KÉK HÍREK
A Rovatból

Tényleg az idei lesz a valaha volt legkeményebb tél?

Szakemberek is vitatkoznak azon, milyen telünk lesz idén. Utánajártunk, van-e alapja a rémhíreknek.


Nyár eleje óta találgatják hozzáértők és laikusok, hogy milyen lesz az idei tél. A két véglet között lehet hallani jóslatokat. Egyesek a minden idők leghidegebb telét várják, míg mások a legenyhébb, de legcsapadékosabbat vélik esélyesnek.

telKlau1

A Daily Mailnek David Jone­s, az Ausztrál Meteorológiai Intézet munkatársa azt modnta, hogy az El Nino következtében hidegebb időszakokra kell felkészülnünk - írta a Blikk. Láng István klímakutató azt nyilatkozta, hogy a 20 ezer évvel korábbi jégkorszak után most megint felmelegedési szakaszban élünk, amit az El Nino befolyásolhat. Szerinte nem kell félni, csak felkészülten kell várni a hatását.

Ha igaz lenne a komoly hideget hozó tél, akkor az például jó hatással lenne a kórokozók elpusztításában, viszont problémát jelentene a szabadban élő állatoknak az élelemszerzésben és a túlélésben.

telklau3

Más nézetet vallók szerint azonban pont az ellenkező időjárás várható 2015 telére. Hét nemzetközi intézet jóslását nézte meg az Esőtánc.hu. A NASA mellett kínai, orosz és brit tudósok előrejelzését is összehasonlították. Ezek szerint az átlagosnál enyhébb, de csapadékos tél vár miránk. Az átlagot nézve főleg a korábban hideg téli hónapok lesznek most enyhék, az idő haladtával azonban visszaáll az átlagos az időjárás, így tavaszra már nem ígérnek extrém hőmérsékletet.

A csapadék várható mennyiségének jóslásában már nagyobb a különbség az egyes intézetek között. Van aki átlagos körülire számol, van aki afölöttit.

A meteorológiai intézetek azonban hangsúlyozzák, hogy ezek az átlagok nem zárják ki annak lehetőségét, hogy időnként komolyabb hidegfrontok kialakuljanak, azzal mínuszok és hó is együtt járhat.

telklua2

Az idei téli és tavaszi időjárás előrejelzést komolyan befolyásolja az időszakosan visszatérő El Nino jelenség. Egyes szakemberek emiatt várnak komolyabb hideget, míg mások erre hivatkozva ígérik az enyhébb időt.

Peter Jurčovič meteorológus szerint is extrém hideg lesz a télen. Véleménye szerint az első jelek már megmutatkoznak a Csendes-óceáni térségben, ami a leginkább érintet terület. Úgy véli, hogy az El Nino már most az elmúlt hét évtized öt legerősebbje közé tartozik, és Európa időjárását is befolyásolni fogja. Úgy gondolja, hogy a jövő nyár is kétesélyes, lehet forró, vagy lehet esős, de a legrosszabb az egészben, hogy előre nem lehet kiszámolni, melyik következik be.

Ahogy minden évben, úgy idén is (főként a közösségi médiában) terjed a hír, melyben "szakemberek" véleményére hivatkozva riogatnak kemény téllel. A valóság ezzel szemben az, hogy nem tudni, milyen lesz a tél - írta az Időkép. A manapság használatos numerikus modellek 7-8 napos távra adnak jó beválású, tényszerű előrejelzéseket. Ez óriási fejlődés, 25 éve ugyanis még csak maximum 5 napra előre működtek ezek a megoldások. Ezen felül egy 3 hetes, illetve egy kísérleti 3 hónapos távlatra általánosabb tendenciák előrejelzését kutatják.

A Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja által kiadott előrejelzések szerint az ősz az átlagosnál szintén melegebb lehet, november átlagosan csapadékos. Ebben az időszakban a hirtelen felhőszakadások nagyon ritkák, inkább a "kezelhető" esőzések a jellemzőek.

Ilyen távú előrejelzésekben a két legfontosabb prediktor az ENSO (azaz az El Niño és La Nina) jelenségek ill. a sarkvidékek jéggel borítottsága. Idén az előbbi, azaz az El Niño hatás érvényesül, így az egyenlítő környékén felmelegedett óceán Afrikában száraz, a Karibi-térségben csapadékosabb éghajlatot okoz. Az Európára gyakorolt hatása ugyanakkor már kevésbé egyértelmű. Az eddigi tapasztalatok alapján El Niño esetén Észak-Európában inkább száraz, hideg, Dél-Európában, enyhe, csapadékos tél valószínűbb.

elnino

A globális tengerfelszíni hőmérséklet eltérése az átlagtól El Nino és La Nina idején (forrás: Időkép)

Az El Niño

egy természetes éghajlati jelenség, ami a tengervíz áramlásával van összefüggésben és ciklikusan jelentkezik. Karácsony tájékán kezdődik és 9-12 hónapig tart.

A Csendes-óceáni térség Egyenlítő közeli területe karácsony táján erősen felmelegszik. Perui és ecuadori tengeri halászok figyeltek fel elsőnek a jelenségre a 19. század végén. Hatására aszályos, száraz időszak lép fel Afrikában és Ausztráliában, a Karib-tengeren és az Egyesült Államok nyugati partján pedig az óriási esőzéseket okozhat. Az El Niño előszezont általában az átlagosnál kevésbé aktív Atlanti-óceáni hurrikán szezon is jellemzi.

Ellentéte a normálisnál hidegebb tengerfelszínt jelentő La Niña, mely a Csendes-óceán trópusi területeinek középső és keleti részén fordul elő. (Forrás: wikipedia)

Ha hasznos volt a hír, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Feldarabolva találták meg a sivatagban az orosz kriptomilliomost és feleségét – volt gyilkossági nyomozó és háborús veteránok állhatnak a háttérben
A párt egy hamis befektetői találkozóra csalták, ahol elrabolták és egy villában tartották fogva. A gyilkosok a kriptotárca jelszavát követelték, de az végül üresnek bizonyult.


Brutális fordulat a dubaji sivatagban feldarabolt kriptomilliomos és felesége ügyében: Oroszországban már le is csaptak a feltételezett gyilkosokra. A három férfit egészen 2025. december 28-ig előzetes letartóztatásban tartják, a nyomozók szerint pedig további öt, 25 év alatti orosz is érintett lehet a horrorisztikus bűncselekményben.

A házaspárt egy hamis befektetői találkozó ürügyén csalták tőrbe a dubaji Hatta hegyvidéki üdülőhelyén. Itt elrabolták, majd egy bérelt villában tartották fogva őket, miközben a kriptotárcájuk jelszavát és váltságdíjat követeltek tőlük. A Fontanka orosz hírportál szerint a milliomos végül megadta a jelszót, de a tárca teljesen üres volt, és a váltságdíjat sem tudták előteremteni.

A gyanúsítottak névsora is hátborzongató: az 53 éves Konsztantyin Saht korábban gyilkossági nyomozó volt, mára azonban kábítószer-csempészként tartják számon. A másik két férfi, a 46 éves Jurij Saripov és a 45 éves Vlagyimir Dalekin pedig egy ideig az orosz–ukrán háborúban szolgáltak.

Az emirátusi rendőrség hamar a nyomukra bukkant.

„A rendőrség Anna Novak vérének nyomait találta a villában, vért a bérelt autóban, kések rejtekhelyét a bűntény közelében, valamint az egyik gyilkos sietségében hátrahagyott pólóját”

– közölte a Fontanka. A gyilkosok a pár telefonjaival próbálták félrevezetni a hatóságokat: a készülékeket két napig mozgatták, hogy azt a látszatot keltsék, a házaspár Ománon át Fokvárosba utazott.

A párt legutóbb a sofőrjük látta élve, aki egy tó melletti parkolóba vitte őket, ahol átszálltak egy másik autóba. Roman állítólag még küldött egy üzenetet az ismerőseinek, hogy 200 ezer dollárra van szüksége, mert „beragadt a hegyekben az ománi határon”.

A Dubajban élő pár a közösségi médiában előszeretettel mutogatta fényűző életét, a szupersportkocsikat és a magánrepülőket. A csillogás mögött azonban sötét titkok is húzódtak: Roman Novak ellen eljárás folyt, mert a gyanú szerint több mint 380 millió fontot csalt ki kriptobefektetőktől. A Komszomolszkaja Pravda című lap szerint „valójában Novak egyszerűen egy tehetséges manipulátor volt, aki rá tudta venni az embereket, hogy több százmillió dollárt adjanak át neki”. A milliomos korábban sikkasztásért már börtönben is ült. A borzalmas gyilkosság után a házaspár kiskorú gyermekeit a nagyszülők vették magukhoz.

Az orosz Nyomozó Bizottság szóvivője, Szvetlana Petrenko szerint a gyilkosoknak segítőik is voltak. „A nyomozás megállapította, hogy az elkövetőknek voltak bűntársaik, akik segítettek a foglyul ejtés megszervezésében. Autókat és ingatlanokat béreltek, ahol az áldozatokat erőszakkal tartották fogva” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy „a gyilkosság után a tettesek megszabadultak a késektől és az áldozatok személyes tárgyaitól, különböző emírségekben hagyva azokat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Hatalmas korrupciós botrány készül Ukrajnában: lecsaptak Zelenszkij üzlettársára, az elnök is szerepelhet hangfelvételeken
Timur Mindics órákkal a rajtaütés előtt Ausztriába szökött a hatóságok elől. A nyomozók közben az igazságügyi miniszter irodájában is megjelentek.


Az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) és a Speciális Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) hétfőn nagyszabású akciót indított egy, az energetikai szektorban tevékenykedő üzletember ellen. A hatóságok közleménye szerint olyan magas szintű bűnszervezet tevékenységét dokumentálták, amely átfogó korrupciós hálózatot működtetett állami energetikai vállalatok, köztük az Enerhoatom feletti ellenőrzésre.

„A NABU és a SZAP nagy léptékű akciót hajt végre a korrupció feltárása érdekében az energetika területén. 15 hónap munka, 1000 órányi hangfelvétel” – áll a közleményben.

A nyomozók házkutatásokat tartottak Timur Mindics üzletemberhez köthető ingatlanokban, valamint Herman Haluscsenko igazságügy-miniszter irodáiban is - aki 2021 és 2025 között energetikai miniszter volt.

A 444.hu azt írja, a történet kulcsfigurája Mindics lehet, aki a Kvartal '95 szórakoztatóipari vállalkozás társtulajdonosa, Volodimir Zelenszkij régi üzlettársa. Az ukrán elnök kritikusai az államfő pénztárosaként is emlegeti az üzletembert, aki a hírek szerint néhány órával a NABU és a SZAP akciója előtt Ausztriába utazott, és jelenleg is ott tartózkodik.

Mindicset már hónapok óta egy lapon emlegetik különböző ügyletekkel. Az energetikai szektor mellett előkerült a neve odesszai kikötő körüli machinációk, gyémántüzlet, sőt, oroszországi érdekeltségek kapcsán. Felmerült az is, hogy Ihor Kolomojszkij dnyiprói oligarcha az ő közreműködésével kontrollálta a Kvartal '95 stúdiót, amely országos ismertséget hozott a kezdetben színész-komikusként dolgozó Zelenszkijnek.

A hatóságok vizsgálják Mindics és a Fire Point dróngyár kapcsolatát is.

Ez, a háború kirobbanása után alapított cég kapja az ukrán fegyveres erők drónmegrendeléseinek javát, de kifogások merültek fel a teljesítések minőségével kapcsolatban. A Fire Point fejlesztette állítólag a nagy hatótávolságú Flamingó rakétát is, de a fegyver létezésére eddig nem mutattak be bizonyítékot.

A Mindics elleni, több mint egy éve zajló nyomozás szerepet játszhatott abban, hogy a kormány júliusban megpróbálta felszámolni a korrupcióellenes intézmények függetlenségét. A NABU és a SZAP hatáskörét csorbító jogszabályt gyorsított eljárásban fogadták el, de az ukrajnai és európai tiltakozáshullám hatására az elnök stábja végül visszakozott.

A sajtó már akkor arról írt, hogy a lépés oka az lehetett, hogy a nyomozások már az elnök közvetlen környezetét fenyegették.

Egyes sajtóhírek szerint a nyomozók birtokában olyan Mindiccsel összefüggésben készült felvételek is vannak, amelyeken Volodimir Zelenszkij hangja hallható. Az elnök és hivatala egyelőre nem kommentálta a fejleményeket, de elég valószínű, hogy Ukrajnában példátlan politikai krízis alakulhat ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elkapták a hajléktalant, aki egy trükkel csalt ki intim képeket egy 9 éves kislánytól, más gyerekeket is megkörnyékezhetett
A férfi júliusban vette fel a kapcsolatot egy kilencéves kislánnyal egy online platformon. A kislány ekkor még elutasította a fotókra vonatkozó kérést, de a férfi nem adta fel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Gyermekpornográfia gyanúja miatt indult eljárás egy 34 éves, hajléktalan életmódot folytató férfi ellen, aki a vád szerint 9-14 év közötti lányokat környékezett meg a közösségi oldalakon, hogy tőlük intim fotókat szerezzen. A férfi ellen egy Pest megyei kislány édesanyja tett feljelentést még a nyáron – számolt be róla az RTL Híradó. A gyanúsítottat hosszas keresés után fogták el, a bíróság pedig már letartóztatta.

A nyomozás adatai szerint az eset még idén júliusban kezdődött. A férfi ekkor vette fel a kapcsolatot egy kilencéves kislánnyal egy online platformon. Először privát üzenetekben kérte a gyereket, hogy különböző ruhadarabokban fotózza le magát, és küldje el neki a képeket. A kislány ekkor még elutasította a kérést, de a férfi nem adta fel. Egy új profilt hozott létre, ahol nőnek adta ki magát, és így kereste meg újra az áldozatát. A lány végül elküldte magáról a pornográf tartalmú felvételeket a feltételezett elkövetőnek.

A Pest megyei édesanya feljelentése után a rendőröknek sikerült gyorsan azonosítaniuk a gyanúsítottat, ám rátalálni csak hónapokkal később, november negyedikén tudtak. A hajléktalan férfit a kiskunfélegyházi vasútállomáson fogták el. Amikor előállították, magyar címeres, fekete kapucnis pulóver volt rajta. A bíróság azóta elrendelte a letartóztatását, így rácsok mögött várja a nyomozás lezárását.

A rendőrség tájékoztatása szerint

a 34 éves férfi nem csak ezt az egy kislányt környékezte meg. A telefonjáról több közösségi oldalra is regisztrált, és jellemzően 10 és 14 év közötti gyerekeknek írogatott.

A hatóságok ezért arra kérik azokat a szülőket, akiknek a gyermeke hasonló módon érintett lehet, hogy a nyomozás segítése érdekében jelentkezzenek a rendőrségen.

Az RTL riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy 15 éves holland lány Pápán, nagy erőkkel keresi a rendőrség
Seline Engelina Marie Louis Kerseboomnak hétfőn hajnalban pápai otthonából veszett nyoma. A kamaszlány telefonja azóta nem elérhető.


A pápai rendőrség a lakosság segítségét kéri egy 15 éves holland lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom megtalálásához, aki november 10-én tűnt el a városban lévő otthonából – közölték a rendőrség hivatalos oldalán. A lány Pápán jár középiskolába, és hajnalban ismeretlen helyre távozott otthonról. A telefonján azóta nem lehet elérni.

A lány körülbelül 165 centiméter magas, normál testalkatú és 60 kilogramm súlyú. Hosszú, szőkésbarna haja és barnászöld szeme van, emellett fülében és orrában is testékszert visel.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyére vonatkozóan bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Pápai Rendőrkapitányságon (Széchenyi István utca 18.), vagy hívja a 06-89-313-011-es telefonszámot. Bejelentést lehet tenni a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának 88/428-022-es vagy a +36-30/278-2198-as számán is. Aki névtelen szeretne maradni, a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es, díjmentes segélyhívó számon tehet bejelentést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk