Durva bírságot kapott a nyakába Donald Trump: 354 millió dollárt kell fizetnie csalás miatt
Az immár hivatalosan is csaló Trump hamisan állapította meg többi között floridai rezidenciájának értékét, amit jóval felülbecsült, és ezzel csalást követett el. A volt elnök közölte, hogy az ítélet ellen fellebbez.
A bíró három évre eltiltotta Donald Trumpot az üzleti tevékenységtől New York államban és több mint 354 millió dollár (128 milliárd forint!!) bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozásainak működése körül, csalás miatt indult polgári perben pénteken.
A bíróság megállapítása szerint Donald Trump hamisan állapította meg többi között floridai rezidenciájának értékét, amit jóval felülbecsült, és ezzel csalást követett el. A volt elnök közölte, hogy az ítélet ellen fellebbez.
Arthur Engoron, az ügyben eljáró New York-i bíró már tavaly megállapította Donald Trump és családtagjai felelősségét az üzleti perben, a mostani határozat a büntetés mértékéről szólt.
A bírói döntés két évre eltiltotta Donald Trump két fiát, Donald Trump Jr.-t és Eric Trumpot is attól, hogy bármilyen vállalkozás és jogi személyiséggel rendelkező intézmény irányításában részt vegyenek New Yorkban. A Trump Szervezet két korábbi pénzügyi vezetőjét, Alen Weisselberg pénzügyi igazgatót és Jeffrey McConney, a vállalat pénzügyi revizorját a bíró "örökre" eltiltotta attól, hogy pénzügyi ellenőrző tisztséget lássanak el bármilyen, New Yorkban bejegyzett vállalkozásnál.
Donald Trump ingatlanüzletre szakosodott cégcsoportja, a Trump Szervezet (Trump Organization) székhelye New York városa, valamint New York államban jegyezték be.
Donald Trump reagálásában a döntést a választásokba való beavatkozásnak és "hatalommal való zsarnoki visszaélésnek" nevezte, azt hangsúlyozta, hogy az ügynek nem voltak sértettjei, és egyetlen tanú sem mondta azt, hogy csalás történt volna. "Az igazságszolgáltatási rendszer New York államban, valamint Amerika egészében támadás alatt áll, pártos, becsapott, elfogult bírák és ügyészek részéről" - fogalmazott a volt elnök, aki közösségi médiaoldalán közzétett bejegyzésében azt hangoztatta, hogy minden lehetséges módon harcolni fog "a Joe Biden részéről fegyverként használt üldözés" ellen.
A pert New York főügyésze, Letitia James indította, aki a bírói döntést győzelemnek nevezte, és úgy fogalmazott, hogy a bíró "minden keményen dolgozó amerikai javára döntött, aki a szabályok szerint játszik". Az ítélethirdetés nyomán megjelent sajtóbeszámolók megállapítják, hogy a főügyészt demokrata párti színekben választották pozíciójába, választási ígérete pedig az volt, hogy Donald Trumpot bíróság elé állíttatja.
Donald Trumpot egy másik ügyben, rágalmazás miatt, szintén New Yorkban 83 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte egy másik bíró még januárban.
A volt elnök jelezte, hogy az ellen is fellebbezést nyújt be.
(via MTI)
A bíró három évre eltiltotta Donald Trumpot az üzleti tevékenységtől New York államban és több mint 354 millió dollár (128 milliárd forint!!) bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozásainak működése körül, csalás miatt indult polgári perben pénteken.
A bíróság megállapítása szerint Donald Trump hamisan állapította meg többi között floridai rezidenciájának értékét, amit jóval felülbecsült, és ezzel csalást követett el. A volt elnök közölte, hogy az ítélet ellen fellebbez.
Arthur Engoron, az ügyben eljáró New York-i bíró már tavaly megállapította Donald Trump és családtagjai felelősségét az üzleti perben, a mostani határozat a büntetés mértékéről szólt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter valódi helyreigazítást vár az Indextől: A legnagyobb hazugságuk a kamu TISZA-adócsomag kapcsán folytatott orosz típusú dezinformációs kampányuk volt
A TISZA Párt elnöke szerint az Index nem tett eleget megfelelően a bírósági kötelezésnek a TISZA-adócsomag ügyében. Azt kifogásolja, hogy a helyreigazítás rejtve jelent meg, miközben a „hazugságkampány” napokig a címlapon szerepelt.
Magyar Péter egy friss bejegyzésben fejtette ki véleményét az Index hírportál kampány alatti tevékenységéről. A TISZA Párt elnöke szerint
„A Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) féle Index végighazudta a választási kampányt.”
A politikus a legsúlyosabb valótlanságnak a TISZA-adócsomaggal kapcsolatos híradásokat nevezte.
Úgy fogalmazott: „A legnagyobb hazugságuk a kamu TISZA-adócsomag kapcsán folytatott orosz típusú dezinformációs kampányuk volt.”
Magyar Péter azt állítja, egy bírósági döntés kötelezte az Indexet annak beismerésére, hogy a történet nem volt igaz. A TISZA Párt vezetője ugyanakkor
kifogásolta a helyreigazítás módját, mondván, a lap ezt alig láthatóan, a weboldal alján tette meg, ellentétben a napokig címlapon tartott eredeti cikkekkel.
A politikus ezért egy arányosabb elégtételt sürget. „Várom a valódi helyreigazítást. A valódi helyen: a címlapon. Napokig.” – zárta bejegyzését.
A bíróság egy elsőfokú, nem jogerős ítéletben már kimondta, hogy az Index által bemutatott adócsomag nem köthető a TISZA Párthoz. Magyar Péter akkor azt közölte, a döntéssel a kormányoldal kampánya összeomlott, mert a dokumentum „minden betűje hazugság”. Egy másik, szintén elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék ismét a TISZA Pártnak adott igazat, és megerősítette, hogy a portál valótlanul állította a párt kapcsolatát a tervezettel.
Ezt követően sajtóhírek jelentek meg arról, hogy az egyik döntés jogerőre emelkedett, bár ezt az Index akkoriban eljárásjogi okokra hivatkozva vitatta.
A portál 2026. május 3-án végül közzétette a helyreigazítást.
Ebben elismerték, hogy a vitatott dokumentum nem a TISZA Párt gazdasági tervezete, és abból nem lehet következtetni a párt hivatalos programjára vagy adózási terveire.
A TISZA-adócsomag körüli vita azért is kapott nagy figyelmet, mert a témára épült a kormány nemzeti konzultációja is. A Miniszterelnöki Kabinetiroda adatai szerint a kampány reklámköltségei bruttó 8,29 milliárd forintot tettek ki, ami egy nagyobb, 12,3 milliárdos teljes keret része volt.
Magyar Péter egy friss bejegyzésben fejtette ki véleményét az Index hírportál kampány alatti tevékenységéről. A TISZA Párt elnöke szerint
„A Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) féle Index végighazudta a választási kampányt.”
A politikus a legsúlyosabb valótlanságnak a TISZA-adócsomaggal kapcsolatos híradásokat nevezte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján” - Magyar Péter egész napos rendszerváltó népünnepélyt hirdetett a Kossuth térre
A Tisza Párt elnöke Facebook-posztban tette közzé a május 9-i esemény részletes programját. A nap az Országgyűlés alakuló ülésének kivetítésével indul és egy esti bulival zárul.
Magyar Péter a Facebookon hívott mindenkit egy egész napos ünnepségre, amelyet május 9-én tartanak Budapesten. A politikus a választási győzelem után egy rendszerváltó bulit hirdetett az eskütételének napjára, és egy országos rendezvényre invitálta az embereket a Kossuth térre.
A bejegyzés szerint a nap programja délelőtt 10 órakor az Országgyűlés alakuló ülésével indul, amelynek eseményeit a téren kivetítőkön lehet majd követni. Sulyok Tamás köztársasági elnök korábban erre az időpontra hívta össze az új parlament első ülését.
„Mindenkit szeretettel várunk május 9-én egy egész napos rendszerváltó népünnepélyre Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton”
- írta a leendő miniszterelnök. A kormányfő megválasztására, eskütételére és beszédére délután 3 órakor kerül sor.
A bejegyzés alapján a délutáni program egy katonai ceremóniával folytatódik: „16 órától a Kossuth téren díszszemlével és ünnepélyes zászlófelvonással folytatódik a rendszerváltó népünnepély.”
A politikus azt írja, a hivatalos programrészt követően a megválasztott miniszterelnök köszöntője, művészeti előadások és meglepetésvendégek várhatók, majd ezt követően
„egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján.”
Magyar Péter a bejegyzését egy személyes felhívással zárja: „Gyere el, és hívd el a családodat és a barátaidat!” Végül arra kéri az érdeklődőket, hogy a kommentben található Facebook-eseménynél jelezzék részvételi szándékukat.
A politikus a választási eredményt „eget rengető győzelemnek” nevezte, amelyről szerinte még az unokáknak is mesélni fognak.
A meghívó hátterében a Tisza Párt történelmi választási győzelme áll. Magyar Péter szerint ez az eredmény azt mutatja, hogy az emberek teljes rendszerváltást akarnak.
Magyar Péter a Facebookon hívott mindenkit egy egész napos ünnepségre, amelyet május 9-én tartanak Budapesten. A politikus a választási győzelem után egy rendszerváltó bulit hirdetett az eskütételének napjára, és egy országos rendezvényre invitálta az embereket a Kossuth térre.
A bejegyzés szerint a nap programja délelőtt 10 órakor az Országgyűlés alakuló ülésével indul, amelynek eseményeit a téren kivetítőkön lehet majd követni. Sulyok Tamás köztársasági elnök korábban erre az időpontra hívta össze az új parlament első ülését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ennyibe kerül idén a hamburger és a gulyás a MÁV balatoni étkezőkocsijában
Május 1-jétől újraindult az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapest és Keszthely közötti Balaton InterCity-járatokon. A gulyásleves ára 3000 forint maradt, egy Classic Burger pedig továbbra is 2600 forintba kerül.
Május 1-jétől minden Budapest és Keszthely között közlekedő Balaton InterCity-vonaton visszatért az étkezőkocsi-szolgáltatás. A MÁV a nyári szezonra és a vízparti hangulatra szabott menüvel készült, az árak pedig vegyesen mozogtak: több népszerű tétel ára stagnált vagy csökkent, míg másoknál jelentős emelkedés figyelhető meg.
Az idei kínálat egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem látszik egységes áremelkedés. A Pénzcentrum összegzése szerint a korábbi évek slágertermékei, mint a START vagy Classic Burger (2600 forint), a gulyásleves (3000 forint) és a tükörtojásos vagy rántottás reggelik (1300 forint) ára nem változott.
Sőt, a somlói galuska 1800-ról 1600 forintra, az Unicum ára pedig 1150 forintra csökkent.
Ezzel szemben a grillkolbásztál 1500-ról 1650 forintra, a Cézár-saláta pedig 1900-ról 2400 forintra drágult. A kínálat a POLCZ készételekkel is bővült, ezek 2400 forintért kaphatók.
A tavalyi eladási adatok alapján látszik, mely termékek voltak a legnépszerűbbek az Utasellátónál.
2025-ben a legkelendőbb étel a hot dog volt, több mint 64 ezer darabot adtak el belőle.
A hot dog mellett a reggeli menükből 40 ezer adag, a háromszög szendvicsekből 41 ezer adag fogyott. Az italok közül a kóla vezetett, közel 110 ezer palackkal.
Az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapest–Székesfehérvár–Siófok–Fonyód–Keszthely útvonalon közlekedő Balaton InterCity-vonatokon érhető el május 1-jétől egészen szeptember 20-ig.
A balatoni főszezon június 20-án indul, az étkezőkocsi-szolgáltatás viszont már az előszezonban elérhető valamennyi Budapest–Keszthely Balaton InterCity-vonaton. Fontos tudni, hogy a Balaton felé közlekedő InterCity- és expresszvonatokra Budapest és a tó közötti távolsági utazásnál helyjegyet is kell váltani. Az étkezőkocsikban a feltüntetett kártyatípusokkal és forint készpénzzel lehet fizetni.
Május 1-jétől minden Budapest és Keszthely között közlekedő Balaton InterCity-vonaton visszatért az étkezőkocsi-szolgáltatás. A MÁV a nyári szezonra és a vízparti hangulatra szabott menüvel készült, az árak pedig vegyesen mozogtak: több népszerű tétel ára stagnált vagy csökkent, míg másoknál jelentős emelkedés figyelhető meg.
Az idei kínálat egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem látszik egységes áremelkedés. A Pénzcentrum összegzése szerint a korábbi évek slágertermékei, mint a START vagy Classic Burger (2600 forint), a gulyásleves (3000 forint) és a tükörtojásos vagy rántottás reggelik (1300 forint) ára nem változott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter anyák napja alkalmából jókívánságait fejezte ki a családok nőtagjai felé. „Isten éltessen minden édesanyát, nagymamát és dédnagymamát!” – írta bejegyzésében. A leendő miniszterelnök ezt követően háromszor ismételt szóval fejezte ki háláját a közösség nevében: „Köszönjük, köszönjük, köszönjük!”.
Május első vasárnapja Magyarországon több, mint 100 éve az anyukák ünnepléséé. Az anyák napja egyszerre őriz ókori gyökereket, keresztény hagyományt és egy modern polgári mozgalom indításának százszor megbánt történetét. Hazánkban az ünnep időpontja szorosan kötődik a katolikus Mária-tisztelethez, hiszen a május Szűz Mária hónapja. Ez a dátum a XX. század eleji magyarországi bevezetéskor rögzült, amikor a közösségi és iskolai ünnepségek keretét keresték a kezdeményezők.