Egy pesti nő a villamosvezető fülkéből
Fél perc volt még a 18-as villamos indulásáig. A villamosvezető a fülkéjében ülve olvasott. Már jó érzéssel szálltam fel. Amikor elindultunk, köszöntött minket a sofőrünk, bemondta, hogy mi lesz a következő megálló, vigyázzunk, záródnak az ajtók, szóval a szokásos dolgokat, mégis volt a hangjában valami gyengédség és odafigyelés. Látni szerettem volna az arcát, hogy tudjam, olyan-e, amilyennek elképzeltem. Nem szálltam hát le a Móricz Zsigmond körtéren, ahogy eredetileg terveztem, hanem elmentem a végállomásig, hogy megszólíthassam.
2012-ben a magyarok lettek a legjobb villamosvezetők Európában. Örültél a többiek sikerének?
Igen, persze. Általában a fiatalabbak versenyeznek. Az ember egy idő után belefásul ebbe a munkába, és kinek van még kedve versenyezni? Én már sokszor annak is örülök, hogy hazavonszolhatom magam. 2:40-kor, vagy 3:40-kor kelek és 10:30-ig dolgozom. Délután pedig 13:00-kor kezdek újra, és 17:30-ig folytatom. Néha már azt sem tudom, hogy jövök-e vagy megyek.
Miért lettél villamosvezető?
Miután elvégeztem az óvónőképzőt három évig szellemi sérült felnőttekkel dolgoztam. Amikor meghozták azt a rendeletet, hogy óvónőként csak a főiskola elvégzése után lehet dolgozni, új lehetőség után néztem, mivel akkoriban Kecskeméten volt csak főiskolai képzés és a fiam is pici volt, így nem tudtam volna lejárni. Volt egy gyerekkori osztálytársam, akivel gyakran utaztunk együtt a villamoson. Ő vezetett, én utaztam, és közben beszélgettünk. Kérdezgettem a munkáról, a fizetésről, a munkarendről, és végül jelentkeztem a képzésre. Akkoriban még nem volt olyan nehéz bekerülni ide, mint most, amikor túljelentkezés van a villamosvezetői képzésre.
Óvónő szeretett volna lenni, de egy törvénymódosítás keresztülhúzta a számításait. Egy villamosvezető ismerőse révén pedig belevágott a képzésbe és nem bánta meg.
Imádja a villamos szagát, de nem lett fanatikus villamos rajongó. Igazi budai lányként, a bel-budai szakaszok a kedvencei, de tart a piacos részektől.
A sokéves gyakorlat miatt ma már a város szépségeire is felfigyel vezetés közben. És persze rendelkezik a villamosvezetéshez elengedhetetlen tulajdonsággal: nagyon sok türelemmel.
Milyen érzés volt először vezetni egy ekkora gépet?
Nagyon jó! Imádtam, hogy ilyen nagy. Szerettem a villamos szagát, a kapcsolók és a vas szagát. Bár annyira azért nem voltam fanatikus, mint egyes kollégáim, akik fejből tudják, hogy melyik pályaszámú villamosnak milyen tulajdonságai vannak, és villamosok fotóit gyűjtik.
Nem hiányzik az óvoda, a gyerekek?
A mai napig összeszorul a szívem, amikor gyerekcsoportokat szállítok. Olyan jól lehet a gyerekekkel együtt dolgozni. Ők még őszinték, lelkesek, nem úgy, mint a felnőttek. A mindennapok során látom rajtuk, hogy mennyire idegesek, türelmetlenek, hányszor összevesznek a villamoson, akár velem is, főleg, ha valami történik a vonalon, mert szerintük mindenért én vagyok a hibás. Sokszor nem is keresik a dolgok miértjét, csak valakire rázúdítják a bajukat.
Van rettegett szakasz a vonalak között?
A piacos részek! A Fővám téri piac, a Fehérvári úti vásárcsarnok, a Savoya park környéke például, ahol rengeteg ember jön a kiskocsijával. Az egy sokkoló látvány, amikor a végállomáshoz közeledve azt látom, hogy a peron fekete a tömegtől. Mindenki, mint a messiást, várja a villamost. Leszállni sem tudok, mert ők már özönlenek föl. Ráadásul azt sem értik meg, hogy mi lámpára közlekedünk, muszáj elindulni, nem várhatunk. Valaki mindig ott marad, viszont sűrűn járunk, tehát ott a lehetőség, hogy a következőre rászálljon az illető. A városi ember rákfenéje ez az állandó rohanás, de még a nyugdíjasok is egyfolytában sietnek. Némelyikük az életét kockáztatja, átmegy a piroson, lóbálja a botját, lestoppolja a villamost, mert ő siet. Nagyon sok türelem kell ehhez.
Van kedvenc vonalad?
Szeretem a 18-as vonalát. Szeretem, ahogy elindul bel-Budából és megérkezik a budafoki úti panelrengetegbe. Sokak szerint sivár ez a rész, az egykori gyárváros, az élesztő-, a papír-, a zománc és a festékgyár környéke. Nekem kedves ez a rész is, mivel sokféle ember fordul meg errefelé, és mert itt nőttem fel, és most is itt lakom.
Bach Máté és Ughy Szabina blogja a budapesti nőkről szól. Szerinted Pest nem olyan, mint egy jó nő? Egy olyan jó negyvenes? Ezt kérdezte Máté Szabinától, aki épp akkor érkezett haza Szicíliából és semmi nem tetszett neki, ami nem olasz.
Ezért jó terápiának tűnt, megrajzolni egy új Budapestet, a Pesti Nő élményein keresztül. Ezért 2012 tavaszán elkezdték készíteni a portréinterjúkat. Miért? mert szerintük olyan ez a város, mint egy igazi pesti nő: néha tizenhat éves gimnazista, máskor elvált negyvenes, valamikor hetvennyolc éves kisnyugdíjas; és mert a pesti nő egy márka, még ha olykor meg is feledkezik róla.
Portálunkon csütörtökönként találkozhattok majd a Pesti Nővel. :)
Ezek szerint Buda-párti vagy?
Buda az én helyem. A Gellérthegy és a Jánoshely nagy kedvencem, de a Budai vár szépsége mindent visz. Pesten olyan érzésem van, mintha az emberek idegenek lennének. Pedig Budán sem ismerem az utazó embereket, ott mégis van egy ilyen kívülállóság-érzetem.
Vezetés közben van időd nézelődni, élvezni a várost?
Annak idején az oktatónk azt tanította, hogy akkor vagy már profi, amikor haladván a vonalon, a szemed sarkából észreveszed, hogy mondjuk Rozi az ötödik emeleten az erkélyen fésülködik. A kezdők mindenesetre biztosan nem veszik még észre Rozit, mert nagyon szűken látnak. Figyelni a felszállókra, ajtónyitásra, a megállók bemondására az elején nagyon komoly feladat, bár a villamosok fedélzete is betársul lassan a Futár projektbe, és kijelzők fogják hamarosan mutatni minden vonalon, hogy melyik megálló következik, hány perc van még odáig. Az egész tehát afelé a halad, hogy kivonják az emberi hangot a járművekről. Bár az évek során már én is leszoktam arról, hogy azt mondjam a végállomásnál: viszontlátásra.