KÉK HÍREK
Az eladó szerint csalással iratták alá velük a dokumentumot. A helyiek viszont az eladót és rokonait összeférhetetlen embereknek tartják, akik megverték a pizzafutárt, a fodrászt, nem fizettek a benzinkútnál.
KÉK HÍREK
A rapper állítólag úgy viselkedett párjával, hogy ő kénytelen volt a hatóságokhoz fordulni. Nem ez volt az első botrány a kapcsolatukban.
KÉK HÍREK
Máshogy látják a felek, miért nem tudtak megállapodni a kötelező visszaváltási rendszer kialakításáról a Szigeten. A fesztiválozók végül nem fizetnek betétdíjat.
KÉK HÍREK
Atlantában kampányolt Kamala Harris, aki napokon belül hivatalosan is a demokraták elnökjelöltje lehet. Innen üzent Donald Trumpnak.
KÉK HÍREK
Az ellenzéket többek között az MSZP pártigazgatója és Schiffer András képviselte a fesztiválon.
KÉK HÍREK
Három ember meghalt, négyet pedig súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak. Nem ez volt az első eset, hogy az orosz-ukrán háborúban valamelyik fél katonái egymásra kezdtek lőni.
KÉK HÍREK
Biden egyik legerőteljesebb pillanata az volt, amikor azzal vádolta meg Trumpot, hogy kész magára hagyni Ukrajnát, és ki akarja léptetni az országot a NATO-ból.
KÉK HÍREK
Halála előtt maga a Nemzet Színésze beszélt a szakítás okairól, amelyek elsősorban szakmaiak voltak.
KÉK HÍREK
Magyar csak a kimenetel melletti érveket sorolta fel, amit néhány hozzászóló szóvá is tett. Parázs vita alakult ki a kérdésről a komment szekcióban.
KÉK HÍREK
Rónai Egon vendége volt az ATV stúdiójában Magyar Péter, de a beszélgetés nem tartott túl sokáig. A csatorna azt írta, hogy ennek ellenére ezentúl is várják a stúdióba.
KÉK HÍREK
A kampány szerinte nem rövidtávfutás, hanem maraton. Üzent a fiataloknak és a külföldön élő magyaroknak is.
KÉK HÍREK
Megvan a lista, hogy kik vesznek részt a szombati, majd a vasárnapi tévés vitán, ahová a TISZA Párt alelnökét is meghívták, de ő nem él a lehetőséggel.
KÉK HÍREK
Legutóbb 2006-ban volt példa hasonlóra a közmédiában, hogy a kormánypárti és ellenzéki jelöltek élőben feszüljenek egymásnak. Magyar Péter hét órára a Várkert Bazár elé hívta tüntetni a szimpatizánsait, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig a Döbrentei térre szervezett megmozdulást. Akár botrány is lehet.
KÉK HÍREK
A Tisza Párt politikusa szimbolikus helyen jelentette be, hogy ott lesz a köztévében a listavezetők vitáján.
KÉK HÍREK
A Tisza Párt politikusa Kecskeméten azt is közölte: fel fogja jelenteni a közmédia vezetőjét, Papp Dánielt, akinek az irányítása alatt hazudnak róla „reggel, este, délben, minden hullámhosszon”.
KÉK HÍREK
Nem vesznek részt az M1 választási vitáján. Alternatív programmal viszont készülnek, ahol mindenki elmondhatja a maga véleményét.
Népszerű
Ajánljuk