TUDOMÁNY
A Rovatból

Váratlan fordulat a Hold-programban, A NASA ezért halasztotta el a küldetést

A NASA megerősítette, hogy az Artemis–3 dokkolási teszt lesz Föld körüli pályán, ezzel a visszatérés legalább egy évet csúszik.
Sz.E. Fotó: NASA - szmo.hu
2026. április 30.



A NASA megváltoztatta a Holdra való visszatérés menetrendjét: az Artemis–3 küldetés legkorábban 2027 végén indulhat, de nem a Hold felszínét célozza meg, hanem egy Föld körüli pályán végrehajtott főpróba lesz.

Az űrhajósok itt a SpaceX és/vagy a Blue Origin holdkompjával gyakorolhatnak; ezek közül kerülhet ki a 2028-as holdraszállás leszállóegysége.

Jared Isaacman, a NASA vezetője egy hétfői kongresszusi meghallgatáson az Ars Technica beszámolója szerint megerősítette, hogy a kereskedelmi partnerek tarthatják a módosított ütemtervet. Az űrügynökség vezetője szerint mindkét cég jelezte, hogy készen állnak a tesztekre.

„Mindkét beszállítótól, a SpaceX-től és a Blue Origintől is megkaptam a válaszokat, amik szerint készen állnak arra, hogy 2027 végén mindkét leszállóegységgel manőverezési, dokkolási és interoperabilitási teszteket hajtsunk végre a 2028-as holdraszállást megelőzően” – mondta Isaacman.

Az Artemis–3-hoz használt Orion űrhajó már készülőben van, és megkapja azt az áttervezett hővédőpajzsot, amit az Artemis–1 tapasztalatai alapján fejlesztettek. Emellett kijavítják rajta az Artemis–2-n észlelt hibákat, köztük a vécérendszer dugulását és az Orion hajtóműrendszerében észlelt héliumszivárgást.

A stratégiaváltás legfőbb oka a kockázatok csökkentése. A terv az Apollo-programot idézi, ahol az Apollo–9 szintén Föld körüli pályán tesztelte a holdkompot, mielőtt az Apollo–11 élesben is leszállt volna.

Ha a mostani főpróbán bármilyen probléma adódna, az űrhajósok órákon belül hazatérhetnek, nem pedig napokig lennének a Holdtól több százezer kilométerre.

Ez a biztonságosabb környezet lehetőséget ad a kritikus rendszerek – az életfenntartás, a hajtóművek és a dokkolómechanizmus – alapos kipróbálására, mielőtt a tényleges holdraszállás megkezdődne.

A mostani döntésig a program kézzelfogható eredményeket produkált. Az Artemis–1 küldetés, bár többszöri halasztás után indult el, sikeresen, személyzet nélkül kerülte meg a Holdat, igazolva az SLS rakéta és az Orion űrhajó képességeit. A program sikere azonban nagyban függ a magáncégektől is. A SpaceX Starshipjének tesztprogramja azóta előrehaladt: 2026 februárjáig 11 integrált Starship-teszt zajlott, a legutóbbi kettő teljesen sikeres volt, de a rendszer még nem állt Föld körüli pályára; a következő, V3-as teszt májusra csúszott.

A verseny és a biztonság érdekében a NASA a Blue Origint is bevonta egy alternatív holdkomp fejlesztésébe. A legutóbbi nagy lépés az Artemis–2 sikeres útja volt, amelynek során Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen ötven év után először repült emberes küldetésen a Hold közelébe.

Az Artemis–3 során az űrhajósok az Orion fedélzetén indulnak, majd Föld körüli pályán találkoznak a SpaceX Starship HLS és/vagy a Blue Origin Blue Moon holdkompjával. Itt dokkolási manővereket, átszállási eljárásokat és a rendszerek közötti átjárhatóságot fogják gyakorolni. A küldetésen akár az Axiom új űrruhájának tesztje is szerepet kaphat, de a pontos profil még nem végleges.

A NASA vezetése az amerikai űrvezető szerep fenntartását és a repülési ütem növelését hangsúlyozza, részben a nemzetközi verseny miatt. Kína ugyanis szintén 2030 előtt szeretne embert juttatni a Holdra. A most fejlesztett, az Apollo-kori leszállóegységeknél jóval nagyobb holdkompok már nemcsak néhány napos látogatásokat, hanem egy tartós holdi jelenlét megalapozását teszik lehetővé.

„Ez az a képesség, ami lehetővé teszi, hogy ne csak visszatérjünk a Holdra, hanem ténylegesen kiépítsünk egy holdbázist, és rengeteg hasznos terhet tudjunk a felszínre juttatni, fenntartható és megfizethető módon” – vázolta a távlati célokat Isaacman.

A következő mérföldkövek a Starship és a Blue Moon tesztjei, valamint az Orion és az SLS előkészítése lesznek, ezek döntik el, hogy a 2027-es főpróba után 2028-ban valóban visszatérhet-e az ember a Holdra.

Via Qubit


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Áttörés a rákkutatásban: egy új injekció azoknál is hatott, akikről már lemondtak
Előrehaladott fej-nyaki rákos betegeknél tesztelték az amivantamab nevű készítményt, amely a betegek több mint harmadánál csökkentette a daganatot. A vizsgálatban résztvevők közül 15 embernél a tumor teljesen el is tűnt a kezelésnek köszönhetően.


Teljesen eltüntette a daganatokat egy új, bőr alá adható injekció olyan betegeknél, akiknek a szervezete már nem reagált sem a kemoterápiára, sem az immunterápiára. Az amivantamab nevű készítményt egy 11 országra kiterjedő nemzetközi vizsgálatban tesztelték előrehaladott fej-nyaki rákban szenvedő pácienseknél – írta a The Guardian.

A 102 beteg közül 43-nál a daganat mérete csökkent, 15 betegnél pedig a tumor teljesen felszívódott.

A kezelésben részesülők esetében a kezelés kezdetétől mért medián teljes túlélés 12,5 hónap volt, ami kiemelkedő eredménynek számít, mivel a betegségük olyan stádiumban volt, ahol a hagyományos terápiák már hatástalanok. Az eredményeket vasárnap mutatják be a világ legnagyobb onkológiai konferenciáján, Chicagóban.

Kevin Harrington, a londoni Rákkutató Intézet professzora és a Royal Marsden onkológusa szerint a vizsgálat egy eddig rendkívül korlátozott lehetőségekkel rendelkező betegcsoportnak ad új esélyt.

„Ezek példátlanul erős válaszok olyan betegeknél, akiknek a betegsége ellenállóvá vált mind a kemoterápiával, mind az immunterápiával szemben” – fogalmazott a szakértő.

A háromhetente, ambulánsan beadható injekció ráadásul sokkal kényelmesebb a betegeknek, mint a kórházi infúziós kezelések, a mellékhatásai pedig többnyire enyhék voltak. A készítmény egy „intelligens” injekció, amely háromféleképpen támadja a rákos sejteket: gátol két, a daganat növekedéséért és a kezelések kijátszásáért felelős jelátviteli útvonalat, miközben az immunrendszert is a tumor elpusztítására ösztönzi.

Az egyik első beteg, aki megkapta a kezelést, az 56 éves Carl Walsh volt, akinél nyelvrákot diagnosztizáltak. Miután a korábbi kezelései sikertelenek voltak, csatlakozott a klinikai vizsgálathoz.

„Most úgy érzem, képes vagyok normális életet élni. A vizsgálat előtt nehezen tudtam rendesen beszélni, és az evés is gondot okozott a duzzanat és a fájdalom miatt” – mondta Walsh.

A férfi arról is beszámolt, hogy a kemoterápiával ellentétben az új injekció nem okozott súlyos mellékhatásokat, és az életminősége látványosan javult. „Amikor a helyzet a legrosszabb volt, leveseket, tejberizst és rengeteg omlettet ettem. Elég sokat fogytam. Már két ciklus után elkezdett visszatérni a normális étrendem, és hat hónap után teljes értékűen étkeztem. A legjobban az első nagy steaknek örültem” – tette hozzá.

Kristian Helin professzor, a Rákkutató Intézet vezérigazgatója szerint a tanulmány bizonyítja, hogy a szigorú kutatások révén még a legkisebb eséllyel rendelkező betegek számára is lehet érdemi előrelépést elérni. „Ilyen mértékű daganatválasz és biztató túlélési eredmények elérése egy ennyire nehezen kezelhető csoportban jelentős előrelépést jelent” – hangsúlyozta.

A vizsgálatból kizárták azokat a betegeket, akiknek a daganatát a humán papillomavírus (HPV) okozta, mivel az ilyen típusú rák általában jobban reagál a kezelésekre. A mostani eredmények alapján már elindult a következő, III. fázisú vizsgálat, amely a kezelés hatékonyságát vizsgálja a betegség egy korábbi stádiumában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Heteken belül visszatér az El Niño – novemberig tarthat, és minden eddiginél erősebb lehet
A Meteorológiai Világszervezet szerint a jelenség már a nyáron kialakulhat, és rendkívül erős lehet. A következmény aszály, árvíz és élelmiszerár-emelkedés lehet a világ több pontján.


Hamarosan visszatérhet az El Niño, és a mostani az évtizedek legerősebbje lehet – erre figyelmeztetett kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete. A Meteorológiai Világszervezet szerint 80 százalék az esélye annak, hogy az időjárási jelenség már a június–augusztusi időszakban kialakul, és több mint 90 százalék a valószínűsége, hogy legalább novemberig fennmarad.

A tudósok attól tartanak, hogy a jelenség a már amúgy is felmelegedett bolygón extrém időjárási események sorozatát indíthatja el világszerte.

A Csendes-óceán trópusi vizeinek felszíne alatt hatalmas, helyenként az átlagosnál 6 Celsius-fokkal is melegebb víztömeg halad kelet felé, ami a felszíni vizek további melegedésének és a globális időjárási mintázatok megzavarásának előjele.

António Guterres, az ENSZ főtitkára drámai képpel írta le a helyzetet.

„Az El Niño hatásai még erősebben fognak lesújtani, még messzebbre jutnak, és pusztító gyorsasággal lépik át a határokat.”

A tudományos közösség szinte biztosra veszi egy komoly esemény érkezését – írja a Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi közleményében.

Michelle L’Heureux, az amerikai Éghajlat-előrejelző Központ fizikusa a mélytengeri felmelegedésről azt mondta, az „vetekszik néhány, az általunk látott legerősebb El Niño eseménnyel”.

Egy erős El Niño jellemzően forró, száraz időt hoz Ausztrália, Indonézia és Délkelet-Ázsia egyes részeire, növelve az aszály és a bozóttüzek kockázatát. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok déli részén a heves esőzések és árvizek esélye nő. Európára, így Magyarországra a közvetlen hatása gyengébb, de a globális ellátási láncokon és az élelmiszerárakon keresztül éreztetheti hatását.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Elindult a kísérlet az emberen: beadták az első adagot a sejtek öregedésének visszafordítására - A kockázat óriási
Egy bostoni biotechnológiai cég a látóideg sejtjeinek megfiatalításával kísérletezik. A beavatkozás biztonságát egy speciális kapcsolóval, egy antibiotikummal próbálják garantálni.


Megkezdődtek az emberen végzett tesztek egy olyan génterápiával, amely a sejtszintű öregedés visszafordítását ígéri. A bostoni Life Biosciences kedden bejelentette, hogy beadták az első adagot annak a páciensnek, aki részt vesz az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) által engedélyezett klinikai vizsgálatban. A cég célja, hogy regenerálja a glaukóma miatt károsodott látóideg-sejteket – írta a Gizmodo.

A kezelés lényege egy módosított vírus, amely célzottan megtervezett géneket juttat a szem sejtjeibe.

Ezek a gének képesek a sejtek „életkorral összefüggő epigenetikai változásait” visszafordítani, lényegében egy fiatalosabb állapotba programozva vissza azokat.

A terápia biztonságát egy "kapcsolóval" igyekeznek garantálni: a befecskendezett gének csak akkor aktiválódnak, ha a páciens a doxiciklin nevű antibiotikumot is szedi. Enélkül a rendszer kikapcsolt állapotban marad. Sharon Rosenzweig-Lipson, a cég tudományos vezetője szerint a géneket egy nyolchetes perióduson át folyamatosan aktívan tartják a jobb eredmény érdekében.

„Folyamatosabb expressziós rendszerrel jó átprogramozást és jó biztonságot tudunk elérni” – mondta Rosenzweig-Lipson.

A kezelés tudományos alapját a Nobel-díjas Sir Shinya Yamanaka felfedezései adják, aki elsőként azonosította azokat a géneket – az úgynevezett Yamanaka-faktorokat –, amelyekkel a felnőtt sejtek őssejtszerű állapotba programozhatók vissza. Erre építve David Sinclair, a Harvard genetikusának laboratóriuma mutatta ki egérkísérletekben, hogy három specifikus gén aktiválásával visszafordítható a látásvesztés. A Life Biosciences – amelyet Sinclair társalapított – ezt a módszert fejlesztette tovább.

Az eljárás azonban komoly kockázatokat is rejt. Egyes kutatók attól tartanak, hogy az „átprogramozás” elszabaduló sejtnövekedéshez, akár daganatok kialakulásához vezethet. Korábbi kísérletekben a Yamanaka-faktorok bizarr daganatokat, úgynevezett teratomákat hoztak létre, amelyekben akár fog, haj és szem is kifejlődhetett.

A cég éppen ezért választotta a szemet a kísérlethez, mert az egy viszonylag elzárt szerv, ahol a nem várt következmények kevésbé tudnak elterjedni a szervezetben. Pete Williams neurobiológus mégis óvatosságra intett a nagy figyelemmel kísért eljárás kapcsán.

„Rengeteg felhajtás övezi. Ha ez katasztrofálisan félremegy, később mindannyiunknak problémát okozhat” – nyilatkozta.

Bár a mostani klinikai vizsgálat még messze van a halhatatlanságról szőtt álmoktól, fontos első lépésnek számít. Karl Pfleger, egy versenytárs cég befektetője szerint az eljárásnak inkább a jövőbeli kutatásokra lehet ösztönző hatása.

„Az optimista forgatókönyv az, hogy ez néhány embernél megoldja a látásvesztést, és katalizálja a jövőbeli munkát. Nem arról van szó, hogy az orvos felír majd önnek egy pirulát, amely megfiatalítja” – tette hozzá.

Magyarországon a génterápia neve leginkább a ritka genetikai betegségekkel, például a Duchenne-féle izomsorvadással vagy az SMA-val küzdő gyermekek számára indított, több százmilliós gyűjtések kapcsán vált ismertté. Ugyanakkor a technológia már itthon is bizonyított: a közelmúltban egy új eljárásnak köszönhetően egy születésétől fogva siket kislány kapta vissza a hallását, ami jól mutatja a célzott kezelésekben rejlő potenciált.

Via Gizmodo


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Végre kiderült, miért voltak nevetségesen kicsik a T. rex karjai
Egy új tanulmány szerint a T. rex apró karjai nem evolúciós baklövések, hanem egy tudatos „leépítés” eredményei, mivel a hatalmas fej és harapás lett a fő fegyver. A zsákmányállatok óriásira növése miatt a karmokkal való harc egyszerűen hatástalanná vált.
DP - szmo.hu
2026. június 03.



A Tyrannosaurus rex apró karjai évtizedek óta a dinoszauruszokkal kapcsolatos viccek állandó forrásai, egy új kutatás azonban új, kvantitatív módszerrel támasztja alá a magyarázatot a jelenségre. A paleontológusok szerint a hatalmas ragadozók fejlődése során a fej és a harapás vált a fő fegyverré, a mellső végtagok szerepe pedig annyira lecsökkent, hogy a „használd vagy elveszíted” elve alapján egyszerűen összezsugorodtak.

Egy szaklapban megjelent tanulmány szerint erős statisztikai összefüggés van a robusztus, erős koponyák és a rövid karok között – számolt be róla a ScienceAlert.

A kutatócsoport a húsevő dinoszauruszfaj adatait elemezte, és arra jutott, hogy a karok méretcsökkenése nem a testmérettel, hanem a koponya felépítésével, a becsült harapáserővel és a fogazattal áll szoros kapcsolatban.

„Összefüggést találtunk a rövid karok és a nagy, erőteljesen felépített fejek között” – mondta Charlie Roger Scherer paleontológus.

A változás mögött álló ökológiai nyomást a zsákmányállatok méretének drámai növekedése jelenthette. A T. rex korában a szauropodák a valaha élt legnagyobb szárazföldi állatokká nőttek, amelyek ellen a karmok és a karizom már keveset ért. „Ezek a fajok gyakran olyan területeken jelentek meg, ahol a zsákmány óriási volt. Egy 30 méter hosszú szauropodát karmokkal megragadni és rángatni nem épp ideális. A támadás és az állkapoccsal való kapaszkodás hatékonyabb lehetett” – magyarázta Scherer.

A jelenség nemcsak a T. rexre korlátozódott. A kutatók legalább öt, egymástól független theropoda-családban (köztük a tyrannosauridáknál, az abelisauridáknál és a carcharodontosauridáknál) azonosították a rövidülő karok és erősödő koponyák mintázatát.

Bár a karok elvesztették elsődleges szerepüket a vadászatban, nem váltak teljesen haszontalanná.

Korábbi becslések szerint egy T. rex még így is több mint 100 kilogrammot tudott megmozgatni egyetlen karjával, amit valószínűleg másodlagos feladatokra, például párzás közbeni kapaszkodásra vagy fekvésből való feltápászkodásra használt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk