SZEMPONT
Kinek kell felállnia, kit illetnek meg a helyek, ki nem tisztel kit? Hogyan reagáljunk, ha leüvöltik a fejünket a villamoson? 110 fiatal mesélt nekünk ezzel kapcsolatos élményeiről.
SZEMPONT
A férfi könnyű sérülésekkel megúszta, támadóját pedig börtönbe csukták egy másik ügye miatt.
SZEMPONT
A 41-es vonalon a vezetővel verekedett össze, a 17-esen egy négyfős nigériai társaságba kötött bele a származásuk miatt.
SZEMPONT
Civil ruhás rendőrök fogták el a 49 éves budapesti férfit, akinél egy gáz-riasztó fegyvert találtak.
SZEMPONT
Nehézkes a ki- és beszállás, majd amikor elindul egy villamos, mindenki megrohanja a síneket. A türelmetlen utazóközönség helyzetét a kánikula sem könnyíti meg.
SZEMPONT
A dolgozók szerint már elviselhetetlenné vált a helyzet. A rémes körülmények között kell étkezniük, pihenniük.
SZEMPONT
A videón látható, hogy csak a külső burkolatba tudott kapaszkodni. A 'mutatvány' nagyon balesetveszélyes, komoly tragédia is lehetett volna belőle.
SZEMPONT
A szakszervezet szerint a fémlépcsőn ütötte meg az áram a kollégáikat, miközben megpróbálták a fém konténer ajtaját kinyitni a Baross utcai megállónál.
SZEMPONT
A pesti ember hihetetlenül kreatív. Pláne, ha egy rendszert kell kijátszani, vagy a fizetést megúszni. Mégis hogyan lehet egy olyan villamoskocsin ingyen utazni, ahol folyton ott járkál a kalauz?
SZEMPONT
A 4 és 8 éves gyermeke már felszállt, de a nő nem tudta összecsukni az esernyőjét. A villamosvezető közben elindult, az anya csak futott utána.
SZEMPONT
Leállhat a közlekedés a körúti villamosvonal másik végén is, erről jelenleg is zajlik a közbeszerzési eljárás.
Népszerű
Ajánljuk