"Teljes útzár mellett dolgoznak a tűzoltók Patkó Bandi fájának oltásán Barcs és Darány között. Tegnap este óta folyamatosan locsolják a védett kocsányos tölgyet" - írta a barcsihirek.hu.
"Ma reggel favágó eszközökkel vonultak fel, mivel a matuzsálem belülről ég, így csonkolással tudják megfékezni a tüzet. Azt egyelőre nem tudni, hogy mekkora veszteségek árán lehet megmenteni a fát" - ismertette a lap.
Vasárnap azt írták, a tűzoltók 23 órányi munkával tudták csak eloltani a tüzet szombat este.
"Barcs egyik nevezetessége Patkó Bandi fája. 300 éves tölgy. Óvták, gondozták, sok ember látogatta mindaddig, amíg egy idióta baromnak az jutott az eszébe, hogy mécsest tesz a fába és meggyújtja. Hiába a tűzoltók megfeszített munkája, a fát már nem lehet megmenteni".
A Barcs külterületén álló Patkó Bandi fája egy hatalmas kocsányos tölgy, Somogy megye egyik legnagyobb fája volt.
A 6-os főút mellett, Barcs és Darány között állt.
Nevét a legendás betyárról, Patkó Bandiról kapta. 1942-ben nyilvánították védetté a közelben álló, "lant alakú feketefenyővel" és a Rigóc-patak középső szakaszával együtt.
A fa a Duna–Dráva Nemzeti Parkhoz tartozott. Korát a 21. század elején 300–400 évesre becsülték.
Egy hozzászóló azt írta a fa oltásával kapcsolatban: "Ha eloltották a parazsat is, hidd el nekem, jövőre kihajt. A kérgében van az élet, és a leveleiben. Egy 300 éves lény tudna mesélni egysmást a túlélésről."
"Teljes útzár mellett dolgoznak a tűzoltók Patkó Bandi fájának oltásán Barcs és Darány között. Tegnap este óta folyamatosan locsolják a védett kocsányos tölgyet" - írta a barcsihirek.hu.
"Ma reggel favágó eszközökkel vonultak fel, mivel a matuzsálem belülről ég, így csonkolással tudják megfékezni a tüzet. Azt egyelőre nem tudni, hogy mekkora veszteségek árán lehet megmenteni a fát" - ismertette a lap.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze szombat reggelre
A miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett szombat reggel 9 órára. A bejelentés éppen a Fidesz mai tisztújító kongresszusa előtt hangzik el.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tart szombat reggel 9 órakor Magyar Péter miniszterelnök az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról” – írta az MTI. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz mára tervezett tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.
Magyar Péter a Facebookon fejtette ki, hogy a napvilágra kerülő tények alapjaiban kérdőjelezhetik meg a korábbi kormánypárt legitimitását.
„Az általunk megismert információk alapján a Fidesz szombati tisztújító kongresszus okafogyottá válik” – fogalmazott a bejegyzésben.
Hozzátette: „Azok az emberek, akik az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai átverésében részt vettek, nem képviselhetik a magyarokat a jövőben.”
A Fidesz eközben szombaton tartja tisztújító kongresszusát, amelyen a tervek szerint módosítják a párt alapszabályát, új tagokkal bővítik az országos elnökséget, valamint ismét pártelnökké választhatják Orbán Viktort.
A két esemény időzítése feszült politikai napot vetít előre: a miniszterelnöki sajtótájékoztató 9 órakor kezdődik, míg a Fidesz-kongresszus hivatalos programja 10 órától 17 óráig tart.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tart szombat reggel 9 órakor Magyar Péter miniszterelnök az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról” – írta az MTI. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz mára tervezett tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.
Magyar Péter a Facebookon fejtette ki, hogy a napvilágra kerülő tények alapjaiban kérdőjelezhetik meg a korábbi kormánypárt legitimitását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt lehet élőben nézni Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatóját
Szombat reggel 9 órára hirdette meg sajtótájékoztatóját Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, szombat reggel 9 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart Magyar Péter miniszterelnök az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz szombatra tervezett tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.
Magyar Péter a Facebookon írt arról, hogy a napvilágra kerülő tények alapjaiban kérdőjelezhetik meg a korábbi kormánypárt legitimitását.
„Az általunk megismert információk alapján a Fidesz szombati tisztújító kongresszus okafogyottá válik” – fogalmazott a bejegyzésben.
Azt is hozzátette: „Azok az emberek, akik az utóbbi évtizedek legnagyobb politikai átverésében részt vettek, nem képviselhetik a magyarokat a jövőben.”
A Fidesz szombaton tartja tisztújító kongresszusát. A tervek szerint módosítják a párt alapszabályát, új tagokkal bővítik az országos elnökséget, és ismét pártelnökké választhatják Orbán Viktort.
Magyar Péter sajtótájékoztatója 9 órakor kezdődik, a Fidesz-kongresszus hivatalos programja pedig 10 órától 17 óráig tart. A miniszterelnöki sajtótájékoztatót itt lehet élőben követni:
Ahogy korábban beszámoltunk róla, szombat reggel 9 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart Magyar Péter miniszterelnök az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”. A kormányfő szerint az új információk miatt a Fidesz szombatra tervezett tisztújító kongresszusa is elveszítheti a jelentőségét.
Magyar Péter a Facebookon írt arról, hogy a napvilágra kerülő tények alapjaiban kérdőjelezhetik meg a korábbi kormánypárt legitimitását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Élvezzük ki a 25 fokos hétvégét, mert a jövő héten valami egészen más jön
A hétvégén még 25 fok körüli, záporokkal tarkított időben lehet részünk, ami sokaknak ideális. A jövő hét közepétől azonban az év első komoly kánikulájára kell készülni országszerte.
Szombaton még a nyár barátságosabb arca fogad minket 24-25 fokos maximumokkal és többórás napsütéssel, de a háttérben már egy komolyabb fordulat készül: a hét eleje után megérkezhet az év első tartós kánikulája.
A nap folyamán nyugat felől növekszik, majd szakadozik és gomolyosodik a felhőzet, így többórás napsütésre lehet számítani – írja a Kiderül. Elszórtan kialakulhatnak záporok, és egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A csúcshőmérséklet általában 24 és 25 fok körül alakul.
Ez a kellemes, mérsékelten meleg időjárás nemcsak a hétvégére, hanem a jövő hét elejére is velünk marad. Vasárnap és a hét első napjaiban is a szombatihoz hasonló időjárási kép valószínű, változó felhőzettel és elszórt csapadékkal.
A fordulat a hét második felében következhet be, amikor megérkezik az év első tartós kánikulája. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy több egymást követő napon 30 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, és a napi középértékek is magasak maradhatnak, ami megterheli a szervezetet. Ilyen időszakokban az illetékes hatóságok általában hőségriasztást adnak ki, különösen a városokban élőkre és az idősekre, krónikus betegekre hívva fel a figyelmet.
Szombaton még a nyár barátságosabb arca fogad minket 24-25 fokos maximumokkal és többórás napsütéssel, de a háttérben már egy komolyabb fordulat készül: a hét eleje után megérkezhet az év első tartós kánikulája.
A nap folyamán nyugat felől növekszik, majd szakadozik és gomolyosodik a felhőzet, így többórás napsütésre lehet számítani – írja a Kiderül. Elszórtan kialakulhatnak záporok, és egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A csúcshőmérséklet általában 24 és 25 fok körül alakul.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszületett a magyar-ukrán egyezség – ezzel megnyílik az út Kijev uniós csatlakozása előtt
A miniszterelnök szerint a Kárpátalján élő magyarok visszakapják jogaikat, miután a kormány történelmi megállapodást kötött Ukrajnával. A megegyezés értelmében Magyarország már nem blokkolja Kijev uniós csatlakozási tárgyalásait.
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon, egy videóban számolt be arról, hogy politikai szinten is jóváhagyták a kárpátaljai magyarok jogait garantáló megállapodást Ukrajnával. Azt mondta: „Honfitársaim, a mai napon újabb nagy lépést tettünk a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért. A korábban szakértői szintű megállapodás politikai szinten is jóváhagyásra került.”
A kormányfő szerint a megállapodás végrehajtására európai uniós garanciát is szereztek, mivel a magyar-ukrán egyezményt Ukrajna hivatalosan beépítette az uniós csatlakozási folyamat keretében készített kisebbségi akciótervébe.
„Ez azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezését biztosító, magyar-ukrán kisebbségjogi megegyezésben szereplő ukrán vállalások végrehajtása mostantól uniós elvárássá vált” – fogalmazott.
Magyar hozzátette, hogy a végrehajtást az Európai Bizottság és az Európai Tanács is folyamatosan ellenőrizni fogja. Amennyiben Ukrajna nem teljesíti a vállalásait, nem tud majd továbblépni a csatlakozási folyamatban.
Mivel az ukrán kormány hivatalos jegyzékben vállalta a megállapodás végrehajtását, Magyarország hozzá tudott járulni az első csatlakozási klaszter hétfői megnyitásához. Ugyanakkor tompította a várakozásokat, mondván, ez csak az első lépés egy hosszú és bonyolult folyamatban, példaként Montenegró több mint egy évtizede tartó csatlakozási útját említette.
A miniszterelnök köszönetet mondott a tárgyaló feleknek, és hangsúlyozta, hogy a megállapodás jelentősen hozzájárul a kölcsönös, tiszteleten és megértésen alapuló kétoldalú kapcsolatokhoz.
„A mostani történelmi magyar-ukrán megegyezésnek köszönhetően a Kárpátalján élő magyarok visszakapják a korábban elvett jogaikat, illetve bővülnek is a lehetőségeik az oktatás, a közigazgatás és a kultúra területén” – mondta a videó végén.
A miniszterelnök múlt szerdán jelentette be hivatalosan az egyezséget, miután május 29-én Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is tárgyalt. A magyar–ukrán megállapodást múlt csütörtökön az Európai Bizottság szóvivője is üdvözölte. Több uniós és ukrán forrás, valamint az Európai Unió Tanácsának hivatalos napirendje is megerősítette, hogy a magyar vétó feloldásával hétfőn, Luxemburgban sor kerülhet az első, „Fundamentumok” nevű klaszter megnyitására egy kormányközi konferencia keretében.