HÍREK
Alaposan eláztatta Sopront és Szombathelyt, utóbbi helyre orkánszerű széllel érkezett. Utána sokat veszített az erejéből.
HÍREK
Csütörtök este a délkelet felé vonuló keskeny frontális felhősáv mögött fokozatosan csökken a felhőzet, kiderül az ég, de maradnak felhős tájak is, főleg északkeleten, keleten.
HÍREK
A holnapi front csak kicsit lassítja a visszatérő kánikulát. Zivatarokra többségében a Dunántúl nyugati, északnyugati felé számíthatunk, majd délután helyenként újabbak alakulhatnak.
HÍREK
A Dunántúlon felhőszakadás és jégeső is lehet. Néhány helyen viharos széllökések is előfordulhatnak.
HÍREK
Rövid idő alatt akár 50 milliméternyi csapadék is eshet az intenzív zivatarokból. Hét megyére narancs figyelmeztetést adtak ki a felhőszakadás miatt.
HÍREK
Ahogy nyugat felé haladunk, egyre nagyobb az esély a csapadékra. Kettes fokozatú, narancssárga figyelmeztetést adtak ki magas középhőmérséklet miatt Békés és Csongrád-Csanád megyében.
HÍREK
Szerda éjfélig öt, csütörtök éjfélig pedig három vármegyére adta ki a piros riasztást a meteorológiai szolgálat. Az UV-B sugárzás is nagyon magas az egész országban.
HÍREK
Akkora jégdarabok estek, amik már komoly sérülést is tudnak okozni az embernek. A közeli Vácon is hatalmas jégeső volt.
HÍREK
Többször is leszakadt az ég a város felett. Az Időkép automatája összesen 59 milliméternyi esőt mért 24 óra alatt.
HÍREK
Hétvégén 35 fok körül alakulnak a maximumok, vasárnapra viszont a hajnali hőmérséklet néhol 15 fok közelébe szorul vissza. Ezzel együtt komoly zivatarok is érkeznek.
HÍREK
Felhőszakadás, apró jég kísérte a zivatarokat. Budapestre csak kisebb öntözés nézett be, a várostól északkeletre viszont alaposan leszakadt az ég.
Népszerű
Ajánljuk