KÖZÖSSÉG
A budapesti Bethesda Gyermekkórházban kapja meg a sorsfordító kezelést a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő kisfiú.
KÖZÖSSÉG
Az SMA-val, gerincvelői izomsorvadással diagnosztizált kisfiú hamarosan kétéves lesz, rajta szintén csak a 700 millió forintos kezelés segítene.
KÖZÖSSÉG
Zentének sikerült összegyűjteni a 700 milliót, de mi kellene ahhoz, hogy közpénzből is elérhetők legyenek a hasonló szerek a jövőben Magyarországon?
KÖZÖSSÉG
Megvoltak az első vérvételek - innentől egy hónapon belül kell megkapnia a gyógyszert. Nagyon speciális kezelés következik.
KÖZÖSSÉG
Egy álhír-portál szerint jelentős összeget loptak el bűnözők a 700 millióból. Még a rendőrséget is belekeverték, hogy hihetőbb legyen a sztori.
KÖZÖSSÉG
A celebnő bevallotta, hogy jelenleg csak adósságai vannak, de örül, hogy összejött a pénz a beteg kisfiú kezelésére, és reméli, hogy meggyógyul.
KÖZÖSSÉG
Számos gyereknek van szüksége komoly anyagiakkal járó kezelésre, amelyhez adományokat gyűjtenek. Zente édesanyja azt szeretné, hogy az összefogás ereje más, hasonló cipőben járó családokon is segítsen.
KÖZÖSSÉG
Györök Attila szerint csak álmaikban mertek arra gondolni, hogy a 700 millió forint összegyűlhet - egy ország összefogása bebizonyította, hogy nincs lehetetlen.
KÖZÖSSÉG
Mága Zoltán is sokat segített. Zente anyukája most más, hasonló betegséggel küzdő gyerekek támogatására buzdít.
KÖZÖSSÉG
Néha irreálisan nagy összegekkel is, csak hogy segíthessenek - nem a megszerzés volt fontos, hanem a támogatás.
KÖZÖSSÉG
Ma reggel értesített mindenkit a család, Balázsék műsorában pedig többet is elárult az édesanya.
KÖZÖSSÉG
A család arra kér mindenkit, hogy most már más, hasonló betegséggel küzdő gyerekeket támogasson. Hamarosan képeket és adatokat is feltesznek róluk.
KÖZÖSSÉG
A Zolgensma jelenleg a világ legdrágább gyógyszere. Annyira drága, hogy még Amerikában is egyenként küzdenek a családok érte. Bemutatjuk azokat, akik sikerrel jártak.
KÖZÖSSÉG
A kilencéves kisfiú nagyon szeretne segíteni, ezért licitre bocsátotta elektromos kis Audiját, amit egykor ő is egy felajánlás révén kapott. Szerinte jobb adni, mint kapni.
KÖZÖSSÉG
Én is legyőztem pár halálos betegséget, és az emberek jóságának köszönhetően állok most a lábamon. Hiszek az emberi jóság erejében - olvasható Erdélyi Rolika posztjában, amiben felajánlotta elektromos Audiját a jó ügy érdekében.
Népszerű
Ajánljuk