HÍREK
A Rovatból

Árrobbanás jön a sertéshúsok piacán

A takarmányárak emelkedtek, nőtt az önköltség, a gazdák már nem tudják lenyelni a megnövekedett anyagi terheket.


Újabb áremelkedésre készülhetünk a sertéshúsoknál is - mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az InfoRádióban.

Szerinte a múlt év végén a takarmányár-növekedés, az önköltségi árak emelkedése okozott gondot, és ennek hatásai az idei év elején már érezhetőek lesznek.

"Sajnos folytatódott az az évek óta megfigyelhető tendencia, hogy egy éven belül is nagyon nagy a hullámzás. Az elmúlt éveket a sertéshúságazat kettős vírushatás alatt élte, és 2021 is ilyen év volt, ugyanis ezt az ágazatot nem csak a Covid-hatás, hanem az afrikai sertéspestis megjelenése is nagyon drasztikusan befolyásolta"

– magyarázta Éder Tamás.

"Ezzel párhuzamosan az önköltségek az ismert folyamatok miatt jelentősen növekedtek; nőttek a takarmány-, az energiaárak és a bérek is. Az árak pedig a kereskedelmet is érintették" – tette hozzá.

A szakember szerint a boltokban a sertéshúsból készült termékek nem drágultak 2021-ben.

Ugyanakkor az élő sertés ára ma már nem fedezi a gazdák költségeit, így árrobbanás jön, hogy a gazdák ne adják tovább veszteséggel a sertést.

Az első áremelkedéseket még újabbak követik, véleménye szerint fél éven át. A várható árnövekedésről érdekképviselet vezetőjeként nem mondhatott semmit. Elmondása szerint a 25-30 százalékos takarmánydrágulás úgy épül be az önköltségi árakba, hogy van egy "durva hüvelykujjszabály": a teljes élő sertés előállítási ára 65-70 százalékban a takarmányáron múlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel az olajfinomító kigyulladásáról: Reméljük, hogy csak egy véletlen egybeesés és nem egy összehangolt támadás
A fideszes influenszer és Hont András kormányközeli újságíró is arról írt: érdekesnek találják, hogy Romániában is robbanás volt egy olajfinomítóban hétfőn.


Hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL százhalombattai olajfinomítójának AV3-as üzemében. A tüzet a tűzoltók lokalizálták, és jelenleg is dolgoznak a terület biztosításán. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.

A közösségi médiában persze rögtön elindultak a találgatások. Orbán Viktor tűzesetről szóló posztja alatt is megjelentek azok a kommentek, amelyek szerint nem lehet véletlen, hogy az olajfinomítónál épp most ütött ki tűz.

A találgatásokhoz Deák Dániel is csatlakozott.

„Mindenesetre igen érdekes, hogy szinte egy időben Romániában és Magyarországon is robbanás volt az olajfinomítóban...Reméljük, hogy csak egy véletlen egybeesés és nem egy összehangolt támadás!”

– írta a miniszterelnök posztjához a fideszes influenszer.

De hasonlót posztolt ki Hont András is.

„Őszintén remélem, hogy csak baleset, és csupán véletlen egybeesés, hogy ma volt robbanás a romániai Ploiestiben is az ottani – orosz tulajdonú – kőolajfinomítónál”

– fogalmazott a kormányközeli újságíró.

Egy romániai kőolajfinomítóban valóban történt robbanás hétfő délután. Az MTI az economica.net információi alapján számolt be hétfőn nem sokkal 17 óra után arról, hogy

robbanás volt a Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban.

A robbanás 12 óra körül következett be a dél-romániai Ploiestiben található létesítményben. A robbanást nem követte tűz.

A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett, a helyi kórház intenzív osztályára szállították.

A robbanás bekövetkeztekor a finomító ugyanakkor nem üzemelt, mivel október 17-én időszakos műszaki felülvizsgálat miatt leállították.

A Digi24 román hírportál beszámolója szerint ugyanakkor a rendőrség már megállapította a robbanás okát. A Prahova megyei hatóságokra hivatkozva azt írják: „a cég alkalmazottját javítási munkálatok elvégzése közben eltalálta egy akna betonfedele, amely a csatornába szivárgó hulladék által felhalmozódott gázok okozta robbanást követően zuhant le”.

Az orosz Lukoil egyik romániai leányvállalata által működtetett létesítmény Románia egyik legnagyobb olajfinomítója, az éves feldolgozási kapacitása 2,5 millió tonna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Orbán Viktor a MOL kigyulladt olajfinomítójáról: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk az eset körülményeit
A miniszterelnök azután posztolt az ügyről, hogy egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. A magyarországi üzemanyag-ellátásról is beszélt.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. Az esettel kapcsolatban Orbán Viktor is megszólalt.

„Ma reggel egyeztettem a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van”

–fogalmazott Facebook-oldalán a miniszterelnök.

„A százhalombattai olajfinomítóban történt tűzeset körülményeit a lehető legszigorúbban kivizsgáljuk”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hónapokra kieshet a kigyulladt olajfinomító kapacitásának 40 százaléka az Erste szakértői szerint
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a tüzet, így arról sincs információ, hogy milyen következményekkel járhat.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, így arról sincs pontos információ, hogy milyen következményekkel járhat.

Az Erste szakértői közleményükben arról írtak

tűz miatt valószínűleg hónapokra kiesik a finomító kapacitásának 40 százaléka.

Hozzátették: a másik két egység évi 4,2 millió tonna kőolajat tud feldolgozni.

Kedd délelőtt a MOL is megszólalt. A vállalat azt közölte, hogy a belföldi üzemanyag-ellátás biztosított, de mérlegelik a stratégiai készlet felhasználását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a MOL: Mérlegelik a stratégiai készlet felhasználását az olajfinomítóban történt tűz miatt
Azt ígérték, hogy folyamatos tájékoztatást adnak a magyarországi üzemanyagellátás helyzetéről, amely egyelőre biztosított.


A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és

mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is

– jelentette be a társaság a százhalombattai Dunai Finomítóban keletkezett tűzzel kapcsolatban kedden délelőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Azt ígérték, hogy folyamatos tájékoztatást adnak a magyarországi üzemanyagellátás helyzetéről, amely egyelőre biztosított.

Hozzátették, hogy a hatóságok folyamatosan monitorozzák a levegő minőségét, és egészségügyi határérték feletti értéket nem mértek.

A Mol megerősítette, hogy hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet a tűzoltók lokalizálták, és jelenleg is dolgoznak a terület biztosításán. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.

Az érintett üzemekben a vészhelyzeti protokoll szerint járnak el, a kárfelméréssel párhuzamosan fokozatosan visszaindítják a tűzben nem érintett üzemegységeket - közölte a Mol.


Link másolása
KÖVESS MINKET: