Egyre több országban terjed az indiai mutáció – ezt tudjuk eddig róla

Miközben a világtengerek rekordszinten melegszenek, az Észak-Atlanti-óceánon, Grönlandtól délre egy makacsul hűlő „hideg folt” jelzi, hogy valami nincs rendben a bolygó éghajlati rendszerében. Egy új kutatás szerint a jelenség nem a szelek szeszélyes játéka, hanem a Föld egyik létfontosságú óceáni szállítószalagjának, az Atlanti meridionális áramlási rendszernek (AMOC) a gyengülése áll a háttérben.

A május végén publikált, nagy visszhangot kiváltó tanulmány szerint a hűlés nemcsak a felszínen, hanem a mélyóceánban is kimutatható, ahol a légköri hatások jóval gyengébbek, ez pedig erős érv a rendszer lassulása mellett. A friss kutatás eredményeiről a CNN is beszámolt.

A tudósok régóta vitatkoznak arról, mi okozza a „felmelegedési lyuknak” is nevezett anomáliát, amely 1900 óta közel egy Celsius-fokkal lett hidegebb. A mostani kutatás azonban az óceáni hőszállítás megváltozását nevezi meg fő okként. Stefan Rahmstorf, a tanulmány egyik szerzője, a Potsdami Egyetem professzora szerint a bizonyítékok egyértelműek. Azt mondta, a jelenség hajtóereje, hogy „az óceán hőszállítása változik”.

A kutatás következtetéseit külső szakértők is erősnek tartják, bár a kérdést nem tekintik lezártnak. David Thornalley, a University College London professzora szerint a tanulmány erősíti a bizonyítékokat, de óvatosságra intett, mivel a valós megfigyelési adatok esetenkéntiek.

Thornalley hozzáfűzte: „nem hiszem, hogy ez a tanulmány lesz a végső szó az ügyben.” Jonathan Baker, a brit Met Office vezető klímatudósa is úgy látja, a munka további bizonyítékot ad az AMOC hozzájárulására, de nem dönti el végérvényesen a kérdést.

Az AMOC egy hatalmas óceáni szállítószalagként működik: meleg, sós vizet szállít a trópusokról észak felé, ahol a víz lehűl, lesüllyed, majd a mélyben dél felé áramlik vissza. Ez a rendszer felelős nagyrészt Európa viszonylag enyhe éghajlatáért. A globális klímaváltozás miatt olvadó sarki gleccserek azonban hatalmas mennyiségű édesvizet juttatnak az óceánba, ami felborítja a rendszer kényes só- és hőmérsékleti egyensúlyát, és lassítja az áramlást.

Egy esetleges AMOC-leállás következményei katasztrofálisak lennének. A modellek szerint felgyorsulna a tengerszint-emelkedés az Egyesült Államok keleti partvidékén, Európa telei pedig a mostaninál jóval hidegebbé és viharosabbá válnának. A változás az egész bolygóra kihatna, eltolva az afrikai és ázsiai monszunrendszereket, ami hosszan tartó aszályokhoz vezethetne. A folyamatok összetettségét jelzi, hogy a rendszer megbillenése egybeeshet olyan más éghajlati jelenségekkel, mint a Csendes-óceán térségét befolyásoló El Niño.

Egyes tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a rendszer már ebben a században elérhet egy olyan billenőpontot, ahonnan már nincs visszaút.

Megkezdődtek az emberen végzett tesztek egy olyan génterápiával, amely a sejtszintű öregedés visszafordítását ígéri. A bostoni Life Biosciences kedden bejelentette, hogy beadták az első adagot annak a páciensnek, aki részt vesz az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) által engedélyezett klinikai vizsgálatban. A cég célja, hogy regenerálja a glaukóma miatt károsodott látóideg-sejteket – írta a Gizmodo.

A kezelés lényege egy módosított vírus, amely célzottan megtervezett géneket juttat a szem sejtjeibe.

A terápia biztonságát egy "kapcsolóval" igyekeznek garantálni: a befecskendezett gének csak akkor aktiválódnak, ha a páciens a doxiciklin nevű antibiotikumot is szedi. Enélkül a rendszer kikapcsolt állapotban marad. Sharon Rosenzweig-Lipson, a cég tudományos vezetője szerint a géneket egy nyolchetes perióduson át folyamatosan aktívan tartják a jobb eredmény érdekében.

A kezelés tudományos alapját a Nobel-díjas Sir Shinya Yamanaka felfedezései adják, aki elsőként azonosította azokat a géneket – az úgynevezett Yamanaka-faktorokat –, amelyekkel a felnőtt sejtek őssejtszerű állapotba programozhatók vissza. Erre építve David Sinclair, a Harvard genetikusának laboratóriuma mutatta ki egérkísérletekben, hogy három specifikus gén aktiválásával visszafordítható a látásvesztés. A Life Biosciences – amelyet Sinclair társalapított – ezt a módszert fejlesztette tovább.

Az eljárás azonban komoly kockázatokat is rejt. Egyes kutatók attól tartanak, hogy az „átprogramozás” elszabaduló sejtnövekedéshez, akár daganatok kialakulásához vezethet. Korábbi kísérletekben a Yamanaka-faktorok bizarr daganatokat, úgynevezett teratomákat hoztak létre, amelyekben akár fog, haj és szem is kifejlődhetett.

A cég éppen ezért választotta a szemet a kísérlethez, mert az egy viszonylag elzárt szerv, ahol a nem várt következmények kevésbé tudnak elterjedni a szervezetben. Pete Williams neurobiológus mégis óvatosságra intett a nagy figyelemmel kísért eljárás kapcsán.

Bár a mostani klinikai vizsgálat még messze van a halhatatlanságról szőtt álmoktól, fontos első lépésnek számít. Karl Pfleger, egy versenytárs cég befektetője szerint az eljárásnak inkább a jövőbeli kutatásokra lehet ösztönző hatása.

„Az optimista forgatókönyv az, hogy ez néhány embernél megoldja a látásvesztést, és katalizálja a jövőbeli munkát. Nem arról van szó, hogy az orvos felír majd önnek egy pirulát, amely megfiatalítja” – tette hozzá.

Magyarországon a génterápia neve leginkább a ritka genetikai betegségekkel, például a Duchenne-féle izomsorvadással vagy az SMA-val küzdő gyermekek számára indított, több százmilliós gyűjtések kapcsán vált ismertté. Ugyanakkor a technológia már itthon is bizonyított: a közelmúltban egy új eljárásnak köszönhetően egy születésétől fogva siket kislány kapta vissza a hallását, ami jól mutatja a célzott kezelésekben rejlő potenciált.

Via Gizmodo

Mi van, ha a mesterséges intelligencia nemcsak a munkafolyamatainkat, hanem fokozatosan az agyunk működését is „átírja”? Az ötlet, hogy a túlzott vagy helytelen MI-használat hosszabb távon akár egy új, klinikai tünetegyütteshez vezethet, most először kapott koherens tudományos keretet. Egy kedden megjelent, átfogó elemzés szerint a „számítási sérülés” jelensége egy „AI Brain” nevű neuropszichiátriai szindrómában csúcsosodhat ki, amelynek feltérképezésére sürgős kutatási programra van szükség – írta a Psychology Today. A koncepció szerint a probléma nem egyetlen drámai eseményből, hanem apró, ismétlődő negatív hatások összeadódásából eredhet.

A legfrissebb kutatások már most aggasztó pszichoszociális változásokra utalnak. Egy, az MIT és az OpenAI által végzett négyhetes kísérletben azt találták, hogy a magasabb napi ChatGPT-használat nagyobb magányérzettel, erősebb érzelmi függéssel és a valós társas kapcsolatok csökkenésével járt együtt.

Más vizsgálatok azt mutatták ki, hogy bár az emberek gyakran empatikusabbnak értékelik az MI válaszait, érzelmi támogatásért mégis inkább egy másik emberhez fordulnának. A jelenség hátterében az is állhat, hogy az ember–MI visszacsatolási hurkok jelentősen erősebben felerősíthetik a már meglévő észlelési, érzelmi és társas torzításainkat, mint az ember–ember interakciók. Ennek oka részben az, hogy a felhasználók hajlamosak alábecsülni, mekkora befolyással van a mesterséges intelligencia a saját ítéletükre.

A pszichológiai hatások mellett már közvetlen idegtudományi bizonyítékok is léteznek. Egy áttörést hozó kísérletben kutatók egy GPT-alapú modell segítségével képesek voltak célzottan befolyásolni az emberi agy nyelvi hálózatainak aktivitását. A modell által generált meglepő, jól formált mondatok erősen aktiválták ezeket a területeket, míg a lapos, kiszámítható szövegek gyenge aktivációt váltottak ki. Ez felveti a kérdést: mi történik, ha az agyunk a folyamatos MI-interakciók miatt tartósan alulstimulált állapotba kerül, hasonlóan egy nem használt izomhoz?

Ez az „automatizálási torzítás” néven ismert jelenség, vagyis a hajlam, hogy kritikátlanul megbízzunk egy gépben, évtizedek óta ismert probléma. Az orvosképzésben már le is írták azt a veszélyes hármast, amit az MI okozhat: a meglévő készségek elvesztését, a rossz készségek elsajátítását és azt, hogy bizonyos alapvető készségek már ki sem alakulnak.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a magyar közbeszédben is megjelent már az „AI brain fry”, vagyis az AI-agyfáradás kifejezés, amely a felhasználók által tapasztalt újfajta mentális kimerültségre utal. A jelenség azt a kognitív terhelést írja le, amit az MI által generált tartalmak folyamatos ellenőrzése és finomítása okoz a mindennapi munkában.

A megoldás a kutatók szerint egy hosszú távú, nagyszabású vizsgálat lehet, amely a híres Framingham Szívtanulmány mintájára évtizedeken át követné az embereket, hogy azonosítsa az MI-használat valódi kockázati tényezőit. Addig is a legfontosabb, hogy a mesterséges intelligenciát az emberi képességek kiegészítésére, és ne azok helyettesítésére használjuk, miközben tudatosan fenntartjuk és ápoljuk a valódi emberi kapcsolatainkat.

Egy friss matematikai számítás szerint 95 százalékos bizonyossággal legfeljebb 17 100 évünk maradt a Földön. Az állítás a „végítélet-érv” egy modern számításon alapul, amely kizárólag statisztikai alapon próbál következtetni az emberi faj hátralévő idejére. A gondolatmenetet nemrég a Scientific American tudományos lap elevenítette fel, konkrét számokkal alátámasztva az eredményt.

Az elmélet a kopernikuszi elvből indul ki, vagyis abból, hogy megfigyelőként nem foglalunk el kivételezett, hanem egy teljesen véletlenszerű helyet az emberiség teljes idővonalán. Ha elfogadjuk, hogy eddig nagyjából 117 milliárd ember született, és 95 százalékos eséllyel nem az emberiség legelső 5 százalékában élünk, akkor ebből kikövetkeztethető a valaha élt emberek maximális száma.

Ha az elmúlt évtizedekre jellemző, nagyjából évi 130 milliós születési rátával számolunk, akkor ez a létszám körülbelül 17 100 év alatt telik be.

A gondolatkísérletet egy egyszerű példával lehet szemléltetni. Képzeljünk el két dobozt: az egyikben 10, a másikban 100 000 számozott pingponglabda van. Ha véletlenszerűen kihúzunk egyet, és a 4-es számút kapjuk, jóval valószínűbb, hogy a kevesebb labdát tartalmazó dobozból húztuk. A végítélet-érv szerint hasonló a helyzet az emberiséggel is: az, hogy a már 117 milliárd embert számláló történelemben élünk, valószínűbbé teszi azt a forgatókönyvet, hogy az emberiség teljes létszáma nem lesz csillagászatilag magas.

Az ötlet nem új, gyökerei Brandon Carter asztrofizikus 1980-as évekbeli munkájáig nyúlnak vissza, de széles körben J. Richard Gott tette ismertté egy 1993-as cikkében. Gott akkor jóval tágabb, 5100 és 7,8 millió év közötti időt jósolt az emberiség jövőbeli fennmaradására, ami jól mutatja, mennyire érzékeny a modell a kezdeti feltételezésekre.

A Scientific American cikkének szerzője így összegzi a statisztikai modell egyik lehetséges kimenetelét:

Fontos hangsúlyozni, hogy a végítélet-érv erősen vitatott, és a legtöbb tudós nem tekinti tudományos előrejelzésnek. A kritikusok szerint az alapfeltevés – hogy véletlenszerűen helyezkedünk el az idővonalon – megkérdőjelezhető, hiszen maga a tény, hogy képesek vagyunk ilyen elméleteket gyártani, egy viszonylag fejlett, tehát talán nem annyira „átlagos” korra utal.

A módszer ráadásul semmit nem mond a kihalás lehetséges okairól. Míg a statisztikai érvelés egy elvont gondolatkísérlet, más tudományos forgatókönyvek az emberiség kihalása kapcsán konkrét fizikai folyamatokra, például a klímaváltozás láncreakciószerű hatásaira építenek.