A laboratóriumi szakorvos nem ajánlja, hogy az oltás után bárki vérvizsgálatot végeztessen
Szerinte ugyanis a laikusok ezeket a leleteket nehezen tudják értelmezni, ehhez mindenképp szakember kell. Viszont még ők sem tudják, hogy a koronavírussal szembeni védettségben milyen jelentőségük van ezeknek az értékeknek.
Sorra kerülnek fel a közösségi oldalra a főként magánlaborokban elvégzett antitest-vizsgálatok eredményei. Ezek az IGG-t, az immunoglobulinok szintjét mutatják a koronavírus elleni oltások után. Ez az érték a vírus tüskefehérje ellen termelődött ellenanyag-szintjét jelöli.
Sokan esnek kétségbe, ha az eredmény negatív vagy a számot nem érzik elég magasnak.
Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvos azt mondta az RTL Híradónak:
"Én egy magánlaboratóriumban dolgozom, ahol többek között az ilyen jellegű vizsgálatok nyilvánvalóan bevételi szempontból lényegesek, és magam ellen beszélek, de NEM javaslom azt, hogy mindenki az oltás ellenőrzése céljából ilyen vizsgálatokat végezzen folyamatosan, felesleges".
Nem javasolja, hogy az oltás hatékonyságának ellenőrzése céljából bárki vérvizsgálatot végeztessen. Szerinte ugyanis a laikusok ezeket a leleteket nehezen tudják értelmezni, ehhez mindenképp szakember kell. Viszont még ők sem tudják, hogy a koronavírussal szembeni védettségben milyen jelentőségük van ezeknek az értékeknek.
A szakemberek sem tudják még, van-e összefüggés a magasabb antitestszám és a nagyobb vagy épp hosszabb ideig tartó védettség között. Még most folynak vizsgálatok annak kiderítésére, hogy az ellenanyag hogyan, meddig véd.
"Az a baj, jelen pillanatban nem tudjuk biztonsággal meghatározni, hogy az immunoglobulin-meghatározások, így az IGG meghatározás tükrözi-e ezt, hogy ő védett, illetve, ha ő védett, akkor kicsit védett vagy nagyon védett" - mondta.
Félév, egy év után lesz majd lehetőség arra, hogy az egyes vakcináknál megmondják, hogy mennyi ideig nyújtottak védettséget. Nem mindegy az sem, hogy milyen antitestet vizsgálnak. Vannak komoly, költséges vizsgálatok is, amik pontosabb értékeket tudnak adni. A piacon kapható tesztek is eltérőek, még a mértékegységek is változóak - mondja a szakember.
Úgy véli, hogy az oltásoknál a második vakcina beadását követő 10-14 nap után szinte biztosan kialakul valamilyen védettség. De ezt szerinte fölösleges egyénileg ellenőriztetni.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója
A számokat méricskélni Rusvai Miklós víruskutató szerint sem érdemes. Úgy véli, hogy ezeket a számokat méricskélni nem érdemes, hogy az 615 vagy 5314. Az számít, hogy 50 feletti értéket kapunk vagy 50 alatti értéket.
A tisztifőorvos szerint pedig az se aggódjon, akinek nem mutattak ki ellenanyagot, mert nagyon is lehetséges, hogy a sejtes immunitása a háttérben működik, ő védettnek minősül.
Boldogkői Zsolt virológus szerint az biztosnak látszik, hogy akinek van antitestje, az valamennyire védett a vírussal szemben: "Hogy ezzel az információval mit kezdjen, az megint más kérdés, mivel nem tudjuk pontosan még ha védettek is vagyunk, ha elkapjuk a vírust, akkor képesek vagyunk-e továbbadni, ezek az információk még nem bizonyosak. Ezért ebben az esetben is tartsuk be a különböző óvintézkedéseket."
Sorra kerülnek fel a közösségi oldalra a főként magánlaborokban elvégzett antitest-vizsgálatok eredményei. Ezek az IGG-t, az immunoglobulinok szintjét mutatják a koronavírus elleni oltások után. Ez az érték a vírus tüskefehérje ellen termelődött ellenanyag-szintjét jelöli.
Sokan esnek kétségbe, ha az eredmény negatív vagy a számot nem érzik elég magasnak.
Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvos azt mondta az RTL Híradónak:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Aki nem hajol meg, azt félreállítják” – kilépett a Fideszből a párt korábbi józsefvárosi jelöltje
Kaiser Edvin azt írta, az elmúlt években folyamatosan azt tapasztalta, hogy amit a helyi szervezetben mondanak és amit tesznek, az köszönőviszonyban sincs egymással. Üzent is a helyi Fidesznek: vigyázzanak, nehogy nagyobb kárt okozzanak maguknak.
A Facebookon jelentette be Kaiser Edvin, a Fidesz korábbi józsefvárosi önkormányzati képviselőjelöltje, hogy kilép a párt helyi szervezetéből. Bejegyzésében arról ír, lánglelkű fiatalként azért kezdett politikával foglalkozni, hogy a kerületért tegyen, ahol a családjával él.
„Számomra ez mindig Józsefvárosról szólt, soha nem a pártparancs ész nélküli teljesítéséről. Sorry, not sorry [elnézést, nem sajnálom – a szerk.]”
– fogalmazott a politikus, aki szerint a Józsefvárosi Fidesz szervezete már régóta nem közösségként működik, hanem egy 5–10 fős „részvénytársaságként”. Mint írja, az évek során világossá vált számára, hogy ez a működés inkább akadálya, mintsem motorja Józsefváros fejlődésének. „Aki rálát a helyi viszonyokra, pontosan tudja, miről beszélek, de a későbbiekben, ha van rá igény szívesen kifejtem” – tette hozzá.
Azt írta, folyamatosan azt tapasztalta, hogy amit a szervezetben mondanak, és amit tesznek, köszönőviszonyban sincs egymással, a bizalma pedig mára teljesen elfogyott.
„Számomra az utolsó határ az volt, amikor világossá vált, hogy még a saját embereiket sem tisztelik, becsülik. Aki nem hajol meg, azt félreállítják. Aki önálló, az veszély. Mindeközben a kialakult helyzet nettó politikai haszonélvezői”
– áll a bejegyzésben.
Kaiser közölte: a továbbiakban nem kíván közösséget vállalni a Józsefvárosi Fidesszel, mert már nem tud jó szívvel kiállni az ottani folyamatok mellett. Hozzátette, hogy az országgyűlési választáson a jelöltjüket, Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztost sem támogatja.
A politikus előrevetítette, hogy kilépése után megpróbálják majd másként beállítani a történteket, ezt „megszokott reflexnek” nevezte.
„Sajnálom. Szégyen” – írta, majd higgadtságot és megfontoltságot javasolt a helyi Fidesznek, mielőtt még nagyobb kárt okoznának maguknak.
Azt is megjegyezte, a döntése magyarázatot adhat arra, miért nem volt jelen a szervezet rendezvényein az utóbbi időben. A jövőben, mint írta, pártoktól függetlenül, új alapokon kíván részt venni a kerületi politikában. „Ez egy lezárás. És egy új kezdet” – zárta sorait.
Kaiser Edvin a 2024-es önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP színeiben indult Józsefváros 8. számú egyéni választókerületében, ahol szoros küzdelemben, 45,15 százalékos eredménnyel maradt alul Horváth Alexanderrel (46,75%) szemben. A politikus korábban a helyi Fidelitasban tevékenykedett, illetve külső bizottsági tagként is dolgozott a kerületben. A kilépéséről szóló hírt elsőként a 444.hu vette észre.
A Facebookon jelentette be Kaiser Edvin, a Fidesz korábbi józsefvárosi önkormányzati képviselőjelöltje, hogy kilép a párt helyi szervezetéből. Bejegyzésében arról ír, lánglelkű fiatalként azért kezdett politikával foglalkozni, hogy a kerületért tegyen, ahol a családjával él.
„Számomra ez mindig Józsefvárosról szólt, soha nem a pártparancs ész nélküli teljesítéséről. Sorry, not sorry [elnézést, nem sajnálom – a szerk.]”
– fogalmazott a politikus, aki szerint a Józsefvárosi Fidesz szervezete már régóta nem közösségként működik, hanem egy 5–10 fős „részvénytársaságként”. Mint írja, az évek során világossá vált számára, hogy ez a működés inkább akadálya, mintsem motorja Józsefváros fejlődésének. „Aki rálát a helyi viszonyokra, pontosan tudja, miről beszélek, de a későbbiekben, ha van rá igény szívesen kifejtem” – tette hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kitálalt egy volt szállítmányozó Magyar Péternek: Kamionokkal menekítették a veszélyes anyagokat a gödi Samsung-gyárból az ellenőrzések előtt
Több tucat kamionnyi rákkeltő port szállíthattak el titokban Pest megyei raktárakba – hangzik el a Tisza Párt oldalán megjelent videóban. A gyár állítólag hetekkel előre tudott az ellenőrzésről, így volt idejük felkészülni. Magyar Péter azt ígéri, kormányváltás után mindent kivizsgálnak.
Magyar Péter csatornáján jelent meg egy interjú egy férfival, aki állítása szerint 2019 és 2022 között egy dél-koreai alvállalkozó, a GV Europe szállítmányozójaként dolgozott a Samsung SDI gödi gyárának. A férfi arról beszélt, hogy feladatai közé tartozott a gyárban tárolt, limit feletti mennyiségű veszélyes anyagok ideiglenes elszállítása külső raktárakba a katasztrófavédelmi ellenőrzések idejére.
Elmondása szerint a gyár háromhavonta vagy félévente számíthatott katasztrófavédelmi ellenőrzésekre, és ezekről már egy-két héttel előre tudomást szerzett. „Nekünk szóltak egy-két nappal előtte, hogy el kell vinni 30-40-50 autónyi veszélyes anyagot” – állította a férfi, hozzátéve, hogy ezek túlnyomórészt „nikkel, kobalt, mangán és egyéb vegyületek” voltak, amelyeket az akkumulátorgyártáshoz használnak.
Szerinte azért volt szükség az anyagok elszállítására, mert a gyár a megengedett limit felett tárolt belőlük. „ami limiten fölül volt, azt ki kellett vinni a gyárból, hogy az ellenőrzés során erre ne derüljön fény, nem 4000 tonnát tárolnak, hanem 5500-at.”
A férfi szerint ezek az anyagok por állagúak, „olyan az állaguk nagyjából, mint a liszté”, és big bag zsákokban, esetenként kartondobozokban tárolták őket. Az ideiglenes raktárak a nyilatkozó szerint jellemzően Pest megyében voltak, többek között Vácott, Kistarcsán, Gödöllőn, Vecsésen, Dunaharasztiban és Biatorbágyon.
Bár ezek állítása szerint hivatalos raktárépületek voltak, de úgy vélte, nem rendelkeztek a veszélyes anyagok tárolásához szükséges engedéllyel. A szállítások során elmondása szerint nem érték őket hatósági ellenőrzések. „Nem, hát ugye ez a Covid időszak alatt volt, meg hasonlók, nem nagyon foglalkozott ezzel senki” – mondta.
A férfi arról is beszélt, hogy a Samsung SDI és az alvállalkozók között szerinte sajátos volt a munkakapcsolat. Úgy fogalmazott, hogy a Samsung kihasználta az alvállalkozókat, a szerződések rájuk eső részét állítólag nem teljesítette és nem írta alá, cserébe viszont elvárta, hogy minden kérését teljesítsék.
„Az volt a kérés az alvállalkozók felé, hogy minden egyes anyagot hordjanak el, amire a Samsung őket megkéri, mindegy, hogy van engedély, vagy nincs engedély. El kell vinni, aztán majd vissza kell hozni” - állítja.
A férfi később elvégzett egy katasztrófavédelmi ügyintézői képzést, ahol állítása szerint a hatóság munkatársaival is beszélt a gödi gyárról. Azt mondta, a katasztrófavédőktől azt hallotta, hogy bár nekik sem tetszett a helyzet, de meg volt szabva a feladatuk. „bemennek, megírják a jegyzőkönyvet, ha hiányosságot találnak, azt nyilván lejegyezhetik, elküldik a felettesüknek, és utána az a dolguk, hogy befogják a szájukat, és szépen hazamenjenek.”
Az interjúalany más, gyáron belüli szabálytalanságokról is beszámolt. Elmondása szerint látta, hogyan semmisítik meg a selejtes akkumulátorcellákat.
Állítása szerint a selejtes cellákat „sóoldatos vízbe beledobták”, és ezt a munkát külföldi, akkoriban főleg ukrán munkavállalók végezték. „Ezt mindenféle fajta védőfelszerelés nélkül végezték” – mondta.
Beszélt a gyárban használt elektrolitról is, ami szerinte rendkívül tűzveszélyes és maró folyadék. Azt állította, hogy a folyadékot szállító csővezetékek gumitömítéseit sokszor csak akkor cserélték ki, amikor már szivárogtak. „Hát ez a Samsungban mindig akkor történt meg, amikor már csöpögött.”
Arra a kérdésre, hogy hányan tudhattak ezekről a folyamatokról, a férfi azt válaszolta, hogy a sofőrök tisztában voltak a szállítmányuk veszélyességével. „Nagyjából minden sofőr, aki ott dolgozott, tudta, hogy mit szállít, mert hát látták, hogy mi van a zsákokra írva.” Szerinte a zsákokon lévő piktogramok egyértelműen jelezték, hogy a bennük lévő anyagok környezetre és belélegezve is veszélyesek.
Az interjú végén Magyar Péter kijelentette, hogy véleménye szerint a leírt szabálytalanságok nem történhettek volna meg a hatóságok és a politikai elit tudta és közreműködése nélkül.
Megemlítette, hogy a gyár több mint 500 milliárd forint állami támogatást kapott, és szerinte a kormányzati hazugságokkal szemben nemcsak az üzem területén, hanem azon kívül is magas volt a rákkeltő porok aránya.
„Több ezer munkavállaló egészségét veszélyeztetni, illetve több tízezer környéken élő magyar ember biztonságát, egészségét veszélyeztetni, az nem csak egy politikai felelősség, hanem egy büntetőjogi felelősség is” – mondta Magyar, majd hozzátette, hogy egy esetleges kormányváltás után nyilvánosan ki fogják vizsgálni ezeket az ügyeket.
A teljes videó
Magyar Péter csatornáján jelent meg egy interjú egy férfival, aki állítása szerint 2019 és 2022 között egy dél-koreai alvállalkozó, a GV Europe szállítmányozójaként dolgozott a Samsung SDI gödi gyárának. A férfi arról beszélt, hogy feladatai közé tartozott a gyárban tárolt, limit feletti mennyiségű veszélyes anyagok ideiglenes elszállítása külső raktárakba a katasztrófavédelmi ellenőrzések idejére.
Elmondása szerint a gyár háromhavonta vagy félévente számíthatott katasztrófavédelmi ellenőrzésekre, és ezekről már egy-két héttel előre tudomást szerzett. „Nekünk szóltak egy-két nappal előtte, hogy el kell vinni 30-40-50 autónyi veszélyes anyagot” – állította a férfi, hozzátéve, hogy ezek túlnyomórészt „nikkel, kobalt, mangán és egyéb vegyületek” voltak, amelyeket az akkumulátorgyártáshoz használnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Takács Péter 22 százalékponttal vezet – három körzetben is komoly Fidesz-előnyről számolt be a Mandiner
A kormánypárti lap által közölt felmérések szerint a pápai körzetben 48-26-ra vezet a Fidesz a Tisza Párt előtt, de Baján és Kisvárdán is kétszámjegyű az előny.
Három új, egyéni választókerületre vonatkozó felmérés eredményét közölte a Mandiner. A lap cikkében szereplő számok szerint
a Fidesz–KDNP magabiztosan, Baja környékén tíz, míg Kisvárdánál és Pápánál több mint húsz százalékponttal vezet a Tisza Párt előtt.
Különösen a pápai körzet eredménye érdekes, amelyet a lap szerint „tiszás politológusok” billegőnek próbálnak beállítani.
A kormánypárti lap által közölt felmérés szerint a Bács-Kiskun vármegyei 6-os, bajai központú körzetben a Fidesz–KDNP-re a megkérdezettek 42, a Tisza Pártra pedig 32 százaléka szavazna. A Mi Hazánkat 8, a Demokratikus Koalíciót és a Magyar Kétfarkú Kutyapártot 2-2 százalék támogatja, míg az egyéb pártok 1 százalékon állnak. A választók 8 százaléka bizonytalan, 5 százalék pedig nem árulta el, kire voksolna. Magyar Péter egyébként éppen kedden tartott gyűlést a körzetben, ahol elég sokan fogadták a Facebookon közzétett kép alapján.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei 3-as, kisvárdai központú választókerületben még nagyobb, 53 százalékos a Fidesz–KDNP támogatottsága, míg a Tisza Párt 27 százalékot érne el.
Itt a Mi Hazánk 4, a DK és az MKKP 2-2, a Jobbik és az egyéb pártok pedig 1-1 százalékon állnak. A bizonytalanok és a nem válaszolók aránya egyaránt 5 százalék. A körzet egyéni képviselőjelöltje Seszták Miklós.
A Veszprém vármegyei 4-es, pápai központú körzetben, ahol Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár indul, a Fidesz–KDNP 48, a Tisza Párt 26 százalékot kapna.
A Mi Hazánk és a DK 4-4, az MKKP 2, az egyéb pártok pedig 1 százalékon állnak. Ebben a körzetben a legmagasabb, 12 százalék a bizonytalanok aránya, míg 3 százalék nem válaszolt. A lap által közölt felmérések nem térnek ki a kutatóintézetre, a mintanagyságra és az adatfelvétel pontos idejére.
A most vizsgált három választókerület a 2022-es országgyűlési választáson is magabiztos kormánypárti győzelmet hozott. Baján Zsigó Róbert a szavazatok 57,26 százalékát, Kisvárdán Seszták Miklós 65,31 százalékát, Pápán pedig dr. Kovács Zoltán 62,70 százalékát szerezte meg. Az elmúlt hetekben a politikai kampány is felpörgött a térségben: Orbán Viktor miniszterelnök február 18-án Navracsics Tibor mellett kampányolt a szomszédos Veszprém 3-as körzetben, ahol arról beszélt, hogy magabiztosan vezet a Fidesz az ország ezen részén.
Republikon: Magyar Pétert már többen szeretnék miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort
A TISZA Párt elnöke 45 százalékkal vezet a jelenlegi kormányfő (37%) előtt a miniszterelnöki versenyben a Republikon Intézet felmérése szerint. A bizonytalanok is inkább Magyart választaná, egyharmaduk mégsem számít kormányváltásra.
Többen látnák Magyar Pétert a miniszterelnöki székben, mint Orbán Viktort – derül ki a Republikon Intézet februári kutatásából.
A felmérés szerint a válaszadók 45 százaléka Magyart, míg 37 százaléka Orbánt preferálja, 18 százalék pedig nem tudott dönteni kettejük között. Mindkét politikusnak van a saját pártján túlmutató vonzereje: Magyar 10, Orbán pedig 7 százalékpontos többletet tudhat magáénak a pártpreferenciákhoz képest.
A végeredmény szempontjából kulcsfontosságú bizonytalanok körében még egyértelműbb Magyar Péter előnye: 35 százalékuk őt, 20 százalékuk Orbánt választaná. Ebben a közegben ugyanakkor ellentmondásos a kép,
a bizonytalanok egyharmada ugyanis nem számít kormányváltásra, míg csupán 28 százalékuk tartja azt valószínűnek.
Vagyis ebben a csoportban némileg többségben vannak, akik a Fidesz győzelmére számítanak, annak ellenére, hogy a szimpátiájuk inkább Magyar felé húz.
Ez a kettősség a teljes népesség várakozásaiban is visszaköszön.
Bár a válaszadók többsége, 46 százaléka kormányváltást jósol 2026-ra, 40 százalék továbbra is újabb Fidesz–KDNP-győzelmet tart esélyesebbnek.
A két politikai táboron belül jelentős a különbség a győzelembe vetett hitben. Míg a Tisza Párt szavazóinak 90 százaléka gondolja, hogy pártjuk alakít kormányt, addig a Fidesz–KDNP tábor 87 százaléka bízik a saját győzelmében. A kormánypárti szavazók azonban jóval magabiztosabbak: 68 százalékuk kizártnak tartja a kormányváltást, míg a Tisza táborában csak 39 százalék teljesen biztos a győzelemben.
Az országgyűlési választást április 12-én tartják. A kampány hivatalosan február 21-én indult, és a legtöbb elemzés szerint a verseny Orbán Viktor 16 éves kormányzásának eddigi legkomolyabb kihívása. A különböző közvélemény-kutatók nem festenek egységes képet: a Medián februári mérése szerint többen tartják Magyart alkalmasnak miniszterelnöknek, mint Orbánt, míg a kormányközeli Nézőpont Intézet ugyanebben a hónapban 11 százalékpontos előnyt mért Orbán javára.