BUDAPEST

Titkos alagút épül a Parlament alatt

Ezzel tovább bonyolódik a Kossuth tér felszíne alatt fellelhető kutak, kamrák alagutak és titkos óvóhelyek igen sűrű hálózata.
Címkép: fn24 / Szilágyi Károly - szmo.hu
2015. február 20.



Föld alatti folyosó köti majd össze a Kossuth téri egykori MTESZ-székházat a Parlamenttel. Arról a 70-es években épült irodaházról van szó, ami pont a 2-es metró Kossuth téri kijárata felett helyezkedik el, és amit most sajátított ki az állam. A tervek szerint a jövőben az Országgyűlés Hivatala, illetve az országgyűlési képviselők használják majd. Az ezután megépülő alagútról azon kívül, hogy a Hivatal építési engedélyt kért rá, amit megkapott, sokat nem tudni. Ez, úgy néz ki, így is marad, mert akármennyibe is kerül majd, nyilvános közbeszerzést nem írnak ki rá, éppen azért, hogy semmilyen információt ne kelljen nyilvánosságra hozni. A közbeszerzés ugyanis "olyan információk átadására kötelezné Magyarországot, amelynek felfedése ellentétes az állam biztonságához fűződő alapvető érdekével" - szól a hivatalos indoklás.

"Légutcák" és szökőkútházak a Parlament alatt

Nem ez lesz az első föld alatti létesítmény az Országház alatt. A zseniális Steindl Imre az Országház építésekor egyedülálló fűtő- és hűtőrendszert tervezett. Míg a fűtést egy pár háznyival odébb felépített kazánházzal oldották meg, a hűtéshez egy alagútrendszert és két szökőkutat építettek. A párás levegő a szökőkutak túlfolyóján keresztül áramlott be az alagútrendszerbe, majd 80 métert tett meg a föld alatt, mielőtt elérte a parlamentet. Az országház alatt sejtelmesen kanyargó, íves, téglaburkolatú alagútrendszerben folytatódott a levegő útja. A „légutcák” mellékágakra bomlottak, és bevezették a levegőt az épület minden részébe.

1927-ben aztán átalakították a Kossuth teret, és lerövidítették az alagútrendszert, de a módszert ma is használják, sőt, a forró nyári napokon jeget tesznek be ide, hogy kellemes hűvös levegő árassza el az épületet. A légáramlás még ma is olyan erős a föld alatt, hogy odabent tisztán érezni, ha a Kossuth téren füvet nyírnak.

A Kossuth tér legutóbbi átalakításakor megtalálták az egykori szökőkutak kútházát, amit több mint 90 éve temettek be. a 13 méter átmérőjű, 6 méter mély, téglával kirakott építmény mögött ott húzódnak az alagútrendszer maradványai is, amit a másik oldalon egy vasajtó választ el a még ma is használt szellőzőrendszertől.

szokokut

A kép jobb oldalán láthatjátok az egyik hajdani szökőkutat - Forrás: Urbanista

szokokuturbanista

A képen látható boltívek tartották a szökőkút medencéjét. A szemben lévő íves fal mögött van a parlament felé vezető alagút. A kútház közepén oszlop állt, ami a fotón középen látható nagy zárókőben végződött - Forrás: Urbanista

Eltemetett kutak sokasága a Kossuth tér alatt

Kevesen tudják, de a Kossuth tér helyén valamikor kutak álltak, amelyek a főváros vízellátását biztosították. Akkoriban még Tömő térnek nevezték a területet, és a parlament építésekor csakugyan az egyik legelső feladat a rengeteg kút betömése volt.

Az egyik ilyen az 1915-ben épült Wein-kút, amelynek alakja borospalackot formáz, és amelyik a Lipótvárosból érkező vízszintes vízgyűjtő csövön ("galérián") keresztül nyerte a vizet. A kút már nem létezik, ugyanis pontosan az azóta elkészült mélygarázs közepére esett. De érzékletes és képekkel gazdagon illusztrált beszámolót olvashattok róla a Cinken, amikor, még a mélygarázs megépítése előtt Szily László és Waschler Tamás leereszkedtek a mélyére.

weinkut

A Wein-kút műszaki rajza - Forrás: Vízinform.hu

weinwaschler

A Wein-kút belsejében - Fotó: Waschler Tamás / Flickr

Titkos parlamenti óvóhely

Nem a most tervezett föld alatti folyosó az első titkos építmény, amely a Parlamentben dolgozók biztonságát szolgálja rendkívüli helyzet - például (atom)háború - esetén. Régóta keringenek legendák arról, hogy folyosó köti össze a föld alatt az Országházat, illetve a képviselői irodaházat, a Fehér Házat 2-es metró alagútjával. Annál is inkább lábra kaphattak ilyen pletykák, mert a Kossuth teret a föld alatt keresztbe-kasul rengeteg föld alatti járat és alagút hálózza be.

Ennek ellenére a "tudomány mai állása" szerint nem létezik ilyen alagút - de létezik olyan, egykor titkos óvóhely, amit a Parlamentben tevékenykedő államférfiaknak (és nőknek) építettek, és amely viszont össze van kapcsolva a metróalagúttal. Ugyanis 1951-ben, 2-es metró építésekor valóban kialakítottak egy - 4 ezer négyzetméteres, kétszintes - F-4 elnevezésű óvóhelyet a Nádor utca alatt, 13 emeletnyi mélységben. Az F-4 jelű objektum bejárata a Tőzsdepalota mögötti egyik lakóház udvarán nyílik, ma a BKK használja - bár szívesen szabadulna tőle. Az óriási komplexum a föld alatt 39 méteres mélységben található, és érdekes módon nincs összekötve a föld alatt a Parlamenttel (vagy csak annyira titkos a bejárata, hogy még a BKK-nál sem tudják :) - a szerk.) A metróalagúttal azonban van összeköttetése az óvóhelynek, bár most egy ráccsal van lezárva. A kapcsolódó pincerendszer pedig a Szabadság térre vezet.

fnovo2_549x413

A szuperóvóhelyre vezető alagút éppen olyan széles, mint a metróalagút - Fotó: fn24 / Szilágyi Károly

fnovo1_549x413

Itt bőven van hely elbújni az atomcsapás elől - Fotó: fn24 / Szilágyi Károly

Forrás: Urbanista, fn24, Cink

Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Videó: Megnéztük a víz alá került Római-partot
Hiába van közel a folyó a teraszokhoz, péntek délután ennek ellenére mindenhol sokan ücsörögtek. Azért a víz az úr.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 07.



Óriási árhullám vonul le a Dunán ezekben a napokban, a folyó Budapestnél szombaton tetőzhet. A magas vízállás miatt csütörtök este már lezárták az alsó rakpartokat a fővárosban.

A Duna nem kíméli a nyári szezon egyik legfelkapottabb részét sem a fővárosnak, de a Római-partot kedvelőket ez egyáltalán nem zavarja. Ottjártunkkor ugyan csak centiméterekre volt a víz az éttermek teraszaitól, de vendégekből egyáltalán nem volt hiány.

Az biztos azonban, hogy néhány napig még a videóban is látható körülményekre kell készülni azoknak, akik a Duna óbudai partszakaszán akarnak kikapcsolódni:

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
Elkészült a gyalogátkelő az Astoriánál 40 millió forintból
A fővárosi önkormányzat a zebralétesítést a közösségi költségvetésből, bruttó 40 millió forintból finanszírozta.


Elkészült a gyalogátkelő a fővárosban az Astoriánál, már akadálymentesen, kényelmesen, gyorsabban lehet átkelni a Rákóczi úton, és a babakocsival vagy kerekesszékkel közlekedőknek sem kell kerülőt tenniük - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.

A beruházás részeként a Rákóczi úton a Múzeum körút és a Károly körút járdái között jelzőlámpás gyalogátkelőt építettek ki süllyesztett szegélyű, taktilis figyelmeztető és tájékoztató jelekkel ellátott burkolattal, a Rákóczi út tengelyében új középszigettel.

A beruházás miatt a Blaha Lujza tér felé haladó buszok megállóját előrébb helyezték.

A fővárosi önkormányzat a zebralétesítést a közösségi költségvetésből, bruttó 40 millió forintból finanszírozta.

(via MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Ágyúzni fognak a budai Várban – figyelmeztet a Honvédelmi Minisztérium
Egy ünnepélyes zászlófelvonás miatt lőnek majd reggel. Megnövekedett hanghatásra kell számítani a minisztérium szerint.


Kedd reggel dörögni fognak az ágyúk a Budai Várnegyed Esztergomi rondelláján – derül ki a Honvédelmi Minisztérium közleményéből. A lakosság türelmét és megértését kérik, mivel

reggel 10 órakor hagyományőrzők ágyúlövései kísérik majd, ahogyan ünnepélyesen felvonnak egy zászlót.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Árad a Duna: hétvégére lezárhatják a budapesti rakpartokat is
Péntektől lehet magasabb a vízállás Budapesten, mint az alsó rakpart szintje. Jövő hétre az előrejelzés alapján már elvonul az ár.
FM - szmo.hu
2024. június 04.



Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) előrejelzése alapján hamarosan árvíz miatt kellhet lezárni a budapesti alsó rakpartot. A vízállás-előrejelző oldalukon ugyanis azt írják:

Pénteken, szombaton és vasárnap is magasabb lehet a vízállás, mint a rakpart szintje.

Az alsó rakpartot 645 centiméteres vízállásnál éri el a Duna. Az OVF úgy becsüli, pénteken 655, szombaton 670, vasárnap pedig 646 centis lehet a vízállás.

Legutóbb tavaly decemberben volt ilyen magasan a Duna Budapestnél, akkor a Parlament lépcsőjét nyaldosta a víz. Fotós kollégánk akkor bejárta a rakpartot és a Római Partot:


Link másolása
KÖVESS MINKET: