UTAZZ
A Rovatból

Elkezdődött AZ ÉV HOTELE szavazás döntője

Vasárnap elindult AZ ÉV HOTELE 2022 Közönségszavazás utolsó versenye, azaz a döntő szavazás. Most két héten a tíz finalista közül szavazhatsz egyre.


Ebben az évben összesen 28 szálloda versengett egymással az ország öt régiójában. Ez a hét szálláshely várja most január 22-ig a szavazatokat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán. Az az egy, amelyik győztesen kerül ki a második hét végére, az nyeri AZ ÉV HOTELE 2022 címet.

A 28 indulót augusztustól decemberig láthattátok az RTL-en látható AZ ÉV HOTELE című műsorban, vasárnaponként kettőt. Szavazni minden adás után lehetett az adott szálláshelyekre, majd a hónap utolsó hétvégéjén kellett eldönteni, hogy a régiók indulói közül melyik szálláshely legyen a régió legjobbja. Ezek győztesek és a második helyezettek vannak most ott a döntőben, és várják a nézők voksait január 22-ig. A döntőben a szálláshelyeket két részletben mutatják be, múlt héten az első öt volt látható. Ha nem, akkor nézd vissza bármikor az RTL.hu-n.

Szavazatoddal egyhetes pihenést nyerhetsz AZ ÉV HOTELE győztes szállodájába

A www.facebook.hu/azevhotele oldalon adhatod le a szavazatodat, akár már ma is. Fontos kiemelni, hogy most nem csak első döntő adásban szereplő öt szálláshelyre lehet szavazni, hanem mind a 10 finalistára egyszerre. A szavazás végeredménye a 2023. január 29-i adásban, azaz AZ ÉV HOTELE Fináléban derül ki. Ekkor derül ki az is, hogy a szavazók közül kire mosolygott rá a szerencse, azaz ki tölthet el egy hetet AZ ÉV HOTELE 2022-ben.

2022-ban ezek szálláshelyek kerültek a legjobb 10 közé:

Liget Wellness és Konferencia Hotel****, Szarvas

Az egyéni stílusban berendezett szarvasi négycsillagos hotel a Dél-Alföld régióban alig néhány méterre a Holt-Körös partján helyezkedik el. A háborítatlan környezetben a szálloda egyik oldalán csodálatos kilátás nyílik a Körös folyó kanyarulataira, másik oldalán a mesés liget ősfái kápráztatják el a vendégeket. A szálloda wellness részlege nem csak testi, lelki pihenést is nyújt az idelátogatóknak. Külső-belső gyógyvizes medencéit ajánlják ízületi, bőrgyógyászati és nőgyógyászati panaszokra. A vizisportok szerelmeseinek pedig aktív programokat nyújt a Körös. A kirándulni vágyók a közeli Arborétumban egészen biztosan megtalálják a természet közelségét. A hotel svédasztalain visszaköszön, hogy nemcsak a kulináris élvezetekre, de az egészségre is nagy hangsúlyt fektetnek. A szállodában a hagyományos magyaros ételek mellett a nemzetközi konyha ízei is helyet kapnak és a helyi kézműves söröket is érdemes megkóstolni.

További részletek ezen a linken!

Sziget Hotel****, Nyíregyháza

A varázslatos Sziget Hotel az Erdélyi Major ölelésében, az Alföld északi részén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. A Major Nyíregyháza Oros városrészének szívében egy 10 hektáros területen helyezkedik el, a szálloda pedig egy horgász tó közepre, egy kis szigetre épült. A körpanorámás hotel összes szobájából kilátás nyílik a tóra. A természet közelsége, a romantika és a modern stílus ötvözetével találkozhatnak az ide látogatók. A kétszintes szálloda többfajta szobát és lakosztályt kínál vendégei számára. Az standard szobáktól egészen a delux családi apartmanokig. A tó számos sportolási lehetőséget kínál a vendégeknek. Vizibicikli, evező sportszerek és Velencei gondola is bérelhető. Gyerekeket a játszótéren drótkötélpálya, mászófal, majom létra, csúszda és több fajta hinta is várja. Wellness részlegén szauna, jakuzzi, és a merülő medencék igazi felüdülés a szállóvendégek számára. A svédasztalos éttermében a több nemzet ételeit és italait kóstolhatják meg a gasztronómia szerelmesei.

További részletek ezen a linken!

Flamingó Welness és Konferencia Hotel****, Balatonfüred

A hotel a Balaton partján, a 71-es főút mellett helyezkedik el, így könnyen megközelíthető minden irányból. A hotel nemcsak gyönyörű balatoni környezetével, panorámájával, hanem kivételes vízivilágával, kül- és beltéri medencéivel, szaunákkal, gyerekbarát szolgáltatásokkal várja a vendégeket. A szállodát csodás balatoni táj veszi körül, biztosítva az idelátogatók számára a kikapcsolódást. A hotelnek saját vitorláskikötője és strandja is van. 179 légkondicionált szoba, köztük családi, luxuslakosztályok gyönyörű panorámával és extra kényelemmel várják az idelátogatókat. A szálloda jól felszerelt edzőtermet is kínál. Éttermük nemzetközi és hazai ételekkel fogadja vendégeit, de a reform és vegetáriánus ételek kedvelőire is gondoltak. A hagyományos specialitások mellett a könnyű, ízletes ételkompozíciók és változatos desszertek is fontos elemei kínálatuknak.

További információ ezen a linken!

Treehouses, Kapolcs

A különleges építésű Treehouses Flying Homes Kapolcson, Veszprém megyében, a Tapolcai járásban található. A település tájvédelmi terület. A hat darab, modern stílusú faház – amelyek kősziklákat formálnak meg – egymástól távol egy speciális alakzatban helyezkednek el. A „Sziklák” (faházak) mindennel fel vannak szerelve, ami egy szuperior szállodában megtalálható. Nappalival egybekötött hálószoba, ahol egy jól felszerelt teakonyha is biztosítja a kényelmet. Modern stílusú fürdőszoba, illetve minden faházhoz jár jakkuzzi és szauna is. De ami ennél is fontosabb az a hely spirituális élménye. A feltöltődés, a lazítás, és a nyugalom távol a város zajától, távol mindentől. A festői panorámát nem csak a teraszon ülve, hanem a faházhoz tartozó jakkuziból és szaunából is élvezhetik a szállóvendégek. Az ide látogatók a faházakhoz tartozó iglokban fogyaszthatják el a vacsorát, ahol a szálláshely specialitásait kóstolhatják meg, illetve helyi pincészetek borainak kínálatából válogathatnak.

További részletek ezen a linken!

Hotel Bodrog Wellness & Elix Spa****superior, Sárospatak

Sárospatak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Bodrog völgyében található. Az Árpád-házi Szent Erzsébet szülővárosaként is elhíresült, több mint tizenegyezer főt számláló város hosszú történelmi múltra tekint vissza. Egyes források szerint itt volt a Rákóczi fejedelmek rezidenciája is. Alig pár percnyi sétára a Rákóczi-vártól és a Bazilikától, Sárospatak központjában található a teljesen megújult industrial stílusban berendezett Hotel Bodrog Wellness & Elix Spa****. Az esküvők, rendezvények, és konferenciák lebonyolításának is helyt adó Hotel Bodrog családias környezetben várja a vendégeket. Wellness és fitness részlege igazi kikapcsolódást, pihenést és feltöltődést nyújt a vendégek számára. A szálloda étterme pedig számos modern gasztronómiai csodával várja a pihenni vágyókat. Héliosz teraszán a görög ízek, míg reneszánsz látványkonyhájában a régi időket felelevenítő menüsorok várják a vendégeket. A borvacsorák szerelmesei pedig a tokaj borvidék számos borát kóstolhatják meg.

További részletek ezen a linken!

Balneo Hotel Zsóri Thermal & Wellness****, Mezőkövesd

A négycsillagos Balneo Hotel Zsóri Thermal & Wellness**** Mezőkövesd és Zsóri között, a Zsórifürdő nevű városrészen épült. A szálloda a közeli M3-as autópályán Budapest és Debrecen irányából is gyorsan, körülbelül egy óra alatt elérhető. A szálloda minden szobája kényelmes olvasósarokkal, egyénileg szabályozható légkondicionálással, műholdas TV-vel, wifi-hozzáféréssel, fürdőköpennyel és sok más szolgáltatással várja a vendégeket. A szálloda wellness-részlegében beltéri termálvizes, valamint bel- és kültéri élménymedence is található. A wellness alsó szintjén különféle szaunák várják a vendégeket. A szálloda hazai és nemzetközi ételeket is kínáló éttermében a szezonális és régiós alapanyagokra helyezik a hangsúlyt. Számos helyi specialitás is megtalálható az étlapon, melyekhez a sajtokat és a füstöltárut a Bükk-hegység lábától hozzák a termelők.

További információ ezen a linken!

Royal Club Hotel****superior, Visegrád

Visegrád Pest megyében helyezkedik el. Közkedvelt kirándulóhely és kikötőváros is egyben, egy történelmi jelentőségű település. Az alig kétezer főt számláló kisváros a Duna partján, Nagymarossal szemben, Esztergomtól mindössze 25 kilométerre található. Alig pár percnyi sétára a visegrádi-vártól és a Dunaparttól található a település egyik legújabb szállodája a Royal Club Hotel****superior. A kisebbeket játszószoba és animációs foglalkozások, a nagyobbakat a klubteremben csocsó és biliárdasztal várja. Wellness részlege igazi kikapcsolódást, pihenést és feltöltődést nyújt a vendégek számára. Éttermében és svédasztalain a hazai ízek kedvelői számtalan fogásból választhatják ki kedvencüket. Visegrád, az ezer színben pompázó Dunakanyar egyik legszebb ékköve. Ebben a csodálatos családbarát környezetben, számtalan programmal és látnivalóval várja a szálloda az idelátogatókat.

További részletek ezen a linken!

Grand Hotel Esztergom****superior, Esztergom

2021 nyarán nyitott meg ez a modern 4 csillagos superior szálloda Esztergomban, pontosabban a Prímás-szigeten, igazán festői környezetben. A lobbyba érkezve grandiózus terek, kifinomult, modern design fogadja a vendégeket. A szállodában 131 igényesen berendezett szoba és 18 luxus lakosztály található 4 szinten. Némelyik szobából fantasztikus panoráma nyílik az esztergomi bazilikára. A szálloda konferencia- és tárgyalótermei céges rendezvények helyszínéül szolgálnak. Ezek a termek modern technikai berendezésekkel vannak felszerelve. A -1 szinten egy található 700 m2-es játéktér található, amit kiváló helyszíne lehet csapatépítő és családi programoknak is. A szálloda kutyabarát, egyes szobákba kis kedvencekkel is érkezhetnek a vendégek. A szálloda éttermében a hazai ízek és a nemzetközi trendek egyaránt jellemzik a kínálatot. Az étterem látványkonyhája pedig betekintést nyújt a kulisszák mögé is, így téve még izgalmasabbá az élményt.

További információ ezen a linken!

Love and Dream Élményvilla, Zalakaros

Zalakaros, Zala megyében, a térség délkeleti részén, Keszthely és Nagykanizsa között helyezkedik el. Az alig kétezer főt számláló üdülőváros a Nagykanizsai járásban, Zalaapáti-hát területén található. Turizmusát tekintve a város Magyarország 7. legnépszerűbb települése, ugyanakkor a 6. legkisebb lakosságú városa. Zalakaros szívében helyezkedik el a csodálatos Love and Dream Élményvilla, a város egyetlen felnőttbarát szálláshelye, amely kizárólag 16 éven felüli vendégeket fogad a gondtalan kikapcsolódás és pihenés érdekében. Az exkluzív környezetben elhelyezkedő villa páratlan panorámával rendelkezik. Luxus lakosztályai nyugalmat és harmóniát árasztanak. A tökéletes kikapcsolódást és feltöltődést elősegíti az apartmanokhoz tartozó privát wellness részleg. Ahol fényterápiás privát jakuzzi, szauna, kandalló és erkély teszi még varázslatosabbá az ott töltött időt. Az élményvilla minden apartmanja és lakosztálya teljesen felszerelt konyhával rendelkezik azon vendégek részére, akik nem szeretnének kimozdulni a lakosztályból. Akik viszont gasztronómiai élményekre vágynak, azokat számos étterem és autentikus vendéglátóhely várja a városban közel a villához.

További részletek ezen a linken!

Fibula Residence Hotel & Wellness****, Pécs

Pécs Baranya megyében az ország délnyugati részén található. Hazánk ötödik legnagyobb települése a Dunántúl legnagyobb városa és egyben a Dél-Dunántúl központja is. Itt Baranya megyében Pécs romantikus kis sikátoros utcáján a belvárosának szívében, nyugodt, exkluzív környezetben helyezkedik el a Fibula Residence Hotel & Wellness. A szálloda egy olyan területen került megépítésre, ahol egykor Diocletianus császár vonulhatott át seregével. Innen a „Fibula” elnevezés is, amely egyben a szálloda egyediségére is utal, hiszen több évnyi feltárás alatt a régészek megtalálták azt a felbecsülhetetlen értékű hagymafejes fibulát, melyről a szálloda a nevét is kapta. Pécs egyetlen felnőttbarát szálláshelye kizárólag 14 éven felüli vendégeket fogad. Wellness részlege az egzotikus fényhatások és trópusi zuhanyaival igazi kikapcsolódást nyújt a vendégek számára. Konferenciaterme ideális környezetet biztosít céges rendezvények, csapatépítők és kisebb létszámú konferenciák, esküvők számára.

További részletek ezen a linken!

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook (link: https://www.facebook.com/azevhotele ) oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
A háború átírja a nyaralást is: tömegek hagyják ott a görög és török partokat, az új célpontokon az egekben az árak
Az utazási irodák részvényei zuhannak, miközben a kevés megmaradt helyért óriási a verseny. Egy karibi út ára egy hét alatt 30 százalékkal nőtt, a Wizz Air is átcsoportosít.


Átírják a nyári térképet Európában: a közel-keleti konfliktus miatt a nyaralók a megszokott kelet-mediterrán úti célok helyett inkább nyugatra vagy a Karib-térségbe utaznak, miközben a turisztikai szektor a veszteségeket számolja.

Az Egyesült Királyságból és a kontinensről érkező utazók egyre gyakrabban cserélik le Ciprust, Törökországot és Görögországot Olaszországra, Spanyolországra, Máltára és Horvátországra, mivel a Közel-Kelet környéki régió járattörlésekkel és légtérzárakkal küzd – írja a The Guardian.

A Tui, Európa legnagyobb utazásszervezője szerint az utóbbi napokban meredeken nőtt a kereslet a spanyolországi, portugáliai, görögországi és Zöld-foki-szigeteki nyaralások iránt.

„Bár az érintett térségekben látunk némi lemondást, ezeket jelenleg ellensúlyozza, hogy az ügyfelek inkább módosítják a terveiket” – mondta Neil Swanson, a Tui egyik igazgatója. A Hays Travel utazási iroda is megerősítette, hogy különösen Olaszország, Málta és Horvátország iránt erősödött a kereslet.

Sokan az Atlanti-óceánon túlra tekintenek, hogy elkerüljék a fennakadásokat. „Különösen erős a kereslet a közvetlen, hosszú távú karibi járatainkra, főleg a Dominikai Köztársaságba és Jamaicába” – tette hozzá Swanson. Mark Duguid, a Kuoni utazásszervező munkatársa szerint a Karib-térség iránti érdeklődés „az egekben van” az elkövetkező hetekre. „Azt látjuk, hogy a repülőjegyárak hatalmasat emelkedtek, mert kevés szabad hely maradt – arról beszélünk, hogy akár 1000 fonttal is drágul egy turistaosztályú hely fejenként, ami sok ügyfél számára már megfizethetetlenné teszi a nyaralást” – közölte Duguid.

Egy hét alatt 27 százalékkal, 720 fontról 917-re drágult például a London és Antigua és Barbuda közötti legolcsóbb retúrjegy a március utolsó hetére.

A légitársaságok is léptek: a British Airways törölte a Heathrow-ról induló szezonális Abu-Dzabi járatát, amelyet „később az év folyamán” indít újra. A Wizz Air a Bloombergnek azt nyilatkozta, hogy közel-keleti kapacitásának mintegy felét, napi 25-30 járatot csoportosít át európai üdülő- és városi célpontokra, például Horvátországba, Spanyolországba, Portugáliába és Olaszországba szeptemberig.

A piaci hatások már most látszanak. Az On the Beach online utazási ügynökség részvényei 13 százalékot estek, miután a cég felfüggesztette éves nyereség-előrejelzését. A vállalat „jelentős lassulást” tapasztalt a Törökországba, Ciprusra és Egyiptomba irányuló foglalásoknál. A görögországi utak iránti kereslet is csökkent, bár a Tui épp ennek ellenkezőjéről számolt be. Más utazási cégek részvényei is estek: az easyJet 16, a Jet2 pedig 10 százalékos mínuszban van az amerikai-izraeli támadás óta.

A Turisztikai Világtanács becslései szerint a közel-keleti turisztikai szektor naponta 600 millió dollárnyi bevételtől esik el. A konfliktus előtt a szervezet úgy számolt, hogy a nemzetközi látogatók idén mintegy 207 milliárd dollárt költenek majd a régióban.

A háború a térség turisztikai infrastruktúráját is érintette. Irán csapást mért a dubaji Fairmont szállodára, egy elfogott drón törmeléke pedig tüzet okozott a város híres luxusszállodájában, a Burj Al Arabban, valamint Dubaj nemzetközi repülőterén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Rengeteg magyar ragadt a rakétatámadás sújtotta Dubajban: mit ér az utasbiztosítás, ha a nyaralás háborúba torkollik?
A CLB biztosítási alkusz egy hatpontos „viselkedési kódexet” állított össze a külföldön rekedt magyaroknak. A javaslat a pánik kerülésére és a hivatalos csatornák követésére fókuszál.


Egyik pillanatról a másikra háborús övezetté válhat egy népszerű nyaralóhely, ahol a bajba jutott utazóknak a pénzügyi kártérítésnél is többet érhet a gyors és pontos információ. A CLB független biztosítási alkusz közleménye szerint

a közvetlen hadicselekményből eredő károkat a biztosítók jellemzően nem térítik meg, de egy váratlanul kiéleződő helyzetben a segítség nem marad el.

A közlemény arra figyelmeztet, hogy a külföldre készülőknek mostantól különösen fontos átnézni a külügyminisztérium aktuális kockázati besorolását, ugyanis a pirossal jelölt országokba való utazás kockázatát a biztosítók nagy többsége már nem vállalja.

Az elmúlt napokban Dubaj és több Öböl-menti ország légterét is lezárták iráni rakéta- és dróntámadások miatt, ami járatok ezreit érintette, és utazók tömegei ragadtak a repülőtereken. Ilyenkor jogos a kérdés, hogyan tud segíteni a biztosító. A helyzet nem fekete-fehér.

„Amennyiben az utazás megkezdésekor a külügyminisztérium listáján még nem volt piros az úticél, és a konfliktus utólag eszkalálódik, akkor a biztosítás legalább az esetleges sürgősségi egészségügyi ellátás költségét megtérítheti”

– szögezte le Németh Péter, a CLB kommunikációs igazgatója.

A járattörlés, a kint tartózkodás kényszerű meghosszabbítása és a hazautazás pluszköltségeinek megtérítéséről azonban már egyedileg döntenek a biztosítók.

Komoly kockázatot jelent, ha egy fegyveres támadás következtében összeomlanak az alapvető ellátórendszerek: lezárhatják a légteret, törlik a járatokat, megbénul a közlekedés és megtelnek a kórházak.

Az ellátórendszerek leállása ellehetetlenítheti, hogy a biztosítók teljesítsék a szerződésben vállaltakat.

„Normál helyzetben a biztosítás pénzügyi, krízishelyzetben viszont logisztikai és információs védelem” – tette hozzá a szakértő. A biztosítók nem küldenek felmentő sereget, hanem szerveznek, koordinálnak és a körülményekhez mért alternatív megoldásokat keresnek.

A CLB összeállított egy javasolt „viselkedési kódexet” a háborús helyzet miatt külföldön rekedt magyar turistáknak:

A legfontosabb, hogy a bajba jutott turista a hivatalos csatornákon tájékozódjon, és kövesse a helyi hatóságok, valamint a magyar konzuli szolgálat útmutatásait.

Azonnal értesíteni kell a biztosító asszisztencia központját, még akkor is, ha aktuálisan nincs anyagi kár, mert ott tudni fogják, melyik kórház működik, milyen útvonal járható, vagy mikor indul evakuációs járat.

Lényeges, hogy az utazó ne pánikoljon, és ne hozzon önálló, kockázatos döntéseket, mert az egyéni menekülési kísérlet sokkal veszélyesebb lehet, mint a koordinált evakuálás.

Emellett mindent dokumentálni kell: a plusz szállásköltségről, a járattörlésről vagy az orvosi ellátásról is legyen igazolás.

Végül fontos gondolni a készpénzre és a digitális elérésre, mivel hálózatkimaradás esetén a bankkártya sem mindig működik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Tippünk nyárra: 9 titkos európai tengerpart, ahol nem tapossa egymást a turisták tömege
Eleged van abból, hogy szinte küzdelem megy a helyekért, és nem tudsz pihenni? Ezekért az eldugott öblökért kicsit meg kell dolgozni, de a jutalmad páratlan élmény.


Eleged van abból, hogy a strandon a szomszéd napolajának szagát érzed a sós tengeri levegő helyett? Hogy a füledbe ordítva beszélgetnek 30 centire tőled?

Belefáradtál, hogy az agyonhájpolt, zsúfolt tengerpartokon úgy kell már korán reggel levadásznod a jó helyeket?

Nos, most jó hírrel szolgálhatunk!

Európa még mindig rejteget olyan öblöket és partszakaszokat, amit még nem fedezett fel magának a turisták tömege!

Például a portugáliai Praia de Odeceixe fövenye, amelyet a The Guardian is Európa rejtett gyöngyszemei közé sorolt, egy teljesen más világ a zsúfolt Algarve-hoz képest. Ott a legkisebbek is biztonságban pancsolhatnak a part menti sekély vízben, a nagyobbak a hullámokat lovagolhatják meg. A Kék Zászló minősítés a tiszta víz és a biztonság garanciája, a fürdőzőkre pedig nyaranta vízimentők vigyáznak. Arra viszont készülj fel, hogy az óceáni áramlatok miatt a portugál partszakaszon nem találsz olyan meleg vízű starndokat, mint amilyenek az Adrián várnak. Ha nem zavar a nyáron is hideg víz, itt jól érezheted magad.

A spanyol Costa Braván található Cala Estreta öblét egy hatalmas sziklazátony osztja ketté. Ide ne indulj el vízicipő nélkül, mert a talaj sziklás, de a látvány és a nyugalom mindenért kárpótol. A környéken a csúcsszezonban korlátozzák az autóforgalmat, hogy megőrizzék a partszakasz vad jellegét.

Korzikán a Plage de Carataggio csodálatos helyszín. Ugyan nincsenek napágyak, nincsenek bárok, csak a kristálytiszta tenger és a csend. És egy büfé. Aki idejön, a természetet keresi. Mivel kiépült szolgáltatások nincsenek, ebédelni a közeli Palombaggiában érdemes.

Szicíliában Eraclea Minoa partján a történelem és a tenger találkozik. Fantasztikus érzés az ókori görög romoktól lesétálni a partra, és a parázson sült polip mellett nézni a naplementét a Lido Garibaldi teraszán.

Görögországban, Pátmosz szigetén a Psili Ammos beachet csak vízitaxival vagy félórás túrával lehet megközelíteni. Itt az az időjárásra figyelj, mert haa feltámad a szél, a fürdés veszélyessé válhat.

Horvátországban, a sűrű erdővel borított Mljet-szigeten Saplunara homokos öble igazi ritkaság. „Nálunk minden friss, ami a tányérra kerül. A halat a helyi srácok hozzák reggel, a zöldségek pedig a szigeten teremnek” – büszkélkedett Ante, a vízparti étterem vezetője.

Északra kanyarodva, Németország balti-tengeri partvidékén a Weststrand homokdűnékkel és erdővel szegélyezett, hosszú partszakasza vár. Itt sem olyan meleg a víz, mint az Adrián, de pihenéshez, teljes ellazuláshoz tökéletes. Olyannyira, hohgy a partszakasz a művészeket is megihleti.

Lengyelországban a Najspokojniejsza Plaża eléréséért meg kell küzdened. Le kell ereszkedni egy meredek ösvényen, de a jutalmad a hatalmas, tiszta homokos part, ahol szinte egyedül lehettek.

Végül Dániában, a Koppenhágától csupán egyórányi autóútra található Liseleje kínál laza kikapcsolódást.

Via The Guardian


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Az ibafai pap fapipája: egyetlen legenda mentette meg a kihalástól a baranyai falut
Hangai Nándor ibafai plébános pipaszenvedélye ihlette a nyelvtörőt, amely 1931-től operettslágerként terjedt el. A múzeum belépőjegyének ára rendkívül baráti.


„Az ibafai papnak fapipája van” – a mondat szinte mindenkinek ismerősen cseng, egyike a gyerekkorban tanult, majd felnőttként elfelejtett nyelvtörőknek. A legtöbben sosem gondolunk bele, hogy a ritmusos sorok mögött egy valós hely, egy valós ember és egy egészen különleges tárgy áll, amely egy apró, baranyai zsákfalu teljes identitását és gazdasági túlélését határozza meg.

Aki egy csendes, nosztalgikus kiruccanásra vágyik, ahol egy meleg szobában egy teljes évszázadnyi magyar kultúrtörténet sűrűsödik össze, annak Ibafa és a Pipamúzeum tökéletes célpont.

A Zselic keleti dombjai között, a világtól elzártan bújik meg a település, ahová a 67-es főútról Szentlászlónál kell letérni. Szigetvártól huszonnégy, Pécstől bő ötven kilométerre egy olyan világ vár, ahol a lassúság erény, a helyi legenda pedig a legerősebb valuta.

A történet középpontjában Hangai Nándor plébános áll, aki 1864-től több mint negyven éven át szolgált a faluban. A helyi emlékezet szerint

a pap szenvedélyes dohányos volt, aki előszeretettel foglalatoskodott fapipájával.

A legenda szikráját a kaposvári újságíró, Roboz István egy baráti tréfája pattintotta ki, amikor megalkotta a híres nyelvtörőt. Bár a szerzőséget írásos bizonyíték nem támasztja alá, a szájhagyomány makacsul tartja magát. „Ibafán is minden gyerek tudja ezt a mondókát, szinte kötelező” – mondta a Telexben Benes László, a falu korábbi polgármestere, érzékeltetve, mennyire a helyi identitás részévé vált a mondóka. Az igazi robbanást 1931 hozta el, amikor az „Ipafai lakodalom” című operettben a nyelvtörő dallá nemesedett, és országos sláger lett. A hírnév ettől kezdve megállíthatatlanul vonzotta a kíváncsiskodókat a zselici faluba,

mindenki az „ibafai pap fapipáját” akarta látni. Csakhogy volt egy apró bökkenő: az akkori plébános, Sarlós Ferenc nem dohányzott.

A helyiek azonban nem hagyták annyiban a dolgot. A leleményes közösség a postamesternő férjének szervezésében 1934-ben egy különleges, nagyméretű, esztergált fapipát ajándékozott ünnepélyesen a papnak. A Janus Pannonius Múzeum leírása szerint a darab egyedülálló módon teljes egészében, még a kupakjával együtt is körtefából készült. Ez a pipa lett a kultusz kézzelfogható szimbóluma, a későbbi múzeum központi ereklyéje, a tárgy, ami miatt ma is érdemes elzarándokolni Ibafára.

A Pipamúzeum intézményesülése 1968-ban kezdődött, amikor a helyi kultúrházban megnyílt az első kiállítás. A tárlatot 1989-ben a pécsi Janus Pannonius Múzeum rendezte újra, majd egy átfogó felújítást követően, 2023 júniusában modernizált formában nyitotta meg újra kapuit. A központi vitrinben természetesen az 1934-es „papi fapipa” áll, de a kollekció messze túlmutat rajta.

A látogató a dohányzás kultúrtörténetének valóságos kincsesbányájába csöppen: tajték-, porcelán-, cserép- és gyökérpipák sorakoznak egymás mellett,

bemutatva a különböző korok divatjait és a kézműves mesterek leleményességét. Különleges darabok a 19. század második feléből származó, apró, pipa alakú tajtékszivarszipkák, vagy Lakatos Boldizsár pécsi mester esztergált „társas” pipája. A tárlat vonzerejét tovább növeli, hogy

itt őrzik Deák Ferenc és gróf Károlyi Mihály egykori kedvenc pipáit is,

amelyek egy külön vitrinben kaptak helyet. „A mi időnkben végtelenül megnövekedett a dohány élvezete…” – olvasható a múzeum egyik értelmező szövegében Francis Bacon aforizmája, amely tökéletesen keretezi a látottakat.

A legenda Ibafán ma sem csupán múzeumi tárgy. A közösség aktívan élteti a hagyományt. Évente megrendezik a Pipanapot, amelynek fénypontja a Lassúsági Pipaszívó Verseny. A résztvevők azonos felszerelést kapnak – egy pipa, három gramm dohány, két szál gyufa és egy tömőfa –, a cél pedig az, hogy a gyufafejnyi parazsat a lehető leghosszabb ideig életben tartsák. A helyi rekordok órákban mérhetők, a verseny pedig igazi közösségi esemény. 2022 márciusában a múzeum mellett felavatták Hangai Nándor tölgyfából faragott szobrát is, Horváth-Béres János faszobrász alkotását, amely méltó emléket állít a pipás papnak.

Aki a látogatást tervezi, annak érdemes tudnia, hogy a Pipamúzeum a 7935 Ibafa, Arany János utca 2. szám alatt található. A kiállítás a hét bármely napján megtekinthető, de mivel nincs állandó személyzet, a látogatáshoz előzetes egyeztetés szükséges az önkormányzatnál, vagy a helyszínen kell keresni a gondnokot, Lakatos Sándornét, aki kérésre kinyitja az ajtókat.

A belépőjegyek ára rendkívül baráti: a felnőttjegy 300, a diák- és nyugdíjasjegy 150 forint. Számos kedvezmény is érvényes,

így 6 év alatt, 70 év felett, valamint a fogyatékkal élők és kísérőik számára a belépés ingyenes. Az ibafai kiruccanás tökéletesen kombinálható a közeli Zselic természeti szépségeinek felfedezésével, például egy sétával a Hollófészek-kilátóhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk