News here
hirdetés

TECH

iPhone 13: minden, amit tudni lehet a jövő ősszel érkező telefonról

Még az is elképzelhető, hogy nem iPhone 13 lesz a jövő ősszel érkező készülékcsalád neve.

Link másolása

hirdetés

Bár csak október közepén mutatkozott be a képünkön is látható idei iPhone-család, máris kiszivárgott néhány érdekesség a jövőre érkező 13-as sorszámú készülékekről, írja a TechRadar. Egyelőre úgy tűnik, hogy a jövő szeptemberben érkező telefonoktól nem érdemes forradalmi újításokat várni, az Apple inkább a dizájn finomítására, kisebb fejlesztésekre és a még erősebb kamerák beszerelésére helyezheti a hangsúlyt.

Ha a koronavírus-járvány is úgy akarja, akkor az iPhone 13 jövő szeptemberben mutatkozhat be. Ezzel a cég visszatérne a 2020-ig hagyományos bemutató időpontjához, majd utána 10 nappal már kereskedelmi forgalomba is kerülnek az új telefonok. Idén a járvány miatt ez másfél hónapot csúszott.

A várható árakról egyelőre kevés információ szivárgott ki, de a szakértők szerint az idén megjelent Iphone-ok ára irányadó lehet.

Egyelőre az sem biztos, hogy 13-as néven kerül majd forgalomba a készülékcsalád, minden esély megvan arra, hogy iPhone 12s legyen a 2021-ben érkező telefonok elnevezése. Ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a 13-as balszerencsés szám, az Apple pedig talán ezért is szeretné kihagyni ezt a sorszámot.

hirdetés

Így a vállalat a már jól bevált gyakorlathoz nyúlhat: 2021-ben az előző évi széria frissített verzióját dobja piacra, amit egy 'S' betűvel jelezne a felhasználóknak. Ennek megfelelően szakértők szerint a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy négy új telefon érkezik jövő ősszel: iPhone 13 (vagy 12s) mini, iPhone 13 (vagy 12s), iPhone 13 (vagy 12s) Pro és iPhone 13 (vagy 12s) Pro Max.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
TECH
Egy önjelölt feltaláló robotlábat készített kígyóknak, mert sajnálja őket, hogy nem tudnak járni
Allen Pan szerint szomorú, hogy senki sem akarta eddig visszaadni a kígyóknak elvesztett lábaikat.

Link másolása

hirdetés

Allen Pan amerikai YouTuber egy kígyónak adta meg a képességet, hogy a saját négy robotlábán járjon - szúrta ki a Huffpost.

Az önjelölt feltaláló srác 1,8 millió feliratkozóval rendelkezik csatornáján. Új videója felvételei akár egy elvetemült sci-fi filmbe is beleillenének.

„Igazából sajnálom a kígyókat. Elvesztették a lábaikat, és senki sem próbálja meg visszaadni őket”

- magyarázza Allen az őrült kísérlet okát.

hirdetés

Pan először egy plüss kígyón mutatta be találmányát, ami úgy tűnik remekül működött. Egy átlátszó csövet készített, amihez négy távirányítóval vezérelt robotlábat kapcsolt.

Később – teljesen önkéntes alapon a srác szerint – egy valódi kígyót tett szerkezetbe. Az állat érdeklődően figyelt a csőben, miközben a történelemben először: sétált egy kígyó.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
TECH
Véget ér a jó világ: a Messenger és a Viber is fogyasztani fogja a mobilnetet
Betiltják az EU-ban azt a szolgáltatói gyakorlatot, hogy egyes alkalmazások nem merítik az adatforgalmi keretet.

Link másolása

hirdetés

Kellemetlen változásokkal szembesülhetnek hamarosan azok a telefonhasználók, akiknek nincs korlátlan mobilinternete - írja a 24.hu annak kapcsán, hogy az európai távközlési felügyelet, a BEREC a napokban frissítette a hálózatsemlegességre vonatkozó irányelveit.

A döntés értelmében a

betiltják azt a szolgáltatói gyakorlatot, hogy egyes alkalmazások - például Facebook, Messenger, Instagram, WhatsApp, Viber, YouTube - nem használnak adatforgalmat.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben ezek a szolgáltatások is meríteni fogják a mobilnetkeretet, tehát ugyanannyi képernyőidővel gyorsabban fogy majd el a rendelkezésre álló adatamennyiség.

A cikkben ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy amennyiben a változások életbe lépnek, arról a szolgáltatók értesíteni fogják az ügyfeleket.

A BEREC döntésére azután került sor, hogy az Európai Bíróság megállapította: egyes szolgáltatók különbséget tesznek az internetforgalom típusai között, ami sérti az európai internet-szabályozást.

hirdetés

Az arstechnica.com-nak Barbara van Schewick, a Stanford Egyetem jogi professzora azt mondta, a szabályozásra azért volt szükség, mert a szolgáltatók kihasználták, hogy a korábbi hálózatsemlegességi irányelvek nem tiltották kategorikusan az adatforgalom-mentesen használható appokat. Ezáltal pedig aránytalanul nagy hasznot hajtottak a techóriásoknak.

A szakértő szerint azonban a szolgáltatóknak vélhetően a jövőben is lehetősége lesz adatforgalommentes akciókat hirdetni, de nem kimondott alkalmazásokra szabva.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
TECH
Eltűntek a kommentek a hírportálok Facebook-posztjai alól
Még nem tudni, hogy mi lehet a hiba oka, és miért csak bizonyos oldalaknál lehet ezt tapasztalni.

Link másolása

hirdetés

Megint történt valami a Facebooknál.

Szerdán több hírportál is arról számolt be, hogy eltűntek a posztjaik alól a kommentek.

A hozzászólás lehetőségét nem az oldal gazdái állították át - ezt többen is megírták. Az is látszott, hogy magyar és külföldi oldalakat is érintett a korlátozás.

Az okokra a Facebook nem adott magyarázatot.

Az egyik lehetséges ok az lehet, hogy a posztok alatt a kis legördülő nyíl mellett "A legrelevánsabbak" felirat látható. Ha a Facebook úgy ítéli meg, hogy van ilyen, akkor párat megmutat, de előfordul, hogy nem mutat semmit. Ha átállítjuk például az "összesre", akkor viszont megmutatja a kommenteket. De ezt minden posztnál át kell kattintani.

Egy másik oldalnál azt látni, hogy a posztok nem látszanak, de egy felirat megjelenik:

hirdetés

"A legérdekesebbek” szerinti rendezés van kiválasztva, így előfordulhat, hogy néhány hozzászólás ki van szűrve - írja a Facebook a poszt alá, de a kommentek nem látszanak.

A jelenség nem minden oldalt érint, hogy miért épp azokat, amiknél ezt tapasztalni most, arra még nincs magyarázat.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
TECH
Mémek alapján párosítja össze az embereket a legújabb társkereső applikáció
A randialkalmazás a külsőségek helyett a humort tartja fontosabbnak a társkeresés során.
Fotó: Pixabay/amrothman - szmo.hu
2022. július 15.


Link másolása

hirdetés

Egyre többen próbálkoznak az online társkereséssel, ahol általában néhány fotó és egy rövid bemutatkozás után kell eldöntenünk, hogy meg szeretnénk-e ismerkedni a másikkal. Most a klasszikus applikációk, mint a Tinder és a Bumble, ideje leáldozóban van, hiszen megérkezett a Schmooze, amely teljesen új élményt ígér felhasználóinak - írja a LADBible.

A klasszikus tárkereső alkalmazásoknál is a személyeket kell jobbra húzni, amennyiben tetszenek, illetve balra, ha nem. A Schmooze-nál nem az emberek fotóit, hanem mémeket kell húzogatni, attól függően, hogy mennyire nevettünk rajta.

Az újdonság ebben az appban tehát az, hogy nem a kinézet vagy külső megítélés alapján akarja összehozni a szingliket, hanem humorérzékük alapján.

Az alkalmazás megalkotója, a 27 éves Vidya Madhavan korábban nem tudta eldönteni, hogy továbbtanuljon-e a kaliforniai egyetemen. Így a lány 10 teljesen random embernek írt LinkedInen, hogy segítsenek döntését meghozni. Egyvalaki válaszolt, aki ma már a férje. Ekkor pattant ki fejéből az ötlet, hogy szükség van egy új társkeresőre, amely a belső tulajdonságokra koncentrál.

Vidya szerint a mémek sokkal többet elmondanak egy képnél, betekintést nyújtanak abba, hogy kik vagyunk és mit találunk viccesnek.

„Minden generációnak megvannak a maga közösségi és társkereső termékei. Ott volt a Facebook annak idején, amikor az eHarmony és a match.com volt a menő. Aztán jött az Instagram, amelynek a Tinder, a Bumble és a Hinge volt a felhasználó bázisa. Mi a TikTok generáció társkereső alkalmazása akarunk lenni”

- nyilatkozta a vezérigazgató.

hirdetés

A felmérések szerint a humor az intelligencia jele, ezért sokan értékes és fontos tulajdonságnak tartják a társkeresés során.

„Szeretném, ha mindenki kipróbálná, mert ez egy új koncepció. Remélem, hogy meg tudjuk lepni, le tudjuk nyűgözni és lázba tudjuk hozni az embereket. A mémek egyre izgalmasabbak lesznek”

- mondta izgatottan az új app kitalálója.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: