Kitilthatják a turistákat a 'sárkány szigetéről', mert folyamatosan lopják az állatokat
Az indonéz központi kormány tanulmányozza azt a javaslatot, hogy 2020-tól lezárják a turisták elől Komodo szigetét, amely a világ legnagyobb gyíkfajtájáról híresült el.
A nevezetes húsevő varánusz, amely „komodói sárkány” néven ismert, nemcsak a turisták inváziója miatt került végveszélybe, hanem a csempészek miatt is.
A „sárkánynak”, amelynek kifejlett példányai elérhetik a 3 méter hosszúságot és 70-90 kg-ot is, Komodo az egyetlen élőhelye. Jelenleg 5700 példány él a három szigeten elterülő komodói nemzeti parkban a WWF szerint.
A múlt évben a sziget kormányzója javasolta, hogy a látogatók belépti díját emeljék 500 dollárra, ami a jelenlegi 50-szerese lett volna, de ezt elutasították. Jelenleg havonta 10 turista özönli el Komodót. Közben márciusban a rendőrség lecsapott egy kilenc tagú bandára, amely korábban 41 varánuszt rabolt el, csempészett ki a szigetről, és egyenként 35.000 dollárért adták el a nagy csúszómászókat.
A „sárkány” vére ugyanis összetétele miatt értékes antibiotikum-alapanyag a gyógyszeriparnak.
A sziget idegenforgalmi bezárását 2020-ra tervezik a helyi hatóságok. A djakartai kormány elvben igent mondott rá. Ha az intézkedésre valóban sor kerül, a környezetvédők megpróbálják újra elszaporítani az őshonos növényeket és állatokat, hogy Komodo egy olyan természetes paradicsom lehessen, mint Galapagos - írja a Huffington Post.