TUDOMÁNY
A Rovatból

Egyre több kutató kísérletezik saját magán házi gyártású koronavírus-védőoltással

Veszélyesen terjed a „csináld magad” mozgalom.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 08.



Világszerte nagy a várakozás a koronavírus elleni oltás iránt. És bár a világ legnagyobb egyetemei és kutatóintézetei dolgoznak a szérumon, akadnak olyanok, akik nem tudják kivárni a széles körben végzett klinikai teszteléseket, hanem a saját készítésű, bizonytalan hatású oltóanyagot adják be maguknak és nem ritkán környezetüknek.

A New York Times elrettentő példaként említi azt a Washington állambeli esetet, amely még áprilisban történt.

Friday Harbor kisváros polgármestere ugyanis megkérte mikrobiológus barátját, Johnny Stine-t, egy seattle-i biotechnológiai cég vezetőjét, hogy

oltsa be őt saját gyártású vakcinájával, amelyet már március óta reklámozott a közösségi médiában.

Az oltóanyaghoz Stine a koronavírus külsején lévő spike protein génszekvenciájának szintetikus változatát készítette el. Ezt sós oldatba tette, beinjekciózta magának felkarja bőre alá, majd elvégezte az úgynevezett vér-titer tesztet, hogy vérkeringésében antitesteket keressen. Beoltotta két tizenéves fiát is. Azt állította, hogy vakcinája immunissá tette a koronavírussal szemben, és az érdeklődőknek adagját 400 dollárért kínálta.

Az ügy legalábbis erős kételyeket váltott ki a helyi lakosságban, de a polgármester a facebook-oldalán igyekezett meggyőzni a közvéleményt barátja szakmai kiválóságáról, a mikrobiológus pedig alpári megjegyzésekkel söpörte le a vele szembeni bírálatokat.

Az eset azonban szélesebb hullámokat vert. Májusban az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság figyelmeztető levelet küldött Stine-nak, hogy hagyjon fel terméke félrevezető hirdetésével, majd júniusban Washington állam főügyésze pert indított a polgármester és további 30 ember beoltása ügyében. A vád szerint Stine az emberek félelmével és hiszékenységével élt vissza, továbbá nem bizonyított a szer biztonsága és hatékonysága. Ráadásul cégét már nyolc évvel korábban hatósági eljárással megszűntették. Végül a perköltségeken túl megúszta annyival, hogy kártalanítani kell valamennyi áldozatát, amennyiben azok feljelentik őt. Ettől azonban Stine nem tart, mivel máris többen úgy nyilatkoztak, hogy hála az ő oltásának, visszatérhettek a normális életbe.

Stine esete azonban nem elszigetelt jelenség. A legképtelenebb módszerekről és eredményekről lehet hallani a világ minden tájáról.

Még olyan elismert kutatók is részt vesznek ilyesmiben, mint a Harvard genetikusa, George Church. A Rapid Deployment Vaccine Collaboratíve nevű programjától az egyetem orvoskara is elhatárolta magát. Igaz, ennek a projektnek legalább közzétették egy 59 oldalas tudományos dokumentumát, amely elmagyarázza működését és útmutatót ad azoknak, akik ezt a formulát vegyíteni akarják a sajátukkal.

Az ötlet Preston Estep génkutató agyában fogant meg márciusban. Összehozott egy olyan, vegyészekből, biológusokból és orvosokból álló csapatot, akiket érdekelt egy saját oltás kifejlesztése. Hamarosan megszületett egy peptid-oltás formulája, amelyet az orrba kell befecskendezni. Estep szerint öt olyan alkotóelemből áll, amelyet bármelyik orvos rendelőjében össze lehet állítani. Áprilisban Estep több munkatársával, köztük Church-csel, egy laboratóriumban el is végezték ezt a műveletet a készítménnyel, majd beadta oltásukat 23 éves fiának, és munkatársai is megosztották a szert családtagjaikkal. Állítása szerint a legrosszabb tapasztalt mellékhatás orrdugulás és enyhe fejfájás volt. Közben folyamatosan módosított az összetételen, végül összesen 8 különböző változatot próbált ki magán.

Arra a felvetésre, hogy egy gyógyszer tesztelését egereken, vagy más állatokon szokták kezdeni, Estep azt válaszolta: „Mi is állatok vagyunk”.

Avery August, a Cornell egyetem immunológus professzora szerint azonban a szigorú klinikai tesztelések nélkül nem lehet megbízható módon igazolni sem biztonságát, sem pedig hatékonyságát. Ráadásul félő, hogy a résztvevők tekintélyes tudományos múltját sokan elegendő bizonyítéknak tartják.

Mindazonáltal Dr.Estep augusztusban bejelentette, hogy mintegy 30 ember kapta meg az oltást az Egyesült Államokban, Svédországban, Németországban, Kínában és Nagy-Britanniában. Azt is közölte, hogy egy brazil egyetemi professzor fontolóra vette, hogy gyártani fogja laboratóriumában és ingyen forgalmazza.

A koronavírus-oltás „csináld magad” mozgalmának résztvevői abból indulnak ki, hogy a rendkívüli körülmények rendkívüli cselekvést kívánnak. Tehát, ha egy tudósnak megvan a kellő képessége és bátorsága egy oltás kifejlesztésére, meg kell tennie.

A módszer védelmezői szerint, ha munkájuk átlátható, abból mindenki tanulhat. Az ellenzők szerint viszont ezek a kísérletek a legjobb szándék mellett sem lehetnek hasznosak, miután a vakcinák nem mennek át valódi, véletlenszerű és placebóval ellenőrzött teszteken.

És akkor még nem esett szó az esetleges súlyos immunreakciókról és egyéb mellékhatásokról, valamint a hamis védettség-érzésről. Jeffrey Kahn, a Johns Hopkins Berman bioetika intézetének igazgatója szerint az, aki arra biztatja az embereket, hogy próbáljanak ki egy bizonyítatlan oltást, olyan, mint a régi korok csodaszer-árusai.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Áttörés a rákkutatásban: egy új injekció azoknál is hatott, akikről már lemondtak
Előrehaladott fej-nyaki rákos betegeknél tesztelték az amivantamab nevű készítményt, amely a betegek több mint harmadánál csökkentette a daganatot. A vizsgálatban résztvevők közül 15 embernél a tumor teljesen el is tűnt a kezelésnek köszönhetően.


Teljesen eltüntette a daganatokat egy új, bőr alá adható injekció olyan betegeknél, akiknek a szervezete már nem reagált sem a kemoterápiára, sem az immunterápiára. Az amivantamab nevű készítményt egy 11 országra kiterjedő nemzetközi vizsgálatban tesztelték előrehaladott fej-nyaki rákban szenvedő pácienseknél – írta a The Guardian.

A 102 beteg közül 43-nál a daganat mérete csökkent, 15 betegnél pedig a tumor teljesen felszívódott.

A kezelésben részesülők esetében a kezelés kezdetétől mért medián teljes túlélés 12,5 hónap volt, ami kiemelkedő eredménynek számít, mivel a betegségük olyan stádiumban volt, ahol a hagyományos terápiák már hatástalanok. Az eredményeket vasárnap mutatják be a világ legnagyobb onkológiai konferenciáján, Chicagóban.

Kevin Harrington, a londoni Rákkutató Intézet professzora és a Royal Marsden onkológusa szerint a vizsgálat egy eddig rendkívül korlátozott lehetőségekkel rendelkező betegcsoportnak ad új esélyt.

„Ezek példátlanul erős válaszok olyan betegeknél, akiknek a betegsége ellenállóvá vált mind a kemoterápiával, mind az immunterápiával szemben” – fogalmazott a szakértő.

A háromhetente, ambulánsan beadható injekció ráadásul sokkal kényelmesebb a betegeknek, mint a kórházi infúziós kezelések, a mellékhatásai pedig többnyire enyhék voltak. A készítmény egy „intelligens” injekció, amely háromféleképpen támadja a rákos sejteket: gátol két, a daganat növekedéséért és a kezelések kijátszásáért felelős jelátviteli útvonalat, miközben az immunrendszert is a tumor elpusztítására ösztönzi.

Az egyik első beteg, aki megkapta a kezelést, az 56 éves Carl Walsh volt, akinél nyelvrákot diagnosztizáltak. Miután a korábbi kezelései sikertelenek voltak, csatlakozott a klinikai vizsgálathoz.

„Most úgy érzem, képes vagyok normális életet élni. A vizsgálat előtt nehezen tudtam rendesen beszélni, és az evés is gondot okozott a duzzanat és a fájdalom miatt” – mondta Walsh.

A férfi arról is beszámolt, hogy a kemoterápiával ellentétben az új injekció nem okozott súlyos mellékhatásokat, és az életminősége látványosan javult. „Amikor a helyzet a legrosszabb volt, leveseket, tejberizst és rengeteg omlettet ettem. Elég sokat fogytam. Már két ciklus után elkezdett visszatérni a normális étrendem, és hat hónap után teljes értékűen étkeztem. A legjobban az első nagy steaknek örültem” – tette hozzá.

Kristian Helin professzor, a Rákkutató Intézet vezérigazgatója szerint a tanulmány bizonyítja, hogy a szigorú kutatások révén még a legkisebb eséllyel rendelkező betegek számára is lehet érdemi előrelépést elérni. „Ilyen mértékű daganatválasz és biztató túlélési eredmények elérése egy ennyire nehezen kezelhető csoportban jelentős előrelépést jelent” – hangsúlyozta.

A vizsgálatból kizárták azokat a betegeket, akiknek a daganatát a humán papillomavírus (HPV) okozta, mivel az ilyen típusú rák általában jobban reagál a kezelésekre. A mostani eredmények alapján már elindult a következő, III. fázisú vizsgálat, amely a kezelés hatékonyságát vizsgálja a betegség egy korábbi stádiumában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Heteken belül visszatér az El Niño – novemberig tarthat, és minden eddiginél erősebb lehet
A Meteorológiai Világszervezet szerint a jelenség már a nyáron kialakulhat, és rendkívül erős lehet. A következmény aszály, árvíz és élelmiszerár-emelkedés lehet a világ több pontján.


Hamarosan visszatérhet az El Niño, és a mostani az évtizedek legerősebbje lehet – erre figyelmeztetett kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete. A Meteorológiai Világszervezet szerint 80 százalék az esélye annak, hogy az időjárási jelenség már a június–augusztusi időszakban kialakul, és több mint 90 százalék a valószínűsége, hogy legalább novemberig fennmarad.

A tudósok attól tartanak, hogy a jelenség a már amúgy is felmelegedett bolygón extrém időjárási események sorozatát indíthatja el világszerte.

A Csendes-óceán trópusi vizeinek felszíne alatt hatalmas, helyenként az átlagosnál 6 Celsius-fokkal is melegebb víztömeg halad kelet felé, ami a felszíni vizek további melegedésének és a globális időjárási mintázatok megzavarásának előjele.

António Guterres, az ENSZ főtitkára drámai képpel írta le a helyzetet.

„Az El Niño hatásai még erősebben fognak lesújtani, még messzebbre jutnak, és pusztító gyorsasággal lépik át a határokat.”

A tudományos közösség szinte biztosra veszi egy komoly esemény érkezését – írja a Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi közleményében.

Michelle L’Heureux, az amerikai Éghajlat-előrejelző Központ fizikusa a mélytengeri felmelegedésről azt mondta, az „vetekszik néhány, az általunk látott legerősebb El Niño eseménnyel”.

Egy erős El Niño jellemzően forró, száraz időt hoz Ausztrália, Indonézia és Délkelet-Ázsia egyes részeire, növelve az aszály és a bozóttüzek kockázatát. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok déli részén a heves esőzések és árvizek esélye nő. Európára, így Magyarországra a közvetlen hatása gyengébb, de a globális ellátási láncokon és az élelmiszerárakon keresztül éreztetheti hatását.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Végre kiderült, miért voltak nevetségesen kicsik a T. rex karjai
Egy új tanulmány szerint a T. rex apró karjai nem evolúciós baklövések, hanem egy tudatos „leépítés” eredményei, mivel a hatalmas fej és harapás lett a fő fegyver. A zsákmányállatok óriásira növése miatt a karmokkal való harc egyszerűen hatástalanná vált.
DP - szmo.hu
2026. június 03.



A Tyrannosaurus rex apró karjai évtizedek óta a dinoszauruszokkal kapcsolatos viccek állandó forrásai, egy új kutatás azonban új, kvantitatív módszerrel támasztja alá a magyarázatot a jelenségre. A paleontológusok szerint a hatalmas ragadozók fejlődése során a fej és a harapás vált a fő fegyverré, a mellső végtagok szerepe pedig annyira lecsökkent, hogy a „használd vagy elveszíted” elve alapján egyszerűen összezsugorodtak.

Egy szaklapban megjelent tanulmány szerint erős statisztikai összefüggés van a robusztus, erős koponyák és a rövid karok között – számolt be róla a ScienceAlert.

A kutatócsoport a húsevő dinoszauruszfaj adatait elemezte, és arra jutott, hogy a karok méretcsökkenése nem a testmérettel, hanem a koponya felépítésével, a becsült harapáserővel és a fogazattal áll szoros kapcsolatban.

„Összefüggést találtunk a rövid karok és a nagy, erőteljesen felépített fejek között” – mondta Charlie Roger Scherer paleontológus.

A változás mögött álló ökológiai nyomást a zsákmányállatok méretének drámai növekedése jelenthette. A T. rex korában a szauropodák a valaha élt legnagyobb szárazföldi állatokká nőttek, amelyek ellen a karmok és a karizom már keveset ért. „Ezek a fajok gyakran olyan területeken jelentek meg, ahol a zsákmány óriási volt. Egy 30 méter hosszú szauropodát karmokkal megragadni és rángatni nem épp ideális. A támadás és az állkapoccsal való kapaszkodás hatékonyabb lehetett” – magyarázta Scherer.

A jelenség nemcsak a T. rexre korlátozódott. A kutatók legalább öt, egymástól független theropoda-családban (köztük a tyrannosauridáknál, az abelisauridáknál és a carcharodontosauridáknál) azonosították a rövidülő karok és erősödő koponyák mintázatát.

Bár a karok elvesztették elsődleges szerepüket a vadászatban, nem váltak teljesen haszontalanná.

Korábbi becslések szerint egy T. rex még így is több mint 100 kilogrammot tudott megmozgatni egyetlen karjával, amit valószínűleg másodlagos feladatokra, például párzás közbeni kapaszkodásra vagy fekvésből való feltápászkodásra használt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Új szimulációk borítják a Naprendszerről alkotott képünket: az Uránusz holdjainak nem is szabadna létezniük
Számítógépes modellek azt mutatják, hogy az Uránusz holdjai a legtöbb esetben ütköztek vagy kirepültek a pályájukról. Rendkívül nehéznek bizonyult olyan fejlődési utat találni, amely mindkét bolygó holdrendszerét megkíméli.


A Naprendszer korai története egy kaotikus időszak volt, ahol bolygók lökődhettek ki a csillagközi térbe, a mai rend megmaradása pedig egy hajszálon múlhatott. Az egyik legelfogadottabb elmélet, a Nice-modell szerint

a külső Naprendszerben eredetileg nem négy, hanem akár öt vagy hat óriásbolygó is keringhetett, mielőtt a gravitációs instabilitás a felesleges jégóriásokat kilökte volna.

Egy új kutatás azonban éppen ennek a modellnek a következményeit vizsgálva jutott meglepő eredményre: a folyamat annyira erőszakos lehetett, hogy az Uránusz holdrendszerének szinte el kellett volna pusztulnia.

A Johns Hopkins University kutatóinak szimulációi azt tesztelték, mi történik a Jupiter és az Uránusz holdjaival azokban a forgatókönyvekben, amikor egy vagy két extra bolygó is részt vesz a korai bolygótáncban – írta a Space.com. A modellek túlnyomó többségében az Uránusz holdjainak pályája annyira megzavarodott, hogy ütköztek, kidobódtak a rendszerből, vagy pályájuk drasztikusan átrendeződött.

Bár a Jupiter holdjai nagyobb arányban maradtak épek, rendkívül nehéznek bizonyult olyan fejlődési utat találni, amely mindkét bolygó holdrendszerét megkíméli.

A kutatók szerint az eredményeknek több lehetséges magyarázata is van.

Az egyik, hogy az Uránusz holdjai valóban átestek ilyen ütközéseken, és a mai rendszer már egy újraformálódott állapotot tükröz.

A másik, hogy a Nice-modell jelenlegi formájában hiányos.

A harmadik lehetőség, hogy a Naprendszer egy rendkívül ritka és szerencsés eseménysoron ment keresztül, ami azt jelentené, hogy „a Naprendszer meglehetősen valószínűtlen instabilitási fejlődésének eredménye, amely szinte semmilyen mély találkozást nem tartalmazott az Uránusz és a többi óriásbolygó között”.

A tudósok ugyanakkor elismerik, hogy egy négy milliárd évvel ezelőtti eseménysor rekonstrukciója hatalmas kihívás.

Ahogy fogalmaztak: „Erősen valószínű, hogy az irodalomban szereplő egyik instabilitási modell sem tartalmazza pontosan azt a találkozási sorrendet, amely szükséges volna a Naprendszer minden részletének pontos reprodukálásához.”

A James Webb-űrteleszkóp felvételei minden eddiginél részletesebben mutatták meg a bolygó gyűrűit és holdjait, a legújabb kutatások pedig azt is tisztázták, hogy a jégóriás valódi színe nagyon hasonló a Neptunuszéhoz.

Ezek a fejlemények azért is fontosak, mert egyre több tudós véli úgy, hogy az Uránusz nagyobb holdjainak jeges felszíne alatt folyékony óceánok rejtőzhetnek. A bolygó légköréről közben kiderült az is, hogy a kén-hidrogén miatt jellegzetes, záptojásra emlékeztető szaga van.

Via Sciencealert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk