak motoros járművek közlekedhetnek(!) M jelölést és kiegészítő számot kapott. Ha eddig azt gondoltuk, hogy ez a „Magyar” szó rövidítése, akkor tévedtünk.

Az M ugyanis az angol „Motorway” (csak motorziált járműveknek épült út) szóból ered...

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es és 80-as évekre és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta csoporthoz!

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mti-pandy.jpg

A lelkészből lett vérfertőző családirtó történeténél azóta sincs kegyetlenebb

A ’80-as évek hírhedt sorozatgyilkosa, Pándy András szeretőjével, azaz saját lányával karöltve megölte két feleségét, valamint két saját és két nevelt gyermekét.
Tóth Noémi írása, fotó: MTI FOTÓ/EPA/BELGA/BENOIT DOPPAGNE - szmo.hu
2020. szeptember 01.


hirdetés

Lehet akármilyen szövevényes és hatásvadász egy szappanopera, semmi sem lehet annyira elvetemült, mint maga a valóság. Aki azt mondja nekem, hogy ki tud találni betegebb históriát annál, mint amit Pándy András művelt, annak a hollywoodi sztár-forgatókönyvírók közt van a helye.

A szegény sorból való fiú 1927-ben született a kárpátaljai Csap városában, és a négy testvérből egyedüliként végezte el tanulmányait. Protestáns lelkészként kezdett dolgozni, majd elvette első feleségét, Ilonát. Az ’56-os forradalom utáni zűrzavart kihasználva hivatalos papírok nélkül el tudott helyezkedni Brüsszelben, ahol a kint élő magyarok lelkipásztoraként nagy tekintélyre tett szert. Pándynak hiába nem volt sem kinevezése, sem felszentelése – ráadásul állandó támogatásokért és kölcsönökért folyamodott, és saját alapítványán keresztül is lopott-csalt-hazudott –, két évtizedig folytathatta álszent tevékenységét. A jó magyar lelemény mindig utat tört magának, egyszer például Pándy vett egy leszuperált mikrobuszt, majd pénzért kínált belőle mozgó templomként bűnbocsánatot. Ezek szerint jól ment az üzlet, hiszen három brüsszeli ingatlant is fenntartott a megvezetett hívek pénzéből.

Mindeközben három gyermeket nemzett – egy leányt, Ágnest, és két fiút, Dánielt és Zoltánt –, akik egyaránt ki voltak téve otthon apjuk szexuális bántalmazásának. Amikor a lelkész nyilvánosan megalázta a hívek előtt a feleségét, majd elhagyta őt egy másik nőért, Ilona elköltözött a két fiával.

A legidősebb gyermek, Ágnes azonban az apjával maradt, mivel olyan torz személyiségfejlődésen ment keresztül a traumák hatására, hogy teljesen a hatása alá került, és a szeretője lett.

Az apja-lánya szerelmi viszonyt fokozva András magyar apróhirdetésekben gyerekes nőket toborzott magának álnéven, akiket elcsábított Brüsszelbe.

hirdetés

Miután a belga protestánsoknál betelt a pohár, Pándy hazautazott, ahol megismerkedett második feleségével, Edittel. Az asszonynak már volt három lánya, de szült még Andrásnak kettőt, ifjabb Andrást és Rékát.

Ám a szexuális ragadozó Pándynak nem volt elég új hitvese és elsőszülött leánya, Ágnes: bónuszként teherbe ejtette felesége kislányát, Tímeát is, aki újabb fiúgyermekkel bővítette a démoni almot. A férfi azzal érvelt a nevelt lányának, hogy „az általa biztosított testi kapcsolat szükségszerű a havi ciklus beállításához”.

A betegesen féltékeny Ágnes azonban nem áldozatként, hanem vetélytársként tekintett Tímeára, úgyhogy sajátos konfliktuskezelési módszerként megpróbálta vascsővel agyonverni. Miután nem sikerült a mutatvány, Tímea kimenekült a borzalmas család karmai közül kisfiával együtt, és Kanadában kezdett új életet. Onnan írta meg anyjának, hogy a kisfiú valójában Andrástól van, aki ezután számon kérte hites urát.

A gátlástalan férfi érezte, hogy szorul a hurok, ezért hű szeretője és cinkosa, az apjáért változatlanul rajongó Ágnes segítségét kérte, aki készségesen megölte egy kalapáccsal Editet. András sem volt rest, aki pedig Edit másik lányát verte agyon ugyanazzal a szerszámmal.

Ezek után a testeket közösen feldarabolták és lefolyótisztító vegyszerben feloldották, majd egy vágóhídra vitték a csomagokat.

Az agyafúrt férfi közben alibiket gyártott magának, és Edit harmadik, még életben maradt lányát is a karmai között tartotta. Az első feleség, Ilona elkövette azt a hibát, hogy magára vonta a figyelmet, és két fiával együtt kiállt volt férje ellen. Ennek az lett a következménye, hogy Ágnes karabéllyal megölte apja parancsára a náluk vendégeskedő testvérét, majd a betoppanó saját édesanyját is. A másik fiútestvért is meggyilkolták később, őt maga Pándy, az édesapa lőtte le, miután látványosan nem hitte el a fedősztorit.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
keresztes-vipera-wiki.jpg

Az utolsó magyar, aki kígyómarásba halt bele – a hivatása lett a végzete

Az ország legismertebb kígyószakértőjén, Benke Zoltánon a tizenharmadik halálos támadás fogott ki. Gyermekei mellett negyven mérgeskígyót hagyott maga után.
Tóth Noémi, címkép: Benny Trapp/Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. szeptember 17.


hirdetés

Benke Zoltán (1964-2001) már gyerekkorában is az állatok bűvöletében élt, aztán a kígyókra összpontosította az érdeklődését. Bizonyára nem ő volt a szomszédok kedvence Tatabányán, miután első önálló lakásában elkezdett mérgeskígyókat gyűjteni. Szenvedélye a családalapítás után sem csillapodott, végül majdnem negyven életveszélyes csúszómászóval népesítette be otthonát.

Több évtizedes munkája révén vált Magyarország legelismertebb herpetológusává, azaz kígyószakértőjévé.

Három – gyermekeinek ajánlott, és néha kicsit róluk is szóló – kígyós könyv és rengeteg magyar, illetve külföldi publikáció maradt örökségül utána. Ezen kívül a Kistermelők Lapjának állandó szerzőjeként is tevékenykedett.

Magyarország kígyói című kötetét ezzel a lelkes felütéssel kezdte: „Kedves Olvasóim! Ugye nem találják túlzottan elszomorítónak azt a tényt, hogy hazánkban alig több mint fél tucat kígyófaj 'rémisztgeti' a lakosságot. Én bizony elkeserítőnek tartom ezt a hüllőszegénységet – hiszen százszor ennyit is el tudnék viselni! Hát még milyen sanyarúság az, hogy eme néhány 'polgártársunkat' is legszívesebben száműznék innen, pedig az igazi honfoglalók ők voltak.”

Mióta létezik a herpetológia?

A 18. században vált ki a zoológiából a kígyókkal foglalkozó külön tudományág. Első szaktekintélye Méhely Lajos volt, aki rendkívül megosztó személyiségével vívta ki sokak tiszteletét és ellenszenvét egyaránt. Ugyanis amellett, hogy a darwinizmus élharcosaként számos törzsfejlődéstani elméletet dolgozott ki, és megírta 1896-ra a Magyarország hüllőiről szóló grandiózus kötetét, a Herpetologia Hungaricát (amelyet saját akvarelljeivel tett halhatatlanná, és máig a Magyar Természettudományi Múzeum egyik fő relikviája), nyíltan hirdette a fajvédelem eszméjét.

hirdetés

Benke élete első mérgeskígyó-marását egy monoklis kobrától kapta, de további 13 alkalommal szenvedett el hasonlót, ebből az utolsó kettő bizonyult végzetesnek. Az egyébként profi kígyóbűvölő éppen fényképeket készített barátaival a lónyai erdőben egy készülő könyvéhez, amikor egy keresztes vipera pechjére az ujjába és a karjába kapott. Ellenszérum-allergiája miatt a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni Benke Zoltánon, aki a szerencsétlenségben életét vesztette.

Az utána fennmaradt különleges és veszélyes állatseregletet az elhunyt barátja, Belső László fogadta be abban az abonyi iskolaépületben, ahol családjával lakott. Egy természetvédelmi alapítvány elnökeként bocsátották rendelkezésére az ingatlant, cserébe pedig izgalmas kutatásokat végzett világszerte. Például a Bolgár Tudományos Akadémia megbízásából tanulmányozta Dél-Bulgária állatvilágát, de járt Vietnamban, Laoszon, Malajziában, Szingapúrban, Peruban és Thaiföldön is hasonló céllal.

László remekül értett a kígyógondozáshoz, csakhogy pénz nem járt az egzotikus jószágok mellé, amelyeknek folyamatos meleg és fény kellett. Úgyhogy

amikor a Belső-család közüzemi tartozása elérte a félmilliót és kikapcsolták a villanyt, az állatbarát családapa kénytelen volt elaltatni Benke Zoltán örökségét, miután egyik állatkert sem tartott rájuk igényt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Osama_bin_Laden_cropped.jpg

Pornófilmekbe rejtett üzenetekkel kommunikálhatott bin Laden egy új dokumentumfilm szerint

Legalábbis ezt állítja a CNN elemzője, a CIA szakértője szerint viszont csak nem kell mást belelátni, bin Laden is férfiből volt, így nyilvánvaló, miért kellett neki a sok pornó.
Fotó: Wikipedia / Hamid Mir - szmo.hu
2020. szeptember 07.


hirdetés

Pornófilmekbe rejtett üzeneteken keresztül kommunikált a terroristákkal Oszama bin Laden a National Geographicon megjelenő új dokumentumfilm egyik szakértője szerint - írja a Metro.

A Bin Laden’s Hard Drive című film elsősorban azokkal az anyagokkal foglalkozik, amelyeket a 2011-ben meggyilkolt terroristavezér pakisztáni rejtekhelyén találtak a bunkerben levő öt számítógépen.

Összesen 250 gigabájtnyi anyagot, 470 ezer fájlt, több mint 100 USB kulcsot, CD-t és DVD-t találtak a rejtekhelyen, ezeket elemezték ki.

A vizsgálat során azonban olyan dolgot is találtak, amire nem számítottak: nagy mennyiségű pornográf kép és videó is megbújt a gépeken.

A dokumentumfilmben Peter Bergen, a CNN nemzetbiztonsági szakértője - nem mellesleg az első nyugati újságíró, aki interjút készíthetett bin Ladennel - beszél arról, hogy a pornográf felvételek nem csupán a szórakozást szolgálták, hanem komoly, kódolt üzenetek lehetnek benne a terroristák számára.

hirdetés

Az Al-Kaida alapítója jellemzően futárokon és kézzel írt leveleken keresztül kommunikált híveivel, mivel nem bízott az internetben és az emailekben, úgy gondolta, hogy a kódolt emaileket is meg lehet fejteni. Bergen szerint a számítógépen talált nagy mennyiségű pornófájlokban kódolt üzenetek lehettek, amelyek segítségével tudott a többi terroristával kommunikálni.

CIA törvényszéki pszichológusa, Reid Meloy szerint azonban ez csak belemagyarázás, és bin Laden pusztán a nyilvánvaló okból tartott ennyi pornót a gépén: önmaga szórakoztatására.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!