Újabb részletek derülhettek ki a koronavírus eredetéről, írja a Wall Street Journal friss kutatásokra hivatkozva.
Több új tanulmányban is a világjárványt okozó törzshöz kötődő koronavírusokat azonosítottak dél-ázsiai és japán denevérekben és tobzoskákban. Ez a kutatók szerint azt jelentheti, hogy jóval elterjedtebbek ezek a kórokozók, mint korábban gondolták, ami hozzájárulhatott a vírus kialakulásához.
Egy másik friss kutatás szerint a vírusban egyetlen aminosav mutációja okozhatta vagy jelentősen elősegíthette, hogy a koronavírus emberekre is fertőző legyen. A kutatást végző intézet munkatársai a koronavírus több mint 180 ezer génszekvenciáját vizsgálták, hogy rájöjjenek, mely mutáció okozhatta, hogy emberekre is veszélyessé vált a vírus.
A szakemberek szerint kulcsfontosságú, hogy megfelelően feltérképezzük a vírus eredetét, hogy elkerülhessük hasonló világjárványok kialakulását.
A friss kutatási eredmények megerősítik az eddigi feltételezéseket, miszerint eredetileg denevérekben jelenhetett meg a vírus, majd természetes mutációk miatt vált az emberekre fertőzővé, feltehetőleg más állatokon keresztül.
Újabb részletek derülhettek ki a koronavírus eredetéről, írja a Wall Street Journal friss kutatásokra hivatkozva.
Több új tanulmányban is a világjárványt okozó törzshöz kötődő koronavírusokat azonosítottak dél-ázsiai és japán denevérekben és tobzoskákban. Ez a kutatók szerint azt jelentheti, hogy jóval elterjedtebbek ezek a kórokozók, mint korábban gondolták, ami hozzájárulhatott a vírus kialakulásához.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Artemis II: fotók a Hold túloldaláról, amit az emberiség még sosem látott
A NASA Artemis II missziójának négyfős csapata sikeresen kerülte meg a Holdat, dokumentálva annak rejtett oldalát. Útjuk során az űrhajósok megdöntötték az Apollo 13 eddigi távolsági csúcsát.
„A Hold, amit most látunk, egyáltalán nem az a Hold, amit a Földről látnak.” Christina Koch, az Artemis II küldetés specialistájának szavai tökéletesen összegzik azt a történelmi pillanatot, amikor négy űrhajós az Orion űrhajó ablakán kitekintve olyasmit látott, amit előttük még soha, senki: a Hold rejtett, túloldali arcát, teljes pompájában, emberi szemmel.
A küldetés nem csupán technikai főpróba volt a jövőbeli holdraszállások előtt, hanem egy új korszak érzelmi és vizuális nyitánya is az űrkutatásban, ahol a felfedezés ismét személyes, emberi élménnyé vált.
Április 6-án este az Artemis II legénysége – Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, valamint Christina Koch és a kanadai Jeremy Hansen küldetésspecialisták – végrehajtotta a küldetés leglátványosabb manőverét, a Hold melletti elhaladást.
Miközben átszáguldottak az égitest túloldala felett, nemcsak lélegzetelállító fotókat és élőképeket küldtek haza, de megdöntötték az Apollo–13 több mint fél évszázados rekordját is, mintegy 406 771 kilométerre távolodva a Földtől.
A „soha nem látott” képek kifejezés itt nem azt jelenti, hogy a Hold túloldaláról ne lennének felvételeink – a szovjet Luna–3 szonda már 1959-ben elkészítette az első homályos fotókat –, hanem azt, hogy az emberiség most először láthatta közvetlenül, saját szemével ezeket a tájakat.
A NASA hivatalos repülésközi frissítése szerint a legénység olyan részleteket és összefüggéseket figyelt meg, amelyeket a robot-szondák képei sosem adhatnak vissza teljesen.
Az űrhajósok nagy felbontású kamerákkal krátereket, ősi lávafolyásokat és tektonikai töréseket fotóztak.
A megfigyelések csúcspontja a közel 965 kilométer átmérőjű, gigantikus Orientale-medence volt, amely a Hold peremén elhelyezkedő, koncentrikus körökből álló becsapódási struktúra. Az Orion pályája tökéletes rálátást biztosított a teljes medencére.
„Szabad szemmel is rálátunk az Orientale-ra… az egész medence látszik” – jelentette a parancsnok, Reid Wiseman, hangjában érezhető izgalommal. Ez a látvány eddig csak a tudományos modellek és a szondák által összeillesztett mozaikképek kiváltsága volt.
A küldetés ezen szakasza számokban is lenyűgöző. Az Orion legközelebb nagyjából 6 550 kilométerre közelítette meg a Hold felszínét.
A túloldali átrepülés során a Hold teljesen leárnyékolta a Földet, így a houstoni irányítóközponttal a kapcsolat mintegy 40 percre megszakadt. Ez a tervezett rádiócsend az űrhajósok számára egyedülálló, elszigetelt élményt jelentett.
A manőver végén pedig egy kozmikus ráadást is kaptak: az űrhajó a Hold árnyékkúpjába került, így a legénység közel egyórás, teljes napfogyatkozást élhetett át, páratlan kilátást nyerve a Nap fénylő koronájára, amelyet a Földről sosem láthatunk ilyen tisztán.
Az események emberi oldalát talán a földi irányítás reakciói és az űrhajósok személyes üzenetei adják vissza a leghitelesebben.
„Hallani lehetett a hangjukban az izgalmat… egyszerűen odáig voltak a Hold látványától” – mondta Jennifer Hellmann, a NASA tudományos csapatának egyik vezetője a Space.com-nak.
A küldetés legkockázatosabb manővere, a transzlunáris befecskendezés (TLI) után, amely végleg a Hold felé irányította őket, Jeremy Hansen a földi csapatnak üzent. „Személy szerint érezhettük a kitartásotok erejét a manőver minden másodpercében” – fogalmazott a Live Science tudósítása szerint.
Bár a látvány történelmi, az Artemis II elsődleges célja a technológiai teszt.
A tíz napos út során a NASA a legapróbb részletekig vizsgálja az Orion űrhajó életfenntartó, navigációs és kommunikációs rendszereinek működését valós, mélyűri körülmények között. Az űrhajósok által végzett célzott geológiai megfigyelések és az általuk készített nagy felbontású képek felbecsülhetetlen értékű adatokkal szolgálnak a következő küldetés, az Artemis III tervezéséhez, amelynek célja már az ember visszajuttatása a Hold felszínére.
A küldetés során tesztelték a nagy sávszélességű lézeres adatátviteli rendszert is, amely a jövőbeli Hold- és Mars-missziók kommunikációjának alapja lehet.
Az Artemis II a tervek szerint április 11-én, egy tíz napos utazás után landol a Csendes-óceánon, San Diego partjainál.
A mostani sikeres Hold-kerülő manőverrel azonban a legfontosabb mérföldkövön már túl vannak. Bebizonyították, hogy a technológia és az emberi tényező is készen áll a következő nagy ugrásra.
„A Hold, amit most látunk, egyáltalán nem az a Hold, amit a Földről látnak.” Christina Koch, az Artemis II küldetés specialistájának szavai tökéletesen összegzik azt a történelmi pillanatot, amikor négy űrhajós az Orion űrhajó ablakán kitekintve olyasmit látott, amit előttük még soha, senki: a Hold rejtett, túloldali arcát, teljes pompájában, emberi szemmel.
A küldetés nem csupán technikai főpróba volt a jövőbeli holdraszállások előtt, hanem egy új korszak érzelmi és vizuális nyitánya is az űrkutatásban, ahol a felfedezés ismét személyes, emberi élménnyé vált.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új kutatás bizonyítja: a tetoválás ára a legyengült immunrendszer lehet
A testművészet népszerű formája tartós immunológiai következményekkel járhat a szervezet számára. A festék elhúzódó gyulladást okozhat a nyirokcsomókban és allergiás reakciókat válthat ki.
A tetoválás nem csak emlék: évtizedekre a testedbe kerülő kémiai koktél, amely az immunrendszereddel folyamatos párbeszédet folytat – és ennek a beszélgetésnek ma már egyre több következményét látjuk.
A tetoválófestékek összetett keverékek, amelyekben a színt adó pigmentek mellett hordozófolyadékok, tartósítószerek és szennyeződések is vannak.
Sok pigmentet eredetileg ipari célokra fejlesztettek ki, például autófestékekhez, műanyagokhoz vagy nyomtatótonerhez.
A tintákban nyomokban előfordulhatnak nehézfémek, köztük nikkel, króm és kobalt, amelyek allergiás reakciókat és immunérzékenységet válthatnak ki. A szerves vegyületek között megtalálhatók az azofestékek, amelyek napfény vagy lézeres eltávolítás hatására potenciálisan rákkeltő aromás aminokra bomolhatnak, valamint a fekete tintákban gyakori, szintén karcinogénnek minősített policiklusos aromás szénhidrogének.
A vörös, sárga és narancssárga festékek gyakrabban okoznak allergiát és krónikus gyulladást.
A bőr mélyebb rétegébe, az irhába juttatott festékszemcséket az immunrendszer idegen anyagként azonosítja.
A falósejtek megpróbálják eltávolítani őket, de a részecskék túl nagyok, ezért a sejtekbe zárva maradnak – ez adja a tetoválás tartósságát. A folyamat azonban nem áll meg a bőrben.
A pigmentrészecskék a nyirokrendszeren keresztül elvándorolhatnak, és felhalmozódhatnak a közeli nyirokcsomókban, amelyek az immunvédekezés központi szervei.
Egy friss, állatokon végzett kísérlet tudományos összefoglalója megerősíti, hogy a tetoválópigmentek akár két hónapig tartó, elhúzódó gyulladást okozhatnak a nyirokcsomókban.
A kutatók azt is megfigyelték, hogy ha a tinta egy oltás beadási helyén van jelen, az oltás-specifikus módon módosíthatja az immunválaszt. A COVID–19 elleni vakcinára adott immunreakció például csökkent mértékű volt. Ez nem jelenti azt, hogy a tetoválások veszélyessé tennék az oltásokat, inkább arra utal, hogy a pigmentek bizonyos körülmények között megzavarhatják az immunsejtek kommunikációját.
Bár jelenleg nincs bizonyíték a tetoválások és a rák kialakulása közötti közvetlen kapcsolatra, laboratóriumi és állatkísérletes adatok potenciális kockázatokra utalnak.
A pigmentek idővel, illetve UV-fény vagy lézeres eltávolítás hatására lebomolhatnak, és toxikus, esetenként rákkeltő melléktermékeket képezhetnek. Megállapításra került, minél nagyobb és színesebb egy tetoválás, annál nagyobb a szervezetbe jutó kémiai teher.
A leggyakrabban dokumentált egészségügyi kockázatok az allergiás és gyulladásos reakciók.
Különösen a vörös tinta esetében jelentkezhet tartós viszketés, duzzanat és apró gyulladásos csomók, úgynevezett granulómák. Ezek a tünetek hónapokkal vagy akár évekkel a tetoválás elkészítése után is megjelenhetnek, kiválthatja őket napfény vagy az immunrendszer állapotának megváltozása.
Emellett a nem megfelelő higiénia fertőzésekhez is vezethet, például hepatitis B és C fertőzéshez.
A tetoválófestékek szabályozása világszerte egyenetlen, sok gyártó nem köteles a teljes összetevőlistát feltüntetni. Az Európai Unió 2022 óta szigorúbb határértékeket alkalmaz a tetováló- és sminktetováló-festékekben található több ezer veszélyes anyagra.
A kockázatok csökkentése érdekében érdemes engedéllyel működő, a higiéniára gondosan ügyelő szalont választani, érdeklődni a felhasznált festékek összetételéről, és krónikus betegség esetén konzultálni a kezelőorvossal.
A szakértők azt is javasolják, hogy az oltásokat ne frissen tetovált területre adják be, a meglévő tetoválásokat pedig óvjuk az erős napfénytől.
A tetoválás nem csak emlék: évtizedekre a testedbe kerülő kémiai koktél, amely az immunrendszereddel folyamatos párbeszédet folytat – és ennek a beszélgetésnek ma már egyre több következményét látjuk.
A tetoválófestékek összetett keverékek, amelyekben a színt adó pigmentek mellett hordozófolyadékok, tartósítószerek és szennyeződések is vannak.
Sok pigmentet eredetileg ipari célokra fejlesztettek ki, például autófestékekhez, műanyagokhoz vagy nyomtatótonerhez.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hajnalban megdől az 56 éves rekord: az Artemis-2 űrhajósai mindenkinél messzebb jutnak
Az Orion űrhajó legénysége megdönti az Apollo–13 küldetés távolsági rekordját. A csúcsot a Hold túlsó oldala felett érik el, nagyjából 406 773 kilométerre a Földtől.
Ma éjjel az emberiség újra átlépi a saját határait: az Artemis–2 legénysége a Hold túlsó oldala felett repülve kedd hajnali 01:07-kor minden korábbinál messzebb kerül a Földtől – adja hírül a Reuters alapján a 24.hu.
Az Orion űrhajó magyar idő szerint hétfőn kora reggel, 06:37-kor lépett be a Hold gravitációs mezejébe, megkezdve ezzel a küldetés legizgalmasabb szakaszát.
A Hold megkerülése este 20 óra 45 perckor kezdődhet, és nagyjából hat órát vesz igénybe. Ennek során az űrhajó a Hold Földről nem látható oldala fölé kerül, a kapcsolat pedig várhatóan ideiglenesen megszakad a houstoni irányítóközponttal.
A misszió csúcspontja kedd hajnalban, hajnali 1 óra 7 perckor jön el, amikor a legénység eléri a Földtől mért maximális, nagyjából 406 773 kilométeres távolságot.
Ezzel több mint 6600 kilométerrel döntik meg az Apollo–13 legénységének 56 éve fennálló rekordját.
A távolsági csúcs beállítása mellett a küldetés tudományosan is rendkívüli jelentőségű. A legénység nagyjából 6550 kilométeres magasságból, ritka, nagy magasságú nézőpontból figyelheti meg az égitest sötét oldalát.
Christina Koch űrhajós a Hold vonzáskörzetébe lépve így kommentálta a történelmi pillanatot:
„Most már a Hold felé zuhanunk, ahelyett hogy a Földtől távolodnánk. Ez egy elképesztő mérföldkő!”
A küldetést egy négyfős, tapasztalt legénység hajtja végre: Reid Wiseman parancsnok, Victor Glover pilóta, valamint Christina Koch és a kanadai Jeremy Hansen küldetésspecialisták.
Az út a Holdig sem volt eseménytelen. A sikeres indítás után az Orion egy közel hatperces hajtóműgyújtással hagyta el a Föld körüli pályát, és megkezdte útját a Hold felé. Útközben a legénység lélegzetelállító felvételeket küldött haza a Földről. A misszió során egy kisebb technikai probléma is adódott: meghibásodott az űrvécé, de a hibát a földi irányítás segítségével sikerült elhárítani.
A Hold megkerülése után az Orion elhagyja az égitest vonzáskörzetét, és megkezdi a hazafelé tartó utat. A nagyjából tíznapos tesztrepülés a tervek szerint a Csendes-óceánon ér véget vízreszállással.
Ma éjjel az emberiség újra átlépi a saját határait: az Artemis–2 legénysége a Hold túlsó oldala felett repülve kedd hajnali 01:07-kor minden korábbinál messzebb kerül a Földtől – adja hírül a Reuters alapján a 24.hu.
Az Orion űrhajó magyar idő szerint hétfőn kora reggel, 06:37-kor lépett be a Hold gravitációs mezejébe, megkezdve ezzel a küldetés legizgalmasabb szakaszát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elképesztő felfedezés: száz éven belül összeütközhet két szupernagy tömegű fekete lyuk
A 464 millió fényévre lévő Mrk 501 galaxisban két szupernagy tömegű fekete lyuk kering egymás körül rendkívül közel. A modellek szerint az összeolvadásuk kevesebb mint száz éven belül megtörténhet.
A Mrk 501 nevű, tőlünk 464 millió fényévre lévő blazár magjában két szupernagy tömegű fekete lyuk keringhet egymás körül, amelyek a jelek szerint akár egy évszázadon belül össze is olvadhatnak. A felfedezésről szóló, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatóknak most először sikerült közvetlen képalkotással azonosítaniuk egy kettős anyagsugár-rendszert egy blazár központjában, ami a kettős fekete lyuk eddigi legerősebb bizonyítéka.
„Eddig még nem észlelték közvetlen képalkotással blazármagban kettős jet rendszerét. Így a jelen munka az első kettős jet rendszer detektálását jelenti, ami egy szupernagy tömegű fekete lyukakból álló bináris létére utal a blazár magjában”
– írják a Silke Britzen által vezetett kutatócsoport tagjai.
A csillagászok 23 éven át követték nyomon a galaxis központját rendkívül nagy felbontású rádiótávcsövekkel. Az adatok elemzésekor egy második, halványabb anyagsugár (jet) rajzolódott ki, amely az óramutató járásával ellentétesen hurkolódik a galaxis magja körül. A felfedezés összetettségét Silke Britzen, a Max Planck Rádiócsillagászati Intézet csillagásza így jellemezte:
„Az adatok értékelése olyan érzés volt, mintha hajón lennénk. Mozgásban van az egész jetrendszer. Ezt megmagyarázhatja két fekete lyuk rendszere: az orbitális sík imbolyog.”
A megfigyelt mozgásokból két jellegzetes periódust vezettek le. Az egyik egy hétéves ciklus, ami a kutatók szerint a jetrendszer billegésének felel meg. A másik egy jóval rövidebb, mindössze 121 napos periódus, ami a két fekete lyuk egymás körüli keringési idejével lehet azonos. A számítások szerint a két objektum rendkívül közel, egymástól legfeljebb 0,0026 parszekre keringhet. Ez a távolság azért is figyelemre méltó, mert megoldást kínálhat a „végső parszek-problémára”, amely szerint a fekete lyukak pályája egy bizonyos közelségnél megrekedhet.
A felfedezés jelentőségét az adja, hogy ha a számítások helyesek, az összeolvadás emberi időléptékben, kevesebb mint száz éven belül megtörténhet.
Egy ilyen esemény hatalmas mennyiségű, alacsony frekvenciájú gravitációs hullámot keltene, amelyeket a Földön pulzár-időzítő hálózatokkal lehetne észlelni.
„Ha gravitációs hullámokat detektálunk, akár azt is láthatjuk, hogy a frekvenciájuk fokozatosan emelkedik, miközben a két óriás az ütközés felé spirálozik. Ritka esély lenne szemtanúként végigkövetni egy szupernagy tömegű fekete lyukak közti összeolvadást”
– mondta Héctor Olivares, a Radboud Egyetem csillagásza.
A kutatók a következő lépésként a rendszer folyamatos rádiós megfigyelését tervezik a periódusok megerősítésére, valamint a pulzár-időzítő hálózatok méréseinek célzott elemzését a Mrk 501 irányában. Bár a kettős fekete lyuk jelenleg a legvalószínűbb magyarázat a galaxis viselkedésére, a tudósok hangsúlyozzák, hogy a következtetés még nem végleges, és további vizsgálatok szükségesek a megerősítéséhez.
A Mrk 501 galaxist a csillagászok régóta gyanították, hogy kettős fekete lyuknak ad otthont, de mivel a Föld felé irányuló anyagsugara rendkívül fényes, ez eddig megnehezítette a mag részletes vizsgálatát. Korábbi, több hullámhosszon végzett kutatások már utaltak időszakos jelekre a galaxisból érkező sugárzásban, de a mostani, kettős jetet ábrázoló képek adják az eddigi legközvetlenebb bizonyítékot a bináris rendszer létezésére.
A Mrk 501 nevű, tőlünk 464 millió fényévre lévő blazár magjában két szupernagy tömegű fekete lyuk keringhet egymás körül, amelyek a jelek szerint akár egy évszázadon belül össze is olvadhatnak. A felfedezésről szóló, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatóknak most először sikerült közvetlen képalkotással azonosítaniuk egy kettős anyagsugár-rendszert egy blazár központjában, ami a kettős fekete lyuk eddigi legerősebb bizonyítéka.
„Eddig még nem észlelték közvetlen képalkotással blazármagban kettős jet rendszerét. Így a jelen munka az első kettős jet rendszer detektálását jelenti, ami egy szupernagy tömegű fekete lyukakból álló bináris létére utal a blazár magjában”
– írják a Silke Britzen által vezetett kutatócsoport tagjai.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
