Kemenesi: Nem éri meg elutasítani a felajánlott vakcinát és várni egy másikra a jelenlegi vírushelyzetben

A Klímapolitikai Intézet egy Facebook-posztban magyarázta el a jelenlegi európai hőséget okozó jelenség hátterét. Azt írják, „a meteorológiában a hőkupola (heat dome) nem egy különálló időjárási jelenség, hanem egy olyan légköri helyzet, amikor egy tartós, erős magasnyomású képződmény hosszabb időre egy térség fölött rögzül”.

A magasban a levegő folyamatosan süllyed, közben összenyomódik és felmelegszik. Ez a süllyedő, meleg levegő gátolja a felhőképződést és a csapadék kialakulását, így a napsugárzás szinte zavartalanul melegítheti a felszínt.

A talaj, az épületek és az aszfalt napközben egyre jobban felmelegszenek, éjszaka pedig már nem tudnak kellően lehűlni, ezért a következő nap még magasabb hőmérsékletről indul.

Pontosan ez a folyamat zajlik a jelenlegi európai hőhullám során is. Egy Közép- és Nyugat-Európa felett stabilizálódott, nagykiterjedésű magasnyomású rendszer áll a hátterében, amihez részben észak-afrikai eredetű, rendkívül meleg légtömegek társulnak. A felhőzet hiánya és a tartós napsütés miatt több országban 40 °C körüli vagy azt meghaladó hőmérséklet alakul ki.

Ahogy a magasnyomású rendszer kelet felé helyeződik, úgy éri el a hőség Közép-Európát, így Magyarországot is, ahol a napokig tartó 40 fokos hőség miatt a legmagasabb szintű riasztást is elrendelték, amikor ránk zár a hőkupola.

A stabil magasnyomású rendszer egyfajta akadályt képez a ciklonok számára. „A futóáramlás (jet stream) hullámzása miatt a ciklonok és frontjaik többnyire északabbra kerülik meg ezt a magasnyomású területet, ezért hosszabb ideig nem érkezik jelentős lehűlést vagy csapadékot hozó front.”

Az intézet hangsúlyozza, hogy a hőkupola önmagában nem a klímaváltozás következménye, hiszen ilyen blokkoló helyzetek korábban is kialakultak. Az éghajlatváltozás azonban jelentősen felerősíti a hatásukat. „Mivel a Föld átlaghőmérséklete már mintegy 1,3–1,5 °C-kal magasabb az iparosodás előtti időszakhoz képest, ugyanaz a légköri helyzet ma nagyobb hőséget eredményez, mint néhány évtizeddel ezelőtt.”

A tartós kánikula ezért ma már komoly társadalmi és gazdasági kihívást jelent, növelve az egészségügyi kockázatokat, az aszály és az erdőtüzek veszélyét, miközben megterheli az energiaellátó rendszereket is.

Nyugat-Európát az elmúlt napokban rekordközeli, helyenként rekordot döntő júniusi hőhullám érte el egy kiterjedt hőkupola alatt, több helyen 40 °C fölé emelve a hőmérsékletet. A World Weather Attribution gyorsvizsgálata szerint a mostanihoz hasonló európai hőhullámok esélye a klímaváltozás miatt többszörösére nőtt, és mintegy 50 évvel ezelőtt gyakorlatilag lehetetlenek lettek volna.

A helyzetre reagálva Franciaországban a hatóságok közrendezvényeket korlátoztak, miközben a Meteorológiai Világszervezet (WMO) előrejelzése szerint a hőség a következő hetekben Közép-Európa felé terjeszkedhet. A WHO európai irodája friss figyelmeztetésében rámutatott: a hő miatti halálozás mértéke az utóbbi években példátlan, és nagy részben megelőzhető lenne célzott intézkedésekkel.

Ma, magyar idő szerint nagyjából 13:15-kor egy különleges csillagászati együttállás következtében a Föld lakosságának 99 százaléka néhány percre egyszerre kap valamilyen formában napfényt. Aki tegnap lemaradt a jelenségről, ma újabb esélyt kap.

A friss számítások szerint ugyanis nem egyedi eseményről van szó, hanem egy közel két hónapon át tartó időszakról, amelynek szinte minden napján bekövetkezik ez a szinte globális napfény-pillanat.

A legfrissebb adatok szerint május 18-tól július közepéig nagyjából 60 napon át minden nap van egy rövid időablak, amikor az emberiség szinte egésze a nappali oldalon vagy a szürkületi zónákban tartózkodik. A napi csúcspont általában 13:00 és 13:03 között van.

A 99 százalékos arányba beletartozik mindenki, aki a szürkület különböző fázisait éli át, beleértve a csillagászati szürkületet is, amikor a Nap már 12–18 fokkal a horizont alatt van.

A lakosság körülbelül 3 százaléka ebben a zónában tartózkodik a csúcspont idején. Ilyenkor jellemzően Ausztrália, Új-Zéland, Délkelet-Ázsia és az Antarktisz egyes részei maradnak teljes sötétségben.

A jelenség magyarázata a Föld szárazföldjeinek és népességének egyenlőtlen eloszlásában rejlik. A szárazföldek mintegy 68 százaléka, a lakosság nagyjából 90 százaléka pedig az északi féltekén él. Amikor ez a félteke a Nap felé fordul a nyári hónapokban, a sűrűn lakott területek döntő többsége egyszerre kerül a nappali oldalra. Így a társadalom nagy többsége, a politikai kommunikációban is gyakran emlegetett 99 százalék, egyszerre részesül a Nap fényéből.

A számításokat a timeanddate.com szakemberei végezték a Columbia Egyetem Földtudományi Információs Hálózati Központjának népességadatai alapján. Először 2022-ben igazolták a mém valóságalapját, majd 2023-ban finomították az elemzést, amiből kiderült, hogy nem egyetlen napról, hanem egy hosszabb időszakról van szó.

Egy friss Nature-tanulmány felborítja a neandervölgyi ember kihalásának egyik legnépszerűbb elméletét. A kutatás szerint az északnyugat-európai, késői neandervölgyiek genetikai értelemben nem voltak beltenyésztettek, sőt, meglepően egészségesnek tűntek nem sokkal az eltűnésük előtt – írta a BBC Science Focus. A felfedezés tovább mélyíti az emberi evolúció egyik legnagyobb rejtélyét.

A kutatók 27 neandervölgyi egyed DNS-ét elemezték, akik a belga és franciaországi Meuse-medencében éltek 40–49 ezer évvel ezelőtt.

Az eredmények alapján szinte semmi nyoma nem volt a közeli rokonok közötti szexnek, még az első unokatestvéri szintig sem. Ez éles ellentétben áll a korábban vizsgált, Szibériában élt neandervölgyiek adataival, és azt mutatja, hogy ez a nyugat-európai populáció nem egy elszigetelt, genetikai problémákkal küzdő csoport volt.

A tanulmány egyik szerzője, Dr. Benjamin Peter, a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet genetikusa szerint az adatok egyáltalán nem egy haldokló populáció képét festik.

Prof. Omer Gokcumen, a University at Buffalo evolúciós antropológusa szerint a kutatás szembemegy azzal a népszerű elképzeléssel, hogy a beltenyészet okozta a neandervölgyiek vesztét.

„Ez ellentmond annak az elképzelésnek, hogy a neandervölgyiek beltenyészet miatt beteg, lesoványodott populációvá váltak, ami demográfiai összeomlásukhoz vezetett. Így a kérdés továbbra is az: miért zsugorodott a populációjuk, és végül miért olvadtak be a modern emberek közé?” – tette fel a kérdést a professzor.

A válasz egyik lehetséges eleme az aszimmetrikus génáramlás lehet. A genetikai adatok azt mutatják, hogy míg a neandervölgyiek örökítőanyaga bekerült a modern emberek genomjába, ez fordítva nem történt meg a késői időszakban.

A kutatás legfőbb tanulsága, hogy a neandervölgyiek eltűnése nem egyetlen okra vezethető vissza, hanem egy összetett, régiónként eltérő folyamat eredménye lehetett. Míg egyes területeken, például Szibériában, az elszigeteltség valóban szerepet játszhatott, Nyugat-Európában más tényezők, mint a demográfiai nyomás bizonyulhattak döntőnek.

A mostani felfedezésről szóló tanulmány június 24-én jelent meg a Nature tudományos folyóiratban. A Max Planck Társaság még aznap közleményt adott ki, amelyben kiemelték, hogy

Via BBC ScienceFocus

Egy friss matematikai számítás szerint 95 százalékos bizonyossággal legfeljebb 17 100 évünk maradt a Földön. Az állítás a „végítélet-érv” egy modern számításon alapul, amely kizárólag statisztikai alapon próbál következtetni az emberi faj hátralévő idejére. A gondolatmenetet nemrég a Scientific American tudományos lap elevenítette fel, konkrét számokkal alátámasztva az eredményt.

Az elmélet a kopernikuszi elvből indul ki, vagyis abból, hogy megfigyelőként nem foglalunk el kivételezett, hanem egy teljesen véletlenszerű helyet az emberiség teljes idővonalán. Ha elfogadjuk, hogy eddig nagyjából 117 milliárd ember született, és 95 százalékos eséllyel nem az emberiség legelső 5 százalékában élünk, akkor ebből kikövetkeztethető a valaha élt emberek maximális száma.

Ha az elmúlt évtizedekre jellemző, nagyjából évi 130 milliós születési rátával számolunk, akkor ez a létszám körülbelül 17 100 év alatt telik be.

A gondolatkísérletet egy egyszerű példával lehet szemléltetni. Képzeljünk el két dobozt: az egyikben 10, a másikban 100 000 számozott pingponglabda van. Ha véletlenszerűen kihúzunk egyet, és a 4-es számút kapjuk, jóval valószínűbb, hogy a kevesebb labdát tartalmazó dobozból húztuk. A végítélet-érv szerint hasonló a helyzet az emberiséggel is: az, hogy a már 117 milliárd embert számláló történelemben élünk, valószínűbbé teszi azt a forgatókönyvet, hogy az emberiség teljes létszáma nem lesz csillagászatilag magas.

Az ötlet nem új, gyökerei Brandon Carter asztrofizikus 1980-as évekbeli munkájáig nyúlnak vissza, de széles körben J. Richard Gott tette ismertté egy 1993-as cikkében. Gott akkor jóval tágabb, 5100 és 7,8 millió év közötti időt jósolt az emberiség jövőbeli fennmaradására, ami jól mutatja, mennyire érzékeny a modell a kezdeti feltételezésekre.

A Scientific American cikkének szerzője így összegzi a statisztikai modell egyik lehetséges kimenetelét:

Fontos hangsúlyozni, hogy a végítélet-érv erősen vitatott, és a legtöbb tudós nem tekinti tudományos előrejelzésnek. A kritikusok szerint az alapfeltevés – hogy véletlenszerűen helyezkedünk el az idővonalon – megkérdőjelezhető, hiszen maga a tény, hogy képesek vagyunk ilyen elméleteket gyártani, egy viszonylag fejlett, tehát talán nem annyira „átlagos” korra utal.

A módszer ráadásul semmit nem mond a kihalás lehetséges okairól. Míg a statisztikai érvelés egy elvont gondolatkísérlet, más tudományos forgatókönyvek az emberiség kihalása kapcsán konkrét fizikai folyamatokra, például a klímaváltozás láncreakciószerű hatásaira építenek.