KULT
A Nélküled című dal mindenkinek a sztorija - Mindenkinek van az életében olyan toxikus ember aki elhitetni vele, hogy nem megy nélküle.
KULT
A dal két barát utazásáról szól, akik belefagynak, aztán kiolvadnak a vízben, közben beborul, és persze kiderül.
KULT
Az Ámokfutók gigasikeréből a Fonogram-díjas dj, Lotfi Begi, az elsőszámú hangulatbiztos DR BRS, és a dj-producer Náksi készítettek egy vérpezsdítő klubverziót.
KULT
Géczi Beatrix G.w.M-mel készítette el debütáló Whoop Whoop című dalát, amely már most sok kritikát kapott a kommentelőktől.
KULT
Elárulta, hogyan készülnek a feldolgozások, melyik a kedvenc PMJ videója, de beszélgettünk az új szólólemezéről is.
KULT
A rajongó öt fontot, a brit zenész 9 ezer fontot tett fel. Végül 18 ezer lett belőle, a fogadásról videó is készült.
KULT
Lágy, nyári lüktetéssel és egy véget ért kapcsolat utáni kellemes fellélegzésként készült el a Már vagy egy perce című dal, amiben Lola személyes tapasztalatai is benne vannak.
KULT
A Face It Alone című dalt még az 1989-es albumhoz vették fel, aztán teljesen elfelejtették. Most került elő újra.
KULT
Lesznek új fellépők, akik még sosem zenéltek a fesztiválon, lesznek furcsa formációk és szokatlan műfajok is. De ami ugyanaz: a Fishing továbbra is a legotthonosabb fesztivál a magyar palettán.
KULT
Hiphop alapokon nyugvó, klasszikus könnyűzenei stílussal született meg az öttagú, csupa kreatív szellemből álló AfterKrú.
KULT
A feldolgozás egy olyan hangkópiát is tartalmaz, amit korábban nem hallhatott a közönség, mégis szorosan kapcsolódik az ikonikus dalhoz.
KULT
A Ne siess című dalt a zenélés szeretete szülte. A zenész a videóklip erejéig szívtipró bőrébe bújt és azt is elárulta, miként fogadta kedvese és alkotótársa az átalakulást.
KULT
Az együttes új zenéjében, a Futballárium Barcelonában ismét a felszabadult energiák, himnikus dallamok és egy egy izgalmas helyszín kapták a főszerepet.
KULT
Minden eddiginél nagyobb összhangba kerülve saját személyiségével alkotott egy húsbavágó tracket High School címmel. A dal egy Amerika ihlette, parádés videóklippel debütál.
Népszerű
Ajánljuk