SZTÁRVILÁG
A tavalyi győztesek egy vadonatúj angol és egy szintén új magyar nyelvű számmal érkeztek.
SZTÁRVILÁG
Nem az nyert, akinek drukkoltam, de legalább idéztem Boncz Gézát, úgyhogy már csak ezért is érdemes elolvasni az utolsó X-Faktor kritikámat.
SZTÁRVILÁG
Puskás Peti megörökítette a megható pillanatot, ahogy Ruszó Tibi első saját dalát énekli, miközben a versenyzőtársai a nyakába borulva gratulálnak neki, a mentorok pedig könnyezve nézik.
SZTÁRVILÁG
Andor ugyanazt a dalt adta elő, amit elsőként is énekelt, és ez sok mindent eszébe juttatott a mentoroknak.
SZTÁRVILÁG
Nagyon erős produkciókat hozott az évadzáró show. Bár a zsűri Andornál volt megosztottabb, a nézők végül Patrikot ejtették ki.
SZTÁRVILÁG
A zsűrit egészen lenyűgözte a produkció. És nemcsak a vicces része. Patrik saját dala ugyanekkora siker lett.
SZTÁRVILÁG
Az élő showk alatt sok kritikát kapott extra szettjei miatt, most viszont a kommentelők is odavannak a ruhaválasztásért.
SZTÁRVILÁG
A Sziget szervezői a 12 döntősből már az élő műsorok kezdetén kiválasztották, ki léphet fel jövőre náluk.
SZTÁRVILÁG
A rapduó tagjai egy pingpong meccsre hívták ki az idei széria finalistáit, de közben megosztották saját élményeiket is a tavalyi döntőről.
SZTÁRVILÁG
Az X-Faktor versenyzője tabuk nélkül válaszolt minden kérdésre VV Zsolti YouTube csatornáján.
Népszerű
Ajánljuk