Mehringer Marci: „Részben a taktika miatt estem ki, mert egyik mentor sem akarta a saját versenyzőjét a veszélyzónába küldeni”
A 19 éves srác ugyanakkor azt mondja, teljesen megérti a mentorokat, és bár szívesen ott lett volna a fináléban, nem csalódott a kiesése miatt, mert úgy érzi, amiért jött, azt már megkapta.
Szombaton az elődöntőhöz érkezett a jubileumi X-Faktor, a tét a fináléba jutás volt. A versenyzők ezúttal is kétszer álltak színpadra, elsőként egy duettel, majd egy egyéni produkcióval. A mentorok Paulinának és Ferenczi Kamillának adtak széket, a veszélyzónába pedig ByeAlex két versenyzője ALEE és Mehringer Marci került. A nézők szavazati alapján végül Marcinak ért véget az X-Faktor.
A kieső a műsor után nyilatkozott a Szeretlek Magyarországnak.
“Nyilván szívesen ott lettem volna a fináléban, de nem vagyok csalódott, mert amiért jöttem, hogy zenélhessek, azt megkaptam. Emellett megismertek az emberek, és én is megismerhettem olyan embereket, akik a pályámon segíteni tudnak nekem. Úgy gondolom, hogy itt már nem a helyezésen múlik, hogy zenész leszek-e vagy sem, hanem azon, hogy mennyi melót teszek bele”
- fogalmazott Marci.
A 19 éves srác Lábas Vikivel duettezett az elődöntőben, az egyéni produkciójához pedig egy olyan dalt választott, amit nagyon szeret és sokat hallgat. Utólag viszont azt mondja, nem így kellett volna csinálnia.
“Túlvállaltam magam ezzel az önmegvalósítással, nem ezt kellett volna csinálnom”
- mondja Marci, aki azt is elárulta, szerinte mi lehettet az oka annak, hogy most neki kellett búcsúznia a műsortól.
“Részben a taktika miatt estem ki, mert egyik mentor sem akarta a saját versenyzőjét a veszélyzónába küldeni, de ez teljesen érthető. Másrészt meg úgy gondolom, voltam már jobb is. De nem baj, ez most így alakult...”
- fogalmazott.
Bár a műsorban egymás ellenfelei, Marci és ALEE nagyon jóban lettek az elmúlt időszakban, most viszont kettejük között dőlt el, melyikük juthat tovább.
“Megbeszéltük, hogy egymástól nem tudnánk irigyelni sem a továbbjutást, sem a győzelmet. Örülök, hogy ALEE bekerült a fináléba, és tudom, hogy ő is ugyanezt mondaná, ha ő esett volna ki”
- fogalmazott Marci.
A 19 éves srác azt is elárulta, milyen tervei vannak a jövőre nézve.
“A fináléig még itt maradok Pesten, majd csak utána megyek haza. Addig szerintem folytatom a munkát, a dalszerzéssel fogok foglalkozni. A finálé után pedig hazamegyek a családomhoz, karácsonyozunk, együtt leszünk, az ünnepek után pedig vissza a zenéléshez. Szeretnék dalokat írni és koncertezni majd”
- mesélte Marci.
Szombaton az elődöntőhöz érkezett a jubileumi X-Faktor, a tét a fináléba jutás volt. A versenyzők ezúttal is kétszer álltak színpadra, elsőként egy duettel, majd egy egyéni produkcióval. A mentorok Paulinának és Ferenczi Kamillának adtak széket, a veszélyzónába pedig ByeAlex két versenyzője ALEE és Mehringer Marci került. A nézők szavazati alapján végül Marcinak ért véget az X-Faktor.
A kieső a műsor után nyilatkozott a Szeretlek Magyarországnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Botrányt kavart az énekesnő Himnusz-éneklése – Osváth Zsolt is megszólalt: Erre nincs mentség, bassza meg!
A közösségi oldalakon sorra támadták a 24 éves énekesnőt, aki különleges feldolgozásban adta elő a Himnuszt. A sztár ugyanakkor igyekezett tisztázni, miért így énekelt.
Ajsa Luna augusztus 20-i fellépése nagy port kavart a közösségi médiában. Az énekesnő a Himnuszt ülve, cigarettával a kezében, saját dalának alapjára énekelte el. A koncertről készült felvétel gyorsan elterjedt, és sokan tiszteletlenséggel vádolták miatta.
Egy rövid videón látható, hogy a karibi-magyar énekesnő ülve és cigarettával a kezében énekelte Kölcsey és Erkel közös szerzeményét. Többen azt is szóvá tették, hogy hamisan énekelt, sőt úgy tűnt, a szöveget sem tudta pontosan.
A Mandiner az előadást „megbotránkoztatónak” és „sokkolónak” nevezte. Az ATV.hu így írt róla: „Hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna”.
A Blikk megpróbálta elérni az énekesnőt, de nem járt sikerrel. Ő azonban közösségi oldalán reagált a kritikákra.
„A tegnapi koncert margójára: augusztus 20. alkalmából némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást” – fogalmazott.
„Aki ismer és követ, az tudja, mennyire szentimentális téma nálam a hazaszeretet, mondanom sem kell, hogy semmiféle rossz szándék nem vezérelt, sőt, a célom az volt, hogy felköszöntsem Magyarországot úgy, ahogyan ez a saját performanszomon belül autentikus”
– írta a 24 éves zenész.
A koncert végén azt mondta: „Boldog születésnapot, Magyarország!”
Az RTL műsorvezetője, Osváth Zsolt szintén reagált az előadásra. „Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, 'átdolgozva'. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi.”
„Erre nincs mentség, b*ssza meg! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon...”
Ajsa Luna augusztus 20-i fellépése nagy port kavart a közösségi médiában. Az énekesnő a Himnuszt ülve, cigarettával a kezében, saját dalának alapjára énekelte el. A koncertről készült felvétel gyorsan elterjedt, és sokan tiszteletlenséggel vádolták miatta.
Egy rövid videón látható, hogy a karibi-magyar énekesnő ülve és cigarettával a kezében énekelte Kölcsey és Erkel közös szerzeményét. Többen azt is szóvá tették, hogy hamisan énekelt, sőt úgy tűnt, a szöveget sem tudta pontosan.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.
A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.
A győzelem pillanata érzelmesre sikerült. A több mint fél éve szakító páros férfi tagja folyamatosan szerelmet vallott volt kedvesének, nyíltan vállalva, hogy vissza akarja hódítani őt.
A fináléban, amikor kiderült, hogy ők nyertek, könnyek között borultak egymás nyakába, pezsgőt bontottak, és egy csók is elcsattant.
– A dicsőség és a pénz mellett az a legfontosabb, hogy nagyon jól vagyunk most. Én nagyon szeretlek, annyira szerelmes vagyok, hogy elmondhatatlan – mondta Norbi.
– Tudod, hogy én is nagyon szeretlek – felelte Odett.
Norbi így fogalmazott a kapcsolatukról: – Ha könnyű úton jutottunk volna el ide, nyilván, az is jó lenne, de mi megéltük a poklot, hogy honnan indultunk és most hol tartunk a kapcsolatunkban... Ez annyira szép út volt és kőkemény, hogy azt gondolom, megérdemeljük.
A főnyeremény nyilván gyönyörű szép összeg, örülünk neki, de, mint mondtam, én azért jövök ide, hogy Odett szívét visszanyerjem. Azt gondolom, ez is sikerült, és ez mindennél fontosabb.
Amikor abban a fél évben azt hittük, elveszítettük egymást, az egy pokol volt (...) Majd mondjuk a gyerekeinknek, hogy egyszer volt egy Exek csatája műsor, nézzétek meg, anya és apa ott jöttek össze újra. És azért vagytok ti, mert ez a műsor volt.
Odett ehhez hozzátette: – Ennek a játéknak lehetünk a leghálásabbak, mert ha ez nem lett volna, mi soha többet nem beszéltünk volna. Ha ez így folytatódik, és ennyire szeretjük és segítjük a másikat, akkor nagyon szép élet elé nézünk. Kívánom, hogy ez maradjon így.
Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.
A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pataky Attila is reagált Ajsa Luna Himnusz-éneklésére: Szaúd-Arábiában nem merte volna megtenni, mert ott másnap lefejeznék az embert, ha ilyet csinálna
A 24 éves, karibi–magyar származású énekesnő korábban már nyilatkozott arról, hogy miért így adta elő a magyar himnuszt az ünnepnapon.
Mi is írtunk róla, hogy Ajsa Luna augusztus 20-i fellépése nagy port kavart. Az énekesnő ülve és cigizve énekelte el a Himnuszt a saját dalának alapjára. Sokan tiszteletlenséggel vádolták meg, de ő azt írta róla: „Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást”.
A produkcióra az Edda frontembere, Pataky Attila is reagált. A Blikknek úgy fogalmazott:
„Meggyőződésem, hogy a hölgy valami nagyon extrát, lazát és figyelemfelkeltőt akart összehozni, de ezzel rögtön önmagáról állított ki bizonyítványt.”
Pataky azt is mondta: „Nagyon sajnálom őt és a művészetét is, ha ez az, amivel ki tud törni, és ez az, amivel próbál megmutatkozni a világ előtt.”
majd még hozzátette:
„Valószínűleg ezt Szaúd-Arábiában nem merte volna megtenni, mert ott másnap lefejeznék az embert, ha ilyet csinálna.”
Mi is írtunk róla, hogy Ajsa Luna augusztus 20-i fellépése nagy port kavart. Az énekesnő ülve és cigizve énekelte el a Himnuszt a saját dalának alapjára. Sokan tiszteletlenséggel vádolták meg, de ő azt írta róla: „Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást”.
Rubint Réka állami kitüntetést vehetett át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. Az Ezüst Érdemkeresztet több mint húszéves munkásságáért kapta, amellyel tömegeket ösztönzött egészségesebb és aktívabb életre, valamint közösségépítő sportprogramjaiért.
A hírhez Kajdi Csaba is hozzászólt a közösségi oldalán.
„Azt mondta, csalódott, hogy ő nem kapott elismerést.
El vagyok keseredve, érted? Hogy én nem kaptam” – fogalmazott.
Az influenszer viccesen több nevet is felsorolt, akik szerinte szintén megérdemelnék az érdemkeresztet. Kiemelte Kiszel Tündét, aki számos naptárt készített, valamint Köllő Babettet, Győzikét, Emíliót és Tinát is.
„Ha nem lett volna Győzike Show, mit nézünk?” – jegyezte meg.