SZEMPONT
A Rovatból

Így oltottak be Szerbiában ingyen, trükközés nélkül

Travellina kipróbálta a sajtóban terjedő lehetőséget, utazóbloggerként pedig részletes beszámolót is írt tapasztalatairól.


Mint azt megírtuk, a szerb kormány lehetővé tette, hogy az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagát akár külföldiek is megkapják a kijelölt oltópontokon, teljesen szabályosan.

A hírek arról szóltak, hogy ennek hatására óriási sorok alakultak ki az ország határain, főleg Boszniából és Észak-Macedóniából érkeztek tömegesen a vakcinára vágyók Újvidékre is Belgrádba.

Kisgyörgy Éva, azaz Travellina utazóbloggert a fentiek se tántorították el: úgy döntött, próba-szerencse alapon elindul beoltatni magát déli szomszédunkhoz.

Tömegjelenetekkel végül nem találkozott, de így is kalandosra sikerült a kiruccanás. Beszámolóját, amit Facebook-oldalán tett közzé, az alábbiakban az engedélyével, változtatás nélkül közöljük.

"Hétvégén először a Magyar Narancs cikkében láttam meg a hírt, hogy Szerbiában beoltják a külföldieket, elvileg csak regisztrációval, gyakorlatban anélkül is. A kezdőlökést végül nem ez adta meg, hanem kedves bloggerbarátnőm, MiraDonna.hu beszámolója, amiben részletesen leírta, ők hogy jutottak oltáshoz regisztráció nélkül Újvidéken. Bár a magyar média tömegről és sorokról számolt be, én jobban hittem a saját ismerősömnek és a fotóinak, amik tágas és üres csarnokokat ábrázoltak.

Bár szerettem volna már nagyon oltást, nagyon nem nyomultam érte. Egyrészt nem is tudnék, mert a háziorvosomnak nincs email címe, telefonon meg elérhetetlen, másrészt meg úgy voltam vele, nálam kb. mindenkinek jobban szüksége van rá - az időseknek, betegeknek, akiknek muszáj találkozni munka miatt másokkal, akiknek el kell látni gyerekeket, idős szülőket, akik nem tudnak ezért közeli családtagokkal találkozni, stb, stb. Én elvagyok egyedül a kis buborékomban, hol itthon, hol kirándulva, majd lesz valahogy.

De azért a tálcán kínálkozó lehetőséget csak nem akartam kihagyni, főleg tudván, nem más elől veszem el a helyet, hiszen ha lenne ezekre az oltásokra ott jelentkező, biztos nem adnák oda külföldinek.

Úgyhogy ma reggel tele voltam kérdésekkel: vajon lesz-e ma is még ilyen Újvidéken? Mi lesz a másodikkal? Hogy vezetek haza, ha kijön valami reakció? Beszélnek-e ott angolul? Itthon vajon mikor kerül rám a sor és mit kapok? Egy idő után rájöttem, válaszok nincsenek, csak kérdések, valamit dönteni kell, úgyhogy elindultam. Előtte beprogramoztam a waze-t és letöltöttem a maps.me Szerbia térképét, mert ott ugye nem használható az EUs adatforgalom.

A határon (Röszke) rengeteg kamion áll sorba, de személygépkocsival nagyon gyorsan átjutottam. Újvidéken aztán mentem a Gabi által megadott címre, a helyi vásárvárosba: Novisadski sajam. Szemben vele rengeteg ingyenes parkoló van. Sajnos teljesen más helyzet volt, mint Gabinál: most nagyon sokan érkeztek, és mind valami papírral, ami nekem nem volt. Kiderült, ma kizárólag második oltást adtak behívókkal, így én hoppon maradtam.

Na, itt jött be az utazós rutin - nem csüggedünk egy pillanatra sem, újratervezés. Vissza az autóba, és irány Belgrád, ott emlegettek hasonló lehetőséget és az innen már csak egy óra. Szerencsére az újvidéki vásárcsarnok előtt volt wifi, így kibogarásztam, hova kell mennem, beírtam a navigációt és így gyorsan odaértem. Belgrádban is a helyi Hungexpo területén zajlik az oltás (Belgrade Fair a maps.me-ben), nagyon szervezetten.

Egy nagyobb csarnokban (Hall 3) oltják a regisztráltakat, akiknél volt papír és egy kisebbikben (Hall 11) az ilyen beeső vendégeket, köztük a külföldieket. Innentől kezdve 5 perc volt az egész plusz 15 perc pihenés az oltás után, szóval nincs tömegjelenet. Volt egy angolul tudó emberke ott direkt segíteni kitölteni a szerb nyelvű regisztrációs papírt, aztán ezt rögzítették a számítógépen és már mehettem is a szuriért.

Egyébként mindenki beszélt angolul - az adatrögzítő és az oltást beadó hölgy is. Egyetlen dolgot kértek: útlevelet. Fizetni nem kell, ott is ingyenes, külföldieknek is.

Igen, kaptam róla papírt szerb és angol nyelven és rajta van a típusa (AstraZeneca, mást nem lehetett választani). Meg kellett adni az emailt, arra jön majd értesítés a 2. oltás előtt, 3 hónap múlva, de mondták, ha nem érkezik levél, akkor is menjek oda nyugodtan (így legalább már van egy útitervem idénre:-) Az, hogy ebből lesz-e és hogyan magyar nyelvű igazolvány, őszintén szólva a legkevésbé se érdekel, főleg hogy egyelőre azt se tudjuk, az mire lesz jó. Nekem az oltás volt fontos.

Itt reggel 8 és délután 4 közt oltanak, én szinte az utolsó voltam, mire végeztem, már el is tűnt a regisztrációs személyzet. Így csak az őrt tudtam megkérdezni, lesz-e holnap is, ő azt mondta, nem, mert elfogyott az AstraZeneca. Hogy holnapután, illetve később lesz-e, azt nem tudják előre.

Ennek fényében LUTRI odamenni – vagy sikerül, vagy nem. Csak az vállalja be, aki ezzel együtt tud élni, plusz vállalja, hogy hazafele karanténba rakják (engem nem tettek, Röszkénél most nagyobb figyelmet fordítottak az autók tüzetes átvizsgálására, mint erre). Ezzel együtt én továbbra is csak itthon és a túraútvonalakon leszek, nem találkozom senkivel, úgyhogy gyakorlatban sok minden nem változik (de lelkileg nagy könnyebbség, hogy a súlyos betegségtől nem kell tartani).

Ami kevésbé lutri, regisztrálni előre oltásra, sose lehet tudni, előfordulhat, hogy Szerbiából hamarabb behívják az embert, mint itthon. Itt a formanyomtatvány, google translate-be ki tudtok mindent másolni, kivéve az első kérdésre lenyíló válaszokat, ott az utolsó a mienk. Gabi egyik kedves olvasója le is fordította.

Azt is be tudjátok írni, hogy bármit elfogadtok-e, vagy csak bizonyos oltásokat (fel lehet sorolni, melyiket). Sajnos többet nem tudok, de gondoltam, ez is hasznos – talán van, akinek jól jön ez is."

További fotókat az oltópontról, illetve más utazós sztorikat Travellina Facebook-oldalán találsz:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Mérő László földcsuszamlásszerű Tisza-győzelmet jósol, de polgárháborút, ha a Fidesz csalni mer
A matematikus szerint az ország fellélegzik, ha Magyar Péterék nyernek, és véget ér a "lopás korszaka". De ha a hatalmon lévők egyértelműen csalnak, a választási eredményeket meghamisítják, szerinte vérfürdő lesz, és Orbán Viktor akár Ceaușescu sorsára is juthat.


Mérő László matematikus, pszichológus a HVG Fülke című műsorában fejtette ki véleményét a magyar politikai helyzetről. Az interjú elején a kegyelmi botrány utáni helyzetet elemezve arról beszélt, miért Magyar Péter emelkedett fel, és miért nem az influencer-tüntetések szervezői közül valaki.

Szerinte ennek az az egyszerű oka, hogy az influencerek nem politikusok. „Tehát egy csomó mindent, ami egy politikushoz hozzátartozik, például azt, hogy szemrebbenés nélkül tudjon hazudni, arra ők nincsenek szocializálva, nem ez a természetes nekik” – fogalmazott. A régi ellenzék felemelkedésének esélytelenségét Bödőcs Tibor egy poénjával illusztrálta, aki arra a kérdésre, hogy miért nem viccelődik a baloldallal, azt válaszolta: „ugyanazért, amiért a paralimpikonokkal sem viccelődik az ember.”

A matematikus szerint Magyar Péter felemelkedésében nagyon is számított, hogy a Fideszből érkezett. Úgy véli, többek között ennek köszönhető, hogy „nem fogta a kard, nem fogta a golyó”, és semmivel nem lehetett tönkretenni.

Szerinte Magyar Péter felemelkedése nem volt szükségszerű, de a „paralimpiai csapatból nem emelkedhetett ki senki, az világos.” Mérő László szerint a régi ellenzékből hiányzott az „egészséges önbizalom, egészséges kifejezésmód, és egészséges tanulási készség”, ami Magyar Péterben megvan.

Mérő László beszélt a politikai fogalmak kiüresedéséről is. Szerinte a liberális ellentéte nem a konzervatív, hanem az autoriter, a konzervatívé pedig a radikális. Elemzése során arra jutott, hogy ő maga egy „konzervatív liberális”, ami elsőre furcsán hangozhat, de állítása szerint a konzervatívoknak és a liberálisoknak is legalább a fele ilyen beállítottságú lehet.

A 2022-es választásokról szólva felidézte, hogy szavazatszámlálóként vett részt a munkában Sárazsadányban. Tapasztalatai szerint a választásokat nem az urnáknál csalják el. Azt látta, hogy bár a faluban közel 30% volt az ellenzéki szavazók aránya, a hangjuk egyáltalán nem hallatszott. „Egyszerűen az akkori ellenzéknek nem volt egy mondatnyi olyan mondanivalója, amit egy falusi kocsmába képviselni lehet” – jelentette ki.

A Fideszt jelenleg „rozzantnak” látja. Míg 2022-ben még úgy érezte, azért nyertek, mert jobbak voltak, ma már úgy látja, minden szavukkal hazudnak.

Orbán Viktorról azt mondta, külső szemlélőként még mindig egy nagy államférfinak tűnik, de „kétszer egymás után nem mondja ugyanazt”.

Mérő László egyértelmű jóslattal is szolgált a közelgő választásokra. Bár elismerte, hogy korábban tévedett már, most mégis fogadást kötne a Tisza Párt győzelmére. „Én arra fogadok, hogy földcsuszamlásszerű Tisza-győzelem lesz. Kétharmad, és sima kétharmad” – mondta. Ezt nemcsak megérzésre, hanem a Medián kutatásaira is alapozza, melyekben megbízik.

A matematikus szerint a jelenlegi helyzet egy „Gyurcsány–Orbán-korszak” lezárását hozhatja el, amelynek közös nevezője a lopás volt. Bár a kettő között különbséget tesz – a szocialisták idején szerinte „demokratikus lopás” folyt, míg a Fidesz alatt „monopolisztikus” –, a lényeg ugyanaz. Abban bízik, hogy Magyar Péter véget vethet ennek.

„Én arra látok esélyt, és erre nagyon nagy esélyt látok, hogy Magyar Péter ezt utálta meg, és ez számomra hiteles, és talán felépít egy olyan országot, ahol nem a lopás az alapkultúra” – fejtette ki.

Az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatban Mérő rendkívül élesen fogalmazott. „Ezt most nagyon szégyellem, hogy latorállam lettünk. Szó szerint latorállam lettünk” – mondta, utalva a magyar kormány Ukrajnával szembeni politikájára. Szerinte a Fidesz oroszpártisága 2009-ben, egy szentpétervári Orbán–Putyin-találkozón dőlhetett el, de hogy ott pontosan mi történt, azt nem tudni. Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos óvatosabb nyilatkozatait politikai pragmatizmusnak tartja, amit a jelenlegi helyzetben megért.

A választások utáni lehetséges forgatókönyveket elemezve Mérő László drámai jóslatokat fogalmazott meg. Ha a Fidesz nyer, az szerinte általános letargiához és végső soron Magyarország EU-ból való kilépéséhez vezethet. Ha viszont a Tisza Párt győz, de a hivatalos eredmények ezt nem tükrözik, mert nyilvánvaló csalás történik, akkor a legsötétebb forgatókönyvet vázolta fel.

„Ha az más szám lesz, mint ami kijön eredményként, akkor itt vérfürdő lesz. Szó szerint. Polgárháború” – állította.

Ha Orbán Viktor veszít, de ragaszkodik a hatalomhoz, az szerinte olyan helyzethez vezethet, mint a román forradalom idején. „Ha nem adja át a hatalmat, valamilyen mondvacsinált dologgal, akkor gyakorlatilag, nagyon durvát mondok, Ceaușescu sorsára jut, mert akkor vér fog folyni.”

Ha viszont a miniszterelnök békésen átadja a hatalmat, akkor Mérő szerint nem kellene börtönbe zárni. Szerinte ez egyfajta alku lehetne. „A legfőbb felelős lesz azért is felelős, hogy az ország polgárháború nélkül megússza. Tehát, hogyha átadja a hatalmat, szerintem megérdemli azt, hogy ez legalább olyan súllyal  essék a latba, mint az, hogy milyen rendszert épített fel” – magyarázta.

Úgy gondolja, Magyar Péter politikai karakterébe beleférne egy ilyen alku megkötése. „Ő tényleg ízig-vérig politikus, most már azt mondom. Tehát ő egy ilyen alkut, amiről én beszélek, valószínűleg szemrebbenés nélkül megköt.”

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor egy esetleges vereség után visszatérhet-e, Mérő szkeptikus. Szerinte Orbán már túl idős lenne egy újabb visszatéréshez.

A Fidesz vagy egy utódpárt visszatérését azonban nem zárja ki, de ennek egyetlen feltétele van. „El tudom képzelni, hogy visszajön, főleg akkor, ha Magyar Péter se válik be, tehát ha Magyar Péter sem valósítja meg a lopásmentes országot. Ha Magyar Péter valóban megvalósítja a lopásmentes országot, akkor nem fog visszatérni.”

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Simor András: Hazudoznak reggeltől estig, így próbálnak hatalmon maradni, és ez felháborít engem
A volt jegybankelnök szerint ez az oka, hogy egyre gyakrabban szólal meg közösségi oldalán. A Matolcsy-ügyről azt gondolja, az ilyen ügyekben az igazságszolgáltatás nem működik. Aki hűséges Orbán Viktorhoz, az bármit megtehet ebben az országban.


A Klikk TV című YouTube csatornán készült beszélgetésben szóba került a Nemzeti Bank körüli, 650 milliárdos vagyonvesztéssel kapcsolatos ügy elhúzódása is. Simor András szerint ez sajnos probléma a magyar igazságszolgáltatásban. „A magyar igazságszolgáltatás pártatlansága megkérdőjelezhető, még akkor is, ha rengeteg tisztességes bíró van, és rengeteg tisztességes ügyész is, meg rengeteg tisztességes rendőr is” - mondta a jegybank volt elnöke.

Úgy látja, a fideszes politikusok vagy a párthoz közel álló emberek ellen indult ügyekben csak a legritkább esetben születik ítélet.

A volt jegybankelnök Magyar Pétert idézte, aki szerint „a magyar igazságszolgáltatás ezekben az ügyekben nem működik”. Simor ezt azzal magyarázta, hogy az ilyen ügyeket vagy leállítják, vagy az igazságszolgáltatásban tudják, hogy nem célszerű az ítéletig eljutni.

Ezt a jelenséget Orbán Viktor egy mondásával kötötte össze. „Hát ugye Orbán Viktornak van egy ilyen mondása, hogy senkit nem hagyunk az út szélén. Na most ez alapvetően a sajátjairól szól: gyakorlatilag aki hűséges a Fideszhez, aki hűséges Orbán Viktorhoz, az bármit megtehet ebben az országban, bármilyen bűncselekményt elkövethet, ennek nem lesz következménye.”

Simor szerint többek között ez az oka annak is, hogy Magyarország nem jut hozzá az európai uniós forrásokhoz, mivel az igazságszolgáltatás pártatlansága megkérdőjelezhető. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azon felvetésére, hogy Magyarországon elég lenne öt kereskedelmi bank, Simor úgy reagált, „azért élünk piacgazdaságban, és nem szocializmusban, hogy ne az állam mondja meg, a bankrendszerben, a telekomszektorban vagy az agrárgazdaságban hány szereplő lássa el a lakosságot.”

„Ahogy a bankárok sem mondják meg, hogy hány párt lenne jó az országban, úgy a politikusok se mondják meg, hogy hány bank jó az országban.”

Elismerte, hogy a nagyobb bankok a mérethatékonyság miatt olcsóbban tudnak működni, de hangsúlyozta a verseny fontosságát is. Szerinte ezt a piacnak kell eldöntenie, nem az államnak. A magyar bankrendszer drágaságát a rengeteg különadóval és a tranzakciós illetékkel magyarázta, amelyeket a bankok a lakosságra hárítanak.

A MOL vezetőinek bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos ügyéről is kifejtette a véleményét. Elmondása szerint az ügy arról szól, hogy a cég vezetői akkor adtak el részvényeket, amikor már tudtak a Barátság kőolajvezeték leállásáról, de a nyilvánosság még nem. „Ők bennfentes információ, olyan információ birtokában voltak, ami a nyilvánosság számára nem volt elérhető. Amikor ez az információ kikerült a nyilvánosság elé, akkor a MOL-részvény árfolyama nagyot esett” – magyarázta.

A MOL védekezését is ismertette, miszerint korábban is voltak hasonló, de gyorsan javítható leállások. A mostani helyzet szerinte abban különbözött, hogy a javítás elhúzódott, és a cégnek a stratégiai készletekhez kellett nyúlnia.

„Azt megállapítani, hogy a MOL tudatában volt-e már az elején annak, hogy ez nem egy könnyen, gyorsan megjavítható hiba, és hozzá kell majd nyúlni a stratégiai készletekhez, vagy nem – ezt a vizsgálatnak kell kiderítenie, és ez nem lesz egyszerű feladat” – tette hozzá.

Simor András beszélt arról is, miért lett az utóbbi időben aktívabb és kritikusabb a közösségi médiában. „Hazudoznak reggeltől estig. És ez felháborít engem” - jelentette ki.

„Az zavar különösen, hogy úgy látom, a kormányzó párt alapvetően hazugságokkal téveszti meg a választópolgárokat, és így próbál hatalmon maradni.”

Egyik posztjában több mint tíz ilyen, szerinte hazugságot sorolt fel, amelyek az ukrajnai háborúval és a gazdasággal kapcsolatosak. Kiemelte az orosz olaj kérdését: elismerte, hogy az olcsóbb, de állítja, „ebből a magyar fogyasztó semmit nem érez”. Szerinte a különbözetet a költségvetés és a MOL fölözi le. Arra a kormányzati érvre, hogy ebből finanszírozzák a rezsicsökkentést, úgy reagált: „ezek szerint a rezsicsökkentés nem ingyen van. Ha így van, akkor ki fizeti a rezsicsökkentés árát? Aki tankol.” Hozzátette, a magyar választópolgár fizeti meg az árát, és a rezsicsökkentést más forrásból, például a propaganda kiadások csökkentéséből is lehetne fedezni.

„Hazugság azt állítani egyrészt, hogy az orosz olaj olcsóságából bármiféle kedvezményt élveznének a magyar autósok, és hazugság azt állítani, hogy ha máshonnan vennénk az olajat, az veszélybe sodorná a rezsicsökkentést” – jelentette ki.

Azzal a kormányzati narratívával kapcsolatban, hogy a magyar gazdaság a német gazdaság gyengélkedése miatt teljesít rosszul, Simor azt mondta, ez csak „részigazság”. Bár a német gazdaság hatással van Magyarországra, szerinte a hasonló helyzetben lévő Csehország és Szlovákia is jobban teljesít.

„A legnagyobb probléma a beruházások drámai, drasztikus visszaesése, ami most már három-négy éve tart.” Ennek okaként az EU-s források hiányát, a szerinte elrontott gazdaságpolitika miatti magas inflációt és a kormány kiszámíthatatlanságát nevezte meg.

„A kormányzat gazdaságpolitikája kiszámíthatatlan: soha nem lehet tudni, hogy Nagy Márton kire és hol csap le” - fogalmazott. „Így nem lehet három-négy-öt évre előre tervezni, és azt sem látni, hogy a magyar gazdaság fejlődése milyen irányba megy.”

Magyarország eladósodottságáról azt mondta: „Eladósodottak vagyunk; veszélyeztetettek akkor leszünk, ha bekövetkezik egy újabb világválság, ami remélem, nem fog bekövetkezni.”

Végezetül a jelenlegi és a korábbi jegybankelnököt hasonlította össze. Véleménye szerint „Varga Mihály teszi a dolgát. Egy jegybankelnöktől ez várható el. Matolcsy nem a dolgát tette.”

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Závecz Tibor: A Fidesz le van maradva, de van egy forgatókönyv, amivel a TISZA hiába nyeri meg a választást
A közvéleménykutató szerint hiába a nagy előnye, ha a TISZA listás előnye 5 százalékpont alá csökken, akkor előállhat egy olyan helyzet, hogy Magyar Péter pártjának nem lesz meg a mandátumtöbbsége a parlamentben. Az is lehet, hogy a választások estéjén nem lesz végeredmény.


A különféle közvéleménykutatási adatokról és a várható választási eredményekről Závetsz Tibor közvéleménykutató beszélt a Népszava Törésvonal című műsorában.

A legfrissebb kutatási adataikról szólva elmondta, hogy a biztos pártválasztók körében a TISZA Pártnak „10 pluszos előnye van”, ami más kutatóintézetek méréseivel is összhangban van. A teljes népességen belül ez 6 százalékpontos különbséget jelent, és a TISZA szimpatizánsainak száma meghaladta a hárommilliót, míg a Fideszé két és fél millió körül van.

Hangsúlyozta azonban, hogy a szimpatizáns nem egyenlő a szavazóval. A TISZA tábora jelenleg sokkal aktívabb, mint a Fideszé, de a kormánypártnak még van lehetősége a különbség csökkentésére.

A kutatásaik szerint a TISZA és a Fidesz szavazói rendkívül elkötelezettek, míg a kisebb pártok, különösen a DK és a Kutyapárt szavazóinak egy része még bizonytalan.

„A DK szavazóinak kétharmada biztos abban, hogy leadja a voksát április 12-én a DK-ra, a kutyapárt szavazóinak pedig nagyjából a fele biztos abban” – állította Závecz. „Van félmillió olyan szavazó, aki hagyományos értelemben vett aktív bizonytalan: el akar menni, de nem döntött a pártok között.”

Szerinte ez a bizonytalanság a TISZA Pártnak jelenthet tartalékot, mivel ezeknek a választóknak a másodlagos preferenciája a TISZA, nem a Fidesz. „De azt ki merem jelenteni egyértelműen, hogy ez a félmillió ember nem fog csak az egyik pártnál kikötni.”

A Mi Hazánknál nem számít nagy változásra. „A Mi Hazánk szavazótábor talán a legerősebben kötődő szavazótábor, tehát onnan a lemorzsolódás az nagyon pici lesz, ha lesz egyáltalán, az viszont, ha lesz, az a Fideszé lehet.”

A rejtőzködő szavazókkal kapcsolatban elmondta, elterjedt vélekedés, hogy aki eltitkolja a preferenciáját, az biztosan fideszes. „Én ezt nem gondolom. Nem jelzik ezt az adatok. Kis településeken pont hogy ellenzékiek” – jelentette ki. Érvelése szerint egy fideszes többségű kis faluban egy kormánypárti szavazó bátran vállalja a hovatartozását, míg egy ellenzéki nem biztos.

Závecz Tibor szerint a TISZA Párt támogatói egyértelműen többen vannak, mint a 2022-es hatpárti ellenzéki összefogás szavazói.

Míg az ellenzék akkor kétmillió szavazatot szerzett, a TISZA jelenlegi hárommilliós szimpatizánsi táborából a magas, 90 százalék körüli aktivitás mellett 2,7 millió szavazó is lehet.

A Fidesz kampányával kapcsolatban úgy látja, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentései és a közel-keleti háború felerősítették a kormány kommunikációját, ami a biztonságra és a háborús veszélyre épül. „Ez szinte biztos” – mondta arra a felvetésre, hogy ez mozgósítja a Fidesz táborát.

Szerinte a Fidesz ezzel a témával képes lesz maximalizálni a saját táborának részvételét. „Nem csak két és fél millió szimpatizánsról fogunk nemsokára beszélni szerintem a Fidesznél, hanem két és fél millió szavazóról. Tehát tulajdonképpen ez egy nagyon erős aduász Orbán Viktor kezében, hogy ezt a háborús pszichózist még fenntartja, és erre a biztonság válaszát adja a saját táborának” – elemezte a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz nyerhet-e, ha minden saját szavazóját elviszi, Závecz egyértelmű nemmel válaszolt. „Nem, nincs szerintem. Fidesz le van maradva.”

„Lehet, hogy nem 10 pluszos, 10-15 százalék közötti előnye lesz a TISZA pártnak, hanem lehet, hogy bemegy 10 százalék alá, de nem látom azt, hogy ez abban a tartományba menne, hogy a TISZA ne nyerhetné meg a listás választást” - fogalmazott.

Állítása szerint a kormánypárt a teljes mozgósítással is csak felzárkózni tud a TISZA Párt szintjére, de megelőzni nem. Ugyanakkor felhívta a figyelmet egy fontos tényezőre: ha a TISZA listás előnye 5 százalékpont alá csökken, „akkor nagyon könnyen előállhat egy olyan mandátummegoszlás, ami azt jelenti, hogy nem lesz meg a Tiszának a mandátumtöbbsége a parlamentben”.

Ez egy olyan helyzetet eredményezne, ahol a TISZA nyerné a listás választást, de nem szerezné meg a parlamenti többséget.

A közvéleménykutató szerint a választás rendkívül izgalmasnak és kiszámíthatatlannak ígérkezik. Számos bizonytalansági faktor van, mint a külföldön élő magyarok szavazatai vagy a levélszavazatok, és szerinte sok szoros eredmény várható, ami miatt nem biztos, hogy április 12-én este már ismert lesz a végeredmény. „Én még abban sem vagyok biztos, hogy 12-én majd úgy térünk nyugovóra, tudjuk a mandátumszámokat, sőt, inkább azt gondolom, hogy nem fogjuk tudni a mandátumszámokat.”

Závecz Tibor hozzátette, hogy a jelenlegi politikai helyzet a szakmája számára is teljesen új. „Én már elég régóta közvéleménykutatok, de az, hogy egy párt ennyivel vezessen, mint ellenzéki párt, hát ez már azért nagyon régen volt” – mondta.

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Ha a Tisza nyer, tíz év, mire ebből a mély depresszióból kikerülünk” – ilyen volt a Tisza Párt Nemzeti Menete
Rengetegen vettek részt Magyar Péterék március 15-i „rendszerváltó menetén”. A résztvevőket arról kérdeztük, mit gondolnak a kormánypárti propagandáról, és szerintük mi fog történni, ha ismét a Fidesz győz. A válaszokból kiderült, hogy a változásban hívők szerint még egy Tisza-győzelem esetén is sok időbe telhet, mire az ország kilábal a jelenlegi helyzetből.


Óriási tömeg vonult március 15-én a TISZA Párt kezdeményezésére a Nemzeti Meneten, amelyet Magyar Péterék "rendszerváltó menetként" hirdettek meg. A pártelnök szerint félmillióan vettek részt az eseményen, és két órába telt, mire a menet vége elhagyta a gyülekező helyet, a Deák teret, miközben a Hősök tere már megtelt.

Mi is ott voltunk a TISZA menetén, ahol többek közt arról kérdeztük a résztvevőket, mit gondolnak Orbán Viktor egyik kijelentéséről, miszerint a választás tétje az, hogy ő vagy Brüsszel/Zelenszkij alakít kormányt. A TISZA Párt szimpatizánsai egyértelműen elutasították ezt a felvetést.

„Butaság. Semmilyen független országban nem alakít se Brüsszel, se Zelenszkij. Itt a magyar emberek fognak kormányt alakítani. Reméljük, hogy a TISZA”

– mondta egy férfi. Egy másik megszólaló még élesebben fogalmazott: „Szerintem minden második, vagy minden mondat, ami kijön a szájából, az hazugság, úgyhogy nem tartok semmitől.”

A kormányzati kommunikációban az utóbbi időben rendszeresen összekapcsolódik „Brüsszel”, Ukrajna és a TISZA Párt témája, ezt pedig a megkérdezettek is tudatos kreációnak látják. „Ez azért eléggé nagy csúsztatás. Összemossák az általuk kreált ellenségképet a Tiszával” – vélte egy férfi. Egy másik szerint a jelenség nem új, csupán a célpont változott.

„Valakire fogni kell, patás ördögöt kell festeni. Most már Soros Gyuri bácsi nincs sehol, Gyurcsány nincs sehol, valaki kellett. Valakit ki kellett dugni a kéményen”

– magyarázta. Egy nő egyszerűen csak annyit mondott: „Felháborít. Mert ennek semmi köze se Zelenszkijnek, sem Brüsszelhez. Remélem, hogy Magyar Péter fog kormányt alakítani.”

A kormány háborús retorikáját a legtöbben demagógiának és uszításnak tartják, és nem hiszik, hogy Magyarország belesodródhatna a konfliktusba. „Én háborút akarok, amikor van egy csomó gyerekem? Én akarom őket háborúba vinni? Normális ember ezt nem hiszi el” – tette fel a költői kérdést egy családapa. Többen is arra hivatkoztak, hogy a NATO-tagság garanciát jelent arra, hogy Magyarország nem fog háborúban részt venni. „Nem lehet háborúba menni. NATO tagország vagyunk. Kizárt dolog, hogy itt bárkit is elvinnének” – jelentette ki egy férfi, aki hozzátette, hogy Rákosi-féle demagógiának tartja a kormány állandó szajkózását. Ezt erősítette meg egy nő is: „Az elmúlt négy évben sem vittek el senkit katonának, és nem gondolnám, hogy a jövőben bárkit is el fognának vinni.” Szerinte ez a narratíva csak a Fidesz-táborban működik, mivel „azokból a sajtóorganumokból tájékozodnak, ahol folyamatosan ezt nyomatják”.

Egy fiatal fiú szerint a helyzet egyértelmű: „Magyarországon nincsen, Ukrajnában van háborús veszély. Ott bombáznak. Itt, Magyarországon béke van.” Egy nő úgy véli, aki elhiszi a háborús veszélyt, az „nagyon buta”. Abban bízik, hogy az ellenzéki tömeg erőt mutat, és „az ép elme győz a rossz indulattal szemben”.

Van, aki a jelenlegi helyzetet egyenesen forradalmi hangulatúnak látja. „Ezek a fajta forradalmak, mint amilyen például március 15-én, '48-ban volt, jelenleg napjainkban, most éppen ebben a 2026-os évben teljesen más színtéren zajlanak” – fejtegette egy nő, aki szerint a mai tömegmegmozdulások a '48-as Pilvax kávéházi eseményeknek felelnek meg.

Kérdésünkre, hogy mi történne egy újabb Fidesz-győzelem esetén, a válaszadók sötét jövőképet festettek. A leggyakoribb reakció a kivándorlás volt.

„Akkor elmennek a gyerekeim külföldre. És elhagyják az országot, nem egyedül. Azért vagyok itt” – mondta egy édesanya. Más is hasonlóan látja: „Az biztos, hogy tömeges elvándorlás lesz. Például én is ebbe a körbe tartozom.”

Egy férfi már a célországokat is megnevezte: „Költözés. Költözés. Írország, Svédország, bárhova... Nem lehet tovább tűrni.”

Egy másik megszólaló szerint a Fidesz győzelme esetén ugyanaz folytatódna, ami már 16 éve már tart. „Jobb nem lesz. csak rosszabb” – fogalmazott. Sokan a gazdasági helyzet romlásától és a korrupció folytatásától tartanak. „Tovább fogják folytatni a lopást” – jósolta egy férfi. Egy nő pedig arra figyelmeztetett, hogy szerinte az ország még jobban el fog adósodni.

Ezzel szemben a TISZA Párt győzelmétől a lassú, de biztos talpra állást remélik. Egy nő szerint a folyamat nem lesz gyors:

„ha a TISZA nyer, akkor tíz év körülbelül, mire ebből a mély depresszióból kikerül az ember, húsz év mire a gazdasági válságból.”

Ugyanakkor bízik benne, hogy az ország „rövid időn belül” kilábalhat a helyzetből. Egy férfi szerint a feladat nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi is:

„Mindent vissza kell állítani ebben az országban. Most már nemcsak az országban, hanem egész Európában vissza kell állítani a magyarok becsületét. Mert mindenhol eljátszottunk.”

Egy másik megszólaló szerint a legfontosabb, hogy a mindenkori miniszterelnök tartsa szem előtt: „a magyaroknak, a népnek jár a tisztelet és a szabadság.”

Videónk a TISZA Párt Nemzeti Menetéről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk