UTAZZ
A Rovatból

Panyola: valódi kis édenkert a három folyó vidékén

Kihagyhatatlan célpont a 'nemtudom szilva', az ízes pálinka, a házi lekvár és az aszalt gyümölcs hazája.

Link másolása

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis, hatszáz lelkes, párutcás faluban egy óra múlva úgy érzi magát az ember, mintha mindig is ismerte volna az itt élőket. A csendes, nyugodt településen barátságosan és érdeklődve fogadják az ideérkezőket.

Nem csak a kirándulókat, turistákat, hanem az idetelepülőket is. Mert bizony ilyen is akad. Fiatalok is jönnek, házat vesznek, és bekapcsolódnak az itteni életbe. Néptáncosok, kézművesek, jógaoktató és vállalkozó is új otthonra talált már a hangulatos faluban.davdav

dav

Bevallom, nem erre számítottam. Egy szinte elzárt hely, ahová a legrövidebb út komppal, a Szamoson át vezet, ám a kis, imbolygó szerkezet csak világosban közlekedik. Sötétedéskor erre bizony nincs bejárás, csak körbe, kerülővel, a főút felől. De itt mégis zajlik az élet. A polgármesternek, Muhari Zoltánnak sikerült a helyiekkel összefogva egy kis édenkertet létrehoznia. És nem állnak meg, tele vannak tervekkel.

Panyola területét már az őskorban is lakták

Panyola rendkívül jó adottságokkal rendelkezik a Tisza-Szamos-Öreg Túr folyók háromszögében. A homokos, hordalékos talaj, a különleges klíma kedvez a gazdálkodásnak, a dombok pedig védettséget adnak.

Ezt ismerhették fel az őskorban is, mert a vidéket bizony már akkoriban is lakták. Számos kőeszköz, edény, csont és építménymaradvány igazolja, hogy eleink szívesen éltek errefelé. A terület birtoklásáért többször is harcok folytak. Ám a folyók rendszeres áradásával és azok pusztításával is számolni kellett. De mindez nem szegte kedvét őseinknek, akik halászként-vadászként, később földművelő-állattenyésztőként telepedtek meg a vidéken.

A folyók szabályozása után ugyan változtak a terepviszonyok, de Panyola és környéke megtartotta hagyományát, és épít azokra.

panyola_okolicsanyi (9)panyola_okolicsanyi (10)

Az egyik jellegzetességük a - környéken régen dzsungelgyümölcsként nőtt - „nemtudom szilva", amelyet ma már a kertekbe ültetnek. Az apró szemű, édes gyümölcs igen jó minőségű és kiváló alapanyag, amit itt sokféle módon hasznosítanak.

A Panyolai Szilvórium

A pálinkaszeretőknek nem kell magyarázni, hogy miért is különleges az itt készült párlat. Az illata fenséges, ezt már messziről érezni, ahogy az üzem felé közeledünk. A 2002-ben alakult Panyolai Szilvórium Zrt. barátságos épülete a Túr partján áll, romantikus, vízbe nyúló fák, virággal teli ládák és fából készült teraszok között. A vendéget szívesen fogadják, kínálják és körbe is vezetik a manufaktúrában.

A látogatáson megismerheted a pálinkafőzés minden lépését, és a kóstolón megízlelheted a legkülönlegesebb készítményeiket is. Csoportokat is szívesen fogadnak, még helyi ételeket is lehet kérni a pálinkázós programhoz.davdavpanyola_okolicsanyi (32)

A Panyolai pálinkák alapja kizárólag étkezési minőségű gyümölcs lehet.

A barack Kecskemétről, a birs Lajosmizséről érkezik, a szilvát és almát helyben szerzik be. A folyamatnak még a vége is kézi munka, a palackokat egyenként kézbe veszik, címkézik, és csomagolják, naponta 7-800 üveg italt készítenek így hagyományos receptek alapján, de modern eljárással.panyola_okolicsanyi (6)

A hét termékcsalád több mint 35 féle termékének kiváló minőségét több hazai és nemzetközi díjjal is jutalmazták.

További infók ITT.

A Panyolium

Szintén a gyümölcsök feldolgozására alakult a vállalkozás, amely a kiváló minőségű, friss gyümölcsökből készít kézműves technológiával aszalt gyümölcsöt. Látogatásunkkor épp a szilvát készítettek elő, de foglalkoznak szamóca, málna, meggy és szeder, alma aszalásával is.

A Panyolium termékek különlegessége, hogy liofizálással (fagyasztva szárítással) készülnek.

Ez egy igen kíméletes és ma még kevés helyen alkalmazott módszer, amelyben a vizet vonják ki a gyümölcsből, de az összetevők, hatóanyagok megmaradnak, ezért a gyümölcsök megőrzik természetes állapotukat és ízüket. Sokáig elállnak, és semmilyen mesterséges dolgot, színezéket, plusz cukrot nem tartalmaznak, azaz minden „eredeti” bennük.davdavsdr

A termékekre egyre nagyobb az igény – árulta el Mórucz István, a Panyolium vezetője, aki saját bevallása szerint hajnalban kel, ha szükséges szüretel vagy aszal, és tiszta szívvel gondozza a termékeket. Az aszalványoknak dizájnos csomagolást is készítettek és több helyen is kapható.

További infók ITT.

A házi szilvalekvár

Panyolán szinte minden ház kertjében vannak szilvafák. Meg a szabadban is, hiszen eredetileg vadon nőtt és szaporodott a mára már híressé vált Szatmár megyében fellelhető „nemtudom szilva".

"Nemtudom szilva"

A különös név eredetét homály fedi, de a legenda szerint egy idegen a vidéket járva látta, hogy igen sok különös szilvafa nő errefelé. Mikor bárkit megkérdezett, hogy mi a neve, milyen fajta, mindenkitől ugyan azt a választ kapta: „nem tudom”. Így a mai napig csak így hívják ezt az igen jellegzetes szilvát. A helyiek nagy becsben tarják, mert ez az alapja a pálinkának és a lekvárnak is. Az szilvafa igénytelen, nem kell metszeni, permetezni, csak mikor már megérett, egy ponyvát aláteríteni és a termést rárázni, ráverni.

A szilvát hagyományosan gyűjtik be manapság is, majd „palolják”, azaz egy ferde, bevizezett deszkára borítják, amelyen a gyümölcs elválik a levelektől és ágaktól.

Az érett gyümölcsből készült lekvárt az egész család főzi, hiszen 24 órás felügyeletet kíván a folyamat.

A végeredmény azonban igen finom. Augusztus végén, szeptember elején faluszerte rotyognak a lekvárfőző edények. Aki ilyenkor érkezik, maga is részt vehet a nagy mű elkészítésében. Mi már csak kóstolni tudtuk a az üvegekből, de nekünk nagyon ízlett.

A szilva mellett szinte mindenből készül lekvár, a töktől a somig. Érdekes és finom mind, ráadásul ezek biotermékek.davpanyola_okolicsanyi (14)panyola_okolicsanyi (16)

A vidék jellegzetes gyümölcse még a jonatánalma, a meggy, a szatmári szilva és a milotai dió is. A papírhéjú diót szeptember-októberben gyűjtik össze, és nagy teraszokon, kamrákban szétterítve szárítják.

A Panyolafeszt

A komoly múlttal rendelkező fesztivál a falunapból fejlődött ki, és a tizenkét év alatt már ezer fellépőt és több tízezer látogatót csalogatott ide. Ilyenkor a falu szinte minden háza, kertje és persze a vendégházak, fogadók, és a kemping is megtelik. Sokan jönnek már külföldről is a rendezvény kedvéért.

A háromnapos (sőt idén már nulladik nappal is megtoldott) fesztivált augusztus elején rendezik, és

céljuk, hogy minél több emberrel ismertessék meg a hagyományos népi értékeket, a népzenét, néptáncot, bemutassák a környező természetet és a jellegzetes helyi ételeket, italokat.

Még a Tisza-parton is muzsikálnak, sőt jó időben egy tutajon zenélnek, és a közönség a vízben táncolhat hozzá.panyola_okolicsanyi (1)panyola_okolicsanyi (12)panyola_okolicsanyi (22)

Vannak foglalkozások, kézműveskedni is lehet, külön gyereksarkot is kialakítottak, és a portákon különféle érdekességekkel várják a fesztiválozókat. A fesztiválon kapható hagyományos szatmári ételeket pedig kizárólag a helyiek készítik el.

De lehet sportolni, túrázni, kirándulni is, mer a vidék sokféle látnivalót kínál.

További infók ITT.

A Hagyományőrző farsang

Szintén a hagyomány felelevenítése és őrzése volt a cél, mikor öt évvel ezelőtt megrendezték az első farsangi felvonulást a panyolaiak. Mára már hagyománnyá vált, hogy februárban maguk készítette kecske-, gólya- vagy medvejelmezbe bújnak, felvonulnak az utcákon, betérnek a portákra, és persze szívesen szórakoztatják a közönséget is.

A faluban megelevenedik a régi fonók hangulata, néptáncelőadásokat tartanak, és megtanítanak a lépésekre, este pedig bált rendeznek és a jelmezeket díjazzák. A rendezvény hagyományos disznóvágással kezdődik, amiből a vendégek is kivehetik a részüket. Az este végén pedig a disznótoros ételeket kínálják vacsorára.

További infók ITT.davsdrdav

Panyolára nem csak a kiemelt események idején érdemes ellátogatni. Az itt élők nagyon vendégszeretőek és a vendégházaknál igazi falusias környezetben lehet pihenni, és bepillantani a házigazdák vagy a helyiek életébe.

Itt tényleg pár nap után lecsendesedik az ember, elfelejti, hogy milyen rohanó a világ ott kint, a folyó túloldalán.

Hogy mi mindent lehet még ebben a kedves faluban és a környékén csinálni? Arról is mesélünk hamarosan.davdavdig

Fotók: Söptei Zsuzsanna, Okolicsányi Zoltán

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát
A diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül. Az ófaluba csak belépővel lehet bemenni húsvétkor.

Link másolása

6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát.

A Nógrád megyei település amúgy is népszerű célpontnak számít a kirándulók körében, de húsvétkor szinte elözönlik a települést a látogatók.

Azonban

a Hollókői Húsvéti Fesztivál és Hollókő Ófaluja is kizárólag a rendezvény hivatalos jegyének megvásárlásával látogatható március 30. és április 1. között.

A felnőtt napi belépőjegy 6500 forintba, a diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül.

A belépőjegy viszont már tartalmazza a település összes programjainak és egyes látnivalóinak belépődíját is: így be lehet vele menni többek között a Hollókői Várba, a Palóc Játszóházba és a Babamúzeumba is.

@szeretlekmagyarorszag.hu Ha Húsvét napjain Hollókőre látogatsz, fizetned kell. Mi erről a véleményed? Írd meg nekünk! #szeretlekmagyarország #nekedbelegyen❤️ #hollókő #húsvét #foryou ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
Itt a lista Európa legélhetőbb városairól – egy magyar is bekerült a száz legjobb közé
Élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek mentén írták össze Európa legjobb városait.

Link másolása

Megjelent a Resonance Consultancy legfrissebb listája Európa 100 legjobb városairól. 2024 első tíz helye így alakult:

1. London

2. Párizs

3. Berlin

4. Róma

5. Madrid

6. Prága

7. Barcelona

8. Amszetrdam

9. Isztanbul

10. Milánó.

A három fő szempontjuk az élhetőség, a szerethetőség és a gazdasági lehetőségek voltak. Ezek alapján mindössze egy magyar város, Budapest került be a száz legjobb közé. A magyar főváros a 20. helyet szerezte meg.

A teljes listát itt lehet böngészni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
5+1 élmény, amivel kiegészítheted a túrázást a Dunakanyarban
Pazar Dunakanyar-élményre vágysz? Mutatjuk a legjobb helyeket!

Link másolása

A Dunakanyar ideális célpont akár egy egynapos kiránduláshoz, de többnapos pihenéshez is. Mindkét oldalon tudunk tuti helyeket, izgalmas élményeket a kedvenceinket most összegyűjtöttük nektek.

1. Történelmi séta, Esztergomban

Esztergom nevével sokszor találkoztunk a történelemkönyvekben: uralkodók székhelye volt, majd a katolikus egyház hazai központjaként funkcionált. Az esztergomi várhegy szépségét azonban egy fotó sem adja vissza – itt az idő, hogy saját szemeddel is megcsodáld a festői városrészt. A várhegyen áll a királyi vár, mellette a bazilika magasodik. Hazánk legnagyobb templomáról beszélünk, melynek nagyságát még inkább kiemeli Duna-parti elhelyezkedése.

A Dunakanyar látnivalók egyik különlegességét a Kupolakilátó adja, amelynek tetejét 400 lépcső megtételével érheted el. Minden fáradságot megér a lépcsők megmászása, ugyanis a Dunakanyar látnivalók egyik legszebbje tárul a szemeink elé: a templom tetejéről megcsodálhatjuk az alattunk kék szalagként hullámzó Duna látképét, a lenyűgöző Esztergom városával együtt.

Fotó: Unsplash.com / Meszárcsek Gergely

2. Ha Dunakanyar, akkor hajózás!

Nem ismered elég jól a Dunakanyart, ha nem hajózol Esztergom, Visegrád, vagy akár Szentendre legszebb dunai szakaszán. A hajókirándulás számos érdekességet tartogat, akár a szárnyashajó, akár a kirándulóhajó járatokat választod.

Kisebb gyerekekkel érdemes a szárnyashajós élményt kipróbálni, mert ezek a járatok gyorsan haladnak Budapest és Esztergom között, közben pedig Vácon és Visegrádon is kiszállhatsz. A hosszabb utakhoz a Nagy Duna-ág és a Szentendre-Leányfalu-Visegrád-Nagymaros vonal is remek döntés, nem fogsz mellényúlni a választással.

3. Homoksziget, Göd

A nyár aszályosabb részében trópusi tájakat meghazudtoló strandokkal is vár a Dunakanyar. Az egyik kedvelt homokos part a kisoroszi szigetcsúcsnál található, a másik pedig a homoksziget Gödön. Mindkét helyszín egész jól megközelíthető bringával is, a kiadós tekerés után pedig különösen jól fog esni egy kis lazulás a homokos parton. A szigetek látogatása jól kombinálható városnézéssel és különböző túrákkal is, ha Gödöt választjuk, ne hagyjuk ki a Huzella Kertet sem.

Ismét megnyitott Göd ikonikus szállodája, a Hotel Golden Palace****

Szerencsés vagy ha megszereted a Dunakanyart, mert soha nem érsz az élmények végére, akár a túrákat, akár a városnézést, vagy gasztro finomságokat kedveled. Egy biztos: a térségre nagyon kevés egy nap!

Ha szívesen felfedeznéd magadnak, tervezz több napra és szállj meg Göd ikonikus szállodájában, a Hotel Golden Palace****-ban. A szálloda a festői Dunakanyar közelében, Budapesttől mindössze 30 km-re, csupán egy rövid sétára a Duna-parttól fogadja vendégeit.

A szálloda épületét egy 8 hektáros park veszi körül, így megőrizve a hagyományos gyógyfürdő hangulatot, amit felújításnak köszönhetően a modern kényelem egészít ki. Korhű stílusú luxusszobák, kiadós félpanziós ellátás és a medencékkel valamint szaunákkal felszerelt csodás wellnessrészleg várja a vendégeket. A modern wellnessrészlegben a nyári szezonban napozóágyakon és egy kültéri medencében kapcsolódhatunk ki, ahol kültéri tűzrakóhelyet is kialakítottak, ha sütögetni támadna kedvünk. A masszázselemekkel ellátott beltéri élménymedence és a pezsgőfürdő egész évben rendelkezésére áll. Mindezt a finn és az infraszauna, a gőzfürdő és a merülőmedence egészíti ki.

A szálloda parkjában található tóban horgászási lehetőség is van, ahol szép kort megélt fák nyújtanak árnyékot a kellemes pihenéshez.

4. Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó, Szob

Az énekesként ismert Freddie által megálmodott, tavaly nyáron Szobon megnyitott Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó egyértelműen a minőséget képviseli. Fazekas Ádám világbajnok fagylaltkészítő mester fagylaltcsodái és a folyamatosan változó kávékínálat tökéletesen beleillik a Dunakanyar festői tájába. Ez a Dunától 30 méterre található kis ékszerdoboz Freddie nagymamájának állít emléket. Ősszel helyben sütött almás pitével, pogácsával, bejglikkel, rétesekkel, forró csokoládékkal és teakülönlegességekkel várják a vendégeket, valamint a Rádai kulturális programokkal is igyekszik napról napra izgalmasabbá tenni a Luczenbacher sétányt.

5. Nemdebárka, Szigetmonostor

Aki jártas a fővárosi éjszakai életben, az valószínűleg jó néhányszor megfordult már a kultikus Nemdebár nevű helyen a Széll Kálmán téren. Kevesen tudják, de ennek a helyek meglepő módon van egy kistestvére a szigetmonostori Duna-parton. Amit már csak a varázslatos helyszín miatt is érdemes felkeresni. Ha nem jártatok még a Szentendrei-szigeten, akkor idén nyáron legyen ez az egyik célpont, hiszen tele van mesebeli kis falvakkal és vonzó strandokkal. Egy egészen más világ nyílik ki itt az ember előtt.

A Nemdebárka itt is főleg esti hely, délután négykor nyitnak és tízig lehet náluk lazulni, na és csodás pizzákat enni! Nemcsak embereknek, de a kutyáknak is egy paradicsom.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Itt a lista: ennyivel lesz drágább nálunk az egynapos autópálya matrica, mint a régió országaiban
A környező országokhoz képest drágább lesz az egynapos matrica, ezért érdemes lehet megfontolni helyette a megyei vagy havi matrica vásárlását.

Link másolása

Április elsejétől, hétfőtől lehet egynapos autópálya-matricát vásárolni Magyarországon, írja a rtl.hu. Az autósok az érvényesség napján éjfélig használhatják majd a sztrádákat, közölte az állami útdíjfizetési vállalat.

A személyautók esetében alig ötödével olcsóbban adják majd az egynapos matricát a tíznaposhoz képest. A legtöbbért, amennyit csak elkérhet érte egy kormány.

„Az európai uniós irányelvek alapján az éves országos matrica árának legfeljebb 9 százaléka lehet, így a matrica ára 5150 forintba fog kerülni, és csak az adott napra érvényes. Tehát érdemes megfontolni ennek a használatát. Két egynapos matricának az ára már gyakorlatilag egy havi autópálya-matrica árának felel meg” – mondta a Híradónak Urbán Tamás, az autopalyamatrica.hu ügyvezetője.

Ausztriában már az év eleje óta kapható a mai árfolyamon 3400 forintos egynapos matricát, miközben az osztrák átlagfizetés nagyjából háromszorosa a magyarnak. Csehországban 3100, Szlovákiában pedig várhatóan 2100 forintot kell majd fizetni a napi sztrádahasználatért.

„A környező országokhoz képest drágább a matrica, viszont Magyarországon jellemzően a megyei matrica az, amit nagyon sok autós igénybe vesz, így Magyarországon vannak kedvezőbb megoldások is” – mondta Urbán Tamás.

Egyelőre online, illetve az állami útdíjfizetési szolgáltató ügyfélszolgálatain érdemes egynapos matricát venni, mert még nem minden viszonteladó partnernél lehet megvásárolni április elsejétől.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: