Sorra gyilkolja a családját Glen Powell – A Hogyan kaszálj nagyot, megmutatja, hogy miért ne öljünk az örökségért
A Hogyan kaszálj nagyot első pillanataiban még minden adott ahhoz, hogy egy igazán emlékezetes fekete komédiát kapjunk. A nyitány kifejezetten erős: egy klasszikus „cold open” keretében a főhőst már a halálsoron látjuk, amint éppen a kivégzésére vár. Innen indul visszafelé a történet, miközben ő maga meséli el egy papnak, hogyan jutott el idáig.
A film egy 1949-es mozi újragondolása, amelyben annak idején Alec Guinness játszotta az összes örököst. Az alapötlet tehát már bizonyított: egy kívülálló családtag módszeresen eltakarít mindenkit az útból, hogy megszerezze az örökséget. A modern verzió ezt a koncepciót emeli át napjainkba, és próbálja új köntösben, frissebb hangvétellel tálalni.
A történet középpontjában Becket Redfellow áll, akit a manapság nagyon felkapott Glen Powell alakít. A karakter éppen életének egy mélyebb pontján áll, pénzzavar, munkanélküliség, a szerelem is elkerüli, ekkor ráébred, hogy közte és 28 milliárd dollár között csupán hét élet van. Az öröklési sorban túl sokan állnak előtte, ezen lehet segíteni. A megoldás, amelyhez folyamodik, finoman szólva sem erkölcsös: egyesével kezdi el kiiktatni a távoli családtagjait, hogy végül ő maradjon az egyetlen örökös. Bár azt tudni kell, hogy Becket a Redfellow család jogos örököse, de ezt a családja sosem kezelte így. Sose találkozott még egy rokonával sem és itt igazából a kiskorától árván maradt legkisebb fiú bosszútörténete kezdődik el.
A film egyik legérdekesebb aspektusa, hogy a nézőt egyértelműen az antihős mellé állítja. Az áldozatok ugyanis többnyire ellenszenves, romlott figurák, így könnyen kialakul az a furcsa helyzet, hogy szinte drukkolunk a gyilkosnak. Ez a morális játék a műfaj egyik alappillére, és itt is működőképes, legalábbis egy ideig.
A szereplőgárda kifejezetten impozáns. Margaret Qualley, Jessica Henwick, valamint rövidebb jelenetig Ed Harris, Topher Grace és Zach Woods is feltűnnek. Kár, hogy a többségük pár percig van jelen, majd eltűnnek a süllyesztőben. Az egyik negatív kritikám pont ebből is fakad: a legtöbb mellékszereplő alig kap játékidőt, és szinte azonnal kikerül a történetből.
A középpontban természetesen Glen Powell áll, aki jelenleg Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb és legkarizmatikusabb színésze, tipikus főszereplő alkat. Játéka magabiztos, könnyed és képes elvinni a hátán a filmet, még akkor is, amikor a forgatókönyv megbicsaklik alatta. Az ő jelenléte ad egyfajta lendületet, nemességet az egész produkciónak, még ha ez önmagában nem is elég a hibák elfedésére.
A legnagyobb gond azonban a történet hitelességével van. Bár egy fekete komédia esetében nem feltétlenül várunk szigorú realizmust, itt mégis túl sokszor lépi át a film a hihetőség határát. Nehezen elfogadható például, hogy a 21. században, több egymást követő gyanús haláleset után a hatóságok ne kezdenének el komolyabban nyomozni, különösen az örökösök körében.
További problémát jelent a hangnem következetlensége. A film első fele egy könnyedebb, ironikus tónusú fekete komédiát ígér, ám nagyjából a játékidő felénél érezhetően irányt vált. Ez a váltás azonban nem organikus: mintha egy teljesen más filmet próbálnának ráerőltetni a már meglévő alapokra. A drámai elemek ugyan jelen vannak, de nem épülnek be megfelelően a történetbe, így az összkép inkább széteső, mint egységes.
Pedig a potenciál egyértelműen benne volt. A film érinti a társadalmi egyenlőtlenségek, a privilégiumok és a morális határok kérdését, miközben humorral próbálja oldani a sötétebb témákat. Ezek az elemek azonban nem állnak össze egy igazán erős egésszé. A fekete komédia és a dráma közötti egyensúly megbillen, és egyik irányba sem tud igazán elköteleződni. Így két szék közül a padlóra esik az egész cselekmény. Érdektelenné válik.
Itt azonban nem találta meg a megfelelő hangot. A film nem rossz, de nem is emelkedik ki a mezőnyből, inkább egy korrekt iparosmunka benyomását kelti.
Ha ajánlani kellene a Hogyan kaszálj nagyot egy szórakoztató, helyenként kifejezetten élvezetes darab, amely azonban nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket. A jó alapötlet, az erős szereplőgárda és a karizmatikus főszereplő ellenére sem válik igazán emlékezetessé. Egy kellemes esti kikapcsolódásnak megfelel, de aligha lesz az a film, amelyről még hosszú ideig beszélni fogunk.
