Emberként a két karunk és két lábunk összehangolása sem egyszerű feladat, nemhogy egy polipnak, aminek 8 végtagja van. Egy új kutatás arra jött rá, hogy a puhatestűek törzsébe tartozó állatok a motoros funkciók vezérlésének leegyzserűsítése érdekében egy preferált karhoz ragaszkodnak vadászat közben.
A kutatók a kaliforniai kétfoltos polipok bevonásával tesztelték, miként reagálnak a tartályaikba ejtett rákokra és garnélákra. A több száz rögzített felvételből leszűrhető volt, hogy a polipok odúban rejtőzködve egyik szemükkel figyelték a zsákmányt, majd következetesen középről - azon az oldalon, ahol a figyelő tekintetük volt -, a második karjukat használva ejtették csapdába az eleséget. Szükség esetén persze a szomszédos karokat is alkalmazták a művelet során.
„Bár a nyolc karnak durva anatómiája van, és azonos sajátosságokat mutat, az ilyen karok speciális cselekvésekhez való használata finom evolúciós alkalmazkodást tükrözhet”
– olvasható a tanulmányban, amiből az is kiderül, hogy a rákok és a garnélák különbözőképpen és különböző sebességgel mozognak, ezért a polipok mindegyikhez más-más támadási módszert alkalmaznak. A második kar által vezetett, ütős, macskaszerű mozdulatot például rákok esetében alkalmazták, amelyek sokkal lassabban csapnak le.
A gyorsabb és kitérőbb garnélarák esetében a polipok lassabb, finomabb mozdulatokat tettek a második karral, ami segített álcázni a kar mozdulatait.
„A polip a táplálékkeresés közbeni utánzásáról híres, ezért azt feltételezzük, hogy a karjait a garnélarák közelében meglebegteti, hogy hozzászoktassa a garnéla antennáját és uropoda szőrszálait a jelenlétéhez, ezáltal csökkentve annak valószínűségét, hogy egy farokcsapással megszökne a zsákmánya.”
A polipok miután elkapták a prédát, a szomszédos karokat használták a tehetetlen zsákmány megtartására.
A második karos támadás következetessége némileg meglepte a kutatókat, mivel a polipok gyakran csak úgy néznek ki, mintha koordinálnák a végtagjaikat, ami valószínűleg a látómezőjükhöz kapcsolható.
„Mivel a polip mindegyik szeme körülbelül 180 fokot fed le, gyakorlatilag nulla metszésponttal, korlátozott szemmozgással és fejmozgással, valószínű, hogy a polipok szívesebben helyezik el a célpontot a látómezőjük közepére, nem pedig a határára.”
Emberként a két karunk és két lábunk összehangolása sem egyszerű feladat, nemhogy egy polipnak, aminek 8 végtagja van. Egy új kutatás arra jött rá, hogy a puhatestűek törzsébe tartozó állatok a motoros funkciók vezérlésének leegyzserűsítése érdekében egy preferált karhoz ragaszkodnak vadászat közben.
A kutatók a kaliforniai kétfoltos polipok bevonásával tesztelték, miként reagálnak a tartályaikba ejtett rákokra és garnélákra. A több száz rögzített felvételből leszűrhető volt, hogy a polipok odúban rejtőzködve egyik szemükkel figyelték a zsákmányt, majd következetesen középről - azon az oldalon, ahol a figyelő tekintetük volt -, a második karjukat használva ejtették csapdába az eleséget. Szükség esetén persze a szomszédos karokat is alkalmazták a művelet során.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Új injekció fordíthatja vissza a porckopást: néhány hét alatt látványos javulást produkált a kísérletekben
Amerikai kutatók egy új, injekciós terápiát fejlesztenek, amely a szervezet saját sejtjeit mozgósítja a porckopás ellen. A sikeres állatkísérletek után az emberi klinikai vizsgálatok akár 18 hónapon belül megkezdődhetnek.
Állatkísérletekben hetek alatt visszafordították a porckopást egyetlen, lassú hatóanyag-leadású injekcióval, amely a szervezet saját sejtjeit ösztönzi a károsodott ízület helyreállítására.
A Coloradoi Egyetem kutatócsoportja szerint ez a megközelítés betöltheti a „műtét vagy semmi” közti űrt, és ha a most következő vizsgálatok is sikeresek, akár 18 hónapon belül eljuthatnak az első emberi próbákig.
A terápia lényege egyetlen, az ízületbe adott injekció, amely lassan és célzottan adja le a hatóanyagot.
A kutatók két irányon dolgoznak: egy gyógyszer-szállító rendszeren, amely ráveszi a porc- és csontsejteket a javításra, valamint egy szintén injekciózható, de a helyszínen megkötő „implantátumon”, amely sejteket toboroz a porchiányok betömésére.
Állatmodellekben néhány hét alatt látványos szerkezeti és funkcionális javulást értek el.
Az első állatkísérletes szakasz már lezárult, a csapat most a második, a biztonságosságot és toxikológiát vizsgáló fázisra készül, amely már az emberi tesztek előszobája.
„Két év alatt sikerült eljutnunk egy holdraszállás-szerű ötlettől a terápiák kifejlesztésén át odáig, hogy bebizonyítsuk: állatoknál visszafordítják az oszteoartritiszt” – mondta Stephanie Bryant, a Coloradoi Egyetem vegyész- és biomérnök professzora. Hozzátette, a céljuk nem csupán a fájdalom csökkentése és a romlás megállítása.
A cél, hogy ne csak a fájdalmat kezeljék, hanem véget vessenek ennek a betegségnek. A jelenlegi gyakorlatban ugyanis a porckopásban szenvedő betegeknek kevés lehetőségük van.
„Jelenleg sok beteg számára vagy egy hatalmas, drága műtét az opció, vagy a semmi. A kettő között nincs sok lehetőség”.
Fontos azonban, hogy a most bemutatott eredmények egyelőre állatkísérletekből származnak, és független szakmai lektoráláson még nem estek át. A humán klinikai vizsgálatok megkezdésének tervezett 18 hónapos időtávja is attól függ, hogy a következő biztonsági tesztek milyen eredménnyel zárulnak.
A Stanford Egyetem kutatói nemrég egy, az öregedéssel összefüggő fehérje gátlásával értek el porc-regenerációt állatokban, míg a testsúlycsökkentő hatásáról ismert semaglutid hatóanyag (az Ozempic és a Wegovy összetevője) szintén ígéretesnek bizonyult a porc egészségének megőrzésében.
Állatkísérletekben hetek alatt visszafordították a porckopást egyetlen, lassú hatóanyag-leadású injekcióval, amely a szervezet saját sejtjeit ösztönzi a károsodott ízület helyreállítására.
A Coloradoi Egyetem kutatócsoportja szerint ez a megközelítés betöltheti a „műtét vagy semmi” közti űrt, és ha a most következő vizsgálatok is sikeresek, akár 18 hónapon belül eljuthatnak az első emberi próbákig.
A terápia lényege egyetlen, az ízületbe adott injekció, amely lassan és célzottan adja le a hatóanyagot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A világűr halálosan csendes, mégis van egy mód, hogy meghalljuk a fekete lyukat
A hang nem terjed a vákuumban, de a NASA kutatói a fekete lyukak körüli nyomáshullámokat képesek lefordítani. Az eljárással a kozmikus jelek a hallható frekvenciatartományba kerülnek át.
A világűr vákuumában a hang nem terjed, így ha valaki űrruha nélkül sodródna a csillagok között, teljes csendben érné a vég.
Ennek oka, hogy a hanghullámok terjedéséhez közegre van szükség, ahol a részecskék lökdösve adják át egymásnak a rezgési energiát, az űrben azonban az anyag ehhez túlságosan ritka.
Mégis van mód arra, hogy „meghalljuk” akár egy fekete lyukat is.
A megoldás nem a hanghullámok közvetlen észlelésében, hanem más kozmikus jelek lefordításában rejlik.
A csillagászok az univerzumból érkező jelek többségét az elektromágneses spektrum különböző tartományaiban (például rádióhullámként vagy röntgensugárzásként), plazmahullámként, vagy a téridő szövetének fodrozódásaiként, gravitációs hullámként érzékelik. Ezeket az adatokat a kutatók képesek a hallható tartományba átültetni. A folyamatot adatszonifikációnak nevezik.
A gyakorlatban ez többféleképpen történhet. A NASA egyes projektjeiben csillagászati képek adatait alakítják hanggá, ahol a fénypontokból hangjegyek lesznek.
Más esetekben a hullámadatokat képezik le hallható frekvenciákra. Ilyenek például a szupernagy tömegű fekete lyukak körüli forró gázban terjedő nyomáshullámok, vagy a Föld mágneses mezejének erővonalai mentén futó plazmahullámok.
A Naprendszer égitestjei is egyedi „hangképeket” adnak. A Nap felszínén fortyogó, Texas államnál is nagyobb konvekciós cellák zaja a becslések szerint fülsiketítő, 100 decibeles bömbölésként hallatszana, ha a hang terjedhetne az űrben.
A Szaturnusz és a Jupiter gyűrűrendszerükkel és holdjaikkal olyan jeleket bocsátanak ki, amelyek lefordítva idegen kultúrák kísérteties zenéjére emlékeztetnek.
Az első ilyen jellegű észlelést Karl Guthe Jansky csillagász végezte 1933-ban, amikor egy forgatható rádiótávcsővel azonosította a Tejútrendszer központjából érkező, állandó sziszegő rádiózajt.
Az adatok hanggá alakítása nemcsak szórakoztató, de tudományosan is hasznos.
A kutatók számára ez egy újfajta módszer az adatok megtapasztalására, ami segíthet olyan finom részletek vagy mintázatok felfedezésében, amelyek a vizuális ábrázolásokon esetleg rejtve maradnának.
A világűr vákuumában a hang nem terjed, így ha valaki űrruha nélkül sodródna a csillagok között, teljes csendben érné a vég.
Ennek oka, hogy a hanghullámok terjedéséhez közegre van szükség, ahol a részecskék lökdösve adják át egymásnak a rezgési energiát, az űrben azonban az anyag ehhez túlságosan ritka.
Mégis van mód arra, hogy „meghalljuk” akár egy fekete lyukat is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar kutatók vizsgáltak egy egyiptomi múmiát, meglepő dologra bukkantak
A Semmelweis Egyetem legmodernebb CT-jével vizsgálták a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum egyiptomi leleteit. Egy korábban madárnak hitt leletről kiderült, hogy valójában egy emberi lábfej.
Kórházi csúcstechnológiával, roncsolás nélkül vizsgálják Budapesten az ókori egyiptomi múmiákat: a felvételek egy korábban madárnak hitt leletről kimutatták, hogy valójában egy felnőtt ember lába, egy másik leleten pedig csontritkulás jelei látszanak.
A Semmelweis Egyetem legújabb, fotonszámlálós CT-jével készítettek részletes felvételeket több, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban őrzött egyiptomi maradvány belső szerkezetéről. A vizsgálatról a ScienceAlert számolt be a Semmelweis Egyetem közleménye alapján.
A korszerű berendezés a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központjához tartozó múzeum leleteit világította át, lehetővé téve, hogy a kutatók a pólyák megbontása nélkül jussanak új adatokhoz.
„A vizsgálatok célja, hogy a lehető legpontosabb képet kapjuk a maradványok belső szerkezetéről, esetleges rendellenességeiről és az alkalmazott konzerválási technikákról” – mondta Dudás Ibolyka, az egyetem klinikai főorvosa és radiológusa.
Bár a múzeum leleteit korábban is vizsgálták, a mostani technológia teljesen új lehetőségeket nyit meg. Scheffer Krisztina, a gyűjtemény kurátora szerint „a mostani felvételek minden eddiginél részletesebb képet nyújtanak, és várhatóan új, tudományosan megalapozott eredményeket hoznak az évtizedek óta őrzött maradványokról.”
Az első eredmények máris igazolták a várakozásokat. Egyik legérdekesebb lelet egy bepólyált köteg volt, melynek tartalmát eddig csak találgatták.
A CT-felvételek azonban egyértelművé tették, hogy a csomag egy felnőtt ember lábfejét tartalmazza.
Egy másik, mumifikált lábról készült felvétel arra utal, hogy az egykori tulajdonosa csontritkulásban szenvedett.
A múzeum a vizsgált maradványokhoz az 1965-ös alapítása idején jutott hozzá. Hat leletet vetettek alá radiokarbonos kormeghatározásnak, de csak három esetben kaptak megbízható eredményt. Ezek közül a legrégebbi maradvány Krisztus előtt 401 és 259 között élt emberé volt.
„Az eddigi eredmények alapján nyilvánvaló, hogy a modern képalkotó technológia új távlatokat nyit a múmiakutatásban” – mondta Scheffer Krisztina.
A kutatók a további elemzésektől azt várják, hogy még többet elárulnak majd az egyének életéről és a testüket megőrző eljárásokról. A kurátor szerint a módszer „képes olyan információkat feltárni több ezer éves leletekben, amelyek anélkül válnak láthatóvá, hogy kárt tennénk bennük.”
Kórházi csúcstechnológiával, roncsolás nélkül vizsgálják Budapesten az ókori egyiptomi múmiákat: a felvételek egy korábban madárnak hitt leletről kimutatták, hogy valójában egy felnőtt ember lába, egy másik leleten pedig csontritkulás jelei látszanak.
A Semmelweis Egyetem legújabb, fotonszámlálós CT-jével készítettek részletes felvételeket több, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban őrzött egyiptomi maradvány belső szerkezetéről. A vizsgálatról a ScienceAlert számolt be a Semmelweis Egyetem közleménye alapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Rekorddöntő Hold-kerülés után a Csendes-óceánba csobbant az Artemis-2
A négyfős legénységet szállító Orion űrkapszula magyar idő szerint hajnali kettő után landolt Kalifornia partjainál. A sikeres vízre szállást követően a haditengerészet azonnal megkezdte a mentést.
Szombat hajnalban, magyar idő szerint 02:07-kor a Csendes-óceánba csobbant az Integrity névre keresztelt Orion űrkapszula, sikeresen lezárva az Artemis-2 tíz napig tartó, Holdat megkerülő küldetését.
A négyfős legénységet a kaliforniai partoknál várakozó amerikai haditengerészet egységei perceken belül kiemelték és a USS John P. Murtha fedélzetére szállították.
A NASA egy videót is közzétett a Facebook-oldalán a küldetésről, amin a landolás is látható:
A landolás pontossága a küldetésirányítás szerint tökéletes volt - közölte a NASA.
A több mint egymillió kilométeres út során a legénység mintegy 253 ezer mérföldre távolodott el a Földtől, ami új távolsági rekordot jelent az emberes űrrepülés történetében.
A Föld légkörébe visszatérve a kapszula sebessége megközelítette a hangsebesség 35-szörösét, ami alig maradt el az Apollo-10 által 1969-ben felállított csúcstól.
Az űrhajósok több mint hétezer nagy felbontású felvételt készítettek a Hold eddig ember által nem látott túlsó oldaláról, és javaslatot tettek két újonnan azonosított kráter elnevezésére is: az egyiket az űrkapszulájuk után Integritynek, a másikat a küldetésparancsnok néhai feleségének tiszteletére Carrollnak neveznék el.
A fotózás mellett a küldetés elsődleges célja a rendszerek éles tesztelése volt. Az űrhajósok kipróbálták az ivóvíz-adagolót, az ételek újrahidratálását, a levegő szén-dioxid-mentesítő berendezését, valamint gyakorolták az új űrruhák fel- és levételét, amelyek vészhelyzet esetén elvileg hat napig képesek életben tartani viselőjüket.
A tesztek során egyetlen komolyabb anomália jelentkezett: a fedélzeti vécé ürítőrendszerével több napon át probléma volt, ami miatt az űrhajósoknak időnként vészhelyzeti megoldásokra kellett támaszkodniuk.
A NASA a hiba okát a kapszula visszatérése után részletesen kivizsgálja.
A történelmi küldetés legénységét Reid Wiseman parancsnok, Victor J. Glover pilóta, Christina H. Koch és a kanadai Jeremy Hansen küldetésspecialisták alkották.
Ezzel Koch lett az első nő, Glover az első színesbőrű, Hansen pedig az első nem amerikai állampolgár, aki megkerülte a Holdat.
Az április elsejei sikeres fellövést többhetes csúszás előzte meg.
Az indítást eredetileg februárra tervezték, de egy üzemanyag-szivárgás, majd a rakéta héliumrendszerében felfedezett újabb probléma miatt többször is el kellett halasztani a startot.
A sikeres visszatérés után az űrügynökség már a jövőbe tekint, amelynek terveit épp a közelmúltban írták át.
Az eredetileg 2028-ra tervezett, Holdra szállást is magában foglaló Artemis-3 küldetést egy évvel előrehozták 2027-re, de a célja már nem a Hold felszíne, hanem egy Föld körüli pályán végrehajtott, emberek nélküli dokkolási teszt lesz.
A NASA a jövőben nagyjából tízhavonta szeretne missziókat indítani, és a fellövések felgyorsítása érdekében egyszerűsítik a hordozórakétát is: lecserélik azt a hajtóműfokozatot, amely a korábbi héliumszivárgást okozta, és egy egyszerűbb, már bizonyított technológiához térnek vissza.
Szombat hajnalban, magyar idő szerint 02:07-kor a Csendes-óceánba csobbant az Integrity névre keresztelt Orion űrkapszula, sikeresen lezárva az Artemis-2 tíz napig tartó, Holdat megkerülő küldetését.
A négyfős legénységet a kaliforniai partoknál várakozó amerikai haditengerészet egységei perceken belül kiemelték és a USS John P. Murtha fedélzetére szállították.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
