Végre itt a nyár és a strandszezon, a kedvelt nyaralóhelyek gyorsan megtelnek. Aki szeretne újabb helyeket felfedezni, vagy a fürdés mellett egy kicsit országot is járni, annak most összeszedtünk pár remek fürdőt az ország nyugati vidékéről.
Akár hétvégére is érdemes elmenni errefelé, mert szuper helyeket találni. Ráadásul a környékük is csodálatos, számtalan látnivalót kínálnak. Sőt, ha a nyüzsgés mellé nyugalmas, romantikus pihenést is szeretnétek, akkor csináljatok csillagtúrát például Sopronból vagy Kőszegről. A kedves kisvárosban szálljatok meg, majd onnan induljatok neki a vidéknek.
1. Hegykő
A Fertő-tó nádasos partjai fölé emelkedő dombon található ez az igen régi múlttal rendelkező község. Már a honfoglalás előtt éltek errefelé. Manapság a termálfürdőjének köszönheti hírnevét az üdülőfalu.
A gyógyvízében sok oldott anyagot találni, kénes, jodidos, nátrium-kloridos vize 1434 méter mélyből tör fel 55 C fok melegen. Elsősorban mozgásszervi betegségekre, rehabilitációra, ficam, csonttörés, izomhúzódás esetén javallott a gyulladáscsökkentő hatású fürdő.
A gőze pedig a légúti panaszokat enyhíti. De használják urológiai, bőr- és nőgyógyászati terápiákhoz is. A sós fürdő jót tesz az immunrendszernek is.
Gyógymedencék, tan- és úszómedencék, gyerekpancsoló, beltéri ülőmedence és wellness részleg is van a fürdőben.
Magyarország egyik legrégebbi városát a „Nyugat királynőjének” is szokták nevezni. A gazdag történelmi múltú és látnivalókban is bővelkedő városban több fürdőzési lehetőség is van, de a nyári szezonban a legjobb választás a Tófürdő.
Igazi családi vizes birodalom, számos medencével, élményfürdőkkel, játékokkal, csúszdaparkkal. A hatalmas zöld felülettel, ligetes, fás területen található fürdőben van úszó- és tanmedence is, de a legnagyobb sikere ilyenkor a kalandmedencének van. A gyerekesek találnak külön a kicsiknek kialakított medencét, és van a nagyobbaknak való is. Az élménymedencében sokféle élményelemet helyeztek el.
A fő attrakció a csúszdamedence, ahol négy óriáscsúszdából lehet a vízbe csobbanni.
A tóban lehet csónakázni és vízibiciklizni is. Bőven van étkezési lehetőség, a teraszok előtt pedig még egy szökőkút is van.
A vízen kívül is kínálnak a gyerekeknek elfoglaltságot. A kilenctornyú favárban csúszdák vannak és kötéllétrákon lehet mászni. A kisebbeknek vizes játszóhelyet, dombcsúszdát alakítottak ki, de vannak rugós játékok és mászókák is.
Sopron belvárosától nem messze található ez a településrész, amely 1985 óta Sopron részévé vált. A Fertő-tó melletti hely azóta is megmaradt falusiasnak, a szép környezet, a régi házak hangulata magával ragadó. Gyógyvizét már a rómaiak is ismerték és használták.
Balfon többféle gyógyvíz is található. A kéneset fürdőkúrákhoz, mozgásszervi és neurológiai problémák orvoslásához ajánlják. Ivásra is jó, az emésztőrendszerre, a csont- és idegrendszerre jótékony hatású.
A gyógyfürdőben külön Kneipp-féle vízgyógyászati részleg található. De van taposómedencéjük, és a váltófürdőt is ki lehet próbálni. A wellness-részlegben jacuzzi és whirlepool medencék, pezsgőfürdő, és kádfürdő is van. A szénsavas-kénes kádfürdő jó a szívbetegeknek, csökkenti a vérnyomást, a hozzáadott olajokkal pedig nyugtató, lazító vagy kondicionáló hatást tudnak elérni.
Az öt millió éves vulkán, a Ság-hegy lábánál található a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő nyolc medencével. Van beltéri, van úszó- és tanmedence, szauna merülő medencével és gyógymedence is. A gyerekeknek csúszdákat, gyerekpancsolót, élménymedencét építettek, a nagyobbak pedig kipróbálhatják az örvényt, vagy a hidromasszázst.
A gyógyvíz a magas a nátrium-hidrogén-karbonát tartalma miatt elsősorban mozgásszervi problémák kezelésére alkalmas. Gyógyászati részlegükben kezeléseket is végeznek.
A wellness mellett masszázs, pedikűr, manikűr és fodrászat is működik.
A St. Gotthard Spa & Wellness termálparkban mediterrán nyárba csöppenhetsz. A fürdőben szauna és wellness részleg is működik. A gyerekek külön sekély gyerekmedencében pancsolhatnak, amelyben játéksziget, állatfigurák, mini buzgárok szórakoztatják a kicsiket.
A kültéri élménymedence vagy a pezsgőfürdő a nagyobbakat várja. A leglátványosabb azonban a mediterrán élménymedence. A hatalmas üvegkupola alatt lévő medence partján pálmafák állnak, a víz egy trópusi szigetet ölel körül, van vadpatak, vízesés és vízbuzgár is benne.
Itt is több csúszdát lehet kipróbálni, többféle méretben. A felnőttek pedig egy szaunaparkban lazulhatnak.
Végre itt a nyár és a strandszezon, a kedvelt nyaralóhelyek gyorsan megtelnek. Aki szeretne újabb helyeket felfedezni, vagy a fürdés mellett egy kicsit országot is járni, annak most összeszedtünk pár remek fürdőt az ország nyugati vidékéről.
Akár hétvégére is érdemes elmenni errefelé, mert szuper helyeket találni. Ráadásul a környékük is csodálatos, számtalan látnivalót kínálnak. Sőt, ha a nyüzsgés mellé nyugalmas, romantikus pihenést is szeretnétek, akkor csináljatok csillagtúrát például Sopronból vagy Kőszegről. A kedves kisvárosban szálljatok meg, majd onnan induljatok neki a vidéknek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Aki ma Angliába vagy Skóciába utazna, de nincs a birtokában egy fontos engedély, az már a repülőtérről visszafordulhat.
2026. február 25-től ugyanis a brit hatóságok lezárják a kiskapukat.
A tavaly bevezetett elektronikus beutazási engedélyt, az ETA-t, mostantól kőkeményen ellenőrzik. A türelmi időszaknak vége.
A brit belügyi tárca szerint az új rendszer bevezetésének célja egyértelmű.
„Az Egyesült Királyság ETA-rendszere növeli a határbiztonságot azáltal, hogy a brit kormány már az utazás előtt információt kap azokról, akik be akarnak lépni az országba. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megállítsuk azokat, akik fenyegetést jelentenek”
– nyilatkozta a Határőrség vezérigazgatója.
A szigorítás lényege, hogy a légitársaságok szerdától már a repülőgépekre sem engedik fel a reptéren azokat, akiknek nincs elektronikus beutazási engedélyük.
A kötelezettség arra a 85 nem vízumkötelezett országra vonatkozik, amelyek állampolgárainak a brit kormány előírta az engedély kiváltását. A szabály azokra is érvényes, akik csak átszállnak az Egyesült Királyságban, de közben a brit beléptető pontokon útlevél-ellenőrzésen esnek át. Mentességet élveznek a brit és ír állampolgárok, illetve azok, akik érvényes brit vízummal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.
Az ETA legfeljebb hat hónapi tartózkodásra jogosít egy belépés alkalmával, és a kiállítástól számított két évig érvényes, díja 16 font. A kérelmezés kizárólag online történik, a legegyszerűbben az UK ETA mobilalkalmazáson keresztül. Bár a döntés általában percek alatt megérkezik,
a hatóságok azt javasolják, az utazók legalább három munkanappal indulás előtt adják be a kérelmet. Az engedélyt nem kell kinyomtatni, az digitálisan kapcsolódik a kérelemhez használt útlevélhez.
Az ETA tavalyi bevezetése óta eltelt időszakban a brit hatóságok még nem szereztek érvényt szigorúan az előírásnak, hogy a látogatóknak legyen idejük alkalmazkodni. Rengeteg magyar dolgozik Angliában, utazik oda és haza, számukra mától a rutinból való indulás már nem opció.
Különösen figyelniük kell a brit-magyar kettős állampolgároknak: ők nem igényelhetnek ETA-t, és mától kizárólag brit vagy ír útlevelükkel léphetnek be az országba, különben a légitársaság őket sem engedi fel a járatra.
Fontos tudni, hogy aki új útlevelet kap, annak új ETA-t is kell igényelnie, mivel az engedély a régi dokumentummal együtt érvényét veszti.
A Dél-Dunántúl nem egyetlen karakterű úti cél. Inkább olyan, mint egy gondosan összeállított hétvége, ahol minden nap más hangulatot kaphatunk. A régió záró epizódja a Best of AZ ÉV HOTELE műsorában most egymás mellé helyezte ezeket a különböző arcokat, hiszen az itt induló összes szálláshelyet és környezetét egy adásban bemutatták.
Zalakaroson a víz köré épül az élet
Zalakaros tipikusan az a hely, ahová nem sietni, hanem megérkezni jövünk. A város szíve a gyógyfürdő, amely generációk óta vonzza azokat, akik testi-lelki feltöltődésre vágynak. A termálvíz jótékony hatása mellett a település hangulata is segít lelassulni. Rendezett utcák, zöld parkok és egy olyan nyugodt ritmus vár, amely már az első sétánál érezhető. Zalakaros különösen ideális páros kikapcsolódásra vagy olyan hétvégékre, amikor a cél a pihenés és nem a programhalmozás. A fürdőzés mellett egy könnyed séta a városban, egy nyugodt vacsora, vagy egy hosszabb wellness program tölti ki a napot. Nem véletlen, hogy a régióban itt több eltérő karakterű szálláshely is bemutatkozott. Elsőként a romantikusabb hangulatú Love and Dream Élményvilla volt látható, amelyet Lantos Gábor énekes, és párja Csörgő Adrienn próbált ki. Ha nem láttad az adást, nézd vissza az RTL+-on.
Love and Dream Élményvilla, Zalakaros
Zalakaros, Zala vármegye délkeleti részén, Keszthely és Nagykanizsa között helyezkedik el. A település központi részén található a fantasztikus Love and Dream Élményvilla, ami egy felnőttbarát szálláshely, csak 16 éven felüli vendégeket fogad. Luxuslakosztályai nyugalmat és harmóniát árasztanak. A kikapcsolódást és feltöltődést az apartmanokhoz tartozó privát wellnessrészleg biztosítja, melyekben fényterápiás jakuzzi, szauna, kandalló és erkély teszi még varázslatosabbá az ott töltött időt. A villa minden apartmanja és lakosztálya jól felszerelt konyhával rendelkezik azon vendégek részére, akik nem szeretnének kimozdulni a lakosztályból. A szállásárak a svédasztalos reggelit tartalmazzák, mely a Hunguest Hotel Freya éttermében vehető igénybe, 600 méterre a villától. Akik további gasztronómiai élményekre vágynak, azokat számos étterem és autentikus vendéglátóhely várja a városban, közel a villához.
Ugyancsak Zalakaroson járt a rendező, Galler András „Indián” és jóbarátja, Brindzik „Zsolt gazda”. Az ő választásuk a biztos, klasszikus wellness irány volt. A Hotel Vital**** a kényelmes, bevált pihenési formát képviselte, ahol a hangsúly a komforton és a gondtalan feltöltődésen volt. A páros számára a baráti együttlét és a nyugodt kikapcsolódás adta meg az élmény lényegét.
Hotel Vital****, Zalakaros
A négycsillagos wellnesshotel a népszerű zalakarosi üdülőváros csendesebb részén, a híres gyógy- és élményfürdőtől körülbelül 10 perces sétára található. Zalakaros autóval az M7-es autópályán, de tömegközlekedéssel is kiválóan megközelíthető az ország bármely részéről. A vendégek általában a családias hangulat, az udvarias kiszolgálás, a barátságos személyzet és a mérsékelt árak miatt választják ezt a szállodát. A színvonalas, közkedvelt hotel 18 standard- és 4 superior szobával, valamint 4 családi- és 4 superior apartmannal rendelkezik. A szálloda közel 600 m2 alapterületű wellnessrészlege kellemes kikapcsolódást nyújthat annak, aki szaunázni, úszkálni szeretne, de az sem fog csalódni, aki az élménymedence masszázsfunkcióit használná. A szobák félpanziós ellátással foglalhatóak, de a szálloda nívós éttermében ebédelni is lehet. Az étlapon elsősorban magyaros és a régióra jellemző ételek találhatóak.
Siklós már egészen más hangulatot kínál. A város fölé magasodó vár nemcsak látványosság, hanem meghatározza az egész település atmoszféráját. A macskaköves utcák, a kisebb terek és a történelmi múlt jelenléte miatt itt könnyű kizökkenni a hétköznapi rohanásból.
Siklós azoknak való, akik szeretik, ha az utazásnak van egy kis időtlen jellege. A vár bejárása, egy séta a belvárosban, vagy egy csendes délután a wellness részlegen másfajta élményt ad, mint egy pezsgőbb város. A Hotel Castello**** elegáns környezete jól illeszkedik ehhez a hangulathoz. Egyszerre modern és a város történelmi miliőjéhez igazodó. Ide érkezett a két zenész barátnő, Varga Nóra és Erdei Sára.
Hotel Castello****, Siklós
A négycsillagos wellness hotel a siklósi vár tövében, a település központjától sétatávolságra, csendes környezetben található. A szálloda épületének alapját egy régi malom adja, melynek falait különleges építészeti megoldásokkal őrizték meg és ma is láthatóak a szállodán belül. A hotel közvetlen, zárt folyosós összeköttetésben van a Thermal Spa fürdővel, amely kiváló szórakoztatást nyújthat kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szálloda 44 szobával rendelkezik, standard, superior, összenyitható szobák és lakosztályok biztosítják a vendégek kényelmét. A 96 fő befogadására alkalmas étterem családi rendezvényekre is igénybe vehető. Az étterem szezonálisan megújuló kínálatában a nemzetközi konyha remekei mellett magyaros és tájjellegű ételek is találhatók. A hotel konyhájának kínálatát a helyi termelők minőségi alapanyagainak felhasználásával készülő, hazai és mediterrán fogások, valamint a villányi borok alkotják.
Pécs a Dél-Dunántúl legélénkebb városa, ahol a pihenés inkább inspirációval párosul. A Széchenyi tér, a Dzsámi, a Zsolnay-negyed, vagy a hangulatos kávézók mind azt az érzést erősítik, hogy itt mindig történik valami. Pécs különösen jó választás azoknak, akik nem szeretnének teljesen elvonulni, inkább a városi impulzusokból töltődnek fel. Egy délelőtti városnézés, egy délutáni múzeumlátogatás, majd este egy wellness program tökéletes egyensúlyt adhat. Varga Miklóst – az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplőjét – és párját, Hrovatin Csengét ez a hangulat várta Pécsett. Ők a Fibula Residence Hotel & Wellness**** vendégei voltak.
Fibula Residence Hotel & Wellness****, Pécs
Pécs Baranya megyében az ország délnyugati részén található Budapesttől két órányi autóútra. Pécs romantikus sikátoros utcáján, a belvárosának szívében, nyugodt, exkluzív környezetben helyezkedik el a Fibula Residence Hotel & Wellness. Az öt épületből álló, színvonalas komplexum 2020-ban került átadásra, összesen 4000 m2-en. Ez Pécs egyetlen felnőttbarát szálláshelye, mely kizárólag 14 éven felüli vendégeket fogad. A négycsillagos hotel 400 m2-es wellnessrészlegén úszómedence, finnszauna, illatterápiás- és sótéglás szoba, jégkásakút és trópusi zuhany nyújt igazi kikapcsolódást a vendégek számára. A hotel konferenciaterme ideális környezetet biztosít céges rendezvények, csapatépítők és kisebb létszámú konferenciák, esküvők számára. A szálláshelyen mosoda is igénybevehető. A hotel lobby bárjában széles italkínálatból és koktélokból is választhatnak az itt megszálló vendégek.
Az idei szuperdöntőben az öt kiemelt turisztikai régióból, a legjobb tíz szálláshelye jut a fináléba a nézők szavazatai alapján. Minden régióból az első kettő helyezett. A szavazók minden adás kezdetétől voksolhatnak kedvenc szálláshelyükre egészen egy héten keresztül a műsor hivatalos Facebook oldalán. Ezzel nem csak kedvenc szálláshelyüket támogatják, hanem vannak heti, havi és évvégi nyeremények is. A fődíj egy egész hetes pihenés a Best of AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában.
Vasárnap Budapestre látogatnak a hoteltesztelők
A régiós versenyek a dél-dunántrúli szálláshelyek bemutatásával lezárultak. Természetesen szavazni még lehet vasárnap 11 óráig. Ezután a szavazatokat öszesítik, hogy kiderüljön melyik 10 szálláshely jutott a Best of AZ ÉV HOTELE döntőjébe. Viszont a nézők ez idő alatt sem maradnak szállodák nélkül, hiszen most vasárnap 10:50-kor két budapesti szállodát mutatnak be az RTL-en, versenyen kívül.
A műsor leírása
A Best of AZ ÉV HOTELE Közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket az RTL-en. Minden adásban két-két ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére egy-egy magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják és szubjektíven véleményezzék azokat.
A Dél-Dunántúl nem egyetlen karakterű úti cél. Inkább olyan, mint egy gondosan összeállított hétvége, ahol minden nap más hangulatot kaphatunk. A régió záró epizódja a Best of AZ ÉV HOTELE műsorában most egymás mellé helyezte ezeket a különböző arcokat, hiszen az itt induló összes szálláshelyet és környezetét egy adásban bemutatták.
Zalakaroson a víz köré épül az élet
Zalakaros tipikusan az a hely, ahová nem sietni, hanem megérkezni jövünk. A város szíve a gyógyfürdő, amely generációk óta vonzza azokat, akik testi-lelki feltöltődésre vágynak. A termálvíz jótékony hatása mellett a település hangulata is segít lelassulni. Rendezett utcák, zöld parkok és egy olyan nyugodt ritmus vár, amely már az első sétánál érezhető. Zalakaros különösen ideális páros kikapcsolódásra vagy olyan hétvégékre, amikor a cél a pihenés és nem a programhalmozás. A fürdőzés mellett egy könnyed séta a városban, egy nyugodt vacsora, vagy egy hosszabb wellness program tölti ki a napot. Nem véletlen, hogy a régióban itt több eltérő karakterű szálláshely is bemutatkozott. Elsőként a romantikusabb hangulatú Love and Dream Élményvilla volt látható, amelyet Lantos Gábor énekes, és párja Csörgő Adrienn próbált ki. Ha nem láttad az adást, nézd vissza az RTL+-on.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drasztikus lépésre szánta el magát Capri, az olasz álomsziget a turisták elviselhetetlen tömege miatt
A sziget lakói megelégelték, hogy a napi 50 ezer turista miatt már mozdulni sem tudnak. Februártól olyan szabályok jönnek, amik egy csapásra megváltoztatják a nyaralási szokásokat.
A Nápoly közelében fekvő Capri évtizedeken át az olasz életérzés egyik jelképe volt.
Annak idején idillinek tűnő fotókon és videókon láthattuk.
A főszezonban azonban ma már egészen más kép fogadja az érkezőket. A nagyjából hétezer állandó lakosú szigetre naponta akár ötvenezer turista is özönlik. Ez elviselhetetlen terhet ró a helyi infrastruktúrára.
A szűk utcákon hömpölyögnek az emberek, a kikötő és a népszerű kilátópontokon tömeg van.
A túlzsúfoltság egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki a helyiek körében, ezért a sziget vezetése új szabályozással próbálja kezelni a helyzetet
– írja az Euronews.
Capri képviselő-testülete februárban egyhangúlag elfogadott egy drasztikus változásokkal járó rendeletet, amely elsősorban a szervezett turistacsoportokat érinti. A legfontosabb változás, hogy
egyszerre legfeljebb 40 fős csoportok léphetnek a szigetre.
A 20 főnél nagyobb csoportok esetében további korlátozások lépnek életbe:
megtiltják a hangosbemondók használatát, az idegenvezetők csak fülhallgatós rendszeren keresztül kommunikálhatnak a résztvevőkkel. Eltűnnek a magasba emelt zászlók és esernyők is, a csoportvezetők kizárólag a ruházatukon viselhetnek feltűnő jelzéseket.
A szabályok azt is rögzítik, hogy a csoportok nem torlaszolhatják el a gyalogosútvonalakat.
A sziget vezetése további intézkedéseket is mérlegel.
Felmerült az időszakos partraszállási korlátozás lehetősége, amely csökkentené a beérkező hajók számát. Korábban szó esett egy tengeri védőzóna kialakításáról is: bójasor akadályozná meg, hogy a turistahajók túl közel menjenek a parthoz.
Ezzel nemcsak a lakók nyugalmát védenék, hanem a part menti természeti környezetet is - már 2021-ben is telepítettek úszóbarriereket.
Paolo Falco, Capri polgármestere szerint a beavatkozás elkerülhetetlen. „Olyanok, mint a birkanyájak, és ezt nem jó látni. Meg kell mentenünk a szépséget, nincs más választásunk” – nyilatkozta a városvezető. A helyi turisztikai szereplők is támogatják a döntést. „Ez egy felelősségteljes cselekedet, amely tükrözi az elképzelésünket a végre élhetőbb szigetről” – mondta Lorenzo Coppola, a caprii szállodások szövetségének elnöke.
Capri lépése egy országos trendbe illeszkedik: Velence már 2024-ben 25 főben korlátozta a turistacsoportok létszámát és szintén betiltotta a megafonok használatát. Annak, aki idén nyáron Caprira utazik, érdemes figyelnie a változásokra: a szervezett utakon a csoportoknak kisebb létszámmal és fülhallgatós rendszerekkel kell készülniük, és minden látogatónak számítania kell arra, hogy a közlekedési szabályokat szigorúbban veszik.
Elbújnál a világ elől? Panorámaszaunák, lombházak és fatüzelésű dézsák várnak a Balatontól a Mátráig
Noszvajon tízméteres torony tetején, Kapolcs mellett pedig díjnyertes dizájnkabinokban élvezhető a privát wellness. Az egyedi szálláshelyek a tömegturizmus alternatívájaként kínálnak exkluzív pihenést.
Gőzölgő víz a fák között, ködsáv a hegyoldalon, a panorámaszauna üvegén túl a Balaton téli arca csillan – a modern kor valódi luxusa a megvásárolhatatlan csend és a digitális zajból való kiszakadás. Aki erre vágyik, annak most érdemes felfedeznie a hazai prémium szálláshelyek rejtett portfólióját, ahol a wellness nem a négy fal között, hanem a természet erejével újítja meg a testet és a lelket. A Magyar Turisztikai Ügynökség által koordinált
„Feltöltődés” kampány keretében ráadásul március 15-ig országszerte kedvezményes ajánlatok teszik még vonzóbbá a belföldi kikapcsolódást.
A Balaton és a Balaton-felvidék a téli szezonban a nyugalom szinonimájává válik.
Balatonakarattya
magaspartján A-frame stílusú házak bújnak meg, ahonnan a panoráma egészen Tihanyig fut. Itt a kültéri, fűtött jakuzzi és a tóra néző szauna nem csupán szolgáltatás, hanem a tájba komponált meditatív tér. A kikapcsolódást olyan exkluzív opciók emelik, mint a helyszínre rendelt privát séf vagy egy sommelier által vezetett borkóstoló.
„A borturizmusban való munka egy olyan világ előtt nyitotta meg a szemem, ahol a szenvedély, a kézművesség és a kultúra összefonódik”
– mondta a Nava Garden weboldalán Horváth Anita sommelier.
Akit inkább a mély erdő vonz,
Balatonszepezden felnőttbarát, nagy üvegfelületekkel rendelkező kabinokat talál, ahol a természet szó szerint karnyújtásnyira kerül. A privát jakuzzi mellett a helyi termelőktől származó, gondosan összeállított reggeli piknikkosár teszi teljessé a slow living élményét. A dizájn és a fenntarthatóság iránt elkötelezettek számára a Kapolcs melletti Vigántpetenden épült, díjnyertes Hello Wood kabinok kínálnak kompromisszummentes megoldást.
A „Kapolcsi Sziklák” névre keresztelt, egyedi formavilágú épületek mindegyikéhez privát jakuzzi és panorámás infraszauna tartozik,
a téli csomagok pedig egészen február végéig elérhetők. A déli parton, a siófoki Nagystrandon a téli hétvégéken mobil szaunák és dézsák üzemelnek, ahol a forró felöntések után a legbátrabbak a jéghideg tóban is megmártózhatnak, maximálisra pörgetve a testet-lelket frissítő tapasztalatot.
Aki a Balaton csillogása helyett
a hegyvidék mély csendjére vágyik,
annak a Mátra kínál kompromisszummentes elvonulást. Az erdő ölelésében megbúvó szálláshelyeken nincsenek szomszédok, a zavartalan pihenést csak a természet hangjai törik meg. A kültéri, hordó alakú finn szaunák és a fatüzelésű dézsák a leghidegebb napokon is garantálják a forró kikapcsolódást.
Mátrakeresztesen pedig egyedi miniházak kínálnak új szintű erdei wellnesst.
A Natura 2000 védettségű területre nyíló páratlan kilátás mellett elektromos dizájnszauna, svéd kád és egy különleges extra, a dézsa mellé telepített projektorvászon várja a vendégeket. A forró vízben elmerülve filmet nézni, miközben körülvesz az erdő csendje – ez az a fajta páratlan kikapcsolódás, amiért érdemes útra kelni.
A páratlan tapasztalatok keresői a Bükkben és a Tisza partján
szédítő magasságokban
találják meg számításaikat. Noszvajon, Magyarország egyik legtisztább levegőjű településén mesebeli lombházak épültek, amelyek közül a legkülönlegesebb egy tízméteres torony, a tetején privát, panorámás pezsgőfürdővel.
A fák lombkoronája között lazítani, miközben alattunk elterül a Bükk érintetlen tája, valóban felejthetetlen élményt nyújt.
Hasonlóan egyedi perspektívát kínál a Tisza-tó is. Tiszafüreden, közvetlenül a folyó partján egyedi, hagymakupolára emlékeztető formavilágú, hatméteres lábakon álló lombházak emelkednek az ártéri erdő fölé. A magasba emelt, szabadtéri pezsgőmedencéből a gőzölgő vízből csodálhatjuk a táj mozdulatlan nyugalmát. Egy friss, hétköznapokra szóló csomagajánlat keretében itt március végéig 119 990 forintért tölthető el két éjszaka két fő részére.
A tökéletes erdei kikapcsolódás megtervezésekor érdemes néhány gyakorlati szempontot is figyelembe venni.
A legkedvezőbb árakat és a legnagyobb nyugalmat általában a hétköznapi foglalások biztosítják.
A szaunához és a dézsához elengedhetetlen a saját köntös, papucs és egy sapka, ami megvédi a fejet a túlhevüléstől, miközben a test a forróságot élvezi. A gasztronómiai tapasztalatot pedig a helyi termelők finomságai – egy balatoni bor, egy mátrai sajttál vagy egy kézműves reggeli – teszik teljessé, támogatva a fenntartható turizmust. A kültéri wellness használatakor pedig mindig tartsuk be a biztonsági előírásokat, elkerülve a csúszásveszélyt és felkészülve a testet érő hirtelen hőmérséklet-változásokra.
Gőzölgő víz a fák között, ködsáv a hegyoldalon, a panorámaszauna üvegén túl a Balaton téli arca csillan – a modern kor valódi luxusa a megvásárolhatatlan csend és a digitális zajból való kiszakadás. Aki erre vágyik, annak most érdemes felfedeznie a hazai prémium szálláshelyek rejtett portfólióját, ahol a wellness nem a négy fal között, hanem a természet erejével újítja meg a testet és a lelket. A Magyar Turisztikai Ügynökség által koordinált
„Feltöltődés” kampány keretében ráadásul március 15-ig országszerte kedvezményes ajánlatok teszik még vonzóbbá a belföldi kikapcsolódást.
A Balaton és a Balaton-felvidék a téli szezonban a nyugalom szinonimájává válik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!