SZTÁRVILÁG
Kálóczi Réka az egyik próbán eltörte a lábát, műteni is kellett, így nem tudja folytatni a versenyt.
SZTÁRVILÁG
Nem volt egyetértés a tagállamok között, így sajtóértesülések szerint inkább elveti ezt az intézkedést az Európai Bizottság. A kimagasló nyereségre szert tevő energiacégek megadóztatását viszont továbbra is tervezik.
SZTÁRVILÁG
Szombaton 11 órakor nyit az első külképviseleti szavazókör, ezért az egyéni választókerületi jelöltek eddig tehetik meg a jelöltségről lemondó nyilatkozatukat.
SZTÁRVILÁG
A Hanhikivi Atomerőmű pontosan olyan típusú lett volna, mint amilyet a paksi bővítésre szánnak.
SZTÁRVILÁG
Gér Mihály közleménye szerint sokkhatás alatt írt a zárt közösségi csoportban, és bár bocsánatot kért a szavaiért, mégis a visszalépés mellett döntött.
SZTÁRVILÁG
Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára az előválasztás második fordulójára, de az addig vezető út tele volt fordulatokkal.
SZTÁRVILÁG
A főpolgármester azt mondta, „nem volt benne 100 százalékig ebben a kampányban”, és a visszalépést érezte a leginkább önazonos lépésnek.
SZTÁRVILÁG
Sokan bírálták, sokan üdvözölték a döntést, de úgy tűnik, a hozzászólók szemében Márki-Zay Péter nyerőbb figurának tűnik a főpolgármesternél.
SZTÁRVILÁG
A főpolgármesternek azonban már nincs esélye győzni, mivel a második forduló előtt visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől.
SZTÁRVILÁG
Mivel korábban úgy döntöttek, csak zöld jelölt mögé állnak be, a továbbiakban senkit nem támogatnak az előválasztáson.
SZTÁRVILÁG
Szerinte csak az ő békét és igazságot garantáló programjával lehetséges és nyer értelmet a kormányváltás.
SZTÁRVILÁG
A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke szerint az előválasztáson Karácsony, de a jövő évi parlamenti választáson ő lenne a jó közös jelölt.
SZTÁRVILÁG
A hódmezővásárhelyi politikus szerint ezek nélkül nem lehet rendszerváltás Magyarországon.
SZTÁRVILÁG
A politikus vélhetően értesült arról, hogy a leadott szavazatok alapján nem sok esélye maradt Hadházy Ákossal szemben.
Népszerű
Ajánljuk