FELFEDEZŐ

A világ egyik legtapasztaltabb pilótája elmondta, szerinte melyik a legbiztonságosabb hely a repülőn

A válasz nem meglepő, az okát viszont a szakember szerint fontos tudatosítani az egyéb vészhelyzetek esetére is.

Link másolása

Bár ha lezuhan egy repülő, általában kicsi az esély a túlélésre, azonban sok repülőbalesetnél mégis fontos, hogy ki hol ül. A repülő ülésrendjének is megvannak a maga legendái: sokan az ablak mellett szeretnek ülni a kilátás miatt, mások egyenesen rosszul vannak tőle. Vannak, akik a szárny közelébe nem ülnek, mivel azt hiszik, a balesetnél leszakadhatnak, de ugyanez igaz az elülső, illetve a hátsó székekre is: mindegyiknek megvan a maga mítosza, miért nem biztonságos ott.

Nick Eades, aki a világ legtapasztaltabb Boeing 747 pilótája a LadBible-nek mondta el, hogy egy profi szempontjából melyik is a repülőgépek legbiztonságosabb helye, a válasz pedig nem is annyira meglepő:

a pilóta szerint a legtutibb hely a vészkijáratok mellett van, mivel ott lehet a legkönnyebben elhagyni a gépet baj esetén.

Eades szerint ugyanis kulcsfontosságú, hogy egy ember vészhelyzet esetén azonnal tudja, merre meneküljön. Érdekes hasonlatot használ: amikor a buszon olyan társaságot látunk, akik ittasak vagy agresszívek, akaratlanul is az ajtóhoz közel ülünk, hogy gyorsabban le tudjunk lépni baj esetén. A pilóta szerint a repülőgépen is ugyanezt a taktikát kell alkalmazni, és amennyiben van reális esély a túlélésre, akkor ezzel növelhetjük azt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: