Kiderült, miért lehet sokkal több kráter a Hold túloldalán, ami a Földről soha nem látható
Mindegy, hogy a Földről honnan szemléljük, a Holdnak mindig csak egy arcát láthatjuk. A másik oldal állapotáról csak űrszondák segítségével szerezhetett tudomást az emberiség. Ez alapján tudjuk, hogy a Föld felőli oldalt holdmária borítja, hatalmas vulkáni bazaltsíkságok, amelyek sötét foltokként jelennek meg, miközben a másik oldala telis-tele van kráterekkel. Ez a rejtély azóta fennáll, hogy az 1960-as években az első űrszonda megkerülte a Holdat – írja a Sciencealert.
A különböző tulajdonságokat összevetve a számítógépes modellezés szerint egykor történt egy hatalmas Holdbecsapódás, ami a lávafolyamok következtében átalakította a bolygó közelebbi oldalát. A csillagászok már régóta sejtik, hogy ezt a részt korábban magma borította volt, ami aztán lehült és kisimította a sziklás felszínt – emiatt láthatjuk mi is a rajta található sötét foltokat. A vulkáni tevékenység kiváltó oka azonban vitatott, és ezzel még nem nyert magyarázatot a két oldal eltérése sem.
Ez a medence a Hold egyik legnagyobb és legrégebbi ütközésének maradványa. A szimulációk azt mutatják, hogy a mintegy 4,3 milliárd évvel ezelőtti esemény éppen a megfelelő időben és a megfelelő helyen történt ahhoz, hogy változásokat kezdeményezzen a holdköpeny egyik oldalán.
A becsapódás által keltett hatalmas hő olyan mértékben felmelegíthette a köpeny felső részét a közeli oldalon, hogy – a szakértők szerint – ez a kálium, a ritkaföldfémek, a foszfor és a hőtermelő elemek, például a tórium koncentrációjához vezethetett. És pontosan ezek azok az anyagok, amelyeket a tudósok a Hold kőzetmintáiban megtaláltak a Föld felőli részen.
– magyarázza Matt Jones, a Brown Egyetem kutatója. „Azt gyanítjuk, hogy ez hozzájárult a köpeny olvadásához, amely a felszínen látható lávafolyamokat eredményezte” – tette hozzá. A szimulációk szerint a legősibb közeli vulkán 200 millió évvel a becsapódási események után tört ki. De a vulkáni tevékenység intenzív epizódjai tovább folytatódtak a Hold közeli oldalán – akár 700 millió évvel a becsapódás után is.
Szakértők szerint a Hold felénk eső orcája jobban reagált a találatra egyrészt amiatt, hogy a becsapódás merre szállította a hőtermelő anyagokat, másrészt a gravitáció enyhe változásai miatt. Az általuk vázolt minden forgatókönyv egyetért abban, hogy a felső köpeny a déli féltekén felforrósodott, és az északi félteke felé kezdett folyni, a közeli oldalon keresztül haladva. Eközben a túlsó oldalon lévő felső köpeny túl hideg maradt ahhoz, hogy ugyanazt az anyagot hasonló módon ossza el. Ez a különbség pedig könnyen előidézhette a Hold két arcán megfigyelhető aszimmetriát.