TUDOMÁNY
A Rovatból

Omikron: a tudósok versenyt futnak az idővel, hogy minél előbb kiderüljön, mennyire veszélyes

Ha valóban képes megkerülni az eddigi oltások által adott védelmet, hónapokba telhet, mire a módosított vakcinák eljutnak a nagy tömegekhez.


A dél-afrikai Gauteng tartományban már napi 2300 új omikron-esetet regisztrálnak. Dél-Afrikában országos szinten egy hét alatt megháromszorozódott az új fertőzések száma, és a pozitív tesztek aránya 2%-ról 9%-ra nőtt.

Pedig az ország tudósai minden eddiginél gyorsabban léptek. Alig 36 órával az első esetek bejelentése után már 100 dél-afrikai fertőzött betegtől vettek mintát, és ezt megosztották az egész világgal. És az első riasztástól számított egy órán belül a helyi orvosok tesztelni kezdték a koronavírus-gyógyszereket az új variáns ellen. Hamarosan csatlakoztak ehhez öt kontinens kutatócsoportjai, köztük a Pfizer-BioNTech és a Moderna csapata is.

A tesztek eredményei legkorábban két hét múlva várhatók. Az omikron mutációi azonban arra utalnak, hogy az oltások az eddigieknél kevésbé lesznek hatékonyak, csak egyelőre azt nem lehet tudni, mennyivel kevésbé.

A dél-afrikai orvosok arra számítanak, hogy gyakoribb lehet az újrafertőződés azoknál, akik már átestek a betegségen, vagyis a variáns erősebb lehet, mint a természetes immunitás. Az omikronnak mintegy 50 mutációja van, ebből több mint 30 a tüskében, a felszíni vírusproteinben, amelynek felismerésére és megtámadására edzik az oltások a szervezetet.

Dr.Stephen Hoge, a Moderna elnöke szerint az omikronról kapott első konkrét adatok nélkül is egyértelmű volt, hogy veszélyezteti az oltások hatékonyságát.

Az új variánst „az eddigiek legerősebb tulajdonságaiból összerakott Frankenstein-szerű keveréknek” nevezte.

Egyes mutációkkal eddig még sosem találkoztak a kutatók. Némelyik a feltételezések szerint a béta-variáns oltás-kikerülő képességét erősítette fel, mások pedig a delta rendkívüli fertőzőképességét. Emellett az omikronnak van 26 egyedi tüskemutációja, szemben a deltában található 10-zel, vagy a béta 6 mutációjával. Közülük több is megnehezítheti a variáns felismerését és megállítását.

A New York Times megszólaltatta Penny Moore-t, a fertőző betegségek egyik legismertebb dél-afrikai szakértőjét, aki azt mondta, az omikron mutációi a tüskének éppen azon a részén vannak, amely érintkezésbe lép a test immunrendszerével.

Ők most teljesen védettnek tekintett emberek vérét felhasználva kísérleteznek az omikron szintetikus változatával. Az „álvírus-teszt” eredményeire előreláthatólag 10 napot kell várni.

A Moderna, a Pfizer-BioNTech, valamint a Johnson&Johnson közben ugyancsak az omikron oltásukra gyakorolt hatását vizsgálják.

Az mRNS-vakcinák technológiája lehetővé teszi a vakcinák gyors módosítását. A Pfizer szóvivője szerint kutatóik, ha szükséges, akár hat héten belül képesek adaptálni az oltásukat, és az első szállítmányok 100 napon belül útnak is indulhatnak. A Moderna is azt állítja, két hónapon belül képesek frissíteni jelenlegi vakcinájukat, és három hónap alatt a klinikai tesztek is elkészülhetnek.

Bár ez bravúros gyorsaság lenne, a korábbi tapasztalatok alapján ezután még hosszú hónapokba telne, hogy az új oltás ténylegesen el is jusson az emberekhez, még azokban az országokban is, amelyek képesek megfizetni az árát.

Nem is beszélve a nagyon szegény afrikai országokról, ahol pillanatnyilag a legnagyobb a fertőzésveszély, és a legkisebb az átoltottság.

Sokkal szerencsésebb lenne, ha az derülne ki, hogy a már létező oltások nagyobb dózisokban hatékonyan felvehetik a versenyt az omikronnal. Most ezt is tesztelik. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy az ismétlőoltások jelentősen növelik az antitest-szintet a szervezetben. Kérdés, hogy ez elég-e.

Ahhoz, hogy a vakcinák hatékonyságáról a tudósok teljes képet kapjanak, nemcsak az antitest-szinteket kell tanulmányozniuk, hanem az immunsejteket is, amelyek felismerhetik és megsemmisíthetik a fertőzött sejteket. Az úgynevezett T-sejtek kulcsfontosságúak a védekezésben.

Az omikron egyes mutációi sajnos pont a vírus T-sejtek által célzott részeiben vannak, ami azt jelenti, hogy nehezebb lehet a T-sejteknek a variáns felismerése.

Persze fontos faktor az is, hogy az omikron mennyire veszélyes. Az első hírek szerint rendkívül enyhe tünetekre, főleg izomfájdalmakra, fejfájásra, kimerültségre, ritkábban köhögésre panaszkodtak az ezzel a variánssal megfertőződött dél-afrikai betegek. Erről dél-afrikai orvosszövetség elnöke, Angelique Coetzee beszélt a BBC-nek. A dél-afrikai Országos Fertőző Betegségek Intézete ugyanakkor azt jelezte, hogy megnőtt a kórházakban kezelt, két éven aluli gyerekek száma.

Ahhoz mindenesere egyelőre nagyon kicsi az esetszám, és kevés idő telt el, hogy mindebből megalapozott következtetéseket lehessen levonni.

Amíg a világ az eredményekre vár, számos ország leállította a Dél-Afrikából érkező vagy oda irányuló légiforgalmat. Ennek ellenére máris féltucatnyi európai országban, valamint Ausztráliában, Izraelben és Hongkongban is azonosították az új variánst. Vagyis a légiforgalom korlátozása már nem tudja megállítani az omikron terjedését.

Dr.Jesse Bloom, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ evolúciós biológusa ráadásul úgy gondolja, akkor is szükség lesz új oltásokra, ha az derül ki, hogy a jelenlegi vakcinák állják a sarat az omikronnal szemben. A vírus ugyanis szerinte sokkal gyorsabban mutálódik, mint ahogyan az várható volt. Ahogyan a szezonális influenzánál is mindig szükség van újabb és újabb oltásokra a gyakori mutációk miatt, ugyanez várható a koronavírus esetében is, csak itt még nagyobb versenyfutás várható a tudomány és a természet között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Áttörés a rákkutatásban: egy új injekció azoknál is hatott, akikről már lemondtak
Előrehaladott fej-nyaki rákos betegeknél tesztelték az amivantamab nevű készítményt, amely a betegek több mint harmadánál csökkentette a daganatot. A vizsgálatban résztvevők közül 15 embernél a tumor teljesen el is tűnt a kezelésnek köszönhetően.


Teljesen eltüntette a daganatokat egy új, bőr alá adható injekció olyan betegeknél, akiknek a szervezete már nem reagált sem a kemoterápiára, sem az immunterápiára. Az amivantamab nevű készítményt egy 11 országra kiterjedő nemzetközi vizsgálatban tesztelték előrehaladott fej-nyaki rákban szenvedő pácienseknél – írta a The Guardian.

A 102 beteg közül 43-nál a daganat mérete csökkent, 15 betegnél pedig a tumor teljesen felszívódott.

A kezelésben részesülők esetében a kezelés kezdetétől mért medián teljes túlélés 12,5 hónap volt, ami kiemelkedő eredménynek számít, mivel a betegségük olyan stádiumban volt, ahol a hagyományos terápiák már hatástalanok. Az eredményeket vasárnap mutatják be a világ legnagyobb onkológiai konferenciáján, Chicagóban.

Kevin Harrington, a londoni Rákkutató Intézet professzora és a Royal Marsden onkológusa szerint a vizsgálat egy eddig rendkívül korlátozott lehetőségekkel rendelkező betegcsoportnak ad új esélyt.

„Ezek példátlanul erős válaszok olyan betegeknél, akiknek a betegsége ellenállóvá vált mind a kemoterápiával, mind az immunterápiával szemben” – fogalmazott a szakértő.

A háromhetente, ambulánsan beadható injekció ráadásul sokkal kényelmesebb a betegeknek, mint a kórházi infúziós kezelések, a mellékhatásai pedig többnyire enyhék voltak. A készítmény egy „intelligens” injekció, amely háromféleképpen támadja a rákos sejteket: gátol két, a daganat növekedéséért és a kezelések kijátszásáért felelős jelátviteli útvonalat, miközben az immunrendszert is a tumor elpusztítására ösztönzi.

Az egyik első beteg, aki megkapta a kezelést, az 56 éves Carl Walsh volt, akinél nyelvrákot diagnosztizáltak. Miután a korábbi kezelései sikertelenek voltak, csatlakozott a klinikai vizsgálathoz.

„Most úgy érzem, képes vagyok normális életet élni. A vizsgálat előtt nehezen tudtam rendesen beszélni, és az evés is gondot okozott a duzzanat és a fájdalom miatt” – mondta Walsh.

A férfi arról is beszámolt, hogy a kemoterápiával ellentétben az új injekció nem okozott súlyos mellékhatásokat, és az életminősége látványosan javult. „Amikor a helyzet a legrosszabb volt, leveseket, tejberizst és rengeteg omlettet ettem. Elég sokat fogytam. Már két ciklus után elkezdett visszatérni a normális étrendem, és hat hónap után teljes értékűen étkeztem. A legjobban az első nagy steaknek örültem” – tette hozzá.

Kristian Helin professzor, a Rákkutató Intézet vezérigazgatója szerint a tanulmány bizonyítja, hogy a szigorú kutatások révén még a legkisebb eséllyel rendelkező betegek számára is lehet érdemi előrelépést elérni. „Ilyen mértékű daganatválasz és biztató túlélési eredmények elérése egy ennyire nehezen kezelhető csoportban jelentős előrelépést jelent” – hangsúlyozta.

A vizsgálatból kizárták azokat a betegeket, akiknek a daganatát a humán papillomavírus (HPV) okozta, mivel az ilyen típusú rák általában jobban reagál a kezelésekre. A mostani eredmények alapján már elindult a következő, III. fázisú vizsgálat, amely a kezelés hatékonyságát vizsgálja a betegség egy korábbi stádiumában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Heteken belül visszatér az El Niño – novemberig tarthat, és minden eddiginél erősebb lehet
A Meteorológiai Világszervezet szerint a jelenség már a nyáron kialakulhat, és rendkívül erős lehet. A következmény aszály, árvíz és élelmiszerár-emelkedés lehet a világ több pontján.


Hamarosan visszatérhet az El Niño, és a mostani az évtizedek legerősebbje lehet – erre figyelmeztetett kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete. A Meteorológiai Világszervezet szerint 80 százalék az esélye annak, hogy az időjárási jelenség már a június–augusztusi időszakban kialakul, és több mint 90 százalék a valószínűsége, hogy legalább novemberig fennmarad.

A tudósok attól tartanak, hogy a jelenség a már amúgy is felmelegedett bolygón extrém időjárási események sorozatát indíthatja el világszerte.

A Csendes-óceán trópusi vizeinek felszíne alatt hatalmas, helyenként az átlagosnál 6 Celsius-fokkal is melegebb víztömeg halad kelet felé, ami a felszíni vizek további melegedésének és a globális időjárási mintázatok megzavarásának előjele.

António Guterres, az ENSZ főtitkára drámai képpel írta le a helyzetet.

„Az El Niño hatásai még erősebben fognak lesújtani, még messzebbre jutnak, és pusztító gyorsasággal lépik át a határokat.”

A tudományos közösség szinte biztosra veszi egy komoly esemény érkezését – írja a Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi közleményében.

Michelle L’Heureux, az amerikai Éghajlat-előrejelző Központ fizikusa a mélytengeri felmelegedésről azt mondta, az „vetekszik néhány, az általunk látott legerősebb El Niño eseménnyel”.

Egy erős El Niño jellemzően forró, száraz időt hoz Ausztrália, Indonézia és Délkelet-Ázsia egyes részeire, növelve az aszály és a bozóttüzek kockázatát. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok déli részén a heves esőzések és árvizek esélye nő. Európára, így Magyarországra a közvetlen hatása gyengébb, de a globális ellátási láncokon és az élelmiszerárakon keresztül éreztetheti hatását.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Végre kiderült, miért voltak nevetségesen kicsik a T. rex karjai
Egy új tanulmány szerint a T. rex apró karjai nem evolúciós baklövések, hanem egy tudatos „leépítés” eredményei, mivel a hatalmas fej és harapás lett a fő fegyver. A zsákmányállatok óriásira növése miatt a karmokkal való harc egyszerűen hatástalanná vált.
DP - szmo.hu
2026. június 03.



A Tyrannosaurus rex apró karjai évtizedek óta a dinoszauruszokkal kapcsolatos viccek állandó forrásai, egy új kutatás azonban új, kvantitatív módszerrel támasztja alá a magyarázatot a jelenségre. A paleontológusok szerint a hatalmas ragadozók fejlődése során a fej és a harapás vált a fő fegyverré, a mellső végtagok szerepe pedig annyira lecsökkent, hogy a „használd vagy elveszíted” elve alapján egyszerűen összezsugorodtak.

Egy szaklapban megjelent tanulmány szerint erős statisztikai összefüggés van a robusztus, erős koponyák és a rövid karok között – számolt be róla a ScienceAlert.

A kutatócsoport a húsevő dinoszauruszfaj adatait elemezte, és arra jutott, hogy a karok méretcsökkenése nem a testmérettel, hanem a koponya felépítésével, a becsült harapáserővel és a fogazattal áll szoros kapcsolatban.

„Összefüggést találtunk a rövid karok és a nagy, erőteljesen felépített fejek között” – mondta Charlie Roger Scherer paleontológus.

A változás mögött álló ökológiai nyomást a zsákmányállatok méretének drámai növekedése jelenthette. A T. rex korában a szauropodák a valaha élt legnagyobb szárazföldi állatokká nőttek, amelyek ellen a karmok és a karizom már keveset ért. „Ezek a fajok gyakran olyan területeken jelentek meg, ahol a zsákmány óriási volt. Egy 30 méter hosszú szauropodát karmokkal megragadni és rángatni nem épp ideális. A támadás és az állkapoccsal való kapaszkodás hatékonyabb lehetett” – magyarázta Scherer.

A jelenség nemcsak a T. rexre korlátozódott. A kutatók legalább öt, egymástól független theropoda-családban (köztük a tyrannosauridáknál, az abelisauridáknál és a carcharodontosauridáknál) azonosították a rövidülő karok és erősödő koponyák mintázatát.

Bár a karok elvesztették elsődleges szerepüket a vadászatban, nem váltak teljesen haszontalanná.

Korábbi becslések szerint egy T. rex még így is több mint 100 kilogrammot tudott megmozgatni egyetlen karjával, amit valószínűleg másodlagos feladatokra, például párzás közbeni kapaszkodásra vagy fekvésből való feltápászkodásra használt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Hajnalban felrobbant Jeff Bezos rakétája, veszélybe került a NASA terve: leállhat az amerikai holdprogram
A Blue Origin New Glenn rakétája egy floridai hajtóműteszt során semmisült meg péntek hajnalban. Az incidens alig néhány nappal azután történt, hogy a cég elnyerte a NASA megbízását a holdbázis-program első küldetésére.


Hatalmas tűzgömbben robbant fel a Blue Origin New Glenn rakétája a floridai Cape Canaveral Űrhaderő-állomáson péntek hajnalban, egy hajtóműteszt közben. A cég szerint „rendellenesség” történt, személyi sérülésről nem érkezett hír. Az incidens súlyosan megrongálta az indítóállást, és veszélybe sodorhatja a NASA alig néhány napja bejelentett, ambiciózus holdbázis-programjának ütemtervét – írta a The Guardian.

A robbanás a statikus „hotfire” teszt kezdete után másodpercekkel történt, amikor a rakéta hajtóműveit beindították, de a szerkezet a földön maradt. A detonáció lökéshullámait a környéken is érezni lehetett, a lángok pedig még órákkal később is égtek. Jeff Bezos, a Blue Origin alapítója a történteket „nagyon nehéz napnak” nevezte, de már a jövőbe tekint.

„Újjáépítünk mindent, amit kell, és visszatérünk a repüléshez. Megéri” – írta az X-en.

A fő versenytárs, a SpaceX-et vezető Elon Musk röviden csak annyit reagált: „Nagyon szerencsétlen eset. Rakétát építeni nehéz dolog.”

A most megsemmisült rakétával a Blue Origin heteken belül az Amazon 48 műholdját tervezte alacsony Föld körüli pályára állítani, a teszt ennek az indításnak volt az egyik főpróbája. A hasznos teher nem volt a rakétán a robbanás idején. Az eset súlyosságát növeli, hogy a cégnek ez az egyetlen indítóállása, ami képes kiszolgálni a New Glenn rakétákat, így hosszabb idejű helyreállításra lehet szükség.

A kudarc különösen érzékenyen érinti a vállalatot és a NASA-t, mivel

az űrügynökség épp kedden jelentette be, hogy a Blue Origin nyerte el a 20 milliárd dolláros holdbázis-program első küldetését.

Ennek keretében már idén egy robotizált leszállóegységet kellett volna a Holdra juttatniuk. Jared Isaacman, a NASA adminisztrátora hangsúlyozta, hogy az űrutazás tele van kihívásokkal, és a történtek után felülvizsgálják a terveket.

„Az űrrepülés nem bocsátja meg a hibákat, egy új, nagy teherbírású rakéta kifejlesztése pedig elképesztően nehéz feladat” – közölte Isaacman, aki korábban magánűrhajósként vált ismertté, mielőtt tavaly a NASA élére nevezték ki.

A NASA átdolgozott terve szerint az Artemis III 2027-ben egy Föld körüli, leszállóegység-randevút tesztelő repülés lesz, az első tényleges holdraszállást pedig az Artemis IV küldetésen tervezik 2028-ban.

A New Glenn hordozórakétával az elmúlt időszakban több probléma is akadt. A rakéta harmadik repülése során áprilisban a hasznos teher egy hiba miatt rossz pályára került, ami után a Szövetségi Légügyi Hivatal vizsgálatot indított. A hatóság épp a múlt héten adott újra engedélyt a cégnek a tesztek folytatására. A New Glenn kulcsfontosságú a Blue Origin számára, mivel ezzel a típussal szállítanák a kereskedelmi megrendeléseket és a NASA számára fejlesztett Blue Moon holdkompot is.

Via The Guardian


Link másolása
KÖVESS MINKET: