SZTÁRVILÁG
Új Netflix-reality-jük előzetesét bombaként dobták rá az épp Amerikában turnézó Vilmosra és Katalinra, közben egy fekete aktivista gyanús „rasszistabotrányt” kavart a Buckingham-palotában. Károlynak fel kell vennie a kesztyűt, mert kisebbik fiáék most már vérre mennek. Vélemény.
SZTÁRVILÁG
Az általa alapított környezetvédelmi díjra hívja fel a figyelmet kedd délután megjelent első videójában.
SZTÁRVILÁG
Az intézmény lelkipásztori igazgatóhelyetteséről derült ki, hogy gyerekekről készült illetlen fotókat tartott és terjesztett.
SZTÁRVILÁG
A hivatalos indoklás szerint azonban a rendkívül sűrű év végi programjai miatt nem tud részt venni a herceg a világbajnokságon.
SZTÁRVILÁG
Korábban Katalin hercegné még próbálkozott, mostanra azonban láthatóan ő is feladta az erőfeszítéseket a kapcsolat normalizálása érdekében.
SZTÁRVILÁG
Vilmos herceg lányán először lehet látni ékszert nyilvános eseményen, dédnagymamája előtt tiszteleg vele.
SZTÁRVILÁG
Még 1337-ben III. Edward király hozta létre a jelentős vagyont jelentő birtokot, ami a hercegi cím mellé jár.
SZTÁRVILÁG
A misztikus jós azt is megjövendölte, hogy II. Erzsébet királynő 2022 környékén fog meghalni.
SZTÁRVILÁG
Mint mondta, tudta, hogy el fog jönni ez a nap, de időbe fog telni, mire valóságnak tűnik majd az az élet, amit a „Nagyi” nélkül kell élnie.
SZTÁRVILÁG
A walesi hercegi család legkisebb gyerekének reakcióját édesanyja, Katalin hercegné mesélte el.
SZTÁRVILÁG
Vilmos, Katalin és gyermekeik, de Harry és Meghan gyermekei is új rangra emelkednek a királynő halálával.
SZTÁRVILÁG
Harry és Meghan Markle a héten Angliában lesznek, és noha pár száz méterre szállnak meg Vilmoséktól, az idősebb fivér és felesége nem terveznek közös találkozót.
Népszerű
Ajánljuk