TECH
A Rovatból

Mi az a Mastodon, ahova egyre többen költöznek át a Twitterről?

Sokan attól félnek, hogy Elon Musk teljesen szétveri a Twittert. A Mastodon ezzel szemben nyílt forráskódú hálózat, ahol még reklámok sincsenek.


A hitelesítés ingyenes, a tootok kétszer olyan hosszúak, mint a tweetek: többek között ezért költöznek egyre többen a Twitterről a Mastodonra, írja a The Guardian. A nyílt forráskódú közösségi platform iránti érdeklődés akkor ugrott meg igazán, amikor Elon Musk szabályos ámokfutásba kezdett a frissen felvásárolt Twitternél.

A Mastodon úgynevezett összevont hálózat, másnéven fediverzum (federation universe, vagyis fediverse). Ez több ezer közösségi hálózatot jelent világszerte, melyeket a Mastodon technológiája köt össze.

Regisztráció után lehetőség van csatlakozni bármely tetszőleges szerverhez, de akár sajátot is létre lehet hozni. A szervereket mindenki saját maga finanszírozza vagy közösségi adományokból tartja fenn. Minden szervernek külön szabályzata van arra vonatkozóan, hogy kik csatlakozhatnak, ahogy a moderálás szigorúsága is egyedileg dől el.

Attól függetlenül, hogy mely szerverhez csatlakoznak a felhasználók, a többihez kapcsolódó embereket is követhetik.

Külön vonzerőt jelent a felhasználók körében, hogy mivel az egész közösségi oldal önkéntes finanszírozással működik, ezért nem futnak rajta reklámok sem.

A regisztráció során a szokásos paraméterek (felhasználónév, profilkép, fejléckép) megadása után létrejön az egyedi felhasználónév. Ez a Twittertől eltérően tartalmazza a szerver nevét is, amin keresztül kapcsolódunk a hálózathoz.

A kiválasztott ismerősöket ezután ugyanúgy lehet követni, mint a többi közösségi oldalon. Itt egy-egy poszt, vagyis toot hossza legfeljebb 500 karakter lehet, ami így is majdnem kétszer annyi, mint a maximum 280 karakteres tweet. A posztok láthatósága részletesebben szabályozható, mint a Twitter esetében, de a hashtagek működése épp ugyanolyan, mint a világhírű mikroblog esetében.

Egyelőre még nincs könnyű dolga annak, aki a Mastodon segítségével szeretné követni a twitteres kapcsolatait. Létezik azonban több olyan szoftver, melyek segítségével egyszerre lehet belépni mindkét fiókba és rákeresni a többiekre. Ilyen például a Twitodon, ami azonban csak akkor működik, ha az ismerősök is telepítették a szoftvert.

A Mastodon esetében a hitelesítés teljesen díjmentes. Ezért a szolgáltatásért a Twitter néhány napja már 8 dollárt kér a felhasználóitól.

A Mastodon felépítését és működését ebben az angol nyelvű videóban még részletesebben mutatják be:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TECH
A Rovatból
Egy ártatlan AI-karikatúrának indult, de a zsarolók már az arcodra és a pénzedre utaznak
A közösségi médiában terjedő AI-trend során a felhasználók tömegesen töltenek fel fotókat. A kiberbűnözők ezekkel élnek vissza, ami ellen már az FBI is fellép.


„Készíts karikatúrát rólam, mindabból, amit tudsz!” – néhány nap alatt ez lett a közösségi médiák új varázsmondata. A hírfolyamokat elárasztották a mesterséges intelligencia által generált, vicces vagy éppen elgondolkodtató portrék, amelyeket a felhasználók magukról és a munkájukról kértek.

A játékos önkifejezésnek tűnő trend azonban egy sokkal sötétebb oldalt is rejt: miközben az emberek fotókat és részletes önleírást töltenek fel a szórakoztató képekért cserébe, az opportunista oldalak ugyanígy gyűjtik az arcunkat, a szokásainkat és néha a bankkártyánkat is. A kérdés ma már nem az, hogy menő-e az AI-karikatúra, hanem az, hogy mennyit ér meg egy mém a magánszféránkból.

A február elején elterjedt jelenség lényege, hogy a felhasználók arra kérik a ChatGPT-t, hogy a róluk elérhető vagy általuk megadott információk, illetve egy feltöltött szelfi alapján készítsen karikatúrát.

A folyamat azonban gyakran arra ösztönzi az embereket, hogy egyre több személyes részletet osszanak meg a pontosabb eredmény érdekében. Ezt a hullámot lovagolják meg a külső oldalak és alkalmazások, amelyek „ChatGPT-stílusú” karikatúrák ígéretével csalogatják magukhoz a gyanútlan érdeklődőket.

A legkomolyabb veszélyt a biometrikus adataink, vagyis az arcvonásaink kiadása jelenti.

A feltöltött fotók ugyanis nemcsak egy képet, hanem egyedi azonosító jegyeket is tartalmaznak, amelyeket a rendszerek megtanulhatnak és tárolhatnak. Ezekkel az adatokkal később visszaélhetnek, például nem beleegyezésen alapuló, manipulatív képek, úgynevezett deepfake-ek létrehozására.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda már 2023-ban külön figyelmeztetést adott ki a szintetikus képekkel elkövetett zsarolásokról, amelyek különösen a fiatalkorúakat érintik, és tartós pszichés károkat okozhatnak.

„A szexuális tartalmú zsarolás (sextortion) következményei országszerte érezhetők” – fogalmazott Christopher Wray, az FBI igazgatója.

Nemcsak a zsarolók, hanem a hétköznapi csalók is felfedezték az AI-arcokban rejlő lehetőséget. A Meta fenyegetéselhárítási vezetője, Ben Nimmo már 2022-ben arról beszélt, hogy a közösségi oldalakon felszámolt csaló hálózatok több mint kétharmada mesterségesen generált profilképeket használt a hitelesség látszatának megteremtésére. „Ezek lényegében olyan emberek fotói, akik nem is léteznek” – mondta.

A folyamat pszichológiai csapdája, hogy ha a felhasználók a kapott karikatúrát „nem elég pontosnak” érzik, hajlamosak még több kontextust és személyes adatot megadni. „Ha az eredmény nem pontos, a felhasználók egyszerűen több kontextust adnak hozzá, gyakran rendkívül személyes adatokkal” – mondta a Forbes-ban Matt Conlon, a Cytidel kiberbiztonsági cég társalapító-vezérigazgatója.

A reputációnkat is kockáztatjuk, hiszen a nők képeiből a rendszer aránytalanul gyakran készített túlszexualizált kimeneteket, sőt, kiskorúakról készült fotókat is elfogadhatatlan módon alakított át. Az Egyesült Királyságban február 7-én lépett életbe az a törvény, amely bűncselekménynek minősíti a beleegyezés nélküli szexuális deepfake képek létrehozását.

„A mai nap egy igazán emlékezetes nap” – nyilatkozta az egyik áldozat. Az Európai Unió AI-rendelete pedig 2026 augusztusától teszi kötelezővé a deepfake-tartalmak egyértelmű megjelölését.

A legfontosabb tanács, hogy ne töltsünk fel valós fotót, ha nem muszáj. Helyette adjunk részletes leírást az arcformánkról, hajszínünkről és öltözékünkről. Az OpenAI hivatalos felületén lehetőség van kikapcsolni a tréningcélú adatmegosztást a beállításokban, illetve használhatunk ideiglenes csevegést is, amelynek tartalmát 30 nap után törlik.

Kerüljük az ismeretlen domaineken futó, „ingyenes karikatúra” hirdetéseket, és soha ne töltsünk fel kiskorúakról készült képet ilyen szolgáltatásba. Egyes klónoldalak, mint a Caricature Bot, már 9 dollárért, azaz nagyjából 3300 forintért kínálnak csomagokat, miközben adatvédelmi tájékoztatójuk homályos vagy hiányos.

via Forbes


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TECH
A Rovatból
Veszélyes anyagok oldódhatnak ki a fejhallgatódból, a legdrágább márkák is megbuktak a teszten
A kutatás mind a 81 vizsgált modellben talált káros vegyületeket, köztük Magyarországon is. A legtöbb termékben kimutatott biszfenol A (BPA) rákkeltő és idegrendszeri károsodást okozhat.


Riasztó eredményre jutott egy friss, Európai Unió által támogatott kutatás:

minden egyes vizsgált fejhallgatóban találtak az egészségre veszélyes vegyi anyagokat.

A ToxFree Life for All projekt keretében 81 különböző, Európában – köztük Magyarországon is – forgalmazott fejhallgatót elemeztek, és kivétel nélkül mindegyik bőrrel érintkező részében kimutatták a káros anyagok jelenlétét.

A kutatók a termékekben többek között biszfenolokat, ftalátokat és égésgátlókat azonosítottak. Különösen a biszfenol A (BPA) jelenléte aggasztó, amelyet a legtöbb fejhallgatóban megtaláltak – írja a Blikk. A kutatás szerint ez az anyag számos egészségi problémával, például rákkal és idegrendszeri zavarokkal hozható összefüggésbe, emellett megzavarhatja a hormonrendszer működését is.

„Ez az egész iparág kudarca. Úgy tűnik, sem a jól ismert márkák, sem az olcsó fejhallgatók gyártói nem képesek méreganyagmentes termékeket előállítani” – mondta Jitka Straková, a tanulmány vezető szerzője és a cseh Arnika környezetvédelmi szervezet kutatója. A probléma tehát nemcsak az olcsó, hanem a drága, prémium kategóriás termékeket is érinti.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy

bár az anyagok általában megkötött formában vannak jelen, izzadás vagy hő hatására a bőrön keresztül a szervezetbe juthatnak.

Ez különösen azokat érintheti, akik sportolás közben használják a fejhallgatókat. Az igazi veszélyt a hosszú távú, gyakori használatból eredő kitettség jelenti, főként azért, mert a hormonrendszert befolyásoló anyagok esetében nincs biztonságos minimummennyiség.

A kutatók ezért a jelenlegi szabályozási gyakorlat felülvizsgálatát sürgetik. „Felszólítjuk az EU intézményeit, hogy tiltsák be az összes biszfenolt és az összes mérgező égésgátlót minden termékben, mert a fogyasztóknak joguk van tudni, hogy az uniós piacon lévő termékek biztonságosak, függetlenül attól, hogy mit és hol vásárolnak” – tette hozzá Straková. A javaslat szerint a hatóságoknak nem egyesével kellene korlátozniuk a veszélyes anyagokat, hanem teljes anyagosztályokra kellene átfogó szabályozást bevezetniük.

A ToxFree projekt korábban már más termékek esetében is jelzett hasonló problémákat. Egy tavalyi vizsgálatuk során ismert márkák cumijaiban, egy korábbi elemzésben pedig a Magyarországon is kapható fehérneműk egyharmadában találtak biszfenolokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TECH
A Rovatból
„Ne aggódj! Én egy vidám kis robot vagyok” – ezt válaszolta a plüssjáték a szomorú kisfiúnak
A gyerekek hiába várnak vigaszt a drága játéktól, az egyszerűen lerázza a problémájukat. Szakértők szerint a hasonló termékek gyengíthetik a gyerekek képzelőerejét és érzelmi fejlődését.


Az ötéves Charlotte éppen egy Gabbo nevű, mesterséges intelligenciával működő plüssjátékkal beszélgetett egy londoni játszóházban a családjáról és a boldogságról.

Minden jól ment, a kislány még puszit is küldött a 80 fontos játéknak, amikor hirtelen kimondta: „Gabbo, szeretlek.” A gördülékeny beszélgetés itt megakadt.

„Barátságos emlékeztetőként kérjük, ügyelj arra, hogy az interakciók megfeleljenek a megadott irányelveknek. Mondd meg, hogyan szeretnél továbbhaladni” – válaszolta a játék a saját beépített korlátaiba ütközve.

Ez a kínos jelenet a Cambridge-i Egyetem kutatása során történt, amelyről a The Guardian számolt be március 13-án.

A vizsgálat során egy másik esetben a hároméves Josh azt mondta a játéknak, hogy szomorú, mire az így felelt: „Ne aggódj! Én egy vidám kis robot vagyok. Folytassuk a mókát. Miről beszélgessünk most?”

A kutatók arra jutottak, hogy ezek a termékek küszködnek a társas- és a szerepjátékkal, félreértik a gyerekeket, és nem megfelelően reagálnak az érzelmekre. Dr. Emily Goodacre, a tanulmány egyik szerzője egy tipikus példát is említett: „A gyerek azt mondta: ‘Nézd, hoztam neked egy ajándékot.’

Erre a játék: ‘Nem látom az ajándékot. Nincsenek szemeim.’

A szakemberek szerint a legnagyobb kockázat, hogy a játékok nem nyújtanak vigaszt, gyengíthetik a gyerekek képzelőerejét, és aggályos az is, hová kerülnek a beszélgetések adatai.

„Mivel ezek a játékok félreértelmezhetik az érzelmeket, vagy nem megfelelően reagálhatnak, előfordulhat, hogy a gyerek nem kap vigaszt a játéktól, és nem kap érzelmi támogatást egy felnőttől sem”.

A kutatók ezért szigorúbb szabályozást, új biztonsági minősítéseket sürgetnek, és azt javasolják, hogy korlátozzák a játékok képességét a barátság és más érzékeny kapcsolatok megerősítésére.

A gyártó reagált a kutatásra. Közleményük szerint „a gyermekek biztonsága irányítja termékfejlesztésünk minden aspektusát, és üdvözlünk minden független kutatást, amely segít javítani, hogyan tervezzük a technológiát a kisgyermekek számára.”

Hozzátették, hogy a félreértések is olyan területeket jelentenek, ahol a technológia folyamatosan fejlődik. „A mesterséges intelligencia gyermekeknek szánt termékekben való alkalmazása fokozott felelősséggel jár, ezért játékaink a szülői engedélyezésre, az átláthatóságra és az ellenőrzésre épülnek”.

A beszélgető MI‑játékok piaca gyorsan bővülő prémium szegmenst alkot.

Már 2025 végén több gyermek- és fogyasztóvédő szervezet is óva intette a szülőket az MI‑játékoktól, mert azok helyettesíthetik a kreatív emberi interakciókat és rosszul kezelhetik az érzékeny témákat. Egy korábbi botrány során egy MI‑maci szexuális tartalmú beszélgetésekbe keveredett, ami után a gyártó termékvisszahívást és biztonsági auditot jelentett be.

A piac gyorsan fejlődik, miközben a független, hosszú távú hatásvizsgálatok és a célzott szabványok hiányoznak – éppen ezt sürgetik a kutatók is.

Via The Guardian


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TECH
A Rovatból
„Ugyanannyit vagy még többet dolgozol” – egy szoftvermérnök leplezte le, hogyan hajszol kiégésbe a mesterséges intelligencia
Rekordmennyiségű kódot szállítanak, mégis sosem látott fáradtságról számolnak be a szoftvermérnökök. Munkájuk az AI miatt a kreatív alkotás helyett folyamatos ellenőrzéssé és lektorálássá vált.


A mesterséges intelligencia nem levette a terhet a vállunkról, hanem láthatatlanul felgyorsítja a tempót, szétfeszíti a munkaköri határokat, és bekúszik az ebédszünetbe is - írja az AIToday.

Egy friss, nyolc hónapon át tartó terepkutatás szerint

a csodafegyvernek hitt eszközök, ha nem használjuk őket tudatosan, könnyen a kiégés katalizátorává válhatnak.

A Berkeley Egyetem Haas Üzleti Iskolájának kutatói, Aruna Ranganathan és Xingqi Maggie Ye egy kétszáz fős amerikai technológiai cégnél vizsgálták tavaly április és december között, hogyan hat a generatív AI a dolgozókra – írja a Harvard Business Review. Arra jutottak, hogy a technológia nem csökkenti, hanem rendszerszerűen felerősíti a munkát, ami intenzívebbé, sűrűbbé és megterhelőbbé vált.

A munka felerősödésének három fő csatornáját azonosították.

Az egyik a felgyorsult munkaritmus: amikor az AI pillanatok alatt elvégez egy korábban órákig tartó részfeladatot, az nem felszabaduló időt eredményez, hanem feljebb tolja az elvárásokat, és a gyorsabb teljesítés lesz az új norma.

A másik a feladatspektrum kitágulása, mivel az AI azonnali tudásforrásként arra ösztönzi a munkavállalókat, hogy átlépjék szakmai határaikat: a vizsgálat során a termékmenedzserek elkezdtek kódot írni, a kutatók pedig mérnöki feladatokat vettek át.

A harmadik a munkaidő bekúszó növekedése: a dolgozók a néhány perces mikromunkákat, például a promptírást vagy egy generált válasz átnézését, a szüneteikben vagy este végezték el. „Ezek a cselekedetek ritkán tűntek plusz munkának, mégis idővel egy olyan munkanapot eredményeztek, amelyben kevesebb a természetes szünet és folyamatosabb a munkával való elfoglaltság” – írták a kutatók.

A gyorsulás magasabb tempót diktál, ami még inkább az AI használatára készteti a dolgozókat, a megnövekedett függőség pedig egyre szélesebb feladatkörök elvállalására ösztönöz. A végeredmény az egyre „szünetmentesebbé” váló munkanap, ami kognitív fáradtsághoz és a kiégés kockázatának drámai növekedéséhez vezet. „Azt gondoltad, hogy mivel produktívabb lehetsz az AI-jal, megspórolsz némi időt, és kevesebbet kell dolgoznod. De a valóságban nem dolgozol kevesebbet. Ugyanannyit vagy még többet dolgozol” – mondta az egyik, a kutatásban részt vevő mérnök.

A terepbeszámolók szerint a dolgozók több párhuzamos szálat futtattak, egyszerre dolgoztak a saját kódjukon és ellenőrizték az AI által generált alternatívát, ami az állandó váltogatással és a kritikus felülvizsgálat kényszerével a nap végére mentálisan kimeríti őket. Ezt támasztja alá Siddhant Khare szoftvermérnök tapasztalata is. „Az elmúlt negyedévben több kódot szállítottam, mint a karrierem bármelyik negyedévében. Ugyanakkor fáradtabbnak is éreztem magam, mint a karrierem bármelyik negyedévében.” Khare szerint a munka természete is átalakulóban van: „Régen mérnöknek hívtuk, most már inkább olyan, mint egy lektor.”

A kép azonban nem mindenhol ennyire borús.

Az egészségügyben az adminisztrációs feladatokat átvevő AI-asszisztensek drámai mértékben csökkentették a kiégést.

A JAMA Network Open tudományos folyóiratban tavaly augusztusban megjelent, 1430 orvos bevonásával készült kutatás szerint az úgynevezett „ambient” AI-diktálási technológia, amely a háttérben hallgatva automatikusan elkészíti a betegdokumentációt, forradalmi változást hozott. A Mass General Brigham egészségügyi rendszerben 84 nap alatt 50,6 százalékról 30,7 százalékra esett vissza a kiégéssel küzdő orvosok aránya. „Orvosaink azt mondják, visszakapták az estéiket és a hétvégéiket, illetve újra felfedezték a gyógyítás örömét. Nincs még egy beavatkozás a szakterületünkön, ami ilyen mértékben hat a kiégésre” – mondta Rebecca Mishuris, az intézmény informatikai vezetője.

Mindeközben a globális munkaerőpiacon a munkavállalók több mint háromnegyede úgy érzi, a technológia bevezetése óta nőtt a terhelésük. Az Upwork Research Institute 2024-es, 2500 fős felmérése szerint a dolgozók 77 százaléka érzi úgy, hogy

az AI bevezetése óta nőtt a munkaterhelése, minden harmadik pedig a túlterheltség miatt fontolgatja a felmondást.

Az Institute for the Future of Work brit kutatóintézet szintén tavaly publikált tanulmánya szerint a legújabb technológiák gyakoribb használata kéz a kézben jár az alacsonyabb életminőséggel. A legszorosabb algoritmikus kontrollt gyakran a platformgazdaság dolgozói szenvedik el: egy 953 ételfutár körében tavaly áprilisban végzett vizsgálat kimutatta, hogy a kiégés közepes szintje széles körben elterjedt a szektorban.

A kutatók szerint a megoldás nem az AI elvetése, hanem egy tudatos keretrendszer, egyfajta „AI-praktika” intézményesítése lenne. Ez magában foglalja a használat tudatos indítási és leállítási pontjainak kijelölését, a hasonló jellegű AI-feladatok egy blokkban történő elvégzését, valamint az emberi kontroll számára dedikált idősávok beiktatását. A vezetésnek egyértelmű normákat kell felállítania arról, mikor és hogyan használják a dolgozók ezeket az eszközöket, és mikor nem. Jó stratégia lehet a napi AI-használati ablakok kijelölése, a „mélymunka-sávok” tudatos védelme, valamint a saját alapkompetenciák frissen tartása a feladatok AI nélküli elvégzésével.

Részletesebben ITT olvashatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk