HÍREK
A Rovatból

Egyre durvább a helyzet a lengyel-belarusz határon, már tízen meghaltak a migránsválságban

Az év eleje óta immár több mint 33 ezer, többségében közel-keleti menekült próbált átjutni a két állam határán, többségüket feltehetően Lukasenka elnök 'utaztatta' oda válaszul az uniós szankciókra.
MTI, dpa, SZMO, Fotó: MTI/AP/Fehérorosz állami határbizottság, GPK.GOV.BY - szmo.hu
2021. november 11.



Pattanásig feszült a helyzet az elmúlt napokban a belarusz-lengyel határon: a részben gerjesztett menekültválságnak már halálos áldozatai is vannak.

Belarusz nyár óta azzal fenyeget, hogy nem állja útját az országa határán áthaladó migránsoknak és kábítószer-szállítmányoknak, hanem továbbengedi azt az Európai Unió területe felé. Aljakszandr Lukasenka elnök ezt válasznak szánja az Uniónak, amiért súlyos szankciókkal sújtják az országot a tavalyi, csalásokkal tarkított választások és az azt követő állami szigorú fellépés óta.

A helyzet azonban még ennél is súlyosabb:

minden jel szerint Lukasenka elnök határozata alapján államilag szervezik a közel-keleti menekültek lengyel és litván határra szállítását.

Arról korábban mi is írtunk, hogy a lengyel parlament villámgyorsan megszavazta, hogy a határon eddig felhúzott kerítés helyett 180 kilométer hosszan két és fél méter magas, mozgásérzékelőkkel és kamerákkal felszerelt falat építsenek. A Fehéroroszországgal határos térségben szeptembertől érvényben van a szejm által megszavazott rendkívüli állapot is.

A helyzetet bonyolítja, hogy egyes belorusz civilek és lengyel vezetők is felvetik Vlagyimir Putyin felelősségét is, miután a két ország elnökének nemrégiben lezajlott találkozóján részt vett a belarusz határőrség vezetője is.

„Nagyon hamar, a jövő hét elején kiterjesztjük a Fehéroroszország elleni szankciókat” - mondta Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke szerdán, miután Joe Biden amerikai elnökkel tárgyalt a Fehér Házban. Hozzátette, hogy a korlátozások magánszemélyekre és szervezetekre is vonatkoznak majd. Hírügynökségi információk szerint az Európai Unió mintegy 30 személyt és szervezetet, köztük Uladzimir Makej fehérorosz külügyminisztert és a Belavia nevű fehérorosz légitársaságot is célba veszi az intézkedésekkel.

„Megvizsgáljuk azon légitársaságok szankcionálásának lehetőségét, amelyek elősegítik az embercsempészetet Minszk, majd az Európai Unió és Fehéroroszország között fekvő határ felé” - mondta von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke hozzátette: megérti, hogy az Egyesült Államok olyan szankciókat készített elő Fehéroroszország ellen, amelyek december elején lépnek hatályba.

Az Európai Unió is azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka elnököt, hogy az ő rendszere szervezi a migránsok szállítását a határra, megtorlásul a Minszk ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért. Közben a belarusz elnök külföldi szervezeteket vádol a migránsok "utaztatásával".

Mindeközben újabb erőszakos tömeges határsértési kísérletet hiúsítottak meg a lengyel-fehérorosz határon csütörtökre virradó éjjel - közölte a lengyel belügyminiszter-helyettes, Bartosz Grodecki a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízióval.

Grodecki egy 150 fős csoportról beszélt. A lengyel határőrség szóvivője, Ewelina Szczepanska később a PAP hírügynökségnek elmondta: az eset a Bialowieza település közelében történt, a migránsok fadarabokkal és kövekkel dobálták meg a határőröket.

A meghiúsított áttörési kísérlet után a migránsok egy része tüzeket rakott közvetlenül a határvonalnál, másokat a fehérorosz határőrök az erdőbe vittek el

– számolt be Szczepanska.

A határon éjszaka fennálló helyzetet Grodecki súlyosnak minősítette, közlése szerint a Bialowiezánál történtek mellett más határsértési kísérletek is voltak. A miniszterhelyettes lehetséges forgatókönyvnek nevezte, hogy csütörtök este újabb támadás éri a lengyel határt.

Lengyelországban csütörtökön az állami ünnep, a Függetlenség Napja alkalmából országszerte megemlékezéseket tartanak, a hagyományos varsói Függetlenség Menete biztosítására pedig jelentősebb rendvédelmi erőket vezényelnek ki. A menet befejezése után ezeket az erőket a határra irányítják át – közölte Grodecki. Szavai szerint a fehérorosz oldalon feltételezhetik, hogy az ünnep miatt "két frontra" megosztott lengyel erők gyengébbek lesznek a határszakaszon.

Előző napi közlemények szerint szerdára virradóra a migránsok három nagyobb csoportja, összesen mintegy 360 személy tett erőszakos próbát a lengyel-fehérorosz határ átlépésére. Egy részüknek sikerült átjutnia Lengyelország területére, a lengyel határőrség azonban visszafordította őket.

Az év eleje óta a lengyel-fehérorosz határon közel 33 ezer határsértési kísérletet regisztráltak.

Jelenleg is több mint tízezer menekült várakozik a határ belarusz oldalán, ahol tovább súlyosbítja a helyzetet az erősödő esti hideg. A lengyel Gazeta Wyborcza napilap szerint már 10 halálos áldozata van a válságnak – ebből heten a lengyel oldalon haltak meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lengyel Tamás a TEDx-ről: Nem említhettem meg Vidnyánszky Attilát, de még Orbán Viktor nevét sem
A színész szerint az előadása előtt pár órával kapott egy ultimátumot a szervezőktől. Végül felengedték a színpadra, de csak bizonyos kompromisszumok árán.


Lengyel Tamás, a Loupe Színházi Társulás alapítója a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy cenzúrázni akarták a csütörtöki TEDx Liberty Bridge Women rendezvényen tartott előadását. A színész azt állítja, többek közt Orbán Viktor és Vidnyánszky Attila nevét sem mondhatta ki a Katona József Színház színpadán.

„Tegnap a TEDx Liberty Bridge Women színpadán nem mondhattam ki, hogy »Gyurcsány színésze«, »brüsszelita színház«, nem említhettem meg Vidnyánszky Attilát, de még Orbán Viktor nevét sem”

– kezdi bejegyzését.

Azt írja, a szervezők arra hivatkoztak, hogy a TEDx irányelvei tiltják a politikai uszító üzeneteket és a pártpolitikai agitációt. Azt is mondták neki, hogy ezekkel nemcsak az irányelveket sértené meg, hanem a szponzorokat is.

Lengyel felidézi, hogy már szeptemberben felkérték egy előadásra a Loupe társadalomformáló szerepéről, és előre jelezte, hogy a független színházi szcénáról nem lehet a jelenlegi struktúra érintése nélkül beszélni, ezért a beszéde éles és rendszerkritikus lesz. Elmondása szerint egy kisebb vita után abban maradtak, hogy a véleményszabadságnál nincs fontosabb.

„Ehhez képest a fellépés előtt 12 órával érkezett egy aláírás nélküli levél a szervezőcsapattól. Azt írták: a TED irányelveit megsértem, és két lehetőség van, vagy nem mondom el a beszédet, vagy ha mégis elmondom, akkor utána a TED kurátorai nyilvánosan elhatárolódnak tőlem. Én az utóbbit választottam. Ezután, a fellépés előtt mindössze 4 órával érkezett egy újabb, szintén aláírás nélküli levél. Lemondták a beszédemet, ha nem változtatok rajta, és nem kerül ki belőle minden kritikus, politikai utalás.”

A színész ennek ellenére elment a helyszínre, mert úgy érezte, ez a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása, és szerette volna, ha a döntéshozók a szemébe mondják, hogy nem merik vállalni a beszédét.

„A hátam közepére kívántam az egészet, de azt gondoltam: nincs más választásom. Ha egy kevésbé megfélemlített országban szeretnék élni, ha azt szeretném, hogy a gyerekeimnek lehetőségük legyen egy boldog életre, akkor meg kell tudnom értetni, hogy amit mondok, az sem nem uszítás, sem nem pártpolitikai agitáció, hanem rendszerkritika.

A témámat pedig nem lehet a rendszer érintése nélkül körbejárni. Egyszerűen béna lenne függetlenként nem beszélni arról, hogy Pintér Béla, a Jurányi, a Kerekasztal és még sorolhatnám, miért nem kapott támogatást, mi miért döntünk úgy, hogy nem is pályázunk és mi egy valódi független színház feladata” – magyarázta a színész.

Végül, mint írja, felengedték a színpadra, de azzal a kéréssel, hogy a neveket hagyja ki, mert azok szerinte aktuálpolitikai utalások. Helyette azt javasolták, mondja azt: „tudjuk, ki...”.

„És ezt érzem a legabszurdabbnak. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke. Miért ne lehetne megemlíteni? Főként, ha az adott szövegben a hivatkozás még pozitív is”

– véli Lengyel Tamás.

Posztjában közzétette a beszédének teljes szövegét, és arra kérte követőit, mondják el, szerintük uszító-e, pártpolitikailag korteskedő-e. A bejegyzéshez egy videót is mellékelt, amelyben ezt mondja:

„Az öncenzúra olyan, mint egy járvány. Ha valaki megijed, akkor a másik, aki addig nem is gondolta, hogy lenne oka félni, azt érezheti, hogy talán mégis jobban teszi, ha nem szól.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trumpék 80 embert toloncolnak ki Ukrajnába, ahol azonnal a frontra küldhetik őket
A kitoloncoltak között olyanok is vannak, akik soha nem éltek a független Ukrajnában. Többségük amerikai családot és új életet hagy maga mögött a bizonytalan sorsért cserébe.


Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint

a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.

Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.

Hasonló helyzetben van Andrej Bernik is, akit gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéltek el. Ő 13 évesen, 1990-ben került Amerikába zsidó menekültként a Szovjetunióból. Később hiába folyamodott ukrán állampolgárságért, sosem kapta meg.

Kijev nem is titkolja, hogy mi várhat a visszaküldött, hadköteles korú férfiakra.

Volodimir Zelenszkij elnök egyik magas rangú tisztségviselője a lapnak nyilatkozva egyértelművé tette a szándékaikat: „az amerikaiak annyi embert deportálnak, amennyit csak akarnak, megtaláljuk a módját, hogy hogyan tehetik hasznossá magukat”.

A veszély valós, mivel Ukrajna 2024 áprilisában 27-ről 25 évre szállította le a sorköteles korhatárt, a külképviseletein pedig felfüggesztette a katonaköteles korú férfiak konzuli ügyintézését. Jogvédők szerint a kitoloncolás a nemzetközi jogba ütközik, mert a visszaküldötteket üldöztetés vagy halálos frontszolgálat fenyegeti. Ezzel szemben az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) annyit közölt, hogy minden érintett megkapja a megfelelő eljárást, de a folyamatban lévő műveleteket nem kommentálják. A mostani, 80 fős csoport kitoloncolása jelentős ugrás lenne a tavalyi pénzügyi évben visszaküldött 53 ukrán állampolgárhoz képest.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.

Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.

„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”

írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:

„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”

A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.

Az eset rávilágít a MÁV működését övező általános problémákra is. Az elmúlt időszakban visszatérő téma volt a vasúttársaság késési statisztikáinak átláthatósága, valamint az elöregedett infrastruktúra és járműpark, amelyek gyakran okoznak üzemzavarokat a hálózaton.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk, bejelentjük a TISZA jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben
A Tisza Párt elnöke arra kérte támogatóit, hogy minden körzetben álljanak ki a jelöltek mellett és védjék meg őket a hatalom aljas támadásaitól.


November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.

„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.

Fogadjátok őket nyitottsággal és bizalommal! Kérem a TISZA milliós közösségét, hogy minden körzetben álljon ki a jelöltek mellett és védje meg őket a hatalom aljas támadásaitól!”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk