Több mint térkép, több mint madártávlat – a National Geographic Magyarország a magasból című filmjéről
Gyerekkorom óta szeretek repülni, és az elmúlt 20 évben Párommal is számtalan gyönyörű élményben volt részünk. Soha nem felejtem el, amikor 9000 méter magasságból csodálhattuk meg a Vezúv kráterét, a Földközi-tenger színeváltozásait, a novemberi napfényt a Vörös-tenger felett, majd néhány órával később a behavazott Balkánt. De mindig eljátszunk azzal is, hogy felszállás után vagy leszállás előtt elkapjuk-e pillantásunkkal otthonunkat, felismerjük-e hazánk fenséges tájait, kedvenc városainkat.
Nemigen van magyar ember, aki nem ismeri Radnóti Miklós halhatatlan sorát: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”. Valóban látunk térképeket, térképszerű felvételeket, amelyek a nemzetközi közönséget eligazítják Magyarország történelmi múltjában és az egyes tájak, városok elhelyezkedésében. Nagyszerűek azok a „madártávlatból” készült felvételek, amelyek Budapesttől a Hortobágyig, a balatoni nádasoktól a soproni tv-toronyig készültek – a kedvencem talán az a kép, ami a városligeti műjégpálya korcsolyázóit teszi szinte impresszionisztikus vonalakká – a film mégis jóval több ezeknél.
„A film hazai menedzsere, Mesterházy Fruzsina hívott meg korábbi e témában megjelent kutatásaim alapján – mesélte a közös munkáról Merényi György. A film hihetetlen profizmussal készült minden téren: a szervezésben, a forgatási körülmények megteremtésében és az emberekre irányuló figyelemben. Még jóval a felvételek előtt Fruzsival egy órás telefonbeszélgetésben készítettük el a témámat. Kapcsolatban voltam a londoni menedzserrel is, aki szintén ügyelt a legapróbb részletekre is. A beszélgetést a kőbányai Szent László templom előtt vettük fel, majd még a budai református templom előtt is forgattunk, a többi felvételt a drónos fiúk készítették. Barátságos légkörben, a szokásos stressztől mentesen zajlott minden. Érezhetően mindenkinek az volt az érdeke, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből az egyébként is izgalmas történetből. Nagyon szép emlékem marad”.
Akik végignézik ezt a filmet, magyarok és külföldiek egyaránt, biztosan kedvet kapnak hazánk vizeihez, a Tisza, a Duna, a Balaton mellett a horgászparadicsom Bokodi-tóhoz, a hortobágyi „rónák végtelenjéhez”, és eszükbe véshetik azt a szenzációs digitális rekonstrukciót, amelyet a romos szigligeti várból készítettek. De a történelem múlandóságára emlékezetnek azok a képsorok, amelyek a szentkirályszabadjai egykori szovjet laktanyákról és lakóházakról készültek. Éppen 30 éve távozott az „ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport”, és a hajdani épületeket környékükkel együtt visszahódította a természet. Ennyi maradt az egykor félve emlegetett „Kis Moszkvából”.
A National Geographic filmje igazi országimázs-teremtő alkotás, mert megmutatja Magyarország értékeinek sokféleségét, a benne élő embereket a hagyományos munkáktól a legmodernebbekig, és mindezek együttes alkalmazkodását a 21. századi körülményekhez és igényekhez.
