Kapu Tibor diákoknak árulta el, hogy miről álmodik, mi volt eddig a legizgalmasabb az utazásában és hogy elutazna-e a Marsra
Gyerekkel beszélgetett Kapu Tibor az űrből. Szerdán élőben kérdezhettek a magyar űrhajóstól általános és középiskolás diákok. A tizenhat fiatal a győri Moblilisben, a Széchenyi István Egyetem (SZE), a Mobilis Interaktív Élményközpont, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Csillagközi kapcsolatok napja elnevezésű programjának keretében tehetett fel kérdéseket a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén tartózkodó kutató űrhajósnak.
A közel háromszáz diák részvételével zajló tízperces beszélgetést az Egyesült Allamokban lévő marylandi földi állomáson keresztül hozták létre, mivel az ISS akkor Észak-Amerika felett haladt át.
Kapu Tibort többek között a káros sugárzás elleni védekezésről kérdezték, de szóba került az is, mikor izgult a legjobban. Az űrhajós elmesélte, hogy a felbocsátás pillanatai voltak számára a legizgalmasabb pillanatok, és bár nem izgult, de izgatott volt, hiszen már két hetet csúsztak az eredeti időponthoz képest, és pár másodpercig a kabinban ülve is kérdéses volt az indulásuk.
Az űrbéli csöndről is érkezett kérdés. Erre válaszolva elmondta, hogy a kilövést követő nyolc és fél perc rendkívül zajos volt, majd mikor ennek vége lett,
Ugyanakkor az ISS-ben egyáltalán nincs csend, mert folyton mennek a különféle gépek, berendezések, és ő maga is elég hangosan szokott nevetni.
Megkérdezték azt is tőle, hogy milyen ételt vinne magával az űrbe. Erre egyből rávágta, hogy Túró Rudit. De a mostani útra is vitt magával édességet és Erős Pistát, amit a többi űrhajós is kedvel. Azt is elárulta, hogy nem nagyon szokott emlékezni az álmaira, de az elmúlt időben álmodott a családjával, az űrutazással és a munkájáról is.
Biztos abban, hogy háziállatok is mehetnek majd egyszer az űrutazásra. Bár ő maga inkább kutyát szeretne, de egy ilyen úton a macskával is megelégedne – mondta. Hozzátette, hogy a cicák már képesek a falon mászni, akkor biztos nem lesz gondjuk a lebegéssel sem.
A legtöbb kísérlet, amit fent végeznek, akár különleges felfedezést is hozhat, de az űrhajós abban bízik, hogy a kísérletei segítenek majd azoknak, akik a Földön végzik a munkájukat.
Az is kiderült, hogy egy idegen civilizációnak az ételeket és a zenét mutatná meg, mert azt tapasztalta, hogy ez a két dolog tudja legjobban összehozni az embereket is.
Egy kérdésre, hogy lehet-e bújócskázni az űrállomáson, elárulta, hogy neki általában a tárgyai bújnak el, de eddig szerencsére mindent megtalált. De ha valaki szeretne pár órára elbújni, arra is van azért lehetőség.
VIDEÓ: A beszélgetésről