5 élmény a Bakonyban, amit neked is át kell élned
Városnéző séta, látványetetés az állatkertben, napfoltok kémlelése a csillagvizsgálóban és némi extrém sport – tavaszi élményeink a Bakonyban és környékén, amelyeket nektek is jó szívvel ajánlunk.
Annyi klassz hely van az országban, sok közülük évszakonként más-más arcát mutatja. Láthattátok már sorozatunkban, milyen élmények gyűjthetők be nyáron a Tisza-tónál, ősszel az Őrségben, vagy télen a Mátrában. Tavasszal a Bakonyban jártunk, és csupa olyan dolgot próbáltunk ki, ami más évszakban is izgalmas lehet.
Lássuk, mi az az öt különleges élmény, amit nektek is át kell élnetek, ha a Bakonyban jártok!
A település maga leginkább a XIII. században épült váráról ismert – mi most hozzákapcsolunk egy egészen más élményt is: sziklás hegyoldalon, egy via ferrata pályán jutottunk fel a csúcsra. Nem, nem kell extrém sportolónak lenni ahhoz, hogy ezen a pályán végig menjünk. Sőt, kisgyerekek és idősek is kipróbálhatják, de jártak már itt gyengénlátók és értelmi sérültek is. Nincs szükség előképzettségre, igény esetén pedig kapunk felszerelést és túravezetést is.
Cseszneken épült az első Vasalt Utak pálya, 2013-ban adták át 350 méter hosszban. Mostanra további pályák elérhetők például a - szintén a Bakonyban található - Cuha-völgyben, vagy a Sárospatak mellett a Megyerhegyi tengerszemnél.
A via ferrata pálya voltaképp a sziklamászás könnyített formája. Kell hozzá fizikai aktivitás, de rögzített elemek segítenek bennünket a haladásban. És hogy mit nyújt még?
Az sem elhanyagolható szempont, hogy a természetben lehetünk, jó levegőn, és gyönyörködhetünk a klassz kilátásban – Cseszneken például a várra látunk rá, ahogy felértünk a szikla csúcsára.
Miért ajánljuk?
• Nem mindennapi élmény, kizökkent a szürke hétköznapokból. • Jó levegőn lehetünk, a természetben, közben fizikai aktivitást is végezhetünk. • Gyerekek is kipróbálhatják, családi programnak is ideális. • OTP SZÉP kártyát is elfogadnak, még felszerelést is kölcsönözhetünk vele.
NÉZZÉTEK MEG A BAKONYBAN SZERZETT ÉLMÉNYEINKRŐL KÉSZÍTETT VIDEÓT IS, IGAZÁN LÁTVÁNYOS!
A Túrajó sétái akkor is izgalmasak lehetnek, ha már jártunk Veszprémben, mert garantáltan valami olyat láthatunk, hallhatunk, amit máskülönben nem. A Túrajó csapata városnéző sétákra, városélményekre, vidékjáró programokra szakosodott, csak Veszprémben legalább tízféle programot kínálnak.
A tematikus séták egy-egy adott témára fókuszálnak, amit könnyen fogyasztható módon tálalnak a résztvevőknek.
A sétakalauzok idegenvezetők, geotúra-vezetők és helytörténet rajongók, de több együttműködő szakmai partnerre is támaszkodhatnak a programok kialakítása során. Az egyik kuriózum például a már nem működő Inotai Erőműbe szervezett látogatás, amelynek során azt a kazánházat is megnézhetjük, ahol Ryan Gosling is megfordult a Szárnyas fejvadász 2049 c. film forgatása alatt.
De népszerű a „Malomsorsok” nevet viselő séta is, ahol a Séd patak völgyében lévő 15 malomból nyolcat lehet megnézni közelebbről. „A víz az úr” nevű séta során pedig Veszprém vizes látnivalóit lehet felkeresni: része ennek a Víziközmű Múzeum ugyanúgy, mint az úgy nevezett „halalagút”.
Miért ajánljuk?
• Különleges helyszínekre is bejuthatunk, ahová nem mehet be akárki. • Egyszerre szórakoztató és informatív élmény. • Családi vagy csoportos programként is jó választás. • OTP SZÉP kártyával is fizethetünk.
Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező vidéki állatkertjét kár lenne kihagyni egy bakonyi kiruccanásból. Több mint 600 állatkerti lakó vár minket 30 hektáros területen. A számokból is látszik, hogy nem elég egy-két órát szánni az állatkerti sétára, ez akár egy egésznapos program is lehet.
Csak a közel két hektáros Afrika Szavanna kifutón el lehet hosszan időzni, például mert megfigyeljük a hat fős orrszarvú család mindennapjait. Másfél évvel ezelőtt bővült a család, amire különösen büszke az állatkert, hiszen ez annak a jelen, hogy az állatok jól érzik magukat náluk. Az Afrika Szavanna játszótéren pedig a gyerekek találnak maguknak szórakozást.
Az állatkert híres lakói közé tartozik Zuri, a kis zsiráf, aki nem tudott magától világra jönni, az állatkerti gondozók segítségére volt szükség, ahogy az első napjaiban is, amikor gondozója etette őt. De népszerű Pablo, az orrszarvú is, aki már több mint 10 éve az állatkert lakója, és igazi „nagy öregnek” számít.
Miért ajánljuk?
• Egész napra elfoglaltságot adhat az állatkerti látogatás. • Bármelyik évszakban, bármelyik nap nyitva találjuk őket. • A fókashow, vagy a látványetetés különösen jó szórakozást jelent. • OTP SZÉP kártyával is fizethetünk.
Tipp: Szerezz izgalmas új élményeket - OTP SZÉP kártyával!
„Büszkén mondhatjuk, hogy az OTP SZÉP kártya több mint 10 éve áll a belföldi turizmus szolgálatában, hiszen a magyar munkavállalók hazai pihenését és élményszerzését támogatja, legyen szó extrém kikapcsolódásról, tematikus és alternatív városi sétáról, csillagvizsgálásról vagy épp sportos élményekről. Az elfogadóhelyek száma folyamatosan növekszik, mára már át is lépte az 55 ezret, vagyis egyre több szálláshelynél és szolgáltatónál lehet SZÉP-kártyával fizetni. A zsebek átjárhatóságának köszönhetően a kártyabirtokosok még sokoldalúbban használhatják fel juttatásaikat egészen 2022. december 31-ig, hiszen bármely alszámláról költhetnek, az elfogadóhely típusától függetlenül.
Arra buzdítjuk kártyabirtokosainkat, használják ki ezt a lehetőséget a hazai látnivalók felfedezésére és új élmények kipróbálására. Célunk, hogy ehhez a legjobb ügyfélélményt biztosítsuk számukra. Digitális felületeink – mint az OTP SZÉP kártya mobiltelefonos applikáció és az OTP Portálok oldal – megújulásával most még egyszerűbb az elfogadóhelyek megtalálása, és az előlegfizetés is könnyen bonyolítható. Leendő ügyfeleink pedig akár már online is köthetnek SZÉP-kártya szerződést, hogy még könnyebb legyen az indulás” – nyilatkozta Lendvai Mónika, az OTP SZÉP kártya üzletágvezetője.
Egy hely, ahol akkor is a csillagok nyomába eredhetünk, ha nappal érkezünk. 400 négyzetméteren, négy szinten csillagászati és űrkutatási kiállítás fogad minket, megtudhatunk mindent az Apollo programról és a Mars felfedezéséről.
Amitől azonban jóval több a Csillagda, mint egy kiállítóhely: digitális planetáriumban kémlelhetjük az eget, 3D-s moziteremben nézhetünk filmet, és a 8 méter átmérőjű kupolában található obszervatóriumban négy különböző távcsövön figyelhetjük meg a bolygókat, égi jelenségeket – a H-alfa naptávcsővel akár a napkitöréseket is.
A Csillagda nyitvatartása egész évben változik, ezért mindenképpen érdemes a weboldalukon utánanézni, aktuálisan mikor várják az érdeklődőket. Egyéni látogatók nappal bármikor betoppanhatnak, a 15 főnél nagyobb csoportoktól előzetes bejelentkezést kérnek – így tudnak számukra tárlatvezetést biztosítani.
Miért ajánljuk?
• Látványos, informatív és szórakoztató egyszerre. • Nemcsak hogy többet megtudhatunk a világűrről, kicsit közelebb is kerülhetünk hozzá. • Akár egyénileg, akár családdal, akár nagyobb csoporttal kiváló program lehet. • OTP SZÉP kártyát is elfogadnak.
A betyárról, Sobri Jóskáról kapta a nevét az élménypark – az alakjával többször is találkozhatunk a parkban, azon se lepődjünk meg, ha esetleg a tó partján ülve hozzánk szól. Betyáros ügyességre is szükség lehet néhány játék kipróbálásánál, de a több mint 50 lehetőség között garantáltan találunk olyat is, amelyhez nem kellenek rendkívüli képességek, mégis tökéletesen kikapcsol minket pár percre.
Az egész család, a legkisebbektől a legnagyobbakig jól szórakozhat itt: ugrálóvár és családi hullámvasút a kicsiknek, drótkötélpálya a kamaszoknak, extrém hinta és air-bike a felnőtteknek. Mielőtt azt gondolnánk, hogy ez túl veszélyes, fontos hozzátenni, hogy bizonyos játékok csak meghatározott feltételek mellett vehetők igénybe, és minden egyes programelemnél animátori segítség áll rendelkezésre.
Aki pedig kicsit sem tériszonyos, és valami igazán különleges élményre vágyik, annak mindenképpen ki kell próbálnia a Mega Zipline-t. Ez már-már extrém sport, legalábbis kívülre nézve annak látszik: a dombtetőn lévő bázisról, egy drótkötélpályára erősítve, hason fekvős pózban száguldhatunk le a kalandpark területére, közvetlenül a tó felett. Mintha csak repülnénk. Stresszűzőnek tökéletes – ahogy a Kalandpark sok más játéka is.
Miért ajánljuk?
• Egésznapos kikapcsolódás, teljesen magunk mögött hagyhatjuk a szürke hétköznapokat. • Kipróbálhatjuk, milyen kicsit kilépni a komfortzónánkból. • Jó levegőn lehetünk, vízparti környezetben – akár strandolással összekötve. • OTP SZÉP kártyával is megválthatók a belépőjegyek.
A cikk megjelenését az OTP Pénztárszolgáltató támogatta.