SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Akkora suttyóság, amit ez a fiú magyaráz” – Balhézik Kembe Sorel és Lakatos Márk, egymásnak üzengetnek a celebgálák kapcsán

A stylist-divattervező szerint populista és suttyó megjegyzés volt a színésztől az a vélemény, hogy a celebek ingyenkajáért, kölcsönruhában mennek a díjátadókra.


Kembe Sorel egyik TikTok-videójában azért szólta meg a magyar celebeket, mert szerinte egy részük kölcsönzött ruhában, az ingyenkajáért és ingyenpiáért megy el a díjátadókra. Lakatos Márk magára vette a megjegyzést, és üzengetésbe bonyolódott a színésszel.

Sorel a TikTokon arról beszélt, a divattervezők sem nézik jó szemmel, amikor egy-egy gála közeledtével celebek kuncsorognak náluk kölcsönruhákért.

Lakatos Márk Bochkor Gábor műsorban így vágott vissza a színésznek: „Akkora suttyóság, amit ez a fiú magyaráz. Fogalma sincs, hogy egy ilyen rendezvény miről szól. Ezzel a populista baromsággal jönni, hogy ingyenkaja, ingyenpia, meg kölcsönruha. Ezek a rendezvények pontosan azért vannak kitalálva, hogy ott az ember például a divattervezők ruháit felvegye.”

Sorel nem maradt adós a viszontválasszal, TikTok-oldalán azt mondta, a díjátadó gálák a díjátadásra lettek kitalálva.

Ezután Náray Tamást idézve emlékeztetett, az elismert divattervező korábban jelezte, neki nem fér bele, hogy eladjon olyan ruhát, amit valaki már felvett.

„Bocsáss meg, hogy ha divattervezőről van szó, nem te jutsz az eszembe, hanem Náray Tamás” – szúrt oda Sorel Lakatosnak.

@iamkembesorel Nem kell mindenkit szeretni, de ne menjen a józan ész kárára. IG: iamkembesorel #fyp #kembesorel #bochkor #vélemény ♬ eredeti hang - Kembe Sorel

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ókovács Szilveszter üzent Ajsa Lunának a Himnusz-éneklésről: Ön igen fiatal, tanulni fog az esetből – az Erkel Színházba is meghívta az énekesnőt
A Magyar Állami Operaház főigazgatója részletesen elemezte az énekesnő előadásmódját, majd néhány jótanáccsal látta el, bízva abban, hogy a fiatal művész okul belőle.


Ajsa Luna Himnusz-éneklésére Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója is reagált. A közösségi oldalán üzent az énekesnőnek.

A bíráló megjegyzés helyett hosszan értékelte az előadásmódot, szakmai szempontból is megírta a véleményét az éneklésről. Majd kitért arra is, hogy más művészek is próbálták a Himnuszt újraértelmezni. A végén pedig egy gesztust is tett, meghívta a fiatal énekesnőt az Operába.

A bejegyzésében többek között arról írt: „Nézze el nekünk, de Erkel Ferenc fontos számunkra, ő a Himnusz zeneszerzője, és természetesen ugyanolyan fontos Kölcsey Ferenc is, aki pedig a verset írta. Erkel volt a magyar operaélet megteremtője, színházunk első főzeneigazgatója... Ahogy Kölcsey versét is szó szerint, tisztán illik mondani, úgy Erkel zenéje sem ér vagy érdemel kevesebbet”.

Majd tanárként is üzent: „az Ön éneklése intonációban különösen bizonytalan, felfelé és lefelé sem pontos, szó közben levegőt vesz, ahogy az 5-6. sorhoz ér, a felső regiszter erőtlenséget mutat, törik. Az előadás módja – feszessége, ünnepi hangütése, illetve ezek hiánya – értelmetlenné teszi épp ennek a versnek és dallamnak a megidézését, a Himnusz egyszerűen ledobja magáról ezt az előadást” – vélekedett Ókovács.

Emlékeztetett rá, hogy mások is variálták már a zenét:

„Természetesen a zenésznek kreatív joga a variálás. Liszt Ferenc vagy Dohnányi Ernő is megtették ezt, éppenséggel a Himnusszal is, azonban ők a mű poézisét tiszteletben tartva jártak el, szándékuk az alkotás értő továbbemelése volt, illetve népszerűsítése két különböző, de egyaránt internetmentes korban”.

Majd az előadás formájáról is szót ejtett: „Azt húszéves kora számlájára írom, hogy most tanulja meg: a közönségéhez nem úgy kerül közel, ha leül a színpad elejére Himnuszt énekelni, hanem ha kevésszámú, de nemzetünket összeabroncsozó pillanataink erejét megtartja, azt használja...

Ha hibákat ejt benne, pláne illusztris napon, nagyobb nyilvánosság előtt, az megbosszulja magát. De Ön igen fiatal, tanulni fog az esetből, és fontos, hogy mindenki lássa: nem a Himnusz a hibás, Ön pedig okul belőle.”

Végül egy meghívással zárta a bejegyzését az igazgató:

„Szelíd 'penitenciaként' szeretettel várom az Operaházban a szeptemberi nyitóelőadásra, amelyet Himnusszal indítunk, vagy a jövő márciusi Bánk bán-sorozat bármelyik estéjére, hallgassunk együtt Erkelt!”

Az igazgató a posztjához még kommentben hozzátette: „Csak annyit még hozzá: valóban Amerika, a baseball meccsek himnuszéneklésének világa indította ezt a hullámot évtizedekkel ezelőtt. Mindenki nagyot szeretne tekerni rajta, nagyon különbözni akar – hisz művész. Oké. De az alapértésnek, az áhítatnak „ nevezzük most így „ nem szabadna elillannia. A másik pedig:

ez a lány húszéves. Nekem is van ilyen korú gyermekem. Még el sem indult lényegében az életük, a hibáikra kell rámutatni és segíteni, nem pedig lehúzni őket a … süllyesztőbe. Az én szándékom ennyi volt.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritkán látott férjével közös fotót posztolt Krug Emília
Az ATV műsorvezetője ritkán oszt meg magánéleti részleteket, most azonban kivételt tett. A posztban hangsúlyos szerepet kapott a család és a barátság üzenete.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Krug Emília ritkán mutatja meg a magánéletét, most azonban kivételt tett, vette észre a 24.hu. Az ATV műsorvezetője közös képeket osztott meg férjével, Pungor András újságíróval, valamint kollégáival, Gulyás Eszterrel és Somos Andrással, ahogy együtt ünnepelték augusztus 20-át a rakparton.

„Éljen soká a család, a szerelem, a barátság és Magyarország!”

– írta a fotók mellé Krug Emília.

Két évvel ezelőtt a Blikknek mesélte el, hogy egykor ő volt férje főnöke.

„Belpolitikai rovatvezető voltam, ő pedig újságíró. De egyébként el tudtam választani azt, amikor feleség voltam és amikor főnök. Az volt érdekes, hogy utána ez megfordult, mert amikor az ATV-ben dolgoztunk mind a ketten, akkor sokszor ő volt a fülemen szerkesztőként” – mondta akkor a műsorvezető.

A házaspárnak egy kisfia is van. Máté idén tölti be a hatodik életévét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Noszály Sándor: Gyógyszeres kezelés után alakult ki nála a bipoláris zavar, amit később sokáig titkolt
Az egykori teniszklasszis elmesélte, mit élt át, hogyan hatott rá és magánéletére is a betegség, amit szégyellt és nem mert bevallani.


Noszály Sándor az RTL Sztárbox című műsorában vallotta be, hogy bipoláris zavarral küzd. A problémát sokáig titkolta, nemcsak a nyilvánosság, hanem a legközelebbi hozzátartozói előtt is. A válása után szembesült a betegséggel, amelyről a párkapcsolataiban sem mert beszélni.

Végül a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban idézte fel, hogyan kezdődött nála a betegség. 2014-ben vált el, majd 12 napig nem tudott aludni, szíve hevesen dobogott. Ekkor hazautazott, és a János Kórházban antidepresszánsokat kapott. Mint mondta, ez tovább rontott az állapotán, a dopamin és a szerotonin egyensúlya felborult, és

kialakult nála a bipoláris zavar. Amikor visszatért Los Angelesbe, jött az első ámokfutás, és ettől kezdve fél éven át jó állapotban volt, majd fél éven át rosszabb időszak következett.

Elmondta, hogy a mániás szakaszokban maga előtt sem ismerte el a betegséget, szégyellte a helyzetét, és nem szedte rendszeresen a gyógyszereit. A kapcsolataiban is titkolta a problémát, így 11 nehéz év áll mögötte. A boksz után már odáig jutott, hogy értelmetlen bejegyzéseket tett közzé a közösségi oldalakon. Végül azonban kénytelen volt szembenézni a helyzettel, és ebből született meg a Stigma No kezdeményezés.

A magánéletéről is beszélt. Hazatérése után Orsival élt együtt, akivel harmonikus kapcsolatban volt, és két éven át nem jelentkezett nála a betegség. Később azonban lassan újra elhatalmasodott rajta a mánia, majd amikor a szövetséggel utazott, hirtelen mély depresszióba esett. Úgy döntött, repülőre ül, és Los Angelesbe utazik anélkül, hogy szólt volna Orsinak. Egy búcsúlevelet hagyott hátra, bár elmondása szerint nagyon szerette. Mint mondta, a legnagyobb gond az volt, hogy nem merte bevallani neki a betegségét. Ezért indította el a Stigma No podcastet, hogy többé ne kelljen szégyellnie és titkolnia a bipoláris zavart.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egy főnyeremény a feleségem” - Kiss Ádám a házassági évfordulón posztolt közös fotót Bojanával
A humorista az Instagramon idézte fel a házassági évfordulót. Bejegyzése alatt rövid idő alatt több ezren köszöntötték őket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Kiss Ádám különleges fotóval emlékezett meg a házassági évfordulójáról, vette észre a story.hu. A humorista tíz éve vette feleségül Bojanát, akivel két közös gyermekük is született. Az Instagramra feltöltött kép alá egy nap alatt csaknem 13 ezren írtak gratulációt. A poszt szövege is a rá jellemző humorral szólt:

„Ma 10 éve a feleségem ez szép jány”.

A negyvenedik születésnapjához közelítő Ádám annak idején fehér sportcipőben mondta ki a boldogító igent. Az évforduló kapcsán nemcsak a közösségi oldalán, hanem korábban interjúkban is mesélt arról, milyen az életük együtt. A Nők Lapjának például így beszélt kapcsolatukról: felesége nem rajongóból lett párja, már a Humorfesztivál előtt összekötötték életüket. Bojana építészmérnökként mindig előre gondolkodik és tervez, míg Ádám szerint ő maga a bohémabb fél.

Közös döntéseikben is inkább a praktikum dominál. Mint elárulta, Bojana nem szól bele a munkájába, inkább a mindennapokat, a hetet és a hónapokat beszélik át együtt. Úgy fogalmazott: „Rengeteg kisapuka panaszkodik, hogy a csaja bekergült, nekem nincsenek ilyen gondjaim, egy főnyeremény a feleségem, mindenkinek ilyet kívánok, mint az enyém, csak ő már foglalt sajnos.”

A házaspár egy évvel az esküvő után lett szülővé. Lányuk 2016-ban, fiuk pedig négy évvel később született. A kisfiú érkezéséről a humorista így számolt be: „A csodálatos Feleségem augusztus 4-én 17:11-kor világra hozta a kissfiunkat, Leont. Mama és Baba is jól vannak, Apa és Olívia pedig nagyon boldog. Földöntúli boldogság ez.”

Az Adom a napom című műsorban Kiss Ádám arról is mesélt, hogy a család a budapesti agglomerációban talált otthonra. Amikor megszületett a kislánya, fontos lett számára, hogy családi házban nevelkedjen, akárcsak ő gyerekkorában. A döntésben az is szerepet játszott, hogy édesanyja és testvére ugyanabban a faluban élnek, így a látogatások és a vasárnapi ebédek során ők is megszerették a környéket.