HÍREK
A miniszter szerint a hódmezővásárhelyi portál lejárató anyaga nem járulhatott hozzá Szabó Zsolt halálához. A Semjén körüli botrányt pedig állami szintű intézmények elleni akciónak minősítette.
HÍREK
A Legfőbb Ügyészség saját hatáskörbe vonta az ügyet. A korábbi igazságügyi miniszter szerint nem különös szakismeret, hanem függetlenség kell.
HÍREK
A Tisza Párt vezetője szerint nincs bocsánat arra, ami a súlyosan traumatizált gyerekekkel történt és történik.
HÍREK
Úgy látja, a rendszer az összeomlás határán áll, az alapellátás nem működik. Arról is beszélt, hogy „nálunk sosincsenek következmények, illetve azok nem az igazi megoldást szolgálják, hanem a hárítást és a felelősség, a számonkérhetőség elhárítását”.
HÍREK
A Fidesz frakcióvezetője szerint „olyan dolog történt, aminek következtében megbénulhatott volna az állam cselekvőképessége, stabilitása”. Azt is elmondta, hogy emberileg megérti Semjén Zsoltot a parlamenti felszólalása miatt.
HÍREK
„A Fideszben és a kormányzatban egyetlen pedofil sincs” - mondta a Lázárinfón a miniszter hozzátéve, hogy a pedofíliával vádolókat is következetesen meg kell büntetni.
HÍREK
A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára megmutatta a körletet, és az udvarra vezető rácsos ajtót is.
HÍREK
Posztjában arról ír, hogy a világ másik végén szégyelli a magyarságát, és ahogy olvassa a híreket, forog a gyomra.
HÍREK
A DK elnöke szerint a Fidesz nincs abban a helyzetben, hogy megtorlásról beszéljen, ő pedig utcára fogja hívni az embereket.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke 13 kérdést fogalmazott meg a Szőlő utcai javítóintézet ügye matt kirobbant botrány kapcsán.
HÍREK
A miniszter szervezett akcióról és külföldi titkosszolgálati szálról is beszélt a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán.
HÍREK
A Momentum korábbi elnöke szerint a jelentés legnagyobb bűne nem az, ami benne van, hanem az, ami tudatosan kimaradt belőle.
HÍREK
A miniszterelnök szerint közszereplőket teljesen alaptalan és hamis vádakkal, ócska hazugságokkal és sötét sejtetésekkel besározni, az nem véleménynyilvánítás.
HÍREK
A Szuverenításvédelmi Hivatal már májusban vizsgálta a geopolitikai elemző szerepét egy dezinformációs kampányban.
HÍREK
A volt miniszter szerint az igazságügyi tárcának nincs ilyen vizsgálatokra hatásköre, és különös, hogy mégis ő kapta a feladatot.
HÍREK
Az ellenzéki párt azt mondja, ha a Fidesz nemet mond a bizottságra, az „annak beismerése, hogy pedofil bűnözők vannak Orbán Viktor kormányában".
HÍREK
A Fidesz frakcióvezetője szerint előre eltervezett lejárató kampány zajlott a kormány két tagja ellen. Kocsis erről a Harcosok órája című műsorban beszélt.
Népszerű
Ajánljuk