KVÍZ: Mennyire ismered Petőfi Sándor verseit?
A legismertebb magyar költő verseiből válogattunk. Lássuk, mennyire ismered a költeményeket!
A legismertebb magyar költő verseiből válogattunk. Lássuk, mennyire ismered a költeményeket!
1. Jessica Marie Alba néven született 1981. április 28-án, 13:51-kor, a kaliforniai Pomonában.
2. Apai ágon mexikói, míg anyai ágon dán, walesi, angol, skót, skót-ír/észak-ír és francia ősökkel rendelkezik.
3. A Henry Louis Gates, Jr. (2012) című tévéműsorban elvégzett DNS-teszt szerint Jessica 72,7%-ban európai, 22,5%-ban amerikai őslakos (mexikói bennszülött, beleértve a majákat), 2%-ban szubszaharai afrikai, 0,3%-ban közel-keleti/észak-afrikai és 0,1%-ban dél-ázsiai származású, további 2,4%-ban pedig nem találtak egyezést. „Közel-keleti” gyökereit a sorozat apai ágon távoli szefárd zsidó ősöknek tulajdonította.
4. Anyai nagyapja 30 éven át tengerészgyalogos altiszt volt, a II. világháború alatt a Csendes-óceánon szolgált, később pedig az Egyesült Államok Tengerészgyalogos Zenekarának helyettes fődobosa volt.
5. Apja, Mark David Alba profi teniszező volt, mielőtt csatlakozott a légierőhöz.
7. A szülei mindössze 20 évesek voltak, amikor ő megszületett.
8. Ötéves korában már színésznő akart lenni.
9. Gyermekkorában számos betegséget legyőzött, többek között a tüdőgyulladást és a vakbélrepedést is.
10. 13 évesen a Seholsincs csapat (1994) című filmben tűnt fel először. Színészi pályafutásának kezdetén pedig olyan márkák televíziós reklámjaiban is szerepelt, mint a J.C. Penney és a Nintendo.
11. Jó tanuló volt, olyannyira, hogy már 16 évesen érettségizett.
12. A középiskola elvégzése után az Oscar-jelölt színész házaspár, William H. Macy és Felicity Huffman tanították őt a szakma rejtelmeire David Mamet Atlantic Theater Company nevű társulatánál.
13. Egy interjúban egyszer elárulta, hogy már gyerekként elkezdett saját magának főzni, hogy kontrollálja a súlyát, és megőrizze az egészségét. Jessica szerint a családja által készített ételek súlyproblémákhoz vezettek náluk, ezért inkább kerülte azokat.
15. Ő és Hayden Christensen a 2007-es Éberség forgatása közben ellátogattak a Bellevue kórházba, hogy együtt legyenek karácsonykor az ott kezelt kisgyerekekkel.
16. A szem (2008) című filmben játszott szerepe miatt megtanult hegedülni.
17. Fél a repülő madaraktól, a struccokkal, a kivikkel és a pingvinekkel tehát semmi baja.
18. Kifejezetten érdeklődik a Harley-Davidson motorkerékpárok iránt.
19. 2001-ben vesegyulladása volt, és még abban az évben anorexiával is küzdött.
20. Fontolóra vették, hogy a kiesett Emily Blunt helyett ő játssza Natasha Romanoff, azaz a Fekete Özvegy karakterét a Vasember 2-ben (2010), de a szerepet végül Scarlett Johansson kapta meg.
21. Bár a színésznők és a női popsztárok gyakran vetkőznek le különböző mértékben magazinok fotózásain, illetve filmes vagy tévés jelenetekben, ő kijelentette, hogy nagyon szemérmes, ezért soha nem vállalna meztelen jelenetet, és nem pózolna félmeztelenül sem egy magazinban.
22. Épp ezért A nyelvtanárnő (2003) című filmben testdublőr segített neki a szexjelenetek forgatásában. A Machetében (2010) látható meztelen jelenete is hamis volt. Valójában fehérneműt viselt, amit később digitálisan eltávolítottak. Alba minden szerződésében szerepel egy „meztelenség tilalma” záradék.
23. 2003-ban felbontotta hosszú ideje tartó eljegyzését a Michael Weatherlyvel, akivel a Sötét angyalban játszottak együtt.
24. A nyakán egy margarétát és egy katicabogárt ábrázoló tetoválása van.
26. Egy zártkörű szertartáson 2008. május 19-én mondta ki a boldogító igent Cash Warrennek. Még a legközelebbi barátai sem voltak meghívva.
27. Jessica és Cash házassága majdnem 18 éven át tartott, 2026. február 13-án mondták ki hivatalosan a válásukat. A kapcsolatuk persze korábban befuccsolt, már 2024 decemberében szakítottak.
28. Cash Warrentől három gyermeke született: két lány, Honor Marie Warren (2008) és Haven Garner Warren (2011), valamint egy fia, Hayes Alba Warren (2017).
29. A Sin City – A bűn városa (2005) című filmben játszott karakterének megismerése érdekében sztriptízbárokba járt. Azt mondta azonban, hogy ez nem segített, mert a profi sztriptíztáncosok csak „borravalót próbáltak szerezni”.
30. A Playboy magazin a 2006. márciusi számában a 25 legszexisebb híresség közé sorolta, és az év szexszimbólumának választotta, a kiadvány címlapján ő is szerepelt. Alba ezután pert indított a lap ellen, mert az ő beleegyezése nélkül használták fel a képét (A tenger vadjai című 2005-ös film promóciós fotóját), ami szerinte azt a látszatot keltette, mintha „meztelen vagy félmeztelen fotósorozatban” szerepelt volna abban a számban.
31. Később visszavonta a Playboy-pert, miután Hugh Hefner személyesen kért tőle bocsánatot kapott, és beleegyezett abba is, hogy adományt juttat két, Jessica által támogatott jótékonysági szervezetnek.
32. Közeli, jó barátnői közé tartozik Lindsay Lohan, Eva Longoria, Eva Mendes, Kate Hudson, Nicole Richie, Cameron Diaz, Russell Simmons, Will.i.am és Shay Mitchell.
33. A Sötét angyal egyik 2001-es epizódjában együtt játszott a fivérével, Joshua Albával.
34. Fiatalabb korában a következőket mondta: „Gyerekként Beverly Hillsbe jártam meghallgatásokra, és azt gondoltam: »Miért nem itt élek? Miért nem én vezetem azt az autót?«” 2008-ban aztán ő és a férje, Cash Warren 4 millió dollárt fizettek egy 436 négyzetméteres házért Beverly Hillsben.
36. Alba nem hiszi, hogy a hírneve bármilyen előnyt jelentett volna számára a cégének elindításában és fejlesztésében. „Sokan lehetnek hírességek; ehhez nem igazán kell tehetség” – mondta, majd hozzátette, hogy egy jó ötlet sokkal fontosabb.
37. Mindössze két hónappal a Honey (2003) című film forgatásának tervezett kezdete előtt kezdett el Jessica táncot és tae-bót tanulni.
38. A kedvenc színésze Johnny Depp.
39. A melltartó, amelyet a Sin Cityben viselt, 1025 dollárért kelt el egy eBay-aukción.
40. A csuklója belső oldalára lótusz szót tetováltatta szanszkrit nyelven.
41. Mexikói származása ellenére nem beszél folyékonyan spanyolul, sőt, alig ért valamit abból a nyelvből.
42. Az E csatorna „101 legszexisebb test” listáján a harmadik helyet szerezte meg az ezüst érmes Brad Pitt és a győztes Angelina Jolie mögött.
44. A GQ magazin minden idők 25 legszexisebb filmszínésznői közé választották.
45. Konzervatív nevelést kapott, de ő maga abszolút liberális beállítottságú. Állítása szerint már ötéves korában feministának tartotta magát.
1. Lars Trierként született Koppenhágában, 1956. április 30-án.
2. Nudista, zsidó, kommunista szülők nevelték fel, akik – ahogy von Trier fogalmazott egyszer – az otthonukban nem hagytak sok teret az érzelmeknek, a vallásnak vagy az élvezetnek.
3. A fiatal Lars gyermekkorában többször is nudista táborokban töltötte a nyaralását, és megjegyezte, ateista családban nőtt fel. Bár az apja zsidó volt, vallásos azonban aligha.
5. Gyerekként egy ifjúsági tévésorozatban (Hemmelig sommer) játszott, illetve néhány saját filmjében is szerepelt (A bűn mélysége, Járvány, Európa, A Birodalom).
6. A korszak két legfontosabb dán kommunista írója, Hans Kirk és Hans Scherfig gyakran látogatták von Trier gyermekkori otthonát, édesanyja pedig Bertolt Brechtet imádta (akinek hatása nyilvánvaló a rendező Dogville: A menedék című filmje alapján).
7. 19 évesen publikálta első cikkét egy helyi újságban. A cikk a festő és író August Strindbergről, valamint a festő Edvard Munchról szólt, illetve az ő megőrülésükről. Von Triernek ugyanis tetszettek az őrült, szenvedő művészek.
8. Az érettségi után a Koppenhágai Egyetemen filmelméletet, a Dán Nemzeti Filmiskolában pedig filmrendezést tanult. 25 évesen a müncheni Nemzetközi Filmiskolai Fesztiválon két díjat nyert a Nocturne (1980) és a Last Detail (1981) című rövidfilmjeiért. Egész estés diplomafilmje, az Images of Liberation pedig már moziforgalmazásba is került 1982-ben.
9. Fiatalkorában szarkasztikus tréfaként passzintotta oda a „von” előtagot a nevéhez, mivel a Dán Nemzeti Filmiskola hallgatói így hívták őt. Azóta folyamatosan használja is.
10. Számos híres rendező és színész fejezte ki elismerését von Trier munkássága iránt. Quentin Tarantino a Dogville: A menedék (2003) című filmjét említi a valaha írt legjobb forgatókönyvként, Paul Thomas Anderson azt mondta, hogy „bárhová elvinné Lars von Trier poggyászát”, Martin Scorsese a Hullámtörés (1996) című filmjét a ’90-es évek 10 legjobb filmje közé sorolta, Johnny Depp pedig így nyilatkozott egy dán filmmagazinnak: „Mondd meg von Triernek, hogy várom az ajánlatát, ha ő készen áll, én is készen állok.”
11. Soha életében nem járt az Egyesült Államokban. Ennek legfőbb oka egyébként, hogy halálosan fél a repüléstől.
12. Három színésznője is megkapta a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb színésznő díját: Björk a Táncos a sötétbenért (2000), Charlotte Gainsbourg az Antikrisztusért (2009) és Kirsten Dunst a Melankóliáért (2011).
13. Steven Spielberg felajánlotta neki, hogy rendezzen filmet Amerikában, miután megnézte az Európa (1991) című filmjét, de von Trier elutasította a neki szánt forgatókönyvet.
14. Abban az évben, amikor elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díját (a Táncos a sötétbenért), majdnem kihagyta az átadó ünnepséget. Annyi fóbiája van, hogy csak egy speciálisan felszerelt lakókocsiban tudta megtenni az odavezető utat.
15. Egy filmesekből álló csoporttal együtt segített létrehozni a Dogme 95 nevű kollektívát. A szervezet megállapodott abban, hogy bizonyos szabályok szerint készítenek filmeket, például csak kézi kamerákat használnak, és kizárólag eredeti helyszíneken forgatnak. Ő maga egyetlen Dogma-filmet rendezett, az 1998-as Idiótákat.
17. Szakított a második gyermekét váró terhes feleségével, Caecilia Holbekkel, és összeköltözött a (sokkal fiatalabb) bébiszitterükkel, Bente Frøgéval, akit 1997-ben szintén feleségül vett. Tőle két fia született, és 2015-ben váltak el.
18. Rendezett egy Oscar-jelölt alakítást is: Emily Watsonét a Hullámtörésben.
19. A tavaly novemberben elhunyt német színész, Udo Kier volt a lánya, Agnes keresztapja.
20. A Manderlay forgatása során a drámai hatás kedvéért levágtak egy szamarat; ez a cselekedet arra késztette többek között a színész John C. Reillyt is, hogy tiltakozásul kilépjen a filmből az állatokkal szembeni kegyetlenség miatt. A jelenetet még a premier előtt kivágták a filmből.
21. A 2004-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az UNICEF „Cinema for Peace Award” díját. Azért kapta, mert szinte minden filmje olyan témákkal foglalkozik, mint az irgalom és az etika.
22. 2007 májusában (amikor éppen nekilátott volna az Antikrisztus forgatásának) arról számoltak be, hogy Lars depresszióban szenved, és lehet, hogy teljesen felhagy a filmkészítéssel.
23. A tervek szerint ő rendezte volna Wagner Ring-ciklusának négy operáját a 2006-os németországi Bayreuth-i Fesztiválon, de 2004-ben visszalépett a projekttől, mivel úgy érezte, ez meghaladná a képességeit, és nem érzi magát képesnek saját ambíciói megvalósítására.
24. Az egyik kedvenc filmje az 1940-es Philadelphiai történet.
26. Jobb keze ujjperceire az F, U, C, K betűket tetováltatta.
27. Tervezett Amerika-trilógiája soha nem teljesült be, mivel a Dogville: A menedék és a Manderlay után a harmadik film, amelynek címe Washington lett volna, végül nem készült el.
28. 2017 októberében, miután több tucat szexuális visszaéléses ügy indult a filmproducer Harvey Weinstein ellen, Björk a Facebook-oldalán közzétette, hogy egy dán filmrendező szexuálisan zaklatta. A Los Angeles Times bizonyítékot talált arra, hogy az énekesnő Lars von Trierről beszélt. A rendező tagadta, hogy szexuálisan zaklatta volna őt a Táncos a sötétben forgatásán során. Von Trier nyilatkozata után Björk további vádakat tett közzé a rendező ellen személyes Facebook-oldalán.
29. 2022 augusztusában von Triernél Parkinson-kórt diagnosztizáltak. Akkor azt nyilatkozta: „Egy kis szünetet tartok, és kitalálom, mit tegyek, de remélem, hogy az állapotom javulni fog. Ez egy olyan betegség, amit nem lehet eltüntetni; a tünetekkel viszont együtt lehet élni.” 2025. február 12-én a Zentropa producere, Louise Vesth az Instagramon keresztül jelentette be, hogy von Triert a betegség miatt egy gondozóintézetbe szállították.
30. 2023 augusztusában von Trier az Instagramon közzétett egy kritikus bejegyzést az F-16-os vadászgépek Ukrajnába történő szállításával kapcsolatban, és a bejegyzését azzal zárta, hogy „az oroszok élete is számít!” Két nappal később újabb bejegyzést tett közzé ugyanott, amelyben azt írta: „Minden szívdobbanásommal támogatom Ukrajnát! Csak a nyilvánvalót mondtam ki: hogy minden élet számít ezen a világon!”
Ismét elérhető a YouTube-on a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült paródiavideó, amit a választás előtt Demjén Ferenc szerzői jogi követelésre hivatkozva letiltatott. A videó készítői megegyeztek a zenésszel és menedzsmentjével, akik a pereskedés elkerülésével és a jogi helyzet bizonytalanságával indokolták a megegyezést – írja a Telex.
A menedzsment a lapnak küldött válaszában a fordulat hátterét is megvilágította:
A „Mi vagyunk a NER” című videó a választás előtt kezdett terjedni, és Muppet Show-szerű bábfigurákként ábrázolta a politikai és gazdasági elit ismert szereplőit, köztük Orbán Viktort, Mészáros Lőrincet, Várkonyi Andreát és Rogán Antalt.
A videó a rendszer működését gúnyolta, refrénje pedig így szólt:
A videót április 8-án távolították el a YouTube-ról, miután Demjén Ferenc szerzői jogi panaszt tett, mert a paródiában felhasználták az általa a nyolcvanas években írt Jelszó: Love című dal egy részletét.
Ahogy arról a Szeretlek Magyarország is beszámolt, a vita a paródiakivétel jogi értelmezése körül forgott, mivel annak gyakorlati határai nem egyértelműek. A letiltásnak politikai olvasatot is adott, hogy Demjén korábban fellépett a Fidesz március 15-i kampányrendezvényén.
Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre: a tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
Az átadás-átvételi folyamat hosszú egyeztetések eredményeként nemrég zárult le, az idő rövidsége miatt az idei évben a Bánki-tó partjára teljes körűen már nem nyílt lehetőség fesztivált szervezni. A Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány célja a rendezvénnyel, hogy a következő években megvizsgálja és megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a Bánkitó Fesztivál fenntartható módon kerüljön vissza a kulturális körforgásba és újra a közösségek fontos találkozóhelyévé váljon, a jövő évtől már remélhetőleg a jól megszokott helyszínén. Egy dologban a Bánkitó Fesztivál új tulajdonosai már az elejétől egyértelmű álláspontot képviseltek:
a 2026-os év nem maradhat Bánkitó nélkül!
Ebben a különleges átmeneti időszakban az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja látja vendégül az eseményt. A Völgy programjában önálló helyszínként jelenik meg a Gástya-Árok, ahová Beköltözik a Bánkitó. Ahogy a tó partján mindig egyedi hangulatot teremtett a fesztiválozók együttgondolkodása, így az Árokban sem maradnak a Völgylakók szellemi táplálék nélkül. Közéleti, kulturális beszélgetések is várják az érdeklődőket több alkalommal, melynek során aktív társadalmi kérdések kerülnek majd előtérbe.

A tervek szerint a programban nagy hangsúlyt kapnak a Bánkitó Fesztivál szellemi örökségéhez köthető tematikák. A Bánkitó alapítóival a kezdetekről és a fesztivál mással összetéveszthetetlen identitásáról lesz szó, de külön panelben ismerkedhet meg a közönség a magyarországi független kulturális kezdeményezések fenntarthatósági lehetőségeivel. A fiatal generációk közéleti szerepvállalása és a fesztiválok közösségformáló ereje is egy olyan téma, amit a Bánkitó pozitív billogként viselt és visel majd továbbra is magán, így természetesen ez sem maradhat ki a beszélgetések sorából.
A részletes műsor a Művészetek Völgye sajtótájékoztatója után, a teljes programmal együtt válik elérhetővé. A Művészetek Völgye szervezői bíznak abban, hogy ez az együttműködés nemcsak méltó módon őrzi meg a Bánkitó Fesztivál értékeit, hanem egyben új perspektívát is nyit a jövőbeni újraindítás reményében.