KÉK HÍREK
A 32 éves férfi azt mondta a portásnak előtte, hogy szeretné megnézni a harmadik emeleten lévő festményeket és freskókat.
KÉK HÍREK
Vőlegénye már az esküvő előtt is bebizonyította, mennyire komolyan veszi a holtomiglan-holtodiglant: menyasszonya után ugrott, ám nem sikerült elkapnia. Csodával határos módon élték túl mindketten a balesetet.
KÉK HÍREK
Kisebb csoda kellett hozzá, de a szerelmi bánattal küzdő férfinak óriási szerencséje volt.
KÉK HÍREK
A megmentésére küldött honvédségi mentőhelikopter rotorszele miatt zuhant 20 métert a sportoló.
KÉK HÍREK
'Volt egy fiatalember, aki iderohant és szó szerint bemászott a villamos alá, és úgy húzta ki az illetőt' – mesélte a történteket.
KÉK HÍREK
A múlt év közepétől jelentősen csökkent a lakásvásárlások száma. A legdurvább csökkenés a fővárosi használt lakások piacán látható.
KÉK HÍREK
A boncolás előzetes eredménye szerint már a zuhanás közben is súlyos sérüléseket szerzett a kisfiú.
KÉK HÍREK
Az eset Seattle-ben történt, a kéretlen pilóta állítólag azt mondta a kétségbeesett légiirányítóknak, le tudja tenni a gépet, mert már sok videójátékot játszott. Mutatjuk a felvételt.
KÉK HÍREK
Betty Lou Oliver még életében legenda lett, miután leszakadt alatta az Empire State Building liftje.
KÉK HÍREK
A 38 éves férfit hiába vitték azonnal kórházba, nem sikerült megmenteni az életét. A nézőtérről valaki kamerázta a tragikus pillanatokat.
KÉK HÍREK
Szerencsére a vészfékek megfogták, így nem esett baja. A házban lakók szerint a felvonót szinte minden nap javítani kell.
Népszerű
Ajánljuk