Ezért ragadnak a fülünkbe bizonyos zeneszámok
Talán még egy tántoríthatatlan mulatós RAJongó is ideges lesz kissé, ha már hetvenmilliomodjára csendül fel kedvenc Kis Grófo-dala.
De mik ezek a "ragadós számok", amelyek beleveszik magukat a fejünkbe, és utána képtelenség szabadulni tőlük?
Milyen számokról van szó általában?
Erre a kérdésre keresik a választ a kutatások, melyek azt is megállapították, hogy vannak közös vonások ezekben a dalokban. Gyakran találkozunk ismétlődő ritmusokkal és váratlan szünetekkel, ráadásul megkülönböztetett hangmagasságokkal is operálnak ezek a számok.
"Az egységes konklúzió az, hogy a zene egyszerű, spontán visszaidézhető legyen, benne egy kis egyediséggel, mely segít az agynak újra meg újra előhozni" - magyarázza Kelly Jakubowski, a Durham University Zeneművészeti Tanszékének posztgraduális kutatója.
Egy átlagos jelenség
A tudósok gyakran "Involuntary Musical Imagery"-nek (INMI) azaz, Önkéntelen Zenei Leképzésnek hívják ezt a folyamatot. A Psychology of Music tudományos folyóirat 2012-es kutatásában kimutatták, hogy a finn internetezők 90%-a beszámolt INMI-ről legalább egyszer a héten.
Minél muzikálisabb valaki, annál inkább tapasztal hasonló "beragadást" a fejében.
A 2006-os Journal of Consciousness Studies kiadásában egy zongorista és zeneszerző konstans INMI-jét vizsgálták. A zongorista eképpen jellemezte a zavaró jelenséget: "Lényegében semmi élvezeteset nem találok a PMT-ben (Perpetual Music Track, az INMI szinonimája), inkább kikapcsolnám, ha lehetne."
Az érzelmesebb számok jobban elraktározódnak fejünkben, mely elvonja a figyelmet a valóság történéseiről. Azt gondolnánk, hogy a leginkább idegesítő számokra fogunk a legtovább emlékezni, de a kutatások szerint csak a dalok harmada kellemetlen élmény, véli Jakubowski.
A fülbemászó zenék
Érdekesség, hogy az adott számról való beszélgetés nem befolyásolta a megmaradást. A 2012-ben Thessalonikiben megrendezett Music Perception and Cognition (Zeneészlelés és megismerés) konferencián megállapították, hogy a hosszabb hangok rövidebb szünetekkel jobban beékelődnek a memóriánkba, mivel egyszerűbb énekelni (például egy opera áriát nehezebb felidézni a nyújtások miatt mint egy rock and rollt).
Jakubowski 2016-ban publikált kutatásában azt hangsúlyozza, hogy nem számítanak a hangközök és hangmagasságok, csupán minél könnyebb énekelni egy számot, annál inkább megmarad a fejünkben. Ezt a kutatást olyan fülbemászó dallamokkal készítette, amelyek azelőtt nem voltak ebbe a kategóriába sorolva. Lady Gaga vitte a prímet a Bad Romance, Alejandro és PokerFace című számaival.
Gyorsabb tempó, nyugatias hangmagasság, hangos nyitó riffek jellemzik ezeket a dalokat. Néhány példa még:
Twinkle Twinkle Little Star (Hull a pelyhes)
vagy a Moves Like Jagger
Nem megy ki a fejemből
A fogékonyság is fontos tényező lehet ilyen esetekben: a zenészek többször számolnak be túlságosan fülbemászó dallamokról, mint a nem zenészek. Úgyszintén hasonlókról számoltak be a rögeszmés-kényszeres betegségre hajlamosak is.
Rutinfeladat végzése közben is gyakran beragadhat a fejünkbe egy nóta, egy 2010-es kutatás szerint. Teljesen azonban még mindig nem tiszta, hogy mi okozza a fülbemászó dallamokat. Egy 2005-ös tanulmány szerint a hallókéreg (a halántéklebeny része, amely közvetíti a hangokat) önkéntelenül aktiválódik egy-egy ismerős dal hallgatása közben - még úgy is, hogy bizonyos részeket némítottak belőlük. Agyunk tehát betölti az űrt, ráadásul a dalszöveg felidézéséhez különböző hallással kapcsolatos asszociációs területeket vesz igénybe.
Minthogy e cselekvés teljesen önkéntelen és a zenén múlik, nehezen lehet megszabadulni tőle.
A fentebb említett 2010-es kutatás ráadásul kimutatta, hogy minél inkább felejteni akarjuk a dallamokat, annál inkább a fülünkbe mászik. Miközben éppen mellőzni próbáljuk, csak jobban beleivódik az agyunkba, frissen tartja a ritmust. Valószínűleg a legidegesítőbb nótáktól próbálunk a legelkeseredettebben szabadulni, de ezek később is tűnnek el, mint amiket boldogan dudorászunk a zuhany alatt.
Forrás: LiveScience
