JÖVŐ
James O'Donoghue egy 2008-as NASA-animáció átdolgozásával illusztrálja, milyen lenne a Marshoz hasonló, kiapadt Föld.
JÖVŐ
Az erdők a Föld vízgazdálkodásának kiemelkedő szereplői, az erdősült vízgyűjtő területek a világon hozzáférhető víz 75 százalékát adják. A Pilisi Parkerdő területén több mint száz, rendkívüli értéket képviselő, 100 négyzetmétert meghaladó vízfelületű tó található.
JÖVŐ
Az átlagtól eltérően, hat fokkal melegebb a víz. A kutatók szerint a szél hiánya is közrejátszik a fura jelenség kialakulásában.
JÖVŐ
A kevés érintett nagyobb város egyike Szentes, ahol egy közel 1,8 milliárdos beruházás ellenére kell a 27 ezer lakosnak esetenként még mindig arzénes vizet innia.
JÖVŐ
Kora kiemelkedő technikai csodája volt a firenzei mesterek által megépített vízemelő, aminek csellel történt elfoglalásával Szulejmán is bevette a várat.
JÖVŐ
Számos óvintézkedést beépítenek, így az elalvást is meggátolják a fülkékben. A Twitteren nem aratott osztatlan sikert az ötlet.
JÖVŐ
A kastély kertjében a Trash Art Magyarország művészeti program látványos kiállítása hívja fel a figyelmet a víz védelmére.
JÖVŐ
Vízszűréssel foglalkoznak, így a környezetvédelem mellett terméküket is népszerűsítik az akcióval.
JÖVŐ
Biztosan előfordult mindenkivel, hogy este fáradtan hazaért, felpattintott egy üveg sört, esetleg kettőt, majd nemsokára békésen húzta a lóbőrt a fotelban. Miért van ez? Gyógyszerészek adnak választ a kérdésre.
JÖVŐ
Több családnak mindene odalett, sok állat is elpusztult. A szél fákat csavart ki, a tetőcserepeket lesodorta, kerítések dőltek ki, a villámárvíz a házakba is betört, sarat hagyva maga után.
JÖVŐ
Egyáltalán nem hangosan és drámaian történik, mint ahogy azt a filmekben látni, hanem észrevétlenül és csendesen.
Népszerű
Ajánljuk